Zalamegye, 1882 (1.évfolyam, 1-27. szám)
1882-11-19 / 21. szám
gyninasiumi igazgatók, Illés Ferencz esperes-plebános, Köbcrl János sárvári plébános, Horvátb István püspöki | titkár, Dr. István Vilmos szentszéki jegyző', Vidos Lajos udvari káplán s levéltárnok. A szónok Königmájer Károly apát-kanonok úr őnagysága igen szép szavakba foglalt talpra esett beszédben tolmácsolta a papság hódolatát és tisztéletét, mire őméltósága meghatottan és méghatólag válaszolt, kiemelvén, hogy az egyházmegye papságának is, — kiket itt képviselnek — vigyék meg üdvözletét. Délben a küldöttség tagjait őméltósága fényesen megvendégelő, és ő emelt először poharat, meleg hangit és szívhez szóló felküszöntőjében élteté a küldöttséget és az egyházmegye papságát; erre a küldöttség szónoka azonnai válaszolt, kifejezvén óhaját, hogy minél előbb körében tisztelhesse a papság uj főpásztorát, ki e küldöttség tagjainak szivét szeretetre méltóságával mindjárt az első találkozásnál egészen megnyerte. Ezzel kapcsolatban megemlítjük, hogy a püspökké szentélést a bibornok prímás ő eminentiája, ha egészsége engedi, hallouiás szerint Szombathelyen fogja végezni. Zalamegye igazolo választmanya a legtöbb adót fizető törvényhatósági bizottsági tagok 188:',. évre érvényes névjegyzékének összeállítása illetőleg kiigazítása tárgyában f. november hó 25-én délután 2 órakor Zala-Egerszegen a niegyi-i dzáílásház épületében nyilvá- | nos ülést tart; mi, tekintettel az 1K70. XLII. t. c. 22. §-ának intézkedésére, ezennel közhirré tétetik. _ — Kelt Zala-Egerszegen 1KK2. november hó 15-én. Arvay István 111. k. az igazoló választmány elnöke. Eljegyzés. Gózony László, Zalaniegve iigybuzgó s köztiszteletben álló főjegyzője, lapunk nagyrabecsült munkatársa, a napokban jegyezte el Budapesten Szentmihályi István curiai biró bájos és műveltlelkü leányát. lotékonysag. Vettük a következő sorokat: Van szerencséin kegyeddel tudatni, hogy valamint a mult évben, úgy az idén is 100 frtot kaptunk a nőegylet részére nagyságos Farkat; Dávid képviselő úrtól és ezen nagylelkű adományért hálás szívvel mondok az egylet neveben köszönetet a nyilvánosság terén. Adja az Isten, j hogy ezen uonieskeblíí hazafi még számos évig boldogíthassa ily nemes tettek által e város szegényeit. Igen kérem tisztelt szerkesztő urat, szíveskedjék ezen pár sort becses lapjában ki;izé tenni. Őszinte üdvözlettel maradok tisztelője Rosenberg Ileinrette elnök. Folyó evi október hó 25-én többek társaságában Csillagh Gyula földbirtokos és Szabó Gyula kataszteri beeslőbiztos urak között támadt szóváltás folytán Szabó Gyula úr megsértetvén, e sértés lovagias módon kiegyenlíttetett. — A Vas-Zalamegyei első takarékpénztár igazgatósága f. hó 11-én tartott ülésében hozott határozata szerint városunkban fióktelepet állít fel s annak vezetésével Szigethy Antal, ISutty Lajos, Krosetz János és Pirithy Lajos ' urakat hatalmazta meg, ügyészszé Erdős Géza urat nevezte ki, a fióktelep megnyitásával pedig Udvary Ferenc vezérigazgató urat bízta meg. A Siimegh vidéki vöröskereszt egylet választmanya tagjaihoz f. év okt. 29-én felhivást bocsájtoít, hogy Tirol szerencsétlen lakosai számára emberbaráti szempontból adakozni szíveskedjenek. Rövid nyolc nap alatt a következő készpénz és természetbeni adományok ftdytuk be Sümeghről: Eitner Sándorné 5 frt, Dorner Kajelátiné ."> frt 30 kr; 3 frtot adtak: Kell Dávidné, Hladny Jánosné, és Ádám Iván; 2 frtot: Dr. Takács Jánosné, Eit.ner József, Raile Józsefné, Dr. Fischer Ignáené, Staniborszkv Lászlóné, Epstein Vilmosné, Babos Gyuláné, Takács Zsigmondné; 1 frtot: Tóth Józsefné, Bánfy Alajosné, SchaÍ,i Károlin, Baumgartner Józsefné, Reitheffer Ferencné, Edeskuthy Sándorné, Jobbauy Irma, Somogyi Mihály né, Kijátz Elekné, Kijátz Elek, Mészöly Juliska, Pózsás Lóra, Surgóth Miksáné, Takách Vilma,Tafferner Bél&né, Gedey Rezsőné; 50 krajcárt: Mang Jánosné, Doniján Paula, Sehultz Ferencné, Csigó Mária, Petrich Györ'gyné, Kovács Katalin; — 30 krt: Rauer Istvánné; 10 krt: Németh Réla. Ezek az elnökségnél tízették be. Epstein Vilmosné v. tag gyűjtése: Seheiber József, Neubauer Jóssef, Széphegyi X. - - egyenkint 50 kr., Seharf Jánosné 10 kr., Seheiber Sándor 20 kr., Takács József 30 kr., Kondor Ferencné 20 kr. A pénz adomány összesen 55 frt. Terményekben adakozott: Dr. Takács Jánosné, Könnye Józsefné, Földi Jánosné, Schmidt Ferencné, Mojzer Józsefné, Mojzer Janka, Mojzer Mariska, Helyei Károlyné, Keeskeniéthy Albertné, Ferber Józsefné. Fekete. Ignáezné, Székelv Gusztáv né, Wiuter Terezia, Exner Alajosné, Würzburger .lakaimé, Szidnav Antalné, Tótli Róza, Tafferner Béláné, Gedey Rezsőné, Apfel Rózá, Koréin Terezia. Varga Józsefné és Dorner Kajetánné. Az elszállításhoz zsákot: Mojzer Józsetné, Mojzer Janka, Takács Jánosné ládákat és (i db. zsákot Dorner Kajetán adott. A termények összesítve; káposzta: 500 fej, 1520 klgrm; burgonya: 1)00 kgrm; bab: 27 kgrni; répa: 54 klgrm; hagyma: 13 kgrm; rozs: IS klgrm. Sümeghről a devecscri vaspálya állomáshoz díjnélkiil szállította mindezt: Mojzer József Sümeghről, és Rosenbergcr Béla Devecserliől. Fogadják a neincskeblü úrnők és urak becses adakozásaikért a Siimegh vidéki vörös kereszt egylet választmányának mély köszönetét. Siimegh nov. 12. 1882. Dorner Kajetánné elnök. Bánti Alajos titkár. A Sümegll-vidéki vörüs-kereszt-egvlet Sümegben a nagvvendóglő termében f. évi nov. 20 án táueestélvt rendez. Tiszta jövödelem az egylet alaptőkéje és nagyobb részben a sümeghi szegények segélyezésére fordíttat.ik. Feliiltízetések köszönettel vétetnek. A választmány. Jegyek előre Sümegben Dorner Kajetán úr kereskedésében kaphatók. Szép clismeresben részesült a csáktornyai in. kir. állami tanítóképezde hat növendéke. A nyári időszakban ugyanis a selyemtenyésztés elméleti és gyakorlati uton taníttatik az intézet harmadéves növendékeinek. A lefolyt tanév harmadéves növendékei Csepreghy Endre! tanár úr vezetése mellett oly szép eredményt mutattak fel e tárgy körül, miszerint Bezerédj Pál miniszteri meghatalmazott a legjelesebbnek kitüzetni szokott egy, db. aranyat keveselvén; hat növendéket jutalmazott meg egy-egy tiz frankos aranynyal, és pedig: Tóth Sándort, Mendly Lajost, Thorday Jánost, Vogrincsics Nándort. Kováts Gyulát és Cvetkovics Jánost, mint kiknek a hallott előadásokról s szerzett tapasztalataikról készített dolgozataik „az igényeket nemcsak teljesen kielégítik, hanem túl is haladják." — E dolgozatok (mindegyik egész könyv' a napokban érkeztek vissza a miniszteri biztos úr igen meleghangú elismerő irata kíséretében, mely leginkább a buzgalmában fáradságot nem ismerő ('sepreghv Endre tanár úr ügyszeretetét illeti. A megjutalmazott ifjak ma már tanítók, s bizonyára jól esik leiküknek az elismerés eine nyilatkozata azon pályán, mely mindent inkább, csak effélét nem terem számukra. Furcsa e járás. Alúlirott a következő kérdést intézi zalaniegyei kollégáihoz: Jogosan letteni-e megbüntetve, vagyis más szavakkal, jogosan szabott-e a n.-kanizsai tek." kir. illeték kiszabó hivatal 1882. évi 228.]1882. sz. alatt fizetési meghagyásával reám 55 kr. pénzbírságot — azért, hogy az állam által kiadott 5 kros lólevél űrlapra, melyet a tapolezai kir. adóhivataltól vettem egy tehenet irtani ló helyett; mert történetesén marhaleveleim nem érkeztek be a tek. megyei számvevőségtől, tehát marhalevél helyett lólevelet használtam fel? Csekély nézetem szerint illetéktelenül lettem megróva, inert az 1S74. évi XX. t. c. 11. fej. h. a. tisztán kitűnik, hogy csak is az állani által használt és kiadott űrlapok érvényesek! Bélyegesonkitást pedig cinem követtem azáltal, hogy egy tehénre, vagy ökörre, lólevelet használtam fel, mert volt esetem, hogy a lólevél űrlapot öszvér- és szamárra is felhasználtam, midőn azt a vásárra eladni vitték, hogy igy az illető a tulajdonjogát igazolhassa, és nem lett megleletezve. Pedig ha ez az elv állana finánckörökben, hogv lólevelet csakis lovaknál, marháknál pedig csakis marhalevelet használhatni, akkor szamár- és öszvérre kiállított lóleveleniet szintén meg kellett volna leletezni. Végre csekély nézetem szerint a főelv az, hogy az állam által kiadott űrlapok használhatók. Felkérem tisztelt kartársaimat, hogy az eszmék tisztázása végett e tárgyra vonatkozó nézetüket e lapok utján közölni szíveskedjenek. Csopaki körjegyző. Uj esperes. Bokányi György címzetes kanonok, szepetneki plébános és a letenyei esperesi kerületnek évek hosszú során keresztül ügybuzgó s általánosan tisztelt esperese ezen utóbbi tisztségéről legközelebb lemondván, helyébe a letenyei kerület esperesévé Laskovits Ferenc szentszéki ülnök és letenyei plébános neveztetett ki. — A szombathelyi püspökségi javaknak a kormánytól való átvétele ügyében Balogh Kálmán úr mint az urodalom képviselője — a káptalani jószágkormányzó és a kormány megbizottaival f. hó 18-án Novába utazott. Az átvétel — a mit halljuk — városunkban is legközelebb meg fog történni. A helybeli foyyaszfasi adot három évre a folyó hó 13-áu Sopronban tartott nyilvános árverés alkalmával Grünbaum Ferenc helybeli lakós vette ki évi 7601 forintnyi bér összegért. Öngyilkosság. Eisenstüdter Lajos helybeli születésű 17 éves kereskedő segéd f. hó 14-én ésti 6 órakor N.Kanizsáról haza jővén, szülei házánál az udvarban mielőtt szüleivel találkozott volna — égy kis hat lövetű pisztolvlval magát agyonlőtte s azonnal meghalt. A rendőrség a rajta levő ruhát megvizsgálván, egy papirt s rajta e sorokat találta: „én Eisenstüdter Lajos zalaegerszegi lakós vagyok, — továbbá Eisenstüdter Zsigmond zala-egerszegi lakós lia vagyak." tii sorokból gyanítható, hogy végzetes tettét már máshol akarta elkövetni. Ezen szüleit oly mélyen lesújtó cselekedetének oka teljesen ismeretlen. — Vigyazatlansag folytán három haláleset. Lipjián a mult hóban Tkáleez József házánál a liályha tetejére rakott kender a túlságos hőség folytán meggyuladván, égni kezdett. A szobában levő 6 és 4 éves gyermek közül az idősebb, ki a tii/. támadásával az ágy alá menekült, azonnal meghalt, a kisebb pedig részint a füst, részint az égési sebek következtében az nap este. Hasonló sors érte másnap a gyermekeknek üreganyát, ki unokával szintén a szobában volt; ez azonban inkább az oltás közben kapott égési sebeknek lett áldozata. S inészet. A Tóth Béla igazgatása alatt NagyKanizsán működő színtársulat a minap Csáktornyán vendégszerepelt. Négy egymást követő napon volt egyegy előadás, ugy mint f. hó 10-én, amidőn „Az igmándi kispap" című eredeti énekes népszínművet adták; 11-én, midőn „A fúresu háború" cimű operetté került színre; 12-én a közkedveltségü „Milimári"-t mutatták be; végre 13-áu az „Ohvett lakodalma" cimű operettében búcsúztak él a Csáktornyái közönségtől, mely tninden előadásukat kellő méltánylásban részesíté. A társulat elég jól vau szervezve, s egy-két tehetség valódi büszkesége a vidéki színtársulatok e kiválóbbjának. Megyei rövid hirek. Gulyás Gizella k. a. hangversenye f. hó 12-én Nagy-Kanizsán diszes közönség jelenlétében fényesen sikerült.— Dr. Lipp Vilmos keszthelyi gymn. igazgató s jeles régész t'. hó 25-én NagyKanizsán a társaskör által rendezendő estélyen felolvasást fog tartani „Keszthely és vidékének régészeti jelentőségéről." — F. hó 5-én este Keszthelyen a Georgicon majorban egy kazal szaluja leégett. A gyorsan megjelent tűzoltók, valamint az uradalmi cselédség buzgósága folytán a két szomszéd kazal meg lett mentve. A nagv-kanizsai polgári egylet könyvtára javára 300 frtíg terjedő bevásárlást tett. F. hó 10-én Sümegben két liázpt a kiütött tűz elhamvasztott. Áthelyezés. A magyar kir. igaszságügyniiniszter Jakab Alajos zala-egerszegi kir. törvényszéki és Király Gyula sümegi kir. járásbirósági írnokokat kölcsönösen áthelyezte. — Tábori Róbert tehetséges fiatal író „Beszélyek és rajzok" című egv kötetnyi művére hirdet előfizetést. A legközelebb megjelenő, 14 nyomott ivre terjedő mű előfizetési ára 1 frt 50 kr. — A beszélyek és rajzok egy része a „Pesti Hírlap" és a „Magyarország és Nagyvilág," valamint egyéb szépirodalmi közlönyökben láttak napvilágot, míg mások kizárólag a gyűjtemény számára lettek irva. Az előfizetési pénzek szerző nevére Bécs Wienstrasse 37. küldendők. — A szépirodalmi lapok által szívesen fogadott irót midőn önállóan először a nyilvánosság terére lép, ajánljuk a közönség pártfogásába. — Magyar levélbélyegek Ausztriában. E héttől kezdve Bécs minden postahivatalában és a nagyobb ausztriai városokban a magyar 2 és 5 krajcáros levélbélyegek kaphatók lesznek. A forgalom könnyítésére, másrészről meg a közönség kényelmére hozatott be ez intézkedés, mert a közönség például választ várván Magyarországból. levele mellé magyar postabélyeget mellékelhet. E célból Magyarországon is minden nagyobb postahivatalnál 2 és 5 kros ausztriai levélbélyegek lesznek kaphatók. — „Magyarország." havifolyoirat a magyarosodás érdekeben. Szerkeszti Ardényi Dezső. Vettük az első (októberi) és második (novemberi) számát, mind két szám négy nagy. sűrűn nyomott íven színes borítékba fűzve. Az első szám tartalma: 1. A magvar Nemzethez! lelkes fölhívás országos magyar egyesület alakítása végett. 2. Országos magyar egvíet tervezete, szervezkedése, vezetése, működési módjai, lelencházak, kisdedóvodák, nemzetiségi csere, iskola, népkör, nép- vagy falusi könyvtár. felnőttek oktatása, buzdítás, jutalmak stb., összesen 40-féle irány és mód. 3. A magyarosodást és népnevelést Sárosmegyében terjesztő társulat alapszabályai. 4. Mily eszközök által érheti el a társaság célját? 5. A magyar iskola-egylet alapszabályai. (>. A szatmári Széchényi-társulat alapszabályai. 7. Magyarosodási mozgalmak. 8. Levelezések: A legelső megye; A szászok; Sárosból; A volt oláhok; Zalából; Hörög-kath. magyar püspökség. !•. Nemzetiségi tárgymutató: a magyarság ereje niegyénkint s a többi nemzetiség számaránya. 10. Hazaellenes népiskolai tankönyveink. 11. Apró közlemények. 12. A „Gott erhalte." — II. Szépirodalmi rész. 1. Rágalmazóinknak: hazafias vers Koniócsy Józseftől, a Petőfi-társaság társelnökétől. 2. Hunyák Pál. Rajz, Mikszáth Kálmántól, a Kisfaludy-társaság tagjától. 3. A vörös orr. Humoros csevegés, rég hallgató elbeszélőnktől, Balázs Sándortól, a Kisfaludy-társaság tagjától. 4. Akik mindig boldogok, a főrangú világból, irta Szunyogh Albert. .">. Szemet szemért. Vers, Reviczky Gyulától, a Petőfi-társaság tagjától. 6. A megtérés, Margithay Tihamér jeles festményének ismertetése Fáy Elek tollából. 7. Arany mondások. 8. A jó öreg Mikolai. Rajz a lengyel társadalmi életből. 9. Téli kép a Balatonon. 10. Szellemi szikrák. 11. Mulassunk. 12. Szerkesztői zárszó \ második szám gazdag tartalmából kiemeljük a következőket: Alakítsunk országos magyar egyletet. Magyar nemzeti politika Bolgár Emiltől, a veterán publicistától. A „Gott erhalte" pör története. Ez leghosszabb közlemény e számban, melyben el van mondva a „Gott erhalte" keletkezése, a Magyarországon való érvényesítésére vonatkozó első kisérlet 1820-ból oknyomozó történeti buvárlat.ok alapján, nagy adathalmozra támaszkodva. Szépirodalmi részében Arany és Petőfi Reviczky Gyulától, Lévay Dalaimhoz, Otthon karcolat Brankitvich Györgytől, Aranymondások Arany Jánostól, Fáy Leányvásár Kuhunyeváczon, néprajzi vázlat, A szegény gróf, rajz (liizsiln Elektől, (iazdag szegények, népies elbeszélés RoSegger után irta Zempléni P. Gyula, Szellemi szikrák. Előfizetési ára: egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre I frt. Gyűjtőknek 5 előfizető után tiszteletpéldány. Lelkészek, néptanítók, körés községi jegyzők, községi elöljárók, bármily állású közhivatalnokok, (ha 1000 frtnál kisebb fizetésük van) és rangállásukat a postautalványon jelzik, féldíjjal fizethetnek elő és pedig egész évre két, félévre egy forinttal. Az előfizetési pénz a „Magyarország" havi folyóirat kiadóhivatalához Budapesten, Sándor utca 12. szám cimzendő. Mutatványszámot egyszerű megkeresésre ingyen és bérmentve küld a kiadóhivatal. ... A két első szám gazdag é.s változatos tartalma után ítélve e lap a magyarosodás érdekében kétségkívül hasznos szolgálatot tesz s ép ez okból melegen ajánljuk a t. olvasó közönség becses figyelmébe. Ahol a telt maga brszél. Gelsei Guttmaiin Henrik a magyar erdőtisztik és erdészti altisztek segélyegyletének alaptőkéje gyarapítására 200 frtot, fia <1. G. Vilmos kir. tanácsos pedig Arany János emlékszobrára, s a tiroli vizkárosnltak javára egyenkint 100 —100 frtot adományozott. — Mennyit változtat 80 év a népesség számán. Egy 1802-ben kelt okmány Háshágy, Egyházas és Ozmán Bükk, s Vaspör zalamegyei községek különféle viszonyait tárgyalván, azok akkori lakosságát a következő számadatokban tünteti elénk: Háshágy 393 (most 483 különbség 80); Bükk 257 (in. 2H0 k.-29); Vaspör 461 (m. 743 k. 2*2) az össze, sokasodás 80 év leforgása alatt a három községben 401 ; nem valami meglepő ugyan e szaporodás, de mégis örvendetes annyiból, mivel máshol meg ilyen tiszta magyar kis községekben, hova ritkán szoktak idegenek telepedni, — a magvarság kevesbedését mutatják ki a népszámlálási adatok. Rendőri hirek. Emszt János kiikméri születésű mészáros segéd két hétig ifj. Hagyniásy István mészárosnál volt alkalmazásban s f. hó 13-án elbocsáttatott.— Ugyan az nap délután nevezett mészáros a mészárszékbe menve, azt nyitva találta s beinenve csakhamar észrevévé, hogv a falról órája, óralánca, a pénztárfiókból pedig mintegy 60 70 frt hatosokban hiányzik. Azonnal, elbocsátott segédjére gyanakodván, rögtön a szolgabiróságnál, úgy a rendőrségnél jelentést tett, mire mind N.Kanizsára, mind Körmendre hivatalosan sürgönyözve lett. A károsult egy rendőrrel Körmendre ment, hol egyik vendéglőben segédjére akadt s egyúttal megtalálta nála elveszett óráját és láncát, 70 frtot hatosokban és 22 frtot négy krajcárosokban és egy új kulcsot. — Ernszt beismerte, hogy a nála talált tárgyakat, úgy a pénzt is Hagvmásytój lopta s bevalotta, hogy a nála talált kulcsot egy helybeli lakatosnál csináltatta. — Haza szállíttatván a lakatossal szembesíttetett, aki beismerte, bogy a kulcsot ő csinálta, de a segéd úgy nyilatkozott,