Zalamegye, 1882 (1.évfolyam, 1-27. szám)
1882-12-24 / 26. szám
Gáborjaliázán mint bennünket értesítenek ez évben a második szerencsétlenség. Március 22-én a tűz 28 lakházat a gazdasági épületekkel együtt hamvasztott el. Most december 10-én este amúgy régi falusi szokás módjára az éji őrök a falu krocsmájában jöttek össze. Itt ébérkedtek többekkel együtt a vagyon és személy biztonság fölött a literes üvegek mellett majd 11 óráig. Ekkor eszükbe jutott, hogy „inniuk volna, de enniök nincs"; azért két csirkefogásra kész egyén, Szekeres Vendel fiatal jómódú gazda és Tóth Pál 21 éves szolgalegény éji őr — vállalkoztak, hogy pecsenyének valóért elszálinkóznak. Erre IJancs Vendel tyúkólját szemelték ki. Szekeres Vendel lesben állott, Tóth Pál szolga éji őr pedig fölmászott a hidas-tetőre, hol a tyúkok Valiinak. De hajh a tulajdonos se vette tréfára a dolgot, hanem mihelyt észrevéve a tíkászkodást, azonnal fejszét ragadva rohant tyúkóljához. A tolvaj, a lesben állónak vészjeladására a padláson keresztül a zsuppokat kibontva akart osonni; mit a gazda észrevéve, a mint a tolvaj fejét kidugta, egy fejsze csapással oly halálos sebet ejtett rajta, mely egy maga is halált hozó volt. Ez nem volt elég. Mindkét kezét ezenfelül darabokra vagdalta és fején még egy halálos sebet ejtett, összesen 14 vagy Ifi sebet, melyek következtében december 14-én meg is halt. Idáig a véres dráma, .ló volna szigorúan őrködni arra, hogy a korcsmai zárórák megtartassanak, és az éji őrök ne a korcsmán tivornyázzanak. Meghivo. A körmendi „Dalárda Egyesület" 1882. évi dec. 2(5-án a „Korona" vendéglő nagytermében saját pénztára javára tánccal egybekötött zártkörű dalestélyt rendez. Belépti díj: Személyjegy 1 frt. Családjegy 2 frt 50 kr. Fülülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Kezdete esti 7 órakor. Müsorozat: 1. „Zengjen a dal" dallama Egri Dalnokból. 2. „Vadász dal" Mosonyitól. •'>. „Népdal" Huber Károlytól. 4. „Nemzeti bordal" Nyiznyai népdalaiból. Járvány. Ressenyő községben himlő-járvány uralkodik. Nyilvános köszönet. Fogadja a helyb. polgáriskola tekintetes tanári kara legőszintébb szivből eredett legforróbb hálaküszönetünket — boldogult Vörös Elemér volt polgári III-ik osztálybeli fiunk eltemetésekori végtiszteletadásánál tanúsított határtalan áldozatteljes részvétéért; alázattal kérve hasonló hálaköszönetünket az őt szintén áldozatteljes részvéttel megtisztelt tanodai ifjúság előtt a legmelegebb szavakban kifejezni. Legmélyebb tisztelettel maradván alázatos szolgájuk Vörös Pál, ZalaEgerszeg, 18S2. december 22-én. A Magyarország eimű lap .'i. száma is megjelent gazdag tartalommal. Cikkei: Uj felosztást az ágostai kerületeknek. Országos magyar egylet. III. közi. Egy indítvány. Egy magyar történeti arcképcsarnok létesítése. Hazánk földje, nemzeti történelem. A román memorandum. Ilont levél. A temesvári magyarnyelvet terjesztő egyesület köréből. A délmagyarországí magyar nemzeti viszonyokról. Az örmények Erdélyben. A kivándorlási ügy állása Magyarországban 1882. Magyar nevelőnők. A szláv sajtó ellen. Uj találmány-e a nemzetiségi eszme? Szocialista hang a nemzetiségről, stb. Az ügyesen szerkesztett és szép niissióval bíró lapot ajánljuk a t. olvasó közönség becses figyelmébe. Előfizetési ár: egész évre 4 frt, félévre 2 frt, szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Sándor utca 12. sz. Hirdetmény. Rosenzweig I. hírlap, és cimkönyvkiadó a jelesebb bortermelők, a nagy és kisebb borkereskedők, pezsgőgyárosok és vendéglősüknek cimkünyvét adja ki, melynek Ausztriára, Magyarországra és a Németbirodalomra vonatkozó I. kütete már megjelent, II. kötete pedig, mely a francia, angol, svájci és dánországi cégeket fogja tartalmazni, sajtó alatt van. Ezen müvek ára kötetenkint 5 frt, mindkét kötet pedig előírás utján 8 frt. -— Azok, kik ezen termelőkre, kereskedőkre és vendéglősükre egyiránt hasznos cínikönyvet megszerezni akarják, legyenek szívesek a nevezett kiadóhoz Bécsben (IX. Wiihringstrasse 52 sz.) fordulni. — Sopron, 1882. december havában. A kereskedelmi iparkamra. Iparos ház. Az országos iparegyesülethez beérkezett jelentés szerint a kaposvári egyesült ipartársulat egy „Iparos-házat" szándékozik építtetni, melynek célja az volna, hogy az ottani iparosoknak legyen saját házuk, melyben olvasó-termüket, künyvtárukat elhelyezhetik, a hol iparcsarnokot állíthatnak fel, hol a képző és segélyző iparos ifjúsági egylet elhelyezhető legyen, a hol a Kaposvárra érkező idegen iparossegédeket el lehessen szállásolni, hol a munkaadók segédeket kaphatnak, hol esetleg iparinuzeiunul is használható nagy gyűlési termet készíttetnek, mely épületben a rajziskola is elhelyezhető legyen, hol egyszersmind felolvasásokat, hangversenyeket, táncvigaluiakat, stb. lehessen rendezni és a hol magát az ottani iparos dalkör is képezheti. Az építési munkálatokhoz szükséges összeghez az ipartársulat minden tagja kötelezőleg 1 frt 25 krral járul, a többit pedig gyűjtés és esetleg városi segély utján fogják beszerezni. Mi ily célokat felölelő iparos ház után egyelőre hasztalan sóhajtozunk, azonban itt volna ideje az iparos segéllek önképző s betegsegélyező egyletét feltámasztani, melyegylet létesítésén •—- ha jól emlékezünk ezelőtt nyolc évvel egyesek oly hévvel buzgólkodtak! Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: UDVARDV IGNÁC . HIRDETÉSEK. Ári ejtési hirdetmény. A zala-egerszegi kir. ügyészség részéről közhirré tétetik, hogy a felügyelete alatt álló központi, valamint a tapolezai, sümegi és alsólendvai kir. járásbírósági fogházakban letartoztatott vizsgálati és elitélt, egészséges, ugy beteg foglyok élelmezése, együttesen, vagy a körülményekhez képest elkiilönitve, — az 1883. évi január hó 1-ső napjától azon évi december hó ,'51-ik napjáig bezárólag terjedő időtartamra folyó 1882. évi december hó 27 ik napján d. e. 10 órakor Zala Egerszegen a kir. ügyészség hivatalos helyiségében, hol a feltételek előre is megtekinthetők, — zárt Írásbeli ajánlatokkal is egybekötött — nyilvános árlejtés utján, a legkevesebbért vállalkozónak ki fog adatni. Mely időben és helyen leendő megjelenésre válalkozni szándékozók azon figyelmeztetéssel hivatnak meg, hogy az árlejtés megkezdése előtt készpénzben vagy tőzsdei áron számítandó államkötvényekben 800 frt lesz az áriejtő kezeihez ovadékképen leteendő, zárt Írásbeli ajánlatokhoz pedig ugyan, oly összeg melléklendő. Kelt Zala-Egerszegen, 1882. dec. 18. 123. 1 1. Remete Sándor. kir. alügyész. 5370. tk. 882. Á rverési hirdetmény A zala-egerszegi kir. törvényszék mint tlkvi hatóság által közhirré tétetik, mikép zalamegye maganalapitvanyi választmánya végrehaj tatónak Tuboly Jenő mint kiskorú gyermekei gyámja végrehajtást szenvedő elleni 936 frt követelése és járulékai kielégítése végett, a söjtöri 438. sz. tkjkvben 1. 1. 2. 3. 5. 0. sor szám alatt felvett, s ezen telekjegyzőkönyvből az 578. sz. tkjkbe átvitt f '131. -/vi sz. alatti ingatlanok Locknel Karolina nevén álló felerészének, Berkes János es neje Gáal Julianna által az 1882. évi julius 17-én tartott árverésen megvett 856 frt 75 kr. becsértékii fele, vagyis az egésznek egy negyed része, az árverési feltételeket meg nem tartó vevők ellenében Söjtörön a küzségbiró házánál 1883. évi január hó 13-ik napjan délelőtti 10 órakor 856 frt 75 kr. kikiáltási ár, ugy a venni szándékozók által a bírói megbízott kezéhez leteendő 85 frt 67 kr. bánatpénz, továbbá a telekkönyvi hatóság kiadóhivatalában és a söjtöri községbirónál megtekinthető egyéb feltételek mellett a legtöbbet Ígérőnek eladatni fog. Zala-Egerszegen, 1882. november 4-én. 119. 1—1. A kir. trvszékmint tlkvi hatóság. 5298/tkv. 882. Árverési hirdetmény. A zala-egerszegi kir. törvényszék mint tlkvi hatóság által közhirré tétetik, mikép Árvay Lajos ügyvéd végrehaj tatónak, Licht Móric végrehajtást szenvedő elleni 29 ti-t 23 kr. követelése és járulékai kielégítése végett a rózsásszegi 176. sz. tlkjkvben f 1—7 sor sz. a. felvett ingatlanokból, Licht Móricz felerészbeni jutaléka Rózsásszegen a küzségbiró házánál 1883. évi február hó 16-ik napjan délelőtti 10 órakor 331 frt kikiáltási ár, ugy a venni szándékozók által a bírói megbízott kezéhez leteundő 33 frt 10 kr. bánatpénz, továbbá a telekkönyvi hatóság kiadóhivatalában és a rózsásszegi községbirónál megtekinthető egyéb fel tételek mellett a legtöbbet ígérőnek eladatni fog. Zala-Egerszegen 1882. évi december 4-én. A kir. törvszék mint tlkvi hatóság. zziizimükün SEINRICH t falt legdíszesebb és legjutányosabb diszmű- » árúk tára ^ ZALAEGERSZEGEN. ^ A KARÁCSON! IDEüREfc megjelent ^ újdonságok, k i Törhet len, mosdatható hajas hahák ingecs- ki ^ kében. fr Úgyszintén elegánsan felöltöztetett hahák. W Kedély derítő tréfás ineglepetési tárgyak, pr Legújabb dohányzó eszközök és garnitúrák. ^ Állványos- és másnemű- úgyszintén zenélő r albumok. ^ Mulattató taunliliányos játékok leányoknak ^ és fiuknak ppr Legcsinosabb lámpák és luszterek, úgymint va- y lódi kiuaezüst tárgyak, egyszóval minden féle já- ^ ték- és diszmű tárgyak, legnagyobb választékban. ^ l^S Vidéki megrendelések leggyorsabban, a J^ legjutanyabb áron eszközöltetnek. — r 113. 3-3 V i^Ti^^vK^rrrrrrrr::: ékszer-árus, arany- és ezüstműves Budapesten. Király utca 53 sz. Akácfa-utca szögletén. Ajánlja a u. é. közönségnek Zala-Egerszegen a körmendi utcában Horváth János ur házában felállított fióktelepét, amelyben mindennemű arany és ezüst ékszerek, valamint a legfinomabb sveici órák is jótállás mellett a legolcsóbb árért kaphatók. Úgyszintén arany és ezüst ékszerneműek javítása elfogadtatík, valamint, a legolcsóbb áron gyorsan elkészíttetik. Hl Minden országos vásár előtt és utan néhány napig itt tartózkodik. = 11 2 4-3. Legdivatosabb pipere levelpapirok dobozban. KARÁCSOM- és ÚJÉVI ajándékok kaphatók leg'dúsabb választékban Breisach Sámuel könyv- és papír kereskedésében Zala-Egerszegen. Mindennemű diszkötésii müvek, Arany János összes külteményei. Petőfi Kiss József költeményei. Kossuth, Irataim az emigrációból. Horváth, Függetlenségi harc tört. s. a. t. Megrendelések legpontosabbau eszközölik 3-3. tetnek. Legdíszesebb imakönyvek és üdvözlő jegyek. CD CG tO cr cr Mindennemű fogfájás, még ha a fogak lyukasak vagy töröttek is, pillanatnyi idő alatt és tartósan elhárittatik a híres indiai kivonat (indisclier Extrakt) által. E kitűnő tulajdonságánál fogva ezen szernek egy háznál sem szabad hiányoznia. Valódi hamisítatlan minőségben, palackokban elhelyezve, palackja 35 krjával Zala-Egerszegen egyedül Hollösy József gyógyszerész urnái kapható. 116. *—2 özv. Tnlív RoziUia könyvnyomdájából Alulírott a n. é. közönség szíves tudomására hozza, hogy újonnan berendezett könyvnyomdájában az alább felsorolt cikkek az itt kitett s a lehetőleg leszállított árakon kaphatók és a legjobb minőségben gyorsan és csinosan, a legújabb igényeknek megfelelőleg szolgáltatnak ki u. m. Levélpapírok tetszés szerinti cini v. cég nyomattal. I ft 50 kr 3 ft 20 kr 6 ft - kr. 1 ft 20 kr. 2 ft 80 kr. ft 20 kr. 100 iv 4-ed rét fehér sima kétszer nyom. 250 iv „ 500 iv — 100 iv 4-ed rét kék vonuUott kétszer nyom. 250 iv „ 500 iv „ Chamois vörös vonalzott ugyan ez utóbbi árban Boritékok cim nyomattal. 44. sz. nagyság nagyszög. 500 db. növény 1 ft í-0 kr. — 1000 db. 3 ft. — kr Eró'sebb recézett választott színben, 500 db. — 2 ft 20 kr. — 1000 db. 3 ft rO kr 40. sz. hosszas ügyiratokhoz. 500 db. nővénv 2 fr. 10 kr. — 1000 db. 500 db. színes 2 ft 40 kr — 1000 db. 500 db. fehér J J. 3 ft 50 kr. — I O00 db. MV^ Névjegyek (visites) 100 db. es>y- két- és bárom sorral 60 krtól Jegyes kártyák 100 db b ritékkal 1 ft 30 krtól — 2 ft. 50 krig. 200 db. „ 2 ft 30 krtól — 4 ft. 50 krie. Menyegzői meghívók. Bristol kártyán. 100 db borítékkal 2 frttól — 3 frtig. 200 db. ,. 3 frttói - 5 frtig. J9VI 3 ft *0 kr. 4 ft 25 kr 6 ft — kr. 1 ft 20 krig. Báli meghívók. 8-a<l alakú levél papiron. 100 db. 2 ft. - 200 db. 3 ft 20 kr. - 300 db 4 ft 50 kr. 500 db 6 ft 50 kr. - - 700 db. 8 ft. Hozzá boríték 100 db növény 25 kr. — színes 30 kr fehér ti. minőségű 60 kr Az itt elősoroltakon kivül elválaltatnak és elkészíttetnek a könyvnyomdászat terén előforduló s bármely néven nevezendő nyomtatványok a legjutányosb árak mellett. A n. é. küzüuség minél szániosb megrendeléseit kérve maradtam tisztelettel özv. Talív tíozalia nyomda tulajdonosnő 117. 3—2 . /. Egerszegen. _ Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetne k. Nyom. Tahy R. gvorssajtóján Z.-Egerszegen.