Zalamegye, 1883 (2.évfolyam, 1-25. szám)
1883-01-14 / 2. szám
hály urnák, hogy a zalai vasutak eszméjét ismét szőnyegre hozta., meg kell azonban különböztetnünk annak életképes részét a nem életképestől. A z ors z ágn ak m a j cl m i 11 de 11111 e g y éje 1110 zog, hogy közlekedési viszonyain önsegély által javítson. - Itt is, ott is egyesülnek a birtokosok és községek vidéki vasutak létesítésére. Csak Zala nem tesz semmit. Pedig fekvésénél fogva oly vonalakat létesíthetne, mely ek nem csupán vidéki érdeknek szolgálnának, hanem idővel nagy közlekedési ut jelentőségére eme 1 kedhetnének. Az önsegély csak jó vezetők mellett tud életre ébredni, a nélkül olyan, mint a föld gyomrában levő kincsek, mig föl nem fedeztetnek és ki nem ásatnak. E vezetés legilletékesebb fartora mindenütt a megye, leginkább azonban Zalában, a hol az annak élén álló férfiak oly kiválló közszeretetben részesülnek. Felkarolhatnák az eszmét, ha egyébért nem is, az administratió könnyítése okából. A szt.-niihályi postarablás végtárgyalása (Vége.) Az előre boesájtott fejtegetések után áttérhetnék tehát a tek. kir. ügyészség által védencem Salamon Károly terhére fölrótt cselekmények taglalatára. Ha feltehetnők is, hogy egy a becsületben megőszült egyén, ki évek hosszú során át polgártársainak bizalmát oly nagy mértékben bírta, hogy Zalamegye főszolgabirája mellett megyei esküdtként szerepelt, ki mindig csak a tisztesség és becsület által engedett módon kereste kenyerét; — mondom ha ily egyénről föl is tehetnők azt, hogy az ügyészség által ellene fölhozott cselekményt el is követte volna: ezen cselekmény az előre boesájtott fejtegetések alapján nem állapítaná meg a bt. 370-ik §-ának első bekezdésében körülirt orgazdaság bűntettének tényálladékát, hanem legfölebbb az idézett szakasz második bekezdésében körülirt orgazdaság vétségét. I)e még akkor is be kellett volna védencem ellen igazolni azon körülményt, hogy ő tudta, miszerint az állítólag neki átadott pénz jogtalan elsajátítás vétsége következtében jutott Zobó .lózsef kezeihez; be kellett volna bizonyítani ellene, hogy ő ezen pénzt vagyoni haszon végett szerezte meg. Am de az egyedül védencem ellen valló vádlott Zobó Sándor maga mondja vallomásában, hogy Salamon Károlynak nem mondta meg, hogy a pénz honnan eredett; előadja továbbá vallomásában, és ezt Zobó József is állítja, miszerint ezen pénzt Salamon Károlytól ismét elvitték. E szerint tehát védencemre nézve legrosszabb esetben a btk. 375-ik §-ában körülirt bűnpártolás forogna fönn mindig föltételezve azt, hogy az ellene fölhozott cselekmény beigazoltnak tekinthető. l)e ez esetben sem volna védencemnek ezen cselekménye beszámítható, mert a btk. 378-ik §-a értelmében a 375-ik rendelete nem alkalmazható lia a bűnpártoló az ott meghatározott cselekményt valamely hozzátartozójának érdekében követte el. Már pedig Salamon Károly, Zobó József és Sándornak nagybátyja és Zobó Istvánnénak testvére lévén, mint ilyen a btk. 78-ik §-a alapján a cselekmény feljelentésére nem kötelezhető. Azonban mindezektől el is tekintve, feltéve hogv védencem részéről akár az orgazdaság: vétsége, akár a bűnpártolás vétsége fenn is forogna: ellene e nratt most már bűnvádi eljárásnak helye nem lehet. Ugyanis a btk. Uli). §-a értelmében a bűnvádi eljárást az elévülés kizárja: a btk. 106. §-ának utolsó bekezdese értelmében pedig vétségekre nézve a bűnvádi eljárás megindítása három év elteltével évül el. A kérdéses pénzes zsacskó Zobó József által 1878 évi május hó 19-én sajátíttatott el jogtalanul, a pénznek egy része néhány héttel később vitetett el állitólag Salamon Károlyhoz; a bűnvádi eljárás illetőleg az előnvomozás védencem ellenében csak 1882. évi február hóban indíttatott meg: és igy védencem már ez alapon is az ellene emelt vád alól fölmentendő. * * * Mindeddig azon föltevésből indultunk ki, hogy a kir. ügyészség által fölhozott cselekmény csakugyan bebizonyított tényeken alapul, és azt láttuk, hogy véden1 em még az esetben is, ha ez igy állana, fölmentendő lenne. Vizsgáljuk azonban közelebbről a kir. ügyészség által ez érdemben fölhozott érveket és megfogunk győződni arról, hogy előadása csak puszta állítás és hogy annak beigazolására törvényes elfogadható bizonyítékot nem képes nyújtani; legfelebb távoli gyanuokok azok, melvek alapján azonban marasztaló itélet nem hozható. Az egyedüli terhelő tanú védencem ellen Zobó Sándor, eltekintve attól, hogy ő a végtárgyalás alkalmával tett vallomásában határozott ellenmondásba jő az általa a pacsai szolgabíró ;ág és a vizsgálóbíró előtt tett vallomásokkal: az ő vallomása mint vádlottnak vallomása védencem ellen nyomatékkal nem birhat. De különben is, még ha nem is ülne Zobó Sándor a vádlottak padján, vallomása oly zavart és ingatag, hogy arra védencem ellen vádat építeni nem lehet. A pacsai szolgai»iróság előtt azt adta elő, hogy Salamon Károlyhoz 1000 forintot vitt különböző pénznemben, a vizsgálóbíró előtt azt adta elő, hogy bátyja Zobó József egy lepecsételt levelet adott néki át oly célból, hogy azt Salamon Károlyhoz vigye el, később ismét azt állítja, hogy csak Salamon Károlynál tudta meg, hogy az általa hozott levélben milyen sok pénz volt, később ismét azt adja elő, hogy fölváltás végett vitetett a pénz Salamon Károlvhoz. Mindezen állitások merő ellenmondások. Ezen zavart vallomásokkal szemben Zobó József azt adja elő, hogv a pénzt édes anyja csomagolta be és küldte öcscse Zobó Sándorral Salamon Károlyhoz. 0 azonban azon a napon, midőn ez megtörtént, otthon sem volt. Ha nem volt otthon, honnan tudhatta, hogy anyja pénzt csomagolt be és hogy azt Zobó Sándorral Salamon Károlyhoz küldte. Zobó Istvánná vallomásában azt adja elő, hogy a pénz Zobó József kezei közt volt, hogy küldött-e valamit Salamon Károlynak, arról mit sem tud. Egymással egészen ellentétes vallomások tétettek a pénzes levél lepecsételése és állítólagos elküldése tekintetében. - Ugyanazon pénzes levelet Zobó József és Zobó Istvánné nem pecsételhette le és küldhette el oly formán, hogy az állítólagos lepecsételés és elküldés idejében egyikük sem lett volna jelen; ehhez járul még azon körülmény, hogy Zobó .József egy másik helyen azt vallja, hogy a Salamon Károly által állitólag visszaküldött pénzből egy darab ezerest a zala-koppánvi plébánoshoz vittek el. IIa igaz volna azon állításuk, hogy a pénz fölváltás végett küldetett Salamon Károlyhoz, hogyan történhetett, hogy ez egy egész ezerest küldött nekik vissza. Azt állítja továbbá Zobó Sándor a pacsai szolgabíró előtt, hogy Salamon Károly a pénzt a posta utján küldte vissza; a végtárgyalás alkalmával pedig azt állitja, hogy ő ment a pénzért; e két állítás egymást ismét egészen kizárja. Végre még Zobó Józsefnek egy másik alkalommal tett azon vallomását akarom felemlíteni, midőn azt állította, hogy az állitólag elküldött pénz nem volt lepecsételve, avval indokolván azt, hogy különben öcscse Zobó Sándor nem vásárolhatott volna órát. Ezen zavart, egymásnak ellentmondó vallomások kellőképen mutatják, hogy a Salamon Károly ellen fölhozott körülmények alaptalanok, hogy azoknak még ha nem vádlottak tették volna is e vallomásokat, hitelt adni egyáltalán nem lehet. De még ha bebizonyitottnak is volna tekinthető azon körülmény, hogy a pénz Zobó Sándornak átadatott, hol van bizonyítéka annak, hogv Zobó Sándor a pénzt Salamon Károlynak adta át ? — Reméllem, hogy a tek. kir. trvszk. Zobó Sándornak e tekintetben tett bemondását bizonyítéknak el nem fogadja. Azt kérdezhetné ugyan valaki, valljon mi bírhatta rá Zobó Sándort arra, hogy azt állítsa, miszerint ő a pénzt, illetőleg annak egy részét Salamon Károlyhoz vitte? A felelet erre nem nehéz! Eltekintve ugyanis attól, hogv itt Zobó Sándor saját cselekményéről van szó és hogy az sincs kizárva, miszerint ő a pénzt máshova tette; a Zobó család némi ellenséges indulatra is jogosítva vélte magát Sálamon Károly ellen. Ugyanis midőn Salamon József zala-koppányi plébános halála után annak végrendelete fölolvastatott és ennek értelmében kizárólagos örökösül Tauper Erzsébet rendeltetett ki, akkor Zobóék mint az elhunyt plébános legközelebbi rokonai föl nem foghatták, hogy a törvény megengedheti; miszerint valaki legközelebbi rokonai mellőzésével egy idegent nevezhessen ki örökösének. — Erre Salamon Károly ezen szavakat intézte hozzájuk: „hát, azt hiszitek, hogy én ha netán halálom után valami maradna azt nem annak fogom hagyni a ki öreg napjaimban gondomat viseli." Ezen szavai által Salamon Károlv, mivel gondviselője alatt Szabó Teréz fogadott leányát értette, felbőszítette maga ellen Zobóékat és boszszujoknak kifolyásaként tekinthető Zobó Sándor vallomása. De majd nem megfeledkeztem azon leghatalm-a sabb érvről, melylyel a tek. kir. ügyészség a Salamon Károly ellen felhozott állításait támogathatni véli, értem Salamon Károlynak föltűnést okozó vagyonosodását. Minő értékkel bír ezen érv, látni fogjuk. Az előnyomozás megkezdés" idejében Salamon Károlynak összes vagyona zár alá vétetett és ezen vagyon mint egy nyolcszáz forint értéket képvisel; erre vonatkozólag bátor vagyok a tek. kir. törvényszék figyelmét fölhívni a vizsgálat ide vágó adataira. Be van igazolva, hogy Salamon Károly 1881-ik évben Horváth József zalaegerszegi ügyvédtől egv már régebben Micsky Endre ellen folytatott perből 482 frt 55 krt. vett át; be van igazolva, hogy 1878-ik évben Zala-Koppányban elhalt nénje Salamon Judit után 500 frtot kapott, be van igazolva, hogy ő Nagy József volt szolgabirótól azért, mivel elhalt Hárv Sándor irodájának ügyeit rendezte 100 frt jutalmat kapott. Ha figyelembe veszszük azt, hogy ő Horváth József zalaegerszegi ügyvéd irodájában havi 40 forint fizetéssel több évig volt alkalmazva, ha figyelembe veszszük, hogy ő másoknál is hasonló jó fizetéssel alkalmaztatott; ha meggondoljuk végre, hogy vidékünkön a nép közigazgatási és telekkönyvi hatóságok előtti ügyes-bajos dolgaiban nem a költségesebb ügyvédi segélyt veszi igénybe, hanem az olcsóbb munkát keresi föl: akkor védencemnek vissza vonult takerékos egyszerű háztartása mellett midőn kiterjedett ismeretségénél fogva bíróságon kiviili eljárásaiért és beadványaiért nem megvetendő jövedelemre tett szert; csak azon kell csudálkoznunk, hogy vagyoni helyzete néni kedvezőbb, mint a minőnek a bírói zár folytán kitűnt. Az előadottak szerint tehát világosan kitűnik, hogy a tek. kir. ügyészség által védencem ellen emelt vád teljesen alaptalan és minden támpontot nélkülöz; legfelebb távoli gyanuokok léteznek, melyekre azonban, tekintettel védencem fenyitetlen előéletére, marasztaló itélet nem hozható. Kérem tehát a tek. kir. törvényszéket: méltóztassék védencemet az ellene emelt vád terhe alól fölmenteni, annyival is inkább, mert reá nézve, ki a társadalomban már jobb állást foglal el, a majd nem tiz hónapig tartó vizsgálat alatti állás eléggé keserű volt, ugy hogy ő testileg és lelkileg majd nem egészen meg van törve. A kir. törvényszék a következő Ítéletet hozta: Letartóztatva levő Zobó József az ellene emelt lopás bűntettének vádja alól — szabadlábon levő Zobó módhoz, kényelemhez vau szokva. No azután meg, szó a mi szó, családi összeköttetéseid is kifogás alá esnek. Rokonaid csupa egyszerű szegény emberek, holott a mamának egyik tanteja báróné, apja pedig valamikor septemvir volt, testvérei pedig mind magas állást foglalnak el. Az egyik országgyűlési képviselő, a másik miniszteri tanácsos, a harmadik kataszteri igazgató. Szóval mindmind valóságos nagy urak! Hogyan illenének hát egy ilyen ősi aristocratieus család keretébe azok a közönséges halandók, a kik a te rokonságodat képezik ! ? Vagyis magyarán kimondva a mama határozottan ellene voll mindig és van most is a viszonynak; mert már anyai kötelességénél fogva ;em egyezhet egy oly házasságba, mely előreláthatólag csak boldogtalan lenne főleg most. mikor lluskájának három-négy oly kérője is van, kikkel bizonnyára sokkal boldogabb lehetne, mint veled! No de ez még mind nem elég! — Még mindig nem tellett meg csordultig a keserűség pohara! Még a mama kíméletlenül őszinte szavai által okozott kínokban vergődik lelked s már is ujabb keserűségek várnak rád otthon — két levél alakjában. Egyikben ..öreged" adja tudtodra, hogy ő egyátalában nem helyesli választásodat. — Otthon külömb „parthiet", szebb, háziasabb leánykát is kaphattál volna, azután ineg még nagyon is ráérsz házasodni, nem kell elhamarkodni a dolgot! Azért legokosabban teszed, ha pár hóra haza jösz, otthon azután szépen elfeledsz mindent s majd később elveszed a tisztartóék Boriskáját, kit már ügy is régen neked szántak az öregek. A másik levélben meg egyik nagynénéd protestál. „El ne vedd azt a leányt, a'zt a kényes, kevély dámát!" — Írja egész indignatioval az öreg tante, —'mert — „különben megtagadlak, kiátkozlak mindenből" ! Szegény tante! az életben most már másodszor fenyeget ilyen „anathemával." Mikor deák korodban nem akartál az ő óhajtása szerint pap, szép fehér premontrei pap lenni, akkor is ilyen borzasztó fenyegetésekkel állt elő s most, hogy házasodni készülsz, újra papírra teszi azokat a borzasztó szavakat: „kitagadlak mindenből! " Vagyis világosan szólva, azzal fenyeget, hogy ha nem fogadsz neki szót, más nak „testálja" a laposfai házát, a sashegyi rosz szélmalmot s azt a három parcellát a cigány berekben, mert ebből áll az öreg tante mindene." A tante fenyegetéseivel azonban most az egyszer, - azaz szóljunk igazat, már most másodszor — nem sokat törődök Az anyagi érdek, ha egyszer már igazán szeretünk, könnyen háttérbe szorul a sziv forró érzelmei előtt. S balga ki pár forintért örökre eladja egész élete boldogságát! Sokkal jobban bánt, azonban az, hogy a mama őszinte nyilatkozatai után másnap már az egész város csak arról beszél, hogy — kosarat kaptál! Szánakozó gunymosolylyal beszélnek rólad „jó akaróid" s „jó barátaid", arcukon ott ül az őszinte — káröröm! Es a mamák! ? 110 még esak ezek eresztették meg igazán a nyelvöket! Hát! persze, ilyenek a mai fiatal emberek! — ád hangot a közvéleménynek Szabadházyné — pazarlók, tékozlók, könnyelműek, nagyravágyók, seminijök sincs s mégis mind parthiet, gazdag leányt keresnek, pedig hát azt mondja a régi jó közmondás, hogy: „a leánynak jószága legyen a jóság" ! — No már én ugyancsak nem adnám ilyen embereknek a lányomat, kikosaraznám őket százszor, ezerszer! Magam is! — kontráz hozzá a doktorné s vele együtt a kávénénikék egész chorusa s mindegyik tud valami ujat, érdekeset mondani, hogy csak minél nevetségesebb szinben tűnjön föl kikosaraztatásodnak híre, minek természetesen legbuzgóbb terjesztője a városban a - kedves Czenczi tante! — A casinóban is csak rólad szól az ének. Az öreg Muki bácsi különféle verziókban adja elő, hogy hogvan és miként történt meg veled ez a „baleset" melynek oka — az ő szent meggyőződése szerint — nem más, mint „asszony politika" ez pedig, tudva levő dolog, hogy sokkal veszedelmesebb valami, mint az a politika, melyet a kongressusokon csinálnak a tudós diplomaták. Ott még van egy ultimátum: a háború: itt nincs egyéb hátra, mint a csúfos visszavonulás: fegyverletétel, capitulatió! mert régi és megdönthetlen igazság, hogy a mamáknak nem tanácsos hadat üzenni! Igy állván tehát a „dolgok sora", akarod, vagy nem, be koll látni, hogy nincs más hátra, mint megadni magadat, mert házasulási ügyed gordiusi csomóját ugy össze-vissza kuszálta a sors keze, hogy azt magad többé talán soha meg nem oldhatnád, — ha csak a papa t. i. jövendő apósod nem segitené azt ketté vágni a józan ész pallósával. — Mert hát a papák rendszerint realisabban szoktak gondolkodni a mamáknál, őket nem bántja annyira a hiúság, a nagyra vágyás ördöge, mint a mamákat, kik készek nem egyszer, könnyelműen föláldozni a sziv érzelmeit a látszat, a csalóka fény kedvéért, a mely a lakadalom után pedig de sokszor elhomályosodott már, ha a vőlegénynek nem sikerült a hozománynyal — mint mondani szokták, „megreparálni magát." A papa tehát ismerve személyiségedet, állásodat s ebből folyólag anyagi helyzetedet, tudva azt, hogy szereted leányát s ő viszont téged, neui rcsteli kijelenteni, hogy nem ellenzi a -viszonyt", neked adja a leányát; — de csak azon föltétel mellett, ha az eljegyzés s ezután a lakadalom—mihamarább megtörténik. Igy akarván útját vágni annak a rengeteg pletykának, mely mig csak a világ világ lesz, ősi szokás szerint minden kötött s kötendő házassági frigyet elkisér egész az oltár zsámolyáig s csak ha már elrebegted ott a „holtomiglan holtodiglant", csak azután szabadulsz meg e lidérc nyomás alól s csak ezután mondhatod el a költővel hogy : Jer kicsikém adjunk hálát, Hogy ezen is tulesénk. Szép a lányka, szép a delnő, De legszebb a — feleség!!