Zalamegye, 1882 (1.évfolyam, 1-27. szám)
1882-07-23 / 4. szám
Helyi, megyei és vegyes hirek. Személyi hirek. Gönezy Pál vallás és közoktatás ügyi miniszteri tanácsos úr őméltósága folyó hó 21-éit este körünkbe érkezett. — F. hó 22-én fogadta a helybeli városi küldöttséget, valamint a helybeli époktatási intézetek tanítóit, meglátogatta a polgári i kólát, dícsérőleg nyilatkozott mind maga az épületről, mind annak belső felszereléséről. Délelőtt 10-órakor megjelent a városházánál, hol a városi képviselők, valamint az iskolaszék majd teljes számmal volt egybescregelve s a jelenvoltak által kitörő lelkesedéssel fogadtatott. Nagy szabású beszédében részletesen fejtegette a polgári i>kolák i'dtalános célját, valamint azon speciális intézkedések szükségességét, melyek életbe léptetése által a polgári iskola városunkra nézve csakugyan hézagpótló iskola lesz. Teljes kilátásba helyezte, hogy a polgári iskola mellett még az 188- tanévre alsóbb kereskedelmi iskola lesz életbe léptetve, továbbá lS«;3-ban egy műasztalossági ipartanműhely szervezését helyezte kilátásba, valamint birjuk becses igéretét, hogy már az 188 2, : ltanévre a latinnyelv tanitására külön szakembert fogunk kapni. Mindezekért városunknak csakis az ipartanműhely befogadására szükséges helyiségről kell gondoskodnia. Majd egy óráig tartó beszédét a jelenvoltak viharos éljcnzéssel fogadták, főleg mikor kijelenté, hogy nemcsak ígéretet tesz, hanem azt be is fogja váltani: mert a miniszter úr őnagyméltósága ezen helyi érdekű intézkedéseket illetőleg teljes tevékenységi hatáskörrel ruházta föl. — Különben tér sziike és az idő rövidsége miatt jövő számunkban részletesen fogjuk ő méltóságának beszédét ismertetni. 23-án reggel ő méltósága a tek. kir. tanfelügyelő urak kíséretében városunkat elhagyta, Tapolczán a gazdasági felső népiskola és Balaton-Vüreden a szeretetház ügyében intézkedendő. — Az ég áldása kisérje a városunk tanügyének érdekében oly buzgolkodó nemes férfiút! — Kovács Kálmán igazságügyi miniszteri tanácsos és Andrásovits Béla legfőbb itélőszéki biró őinéltóságaik ismerőseik s jó barátaik látogatása végett néhány napot városunkban töltöttek. — Az illető körök iparkodtak a magas vendégek zalai látogatását minél kedvesebbé tenni. Svastit Benó ur köztiszteletben álló alispánunk i. hó 21-én Perlakra utazott, hogy a meszes-györki phylloxera vészes szőlőterület kiirtása végett ott munkásokról gondoskodjék. Kinevezés. Főispán úr őméltósága a lemondás folytán megüresedett zala-egerszegi szolgabírói állomásra Toinasich Sándor zala-egerszegi járási segéd szolgabirót helyettes szolgabiróvá, helyébe pedig Fitos Márton tiszteletbeli aljegyzőt helyettes segédszólgabiróvá nevezte ki. A zala-szent-mihalyi sírkertben e hó 19-én kisértük örök nyugalomra Zalabéri Horváth Mór es. kir. kamarás hűlt tetemeit. A boldogult még e hónap 11-én jelen volt a közigazgatási bizottság ülésén, élénk részt \ ctt a tárgyalásokban, annál fájdalmasabb megdöbbenést okozott tehát a hír, mely már 17-én ravatalához hívta jóbarátait és tisztelőit, hogy elsóhajtsák az utólsó istenhozzádot. Megyei közéletünk nemes és rokonszenves alakját vesztette el benne. A pacsai járásnak több éven át tevékeny szolgabirája, a közigazgatási bizottságnak pedig ez intézmény fennállása óta folyton egyik legbúzgóbb tagja volt. ()nzetlen nyilt lovagias jelleme, és szi- ; goru kötelességérzete minden téren biztosították számá- ' ra a közbecsülést. Temetésén ott voltak: az elhunyt közel rokonai Horváth János cs. kir. altábornagy, GÍavina Lajos főispán, Svastits Benó alispán s a megyei tisztikar számos tagja; Bogyay István, Bogyay Máté, Bogyay Kálmán, Tolnay Károly, Inkey László. Botka János, Baán Kálmán, Bezerédy Elek, Kerkápoly Mór, Skublies István, Skublies Zsigmond, Skublics Sándor, Nóvák Ferenc, Gyömörey Vince, Bessenyev György. Páltfy Elek, Br. Pttteani Géza, Ujlaky József, Tarányi Ferenc, Id. Rajky Lajos, Vasdényey Antal, Koller István, Koller Ferenc, PÍihál Ferenc, Szily Dezső és még számtalan az elhunyt tisztelői és barátai sorából. — Az országos' tűzoltói közgyűlésre jelentkezett egyletek. Közöljük az országos tűzoltói közgyűlésre jelentkezett egyleteket, valamint az egyletek részéről eljövő egyleti tagokat. E közlésünknek kettős célja van. Első sorban ha városunk lakósai egyesekben talán ismerőseikre akadnak, a szállásoló bizottság által az illetőket magukhoz szállásoltathatják. De közöljük azért is, hogy lássa közönségünk, hogy más helyen az intelligens osztály túl tett már a városunkban dívó azon megszokáson, hogy a tűzoltói intézmény csak is az iparos osztálynak való. A névsorból meggyőződhetünk. hot>;v a köztüzoltók sorába másutt még ügyvédek is vannak, míg nálunk sajnos hogy ki kell mondanunk még jómódú iparos sem akar beállani, ha legalább is a tiszti rang nincs számára biztosítva.— Az arad városi önk. t. egylettől: Péterffy Antal ügyvéd h. főparancsnok, Sehor Albert vendéglős, 1. oszt. parancsnok, Dengel József magánzó, szak. parancsnok, Stánkovits A1 iklós ügyvédséged, szak. parancsnok. Novotny Lajos vendéglős, III. o. parancsn., Yizer Lajos ügyvéd, köztiizoltó, Monti Antal kereskedő, köztüzoltó. A rozsnyói önk. t. egylettől: Schlosser Albert birtokos főparancsn., Rombáuer Ervin k. járásbiiv, .;!;>•"•.. Madarász Rezső megyei főorvos, egyl. főorvos, Witcher Aurél tanár, osztály par., Trieb Albert iparos, felügyelő, Henesz Endre építész, mászó. A kaposvári önk. t. egylettől: Jancsovits Gyula könyvnyomda tulajdonos, főpar., Németh Ignác ügyvéd, csapat par., Schulhof Adolf aranyműves, szertárnok, Roder Náthán szobafestő, szivattyús, par.. Witl Ede szabó, működő tag. •— A haj du-szoboszlói önk. t. egylettől: Foglitűy János földbirtokos, főpar., s az orsz. tűzoltó szövetség vál. tagja. A trencséni önk. t. egylettől: Décsy Lajos ügyvéd, főpar.. Császtka Gyula ügyvédjelelt, segédtiszt, Porubszky János ügyvéd, h. főpar., Pericht Jenő tanító, gyakorló mester, Ucsnay Ernő városi főjegyző, hadnagy, Lauge Gusztáv városi pénztári ellenőr, fecskendős, Kostvál István megyei kórház gondnok. fecskendős, Stelczer Imre pékmester, fecskendős. A körmöczbányai önk. t. egylettől: Eisert Géza kir. közjegyző, egyl. titkár. A gácsi önk. t. egylettől: Gróf Forgáelt Sándor magánzó, elnök és főparancsnok. (Folytatjuk., Nyeremény targyak ajandékozasa. < )römmel tudatjuk a nagyérdemű olvasó közönséggel, hogy a magyar tűzoltók VI. országos közgyűlése alkalmával a zala-egerszegi önk. tűzoltó egylet betegsegélyző alapja javára rendezendő sorsjátékhoz már is a következő nagylelkű adományok érkeztek: Kosenberger Vilmától és Rosenthál Bertától helyből bombonniére, füstölőcasette, egy vas gyertyatartó, egy vas ór a tartó, egy üveg tintatartó, egy papír szivartárca, egv ászon pénztárca, 3 db. pléh ládil.a, 1 ab. karlsbadi kövület kosárka; Zárjeczky Gizellától Alsó-Lendváról egy bronz tintatartó ; Hanthy Károlytól helyből egy házi sipka, s szegedi árvíz kép; Tretter Viktornétól helyből, 2 virágváza, Udvardy Ignácnétól helyből, egy pár hímzett cipő; Deusch Manó és nejétől bel yből egy bronz dohány tartó; Farkas > Ferenctől helyből egy gömbölyű fali óra; Márczy Károlytól helyből egy asztal-ék üvegből; Varga Izabellától helyből egy himzett szék. — Szíves tudomasvétel vegett. Az országos tűzoltói közgyűlés alkalmválal, az augusztus 13-án tartandó diszmenctnél s az egyeti zászlók és jelvények megkoszorúzásánál a mélyen tisztelt közönség kényelméről a központi rendező bizottság kellőkép gondoskodandó, olvkép intézkedett, hogy a koszorúhölgyek számára felállitandó emelvényen három sorban elhelyezve összesen háromszáz számozott ülés legyen. Ezen ülésekre előjegyzések már is eszközölhetők a közp. rendező bízott jnak állandó irodájában (polg. iskola, I. emelet) reggel 9—12-ig és délután 2—5- óráig. Egy számozott ülés ára az első sorban 2 frt, a másodikban 1 frt 50 kr., a harmadikban 1 ft. Midőn ezen célirányos intéskedést a t. olvasó közönségnek tudomására hozzuk, melegen ajánljuk a minél előbb eszközlendő előjegyzést, hogv a bizottság ne legyen majd utóbb azon kedvezőtlen helyzetben, hogy egyeseknek esetleg későn érkező igényeit nem teljesítheti. Vettük a kővetkező gyászhírt. Horváth Miklós, Horváth János, Horváth Alajos és neje Königmáyer Páttlin, ez utóbbiak gyermekeik Károly és József nevében is, Horváth Mária és férje Horváth József, ez utóbbiak gyermekeik Málvin és Ida nevében is, ugy Horváth Ferenc fájdalmas szivvel jelentik anyjuknak, illetőleg napúknak és nagy anyjuknak Dorner Anna özvegy Horváth Károlyné asszonyságnak f. évi julius hó 19-én délután 4 órakor élte 65-ik évében végelgyengülés következtében történt gyászos elhunytát. A boldogultnak földi maradványai f. julius hó 21-én délután 4 órakor fognak a helybeli közös sírkertben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent-mise áldozat pedig ugyan f. hó 21-én d. előtti 9 órakor fog a helybeli anya szent egyházba lelke üdveért bemutatni. Z.-Egerszeg, 1882. julius 19. Béke hamvaira. A jegyző szigorló megyei bizottság előtt, melynek tagjai voltak: Gózonv László megyei főjegyző, mint elnök; — Szigethy Antal ügyvéd, mint törvényhatósági bizottsági tag, továbbá Árvay Lajos t. t. ügyész, Braunstein Pál árvaszéki ülnök, Tomasich Imre szolgabíró, Czukelter József főszámvevő, s a kir. adófelügyelő helyettesekép Spur .János, e hó 12-én az írásbeli, s 13án a szóbeli vizsgát négy jelölt kisérlé meg letenni, kik közül Vörösmarty Izidor köveskállai helyettes jegyző képesítettnek nyilváníttatott, a többi három pedig hat hónapra viszszavettetett. Csak helyeselni tudjuk, ha a bizottság kellő szigorral jár el, mert valóban sajnosan tapasztalni a közügy, és magánosok érdekei elég hátrányára, hogy némely jegyző kellő jártasságának hiánya sokszor mily nehézségeket, gyakran károkat, haszontalan idő veszteséget, költségeket okoz. Bárány Gyula, csurgói tanító képző intézeti tanár elengedhetlen kötelességének tartja mindazoknak, kik őt vagy rokonait feledhetlen atyjának, Bárány Ignácnak elhunyta alkalmából részvét nyilatkozataikkal fölkeresték, úgyszintén Csáktornya város t. c. közönségének a boldogult földi maradványainak eltakaríttatásakor tanúsított részvétéért maga és rokonai nevében őszintí köszönetet nyilvánítani. Talált korona. Kubass Mihály főcsendbiztos úr a városunkban nagy port vert korona hirre vonatkozólag ezen közleményt volt szíves lapunk számára beküldeni: Horváth György reszneki cigány neje folyó hó 15-én délután az ottani községbiró számára közel a községhez fekvő rétszélén téglát vetvén, földásás közben egy koronaszerű tárgyat talált a partban, melyet az ott lévő férje lakására vivén, a sártól gondosan megtisztogatott és nagy kincs gyanánt elrejtett. A reszneki községelőljáróság a dolognak neszét véve, másnap a cigány lakába megjelent és a talált kincs kiadatását követelte. Horváth György cigány nem lévén hon, furfangos neje az állitólagos koronának széles karika szerű arany szinti alsó részét lecsatolván, azt a koronától letörött más apróbb részekkel együtt a község elöljáróságnak átadta, inig a másnap hazatért Horváth György cigány a „korona" sulyasabb s igy értékesebb részét magához vette s azzal Zala-Egerszegre a „törvényhez és a méltóságos főispán úrhoz" vándorolt; itt azonban a rendőrség kezébe került és a laktanyába kisértetett, hol kiderittetett, hogy a talált kincs nem aranykorona, hanem sárga rézből készült s a római katholikus templomokban használni szokott szentségtartó (monstrantia.) Minthogy a talált szentségtartón több vérfolt is észleltetett s legutóbbi helyére valószinüleg rablás utján került, ennélfogva a nyomozás azonnal foganatba vétetett. Szándékos gyujtogatas. Kedden f. hó 19-én éjfélkor, midőn az éjfélelőtti polgári tüzőrséget felváltották, az őrség tagjai Török János körmendi utcában levő házának kapujánál tüzet pillantottak meg; mire oda értek, már az egész kapu lángban volt, de csakhamar sikerült eloltaniok. Valaki vétkes szándékból egy kéve zsuppot állitott fel a kapunál s azt kapunál támadt léghuzam na, gyorsan nem érkezik, a gt meggyúlt volna s ez által az a tűz áldozata lehetett volna; a házban lakók csak az eloltás gyújtás kétségkívül szándékos vo ni izása folyamatban van. — .lyári nrilatíág. A novai önk folyó hó 29-én nyári mulatságot tiszta jövödeluie a Zala-Egerszegen tus hó 11—-15. napjain tartandó orsz. résztvevő novai önk. tűzoltók költsége .^sére fordittatik. — Ezen életre való eszmé. .^eseljiik s óhajtjuk, minél nagyobb legyen a tiszta jövedelem, hogy így annál több novai tűzoltó bajtárssal találkozhassunk az országos tűzoltói ünnepély alkalmával. — Gyilkosság. Julius 8 es 9-íke közti éjjel Thassv luire zala-lövői földbirtokosnak csihai majorjában szolgálatban volt Beke József béres a csihai és sötét major közti mezőn ismeretlen tettes által agyonveretett. Varga József gerzsai majorbeli birkás bojtár és Molnár Rozi csihai majorbeli cseléd asszony, kikre a teljesített nyomozás alkalmával a tett elkövetése irányult, letartóztattak és a helvbeli kir. ügyészségnek átadattak. — Vizbefúlt. Szabó Mihály püspöki nrodalmi cseléd Vendel nevű !4 éves fia f. hó lG-án délután 4—5 óra között a kismalom közelében fürdés közben a vízbe fúlt. — Szerencsétlenség. Csupor Endre ságodi jegyző kaszaházi pajtájában a cséplőgépnél vigyázatlanság következtében a kocsis lába a cséplőgép kerekei közé akadt és eltörött.— Halál vigyázatlanságból. Németh Miklós 74 éves nemesnépi illetőségű családos, földműves gazda julius 14-én pajtájának belsejében egy lajtorjára felmászott, hogy behordandó gabonájának helyet csináljon. Lába azonban a létra fogán megcsuszamodván, a létráról lezuhant és fejét annyira összezúzta, hogy sebében másnap meghalt. — Törvényszéki csarnok. A Bogyay Antalon elkövetett gyilkosság és Hatzky Kalman karara megkisérlett rablas bűntettének végtargyalása. (Folytatás.) Dr. Czínder István ügyvéd, Káplár Németh József vádlott részéről a következő védelmet terjeszti elő: Tekintetes kir. Törvényszék! Midőn e megye egyik köztiszteletben állott fia végzetszerű elhunyta felett kesereg; — midőn egy széles baráti kör és rokonság egy nemesszivű barátot és illetőleg derék rokont, nyolc árva egy szeretett gondos atyát, egy kedves nő egy felejthetetlen férjet sirat, rendkívül terhesnek érzem feladatomat, melynél fogva hivatva vagyok védelmet előterjeszteni azon egyén érdekében, aki elég szerencsétlen volt egy rablás megkísérlése mellett még e sok keserűséget is előidézni, a közszeretetben állott ama derék férfiúnak váratlan halálát okozni. A zokogok között én magam is zokogva kénytelen vagyok szivemmel is számolni, s érzelmeim ólomsúlylyal nehezedvén gondolataimra, lehetetlen elfogulatlanul védencem mellett védelmet előterjesztenem. — Ila tehát védelmem gyenge leend, s nem meritendi ki mindazon védveket, amelyek védencem mellett tán felhozhatók volnának, ugy mentsen ki e természetes elfogultságom és méltóztassék a tek. kir. Törvényszék védelmem gyengeségétől eltekintve az itélet meghozatalánál az ügynek gondos meghányásával a véd ;neein mellett kideríthető minden körülményt és érvet birói figyelembe venni. A kir. ügyész ur védencem ellen a rablás megkísérlésével párusult gyilkosság bűntettének vádját emeli. Védencem beismeri, hogy a rablás megkísérlésében részt vett, és körülményesen elő is adja annak részleteit. — Savanyu Józsi, egy ismeretes csavargó, időközönkint meglátogatja védencemet, többszörösen rablás! ajánlatokat tesz neki; védencem azonban ezen ajánlatokat mindannyiszor visszautasítja; végre a mult évi augusztus hó végén Savanyu egy rablóbandát állit össze és ezzel együtt — teljesen felkészülve és felfegyverkezve — megjelenik védencemnél a legelőn s kijelenti, hogy neki is okvetlenül velők kell tartania. Erre védencem enged s elmennek Hátzky Kálmán úrhoz, akinél sok pénzt remélőnek. Itt az előleges megbeszélés szerint mindenik elfoglalja helyét, illetőleg megkezdi szerepét, azonban a közbejött akadályok miatt a rablás csak kisérlet marad. A rablás megkisérlésére vonatkozó vád tehát alapos. Azonban nincs törvényesen bepróbálva — mert a vádlott társak figyelembe nem vehető vallomásain kivül semmivel sem támogadtatik azon a kir. ügyész ur által ezúttal ugyan nem emiitett, de a vádhatározatban hangsúlyozott állitás, mintha védencem a rablóbanda egyik szervezője, a megkisérlett rablás bűnszerzője volna; — ellenkezőleg — a már eddig kiderített, s a jövőben remélhetőleg még inkább kideríthető ténykörülményekből kitetszik, hogy védencem egyedül a rablóbanda többi felfedezett és fel nem fedezett tagjai által, különösen pedig Savanyu .Józsi által reá gyakorolt erkölcsi pressionak esett áldozatul. Ugyhiszem, a rablási kisérletre vonatkozó vád tekintetében védencein mellett nem szabad elhallgatnom azon szomorú argumentumot sem, amely népünk alsó osztályának, de különösen a pásztoroknak műveletlen