Zalamegye, 1883 (2.évfolyam, 1-25. szám)
1883-01-28 / 4. szám
Helyi, megyei és vegyes hirek. A városi képviselő testület f. hó 27-én tartott ülésén megalakitá az ipariskolai szakbizottságot s tagjaivá választá Deutsch .Manó, Fángler Mihály, Goldfinger János, Hagymásy Gyula, Hollósy József, Horváth Béla, Kovács Károly, Miszory Ignác, Nagy Károly, Orsits Ferenc, Pap Ferenc, Paukovich György, Sipos János, Udvardy Ignác és Weisz Joel urakat. Megalaki tátott továbbá a közegézségügyi bizottság az 187G. évi XIV. t. c. 149 §-a értelmében; a bizottságnak hivatalból tagjai: dr. Horváth Károly, Engelsman Izrael, Paukovich György, Rigó Ferenc, Hollósy József, Pirity János, Vöczköndy László urak. A képviselő testület kebeléből Boschán Gyula, dr. Czinder István, Fángler Mihály, Fischer Miksa, Horváth József, Sipos János, Szalay Ferenc és Theodorovich Károly urakat választotta be a közegézségügyi bizottságba. A helybeli kisdedóvó intézet választmányának f. hó 25-én dr. Horváth Károly apát plébános ur őnagysága elnöklete alatt tartott gyűlésén Szalay Ferenc úr pénztárnoknak. Udvardy Ignác jegyzőnek megválasztattak; továbbá bizottság küldetett ki a pénztár átadása végett. Végre Miszory Ignác és Theodorovich Károly urak megbízattak, hogy az óvó intézetet megvizsgálni s a vizsgálat folytán netalán felmerült hiányokról jelentést tenni szíveskedjenek, hogy a választmány a nélkiilözhetlen újításokra nézve a szükséges intézkedéseket megtehesse. — A muraközi népiskolák ügyeinek megvizsgálása érdemében a nmltsgú vallás- és közoktatásügyi miniszter ur által kiküldött bizottság nagyfontosságú tanácskozásait f. hó 29-én kezdi meg Csáktornyán. A bizottság Gönczy Pál miniszteri tanácsos őméltóságának elnöklete alatt a megyei fő- és alispán, a kir. tanfelügyelő, a muraközi szolgabirák, a zágrábi érsek két képviselője, végre Bessenyey Ernő, Urváry Lajos és Veszter Imre országos képviselőkből áll. — Koronázza óhajtott siker működésűket ! A Csáktornyái polgári iskola helyiségét ügybuzgó megyei főorvosunk megvizsgálván s egészségügyi tekintetben alkalmatlannak találván, ez értelemben a megyei közigazgatási bizottsághoz beterjesztett jelentése alapján a közigazgatási bizottság nevezett iskola helyiségeinek megvizsgálása végett Árvay István és Eperjesy Sándor közigazgatási bizottsági tagok, Sturm György főmérnök, dr. Mángin Károly főorvos, Krób Pál kir. tanfelügyelő s Vranesits Károly szolgabíró urakból álló bizottságot küldötte ki; a vizsgálat f. hó 28-án tartatik meg. Birói kinevezés. O felsége az igazságügyi miniszter előterjesztése a nagy kanizsai kir. törvényszékhez bíróvá Erdődy Lajos kaposvári alügvészt nevezte ki. Jótékonyság. A zala-egerszegi takarékpénztár részvénytársaság f. hó 13-án tartott rendes havi ülésében a győri árvízkárosultak javára 100 frtot szavazott meg, mely összeg a győri alispáni hivatalnak azonnal megküldetett. A badacsony-tomaji póstahivatalnak újbóli megnyitása közbejött akadályok miatt f. évi március hó t-ére elhalasztatott. Gyilkosság. Bogovits Magdolna férjezett Károly Ivuréné tapolczai lakos f. hó 22-én reggel (i óra tájban gróf Deym Nándornak lesencze-tomaji határban levő szeszgyára közelében az országúton agyonütve találtatott. Nevezett nő zsemlyét szokott naponként Tapolczáról Lesencze Tornajra kihordani; a jelzett napon is 5 óra után indult el 2 frt 80 kr. értékű zsemlyével. Agyoniitése kimenet történt s a zsemlyék tőle elvétettek. A bűntény elkövetésével férje gyanusíttatik, kivel már évek óta rosz viszonyban élt, miért is elfogatott s a tapolczai kir. járásbíróságnak átadatott, azonban a férj a bűnténynek általa lett elkövetését tagadja. Mivel közelebbi gyanuokok s bűnjelek ez ideig hiányzanak; s mivel nincs kizárva annak a lehetősége, hogy a férj ártatlanul vádoltatik s a gyilkosságot más, talán valamely csavargó egyén követte el: a tapolczai szolgabiróságtól ez ügyben érkezett jelentés alapján az alispáni hivatal által a nyomozás azonnali eszközlése végett a szükséges intézkedések rögtön megtétettek. Hyme n. Scholtz Karoly szent-gróthi jegyző t. hó 22-én esküdött örök hűséget üzv. Csontos Pálné leányának, Teréz kisasszonynak. — Verhás Gusztáv novai körjegyző f. hó 21-én vezette oltárhoz Nagy-Kanizsán Keller Mariska kisasszonyt. Piknik. A nagy-kanizsai nők által f. hó 20-án a „Szarvas" vendéglő báltermében rendezett piknik fényesen sikerült. A táncterem Ízlésesen volt feldíszítve, az étterem pedig a közös vacsorára volt berendezve. A négyeseket 28 pár táucolta. A mulatság reggelig tartott. A ..Zalai Közlöny" szerkesztésétől Szalay Sándor a zalamegyei közigazgatási bizottság eltiltó végzése alapján megválván, nevezett lap szerkesztését Baboss László nagy kanizsai ügyvéd vette át. Nagy-Kapornakon a hitélet megszilárdítása céljából az ottani Jézus-társulat atyáinak vezetése alatt úgynevezett missio tartatik. F. hó 14-én vette ez kezdetét; s mikor a vidéknek tudomására esett, tömegesen mentek naponkint a hivek, hogy az isteni szolgálatban — mely a köznapok délelőtt és délutánjain is tartatik — résztvehessenek. Különösen magasztalólag emlegetik a szónokot, ki a szent beszédeket tartja, melyeknek észt meggyőző és sziveket megindító ereje oly nagy, hogy a hallgatókat valósággal lekötve tartja úgy, hogy alig akarnak vissza térni otthonukba e helyről, hol annyi lelki vigasztalásban részesülhetnek. Kinevezés. A m. kir. igazságügyminiszter Ján István zala-egerszegi kir. törvényszéki dijuokot a tapolczai kir. járásbírósághoz Írnokká nevezte ki. A helyb. önk. tüzoltó-egyiet t'. hó 14 ére hirdetett, de a tagok csekély számban való megjelenése folytán f. hó 28-ára halasztott évi közgyűlésének tárgysorozata : 1. Évi jelentés. 2. Tisztviselők választása. 3. Az évi költségvetés előirányzata. 4. A számvizsgáló bizottság jelentése. 5. Indítványok. A gyűlés d. u. 2 órakor lesz a nő-ipariskola helyiségében. A „szegény gyermekek karácsonyfája4 címmel legközelebb alakult egylet az alapszabályok megalkotása, valamint az egyleti tisztviselők megválasztása érdemében február hó 2-án d. u. 2 órakor a polgári iskola rajztermében közgyűlést tart, melyre a beiratkozott tagok figyelmét eleve fölhívjuk. A zala-egerszegi önk. tűzoltó-csapat a beszerzendő zeueszerek költségeire február hó 4-én a „Zöldfa" vendéglő nagytermében tá.icvígalmat rendez. Kezdete 8 órakor. Belépti dij szeméi venkint: 50 kr. A győri és gyöí . itíéki árvízkárosultak részére szerkesztőségünkbe H< iósy József 5 frtot. Poliezer József 1 frt. voltak szivt ek beküldeni. Még a szent szo ro'-.at is horvatositiak hazafias muríiközi papjaink. Pillákon a kralieveczi indóházhoz vezető utcában rég időtől fogva állt szent Flórián szobra magyar díszruhában, tején sisakkal és csinos bajuszszal, mint általában hazánkban e szobrokat szokták készíteni. — Azonban a mult évbei^ a fölirás szerint Molnár Antal perlaki esperes-plebános ur újíttatta, illetőleg elhorvátositotta; mivel ugyanazon Flórián a magyar díszruha helyett vaspáncélos német lovag ruhában, a magyar typust feltüntető barna bajusz helyett borotvált arccal tündököl. Ha már a szentek horvátositását sem átalják muraközi papjaink, ugy ne csudálkozzunk azon, hogy a földhöz tapadt, gyarló nép szívébe mily hévvel s mily eszközökkel csöpögtethetik a magyarellenes eszméket ! Arany János emlékszobrára eszközölt gyűjtésünk eredményét 70 frt Öl kr., az időközi 43 kr. kamattal, tehát összesen 71 frt 04 krt. a „Pesti Napló" szerkesztőségébe beküldöttük az adakozók névsorával együtt; a névsor a „P. N." f. évi január 24-iki számában olvasható. A perlaki „önk. tűzoltó-egyesület" a nagyvendéglő Ízlésesen diszített termében f. hó 21-éu tartotta saját javára rendezett táncmulatságát. A mulatság igen sikerültnek mondható, melyen a helybeli és vidéki közönség szép számmal volt képviselve, úgyannyira, hogy 50 kr. belépti di j mellett is a jövedelem 33 frtot tett ki. A mulatságot a csinos egyszerűség és fesztelen jókedv jellemezte. A rendezőség álal megállapított táncrendben 4 csárdás és 4 francia négyes volt felvéve, de a jelen volt közönség kérelmére, a 3. és 4-ik francia is magyar csárdással helyettesittetett. (Mondják azután, hogv a derék muraköziek nem lelkesülnek értünk!) E kedélyes kis mulatság szűnni nem akaró jókedvvel éjfél után 3 órakor ért véget. A tüdő- és szivbetegek figyelmébe. Dr. Lőrinczi F. budapesti gyógyintézetében (váczi-utca 9. sz.) a mult év második felében gyógykezeltettek: a) Tüdőbetegek: tüdőlégdag 35; tüdőlob 23; hörg- és tüdővérzés 41; tiidőhurut 105; heveny tüdővész 13; idült tiidővész (giimökór) 104; - b) Szivbetegek: szivelzsirosodás 24; szivtágulat 39; szivtultengés 18; ideges szívbaj 83; szivbelhártyalob 8; szivburok 12; szivbillentyü-bántalmak 45; szivburok vizkór 20. — A tüdővésznél a pep ton-készitmények, a szívbajoknál a comprimált lég mutatkoztak a legjobb hatásuknak. Folyó hó 20-an tartotta meg a novai „önk. tiizoltó"-egylet rendes farsangi bálját, melyen — dacára a szép időnek — kevés vidéki vendég jelent meg. De a megfelelően összejött vendégkoszorú fesztelenül mulatott s a legjobb kedélyhangulatban volt. A jelen volt bájos hölgyek csakugyan kitáncolhatták magukat kedvük szerint, mert a táncnak csak a reggeli 4 óra vetett véget. A nemes cél iránti tekintetből több fölülrizetés is történt. (G. J.) A zala-lövöi if,uság f. hó 30-án a Gerstmann vendéglő nagytermében a győri árvízkárosultak javára jótékonycélú zártkörű táncvigalmat rendez. Belépti dij személyenkint 1 frt, családjegy 1 frt 60 kr. Meghivó. Február hó 3-án a „Keszthelyi csónakázó-egylet" alaptőkéjének gyarapítására az „Amazon" szálloda nagytermében zártkörű tánckoszorúcskát rendez. A rendezőség tagjai : Békey Ignác, Bóné Gyula, Csengey Aladár, Csesznák Miklós, Dobos Ferenc, Sparszám Pál, Garay Sándor, Hotfmann Miksa, Hoffmann Soma, Jalsoviczky István, Kerpely Kálmán, Vértessy Béla, Kiss József, Mészáros Lajos, Németh Béla, Oltay Guidó, Simon Lajos. Belépti díj: személyjegy 1 frt, családjegy 3 frt. A keszthelyi „polgári olvasó-egylet"-nek az egyleti tagok és azok családtagjai részére rendezendő mulatsága február hó 3-án lesz megtartva. Vetések állása megyénkben. A földmívelés-, iparés kereskedelemügyi minisztérium állandó gazdasági tudósítóitól beérkezett jelentések szerint január hó első felében a zala-egerszegi járásban a korai vetések nagyobbrészt sárgák és rozsdásak, a későbbiek egészségesebbek; a csáktornyai járásban a takarmány szűken van; a perlaki járásban a hótakaró hiánya a vetésekre nézve káros hatású; a letenyei járásban a vetések jók; a novai járásban a laposabb fekvésű vetések kifagyásától lehet tartani. — Az alsó lendvai járásban a késői vetések is kikeltek; a kanizsai járásban a korai vetések helyenkint sárgulnak; a pacsai járásban a vetések, dacára a nagv fagyoknak, jól állnak; a keszthelyi járásban a vetések további sárgulását a bekövetkezett hideg időjárás meggátolta. Vörös kereszt. A tiroli hazafias segélvző-egvlet a magyar országos vörös kereszt egyletnek a tiroli árvízkárosultak részére nyújtott könyöradománvokért a következő köszönőiratot küldte: Miután a magyar korona országaiban fönálló vörös-kereszt-egyletek közül már 44 egylet, részint saját egyleti pénztárából, részint gvűjtések eszközlése által a szegény és kétszeri elemi csapás által súlyosan meglátogatott Tirolországnak pénzben és élelmi szerekben tetemes segélyt nyújtott, a tiszteletteljesen alulirt tiroli hazafias országos segély-egylet kötelességének megsértése nélkül tovább már nem halaszthatja köszönetének kifejezését a mélyen tisztelt igazgatóság iránt. Valóban fényes eredményt szült azon bizalom, melylvel a tiszteletteljesen alulirt országos segély-egylet Tirol szükségében és nyomorában a magyar vörös-kereszthez fordult segélyért. A magyar nemzet nagvlelküségén kiviü első sorban a magyar szent korona vörös-kereszt-egylet mélyen tisztelt igazgatóságának nagylelkű tevékenysége az, melynek ezen örvendetes eredmény köszönhető. — Ámbár Tirolországnak a vörös-keresztet méltán megillető nyilvános és ünnepélyes köszönete a rendkívüli ülésre összehívott tartománygyűlés megnyitásakor az országos " főkapitány szavaival * és a tartományi rendek hozzájárulásával már kifejezést nyert és ezen köszönet nemcsak a birodalom innenső fele, hanem a magyar korona vörös-kereszt-egyletének is szól, azt is illeti: legyen szabad mégis a tiszteletteljesen alulirt ti roh hazafias országos segély-egyletnek is, melynek bizalomteljes felhívására a vörös-kereszt-egylet ezen magasztos segélynyújtást kezdeményezte, saját, ugy a számtalan szerencsétlen nevében, legmelegebb köszönetét kifejezni első sorba i a mélyen tisztelt igazgatóság iránt azon lekötelező szívességéért, hogy f. évi október hó 22-én 1353. sz. a. kelt nagybecsű iratával a vörös-kereszt-egylet fiókjait a segélyadásra és segély gyűjtésre felhívta, továbbá köszönetét fejezi ki a magyar korona országában létező azon vörös-kereszt-egyletek iránt, melyek sulyosau meglátogatott országunk javára részvétteljesen fáradoztak, végre Magyarország mindazon nemes érzésű emberbarátai iránt, kik a szükség és nyomor enyhítéséhez, melybe a szerencsétlenek ezrei jutót tak. a vörös-kereszt-egvlet"k által eszközölt gyűjtéshez résztvevőleg hozzájárultak. — A köszönet ezen nyilvánításához a tiszteletteljesen alulirt tiroli hazafias országos segély-egylet azon biztosítást csatolja, hogy a könyöradománvokban részesült szegények is a távoli ismeretlen jóltevőknek, mint a hozzánk érkezett számos köszönőirat tanusitja, nem ritkán a megindulás könyei közt tiroli szokás szerint ezen szívből szakadó köszönetet nyilvánítják: az Isten fizesse meg! Tekintve a szürnvii szerencsétlenséget, melynek következtében köz és magánvagyonból 20 millió elpusztult és ennek közvetlen következményét, a nyomasztó Ínséget a nagykiterjedésű árterületen, bátorkodik a tiszteletteljesen alulirt hazafias országos segély-egylet további jóakaró segélynyújtásért esedezni. Innsbruck 1882. A tiroli országos segély egylet, Zimeter Alajos, elnök. Dr. Helfer C., választmányi tag. Hasshonetta S., választmányi tag. Hogyan kell nedves szobákat kiszárítani ? A nedves szobák kiszárítása végett a szoba valamelyik üres helyén egy deszkát állítunk fel oly rézsútosan, hogy alája egy fazekat, vagy tálat elhelyezhessünk, ezen padot pedig klórmész-porral hintjük be. Ezen klórmész a szoba nedvességét magába szívja és pedig egyszeri alkalmazáskor kétszer annyit, mint a mennyit saját súlya kitesz. Már most minél nedvesebb a szoba levegője, a klórmész, kásaszerü szemekben, annál gyorsabban hull a deszka alá helyezett edénybe. Ha az abban ilykép öszszegyült viz elpároltatik s a már alkalmazott klór inegszárittatik, akkor ismét újból lehet vele akárhányszor a deszkát behinteni. Ennek a szernek alkalmazásával a szoba levegője mindig száraz leend. Ez a szer biztosan hat s a különben legnedvesebb szobák és pincék is ilyképen kiszáríthatók. Közgazdaság. A „ The Gresham " életbiztositó társaságnak 1882. jun. 30-án véget ért 34 üzleti évéről szóló jelentése szerint, mely a részvényeseknek 1882. dec. 14-én tartott rendes közgyűlésén felolvastatott, a lefolyt év üzleti eredménye kedvező volt, a mennyiben a társaságnál, melynek Ausztria-Magyarországban is vannak fiókintézetei, 8095 biztosítási ajánlat nyújtatott be 67.185,575 frank erejéig, melyek közül (5584 ajánlat 56.022,350 frank erejéig el is fogadtatott, s a megfelelő bárcák kiállíttattak. A díjbevétel, levonva belőle a viszonbiztositásra kiadott összeget, 12.31)4,574-25 frankra rúgott, mely összegben az első biztosítási év 2,870.077-60 frtnyi díjtétele is benfoglaltatik. A kamatszámla mérlege 3.048,247-50 frankra rúgott, s hozzászámítva a dí jbevételét 15.412,821-75 frankra emelte. A társaság a lefolyt évben életbiztosítási kötvényekre 6.941,429-15 frankot fizetett ki. A kiházasitási- és vegyes biztositások stb. cimén 26.990,440-20 frankot fizetett 'ki. Bárcák visszaváltására 862.229-60 frank fordíttatott. A biztosítási alap, mely a szerződések teljesítését biztositja, 4.925,457-30 frankkal emelkedett. A realizalt aktivák összege az év végén 79.368,882-80 frankra rúgott. E kimutatásnál a tárca értékeinek értéktöblete nem vétetett figvelembe, mivel ezek az értékek nem realizáltattak, s igy azonnali haszon forrásául nem tekintethettek. Ennek az értéktöbbletnek pedig nagy jelentősége van, mert ez konszolidálja azokat a garanciákat, melyeket a társaság nyújt. Tőkebefektetések: 2.332,218-05 frank a britt kormánv értékpapírjaiban, 420.120-30 frank az indiai és a gyarmati kormányok értékpapírjaiban, 15.002,727-90 frank más államok értékpapírjaiban, 981,488-05 frank vasúti rész vén vekben, elsőbbségekben, 23.554,968*85 frank vasúti és más kölcsönkötvényekben, 12.309,746-35 frank házakban, ezek közt a társaság budapesti és bécsi házai, 11.737,267-40 frank ingatlanokban és különféle biztosítékokban 13.040,326-90 frank. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" hivatalos Értesitö-je. JE GYZÖKÖNYVE a „Zalamegyei gazdasági egyesület" Zala-Egerszegen 1883-ik evi január ho 9-én tartott rendes közgyűlésének. (Folytatás.) 5. Az alapszabályok 40-ik §-a értelmében a zala-egerszegi és keszthelyi vidéki körök megalakitása céljából az igazgató választmány véleménye elfogadtatván a zala-egerszegi körbe a megyének a zala-egerszegi, novai, alsó-lendvai, csáktornyai, perlaki, letenyei, n.-kanizsai járásban fekvő községei — a keszthelyi körbe a