Zalamegye, 1882 (1.évfolyam, 1-27. szám)

1882-08-27 / 9. szám

HIRDETÉSEK. 3371.]tk. Árverési hirdetmény. A znla-egerszegi kir. törvényszék mint tlkkvi ha­tóság által közhírré tétetik, hogy Kocsics József tár­noki gyám végrehaj tatónak, özv. Pnlai Gáborné mint végrehajtást szenvedő' elleni 147 frt 69 kr. tőke köve­telés és járulékai kielégítése céljából nevezett végrehaj­tást szenvedőtől 1881 évi november hó 10-én elárvere zett a tárnoki 84 sz. tjkvbeli I. 1—8 sorsz. alatti 625 frt becsértékü ingatlanok az árverési feltételeknek ele­get nem tevő Spiegl Sándor tárnoki lakos ellenében Tárnok községben a községbiró házánál 1882. évi szep­tember hó 12. napján <1. e. 10 őr kor leendő nyil­vános árverésen a kikiáltási áron alól is újból cl fognak adatni, — folyamodó ezúttal felmerült költségei, Spiegl Sándor ellenében 6 frt 80 krban állapittatnak meg. Venni szándékozók a bírói meghízott kezéhez 02 frt 50 kr bánatpénzt letenni, a vevő pedig a vétel­árt az árverés napjától számítandó 6",, kamataival az árverési feltételekben meghatározott helyen és mó I sze­rint és pedig annak 1 , részét az árverés napjától szá­mítandó 8 nap alatt, 1 , részét a most jelzett naptól számítandó 00 nap alatt, 1 : 1 részét ugyan azon naptól számítandó 90 nap alatt lefizetni tartozik. Az egyideüleg megállapított árverési feltételek az alulírott telekkönyvi hatóság kiadó hivatalában a hiva­talos órák alatt ugy szintén Tárnok községben a köz­ség bírónál megtekinthetők. Az ismeretlen tartózkodásu telek könyvileg érde­keltek részére ügygondnokul Boschán Gyula zala-eger szegi ügyvéd már kineveztetett. Az árverési hirdetmény az alulilirott telekkönyvi hatóságnál kifuggesztetni, és a tárnoki községi elöljáró­ságnak kifüggesztés és az árverési feltételek egy pél­dánya megtekinthetés végett, az ottani körjegyzőnek pedig, az árverési hirdetmény a jegyzőség területéhez tartozó községekben leendő szabályszerű körözés végett kiadatni, továbbá Krosetz János ügyvédnek, Arvay La­jos ügyvédnek, Boschán Gyula ügygondnoknak helyben Spiegel Sándornak, özv. Fulai Gábornénak, a zalame­gyei kir. adófelügyelőnek kézbesitetni, végre az árverési hirdetmény kivonata Krosetz János tiszti ügyésznek a helyben megjelenő „Zalamegye" című hírlapban egyszer közhírré tétel végett kiadatni rendeltetik. Zala-Egerszegen 1882 évi julius hó 28 napján. A kir. tszéli, mint tlkvi hatóság. 53. 1—1. 18!).] 1882. szám. Árverési hirdetmény. Alulirt kir. bír. végrehajtó az 1881. évi LX. t. c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a zala­egerszegi királyi járásbíróság 3012 számú végzése által a zala-egerszegi önsegélyző egylet végrehajtató javá­ra Steiner Mátyás olai lakos ellen (540 frt tőke, és ennek járulékai .erejéig elrendelt kielégítési végre­rehajtás alkalmával bíróilag le és felül foglalt és 696 frt 50 krra becsült bútorok, lovak, kocsik, lószerszámok, és 50 kereszt árpából álló ingóságoknak nyilvános ár­verés utján leendő eladatása elrendeltetvén, ennek a helyszínén, vagyis Ólában leendő eszközlésére 1882-ik év szeptember hó 1-sn napjának délelőtt 9. órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érin­tett ingóságok ezen árverésen, az 1881. évi LX. t. c. 107. §-a értelmében a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t. c. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Zala-Egerszegen 1882-ik évi aug. hó 17. 59. 1—1. Nemes Sándor kii', bírósági végrehajtó. 1537]tk. 1882. Árverési hirdetmény. Az alsó-leudvai kir. já.tásbiróság, mint tlkkvi ható­ság részéről közhírré tétetik, hogy Tánczos Miklós budapesti lakos végrehaj tatónak Czopotli Márk adrián­ci lakós végrehajtást szenvedő ellen 633 ft. 34 kr. tőke követelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a za­laegerszegi kir. törvényszék és az alsó-lendvai kir. já­rásbíróság területén levő Adriáncz községben fekvő az adriánczi 133 sz. tjkvbeu A. f 1 sor sz. a. felvett és '/ 2 részben Czopotli Márk nevén álló rész és továbbá az adriánczi 34 sz. tjkvben A I. 2—13. sor sz. alatt fel­vett és 1 /,-ed részben alperes Czopotli Márk nevén álló s mindkét tjkvi ingatlan rész a tartozékokkal együtte­sen az adó alapján 1163 ft 50 krra becsült ingatlanok 1163 ft 50 kr. kikiáltási árban az 1882. évi szept. hó napján délelőtti 10 órakor Adriáncz községében Kálmán György iskolaszéki elnök 58. 1 — 1. II u I! u BREiSACH SAMUEL ZALAEGERSZEGÉ ajánlja dúsan felszerelt könyv-, mik hangjegy-, papír- és irodai szerek kereskedését, úgyszintén kész nyomtatványok- és oíaj festményii képek r a k t á r á t legelőnyösebb áron. JSJ^ A gyümölcs befőzéshez való leg­jobb minőségű li á r t y a p a p i r nálam kapható, és 1 iv ára 4 8 krajcárig. 11. 6-6 II l.i II II a község házánál megtartandó nyilvános árverésen a I megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan ki- | kiáltási árának 10",,. vagyis 116 ft 35 krt készpénzben, j vagv az 1881. LX. t. c. 42 §-ában jelzett árfolyammal i számított óvadék képes papírban a kiküldött kezéhez \ letenni. Alsó-Lendván a kir. járásbíróság mint tlkkvi ha­tóság 18S2. május 15-én Zábráczky Lajos kir. aljbíró. 57. 1—1. Pályázati hirdetmény. Bánok - szt.-györgyi (Zalamegye) közös jellegű ma­gyar tannyelvű népiskolánál lemondás folytán üresedés­be jött tanítói állomásra, melylyel a romai katli. kánto­ri teendők is egybekötve vannak folyó év szeptem­ber hó 2 3. napjára pályázat nyittatik. Az állomás következő javadalmak élvezetével van egybekötve: Ta­nítói járandóság címen 330 frt pénzfizetés, 8 öl fa, fel­vágva és házhoz hordva, 3 szobából álló lakás, konyha, pince, padlás és 300 öl konyha kertnek használata. ­Kántori illetmények: stóláris jövedelmekben 100 frt., 35 mérő gabona, 45 akó bor, ezenkívül 8 hold 412 öl szántóföld, 3 hold 186 Q öl rét használata, fél szeszíó utáni legeltetési jog. — Az állomás f. é. o k t o b e r hó 1-én lészen elfoglalandó. - Pályázni óhajtók felhivat­nak, hogy tanképesítésük, erkölcsi viseletük és jelenlegi alkalmaztatásukat igazoló bizonyitványnyal felszerelt fo­lyamodványaikat a pályázat határnapjáig Kálmán György bánok-szt.-györgyi plébános iskolaszéki elnöknél benyújt­sák, a pályázat napján pedig személyesen megjelenni szíveskedjenek. Kelt Bánok-Szt.-Györgyön 1882. aug. hó 17-én. +x+x+x+x+x*x+x+x#x*x+x+x+x+x+x+x m UliitUUM UUI ÚU Az újra felszerelt Z a í a - S z e 111­(t r () t h i uradalmi gőzmalom (e°'v francia és két sárospataki kőre) 1883. évi január hó Hói kezdve vagy előbb is 12 évre bérbe adatik. Az ajánlat oetober hó 1 -i«- beküldendő, a szer­ződési feltételek az uradalmi péli/tárban meg­tekinthetők. 55. 3-2. UXSÜOOOOÜOÜÜOÜÖÜÜOa^ rr e g .V •Grő £ C S É P L O <i E P cséplést keres. értesítést ad Fischer László ur Zak-Eg-erszeg-en. 52. 2—2 NINCSEN" TÖBBÉ ÜSZÖG! Minden gazdának nélkiilözhetlen a MJPUY-Me MAGCSÁVÁZÓ-SZER, melyet a különféle gabona nemekben és tengeriben előforduló üszög ellen a legkiválóbb gazdák mint csalhatta n óvszert "ÄC már évek óta meglepő eredménynyel használnak. Több gazdasági egylettől kitüntetve, és előkelő gaz­dáktól ajánlva. Kapliató Zala-Egerszegen: Rosenthál Ignác, Gráner J. fia kereskedésükben Egy csomag ára: 200 Liter magra 30 kr. „ „ „ 100 „ „ lő kr. Figyelmeztetem a vevő közönséget, miszerint az általain készített vetömagcsávát többen is utánozzák, liogy teliát minden csalódást elkerüljenek, csak is név- és védjegyemmel ellátott csomagokat méltóz­tassék kérni. DUPUY NUMA. 45. 4—3. j®*" Használati mód, mely igen egyszerű, minden csomagon található. MK^TOOQüOOOOm^OüOOOOüt: Nyomatott özv. Tahy R. gyorssajtóján Zala-Égerszegen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom