Zalai Összetartás, 1945. január-december (2. évfolyam, 1-63. szám)

1945-02-02 / 26. szám

ZALAI ÖSSZETARTÁS 1945. február I. MbB metországnak megvan a lehetősége arra, hogy a háború sorsát megfordítsa. A Birodalomban nem uralkodik pusztulási hangulat, sem pedig a Nibeíungen-tragédia megismétlődésének han­gulata, amint ezt sok szenzációra éhes kül­Mátyás király óta Szálas! Ferenc az első magyar államin, aki tervszerű, rendszeresen ismétlődő országjárást végez. Évről-évre be­járja az országot, néhány év leforgása alatt szinte minden községben megfordul, eljut a szegényes, tiszta kunyhóba, fényes fejedelmi pannána, keze tfog egyszerű emberekkel és jó­módú gazdagokkal, mindenkivel, aki testvér és magyar. Csak így lehet nemzeteket a bol­dogság ösvényén vezetni, ha ismerjük, tudjuk, mi a baja, miként lehet rajta segíteni és valójában segítünk is. A Nemzetvezető 1945. első hónapjaira is beállította munkatervébe az országjárást. Ja­nuárban Győr vármegyét látogatta meg. Első útja mindenütt a Idősök emlékművéhez v eze­tett, tisztelgett, majd szalagokkal díszített ba­bérkoszorút helyezett el a talpazatukra. Szerinte ugyanis mindig és mindenben első a hadsereg és azok a hősök, akik habozás nélkül, áldozatvállalásukkal a hadsereg jó szel­lemét és ütőképességét biztosítják. A Nemzetvezető a téli országjárása alkal­mával közvetlen kapcsolatot akar teremteni és összhongot kíván alakítani a legsúlyosabb gyakorlati élet három legfontosabb szervével: a hadsereg, a közigazgatás és a Párt ténye­zőivel. Személyesen vizsgálja meg, hogy a ki­adott rendelkezések miként hajtatnak végre a legalsóbb helyen. A Nemzet vezető megadta a hungarista nemzetv ezetés alapjait, amelyekre építenünk kell, rámutatott a kötelességekre, amely ekre építenünk kell, ámeyek köve köz­iében nemzetünk az októberi nagy döntés e’é került, felvilágosítást adott, hogy mi miért következett be. Tisztázta a vezetők és a veze­tettek egymáshoz va’ó vis zonyát, bee ü e es n feltárta, hogy a nemzetv ezetés mit követel meg a nemzettől, mit ad meg számára, milyen a'apokon kell együttműködni, hogy minden egyes magyar család jólétét és életbiztonságát megteremthessük. Hitet öntött a csüggedőbe. Nem ígért, nem ámított, hanem vázolta a v aló tényeket és kifejezte azt a rendíthetetlen győze ni5 a ka. a ot, ame y nemzetünk he yzeíé- foő , la derűsen sminké kodé férfiú és fe.e.o en ve. elő ál amférfi hitéből és tudásából táp á kozik. Tájékoztatójában és a kérdésekre adott vá­laszaiban félreérthetetlenül tisztázta azt, hogy a magyar nemzetvezetés a szó legszorosabb és legnemesebb értelmében a nemzetiszocialista világnézetet valló és a hungarista gyakorlaton alapuló magyar-német étet-, társ- és sors­közösséget építi és munkálja. A közelmúlt eseményeinek tanulságait le kell vonnunk. A szégyente.jes árulás és ennek kö­vetkezményei azért jöhettek el, mert két!aki, hazudozó emberek bitorolták a vezetést, akik­nek más volt a szavuk, mint a cselekedetük. — Vagy megtalálja magát most nemzetünk, — mondotta a Nemzetvezető, — vagy örökké elpusztul! Az ember erkölcsi köte.ességének tartja, hogy öngyilkosságra készülő ember­társát visszatartsa ostoba cselekedetétől. Ha ez így van, akkor pedig minden becsületes vezetőnek kötelessége, hogy öngyi kosságra ké­szülő nemzetét is visszahozza az életbe. Ezt cselekedtem én október 15-én és hiszem. tudom, hogy he"yesen esc ekedtem. Nemzetünk pedig jól es helyesen választott, amikor ezt a cselekedetemet elfogadta és szen­tesítette. Az értekezlet során behatóan foglalkozott a Nemzetvezető a közigazgatás kérdéseivel, a közellátás biztosításával, a menekültek hely­zetével C3 a felszabadító hadjáratra való Te 1 ­földi újság állítja. Az igazság az, hogy a né- j metek élni akarnak és meg vannak győződve j arról, hogy élni is fognak. Ebből a meggyőző­désből születik az az elszántságuk, hogy az eseményekkel bátran szernbeszáUnak. készülés parancsoló szüksége ségét, ennek mód­jait ismertette. Kijelentette, hogy a legnagyobb áldozatokra is képesnek kell lennünk, mert áldozataink végén tisztán és biztosan meg­épül az, amiért nehéz harcainkat vívtuk: a Hungarista Magyar Birodalom dicsősége, nagy­sága és boldogsága. Rendületlenül hiszek — mondotta — a nemzetiszocializmus és a hungarizmus végső győzelmében. Rendületlenül hiszek a naciona­lista és szocialista Európa-közösség megvaló­sulásában. Az értekezletek végeztével a Nemzetvezető mindenütt katonai szemlét tartott, majd be­téri az. egyes házakba is, hogy szeméivesen meggyőződjék az egyes családok milyen élet­viszonyok között élnek. Az országjárás végeztével visszafelé gördült már a Nemzetvezető kocsija és az országúton hosszú oszlopban menetelő ifjúsági honvéd- alakulat mellett haladt el. A Nemzetvezető megállította gépkocsiját, közéje ment az ifjú­ságnak, beállt a sorba és mint rendfokozat- nélküli gyalogos honvéd, hosszú kilométereket gyalogolt azzal a leendő ifjú had: enejígel, amely az ój életet, a győzelmet, a feHziaba- dítást hozza. (S) fflzifa fiirészelést minden mennyiségben vállal motor körfűrésszel telepén az OMTK. zalaegerszegi üzeme. Előjegyzések irodahelyiségünkben eszközölhetik, Hungarista tagértekezlet Zalaegerszegen A Nyilaskeresztes Párt 1 lungarista Mozga­lom Zalaegerszegi Szervezete február 1-én, csütörtökön este tartotta meg szokásos heti tag- értekezletét, amelyen a tagokon kívül sok nem tag, ele hungaristaérzelmű testvér is részt vett. B o c f ö 1 d i Ferenc, helyettes városvezető nyitotta meg az értekezletet és tájékoztatta a hallgatóságot az őket érdeklő kérdésekről­P á I József szervezésvezető magasszárnya­láséi beszédének elején kérte a tag-testvéreket, hogy mindig és mindenhol járjanak elől jó példáv al. — A segíteniakarásnak ezerféle módja van mondotta Pál testvér — és az igazi hun­garista sohasem mulaszthat el egyet en alkal­mat, egyetlen lehetőséget sem. hogy segítőn i- akarását megmutassa. Méltatta Száíasi Ferencet, a szegedi csil­lagbörtön volt rabját, aki a súlyosszárnyú évek során sem szűnt meg hinni, és az a küz­delem, amely öt kálváriáján keresztül kí­sérte, legyen nekünk intő példa, s ha néha úgy érezzük, hogy már nincs tovább, a v ezér útja legyen a, mérlegen. Tov ábbi beszédében kérte a testvéreket, hogy ebben az élet-halál küzdelemben mindenki áll­jon a győzelem kivívóinak sorába, hogy minél előbb teljes megbecsülést szerezhessünk a han­ga ris ta -1 obogónak. tiZflLflEQERSZEQI HU N Q ti K I fl-n OZQÓSZINHtiZ nűsORfl: Február 4-én, vasárnap, 5-én, hétfőn, 6-áu, kedden és 7-én, szerdán: Magyar kívánság- hangverseny. (Sze’eczky, Sárdy, Bordy Bella.) Az előadások kezdete hétköznap délután 3 és este negyed 7-kor, vasár- és ünnepnap pedig délután fél 2, negyed 4 é? negyed 7 órakor. HÍREK AZ ELSÖTÉTÍTÉS MA DÉLUTÁN 5 ÓRA 30 PERCTŐL REGGEL 6 ÓRÁIG TART. FELHÍVÁS 1 Vasárnapi 4-én, délután 4 óra­kor a vármegyeház nagytermében a Kémet' országban hosszabb ideig tartózkodó tisz­tek, altisztek és legénységi állományú katonák tájékoztató előadást tartanak né­metországi élményeikről. Fe’hitrjuk az ér­deklődök figyelmét, hogy a je zeit időben az előadásén megje'enni szíveskedjenek. — FozoguMrói á.helyezés. Dr. Fehér János járási íőszo gabírót Alsó-endv áról Csáktornyára helyezték át a járás vezetésére. — Öt hold földet kapott Zalában a hős honvéd. A honvédelmi miniszter és a honvéd­ség főparancsnoka közlése szerint Hóbor József tartalékos honvéd egy ellenséges páncélos le­küzdéséért Becsehely község területén öt ka- lasztrális hold föld-juttatásban részesült. Ez az eset is mutatja, hogy a Hungarista állam nemcsak áldozatot követel az egyéntől, ha­nem ugyanolyan gyorsan jutalmaz is. — Megölte a vár a farmit elsült fegyver. Szűcs Gyula nagykanizsai lakos megbotlott a pincéjé­ben és közben elsült a fegyvere. A golyó a szívébe hatolt és azonnal megölte. — Korai volt még a tejáremeíérre ve atkozó köz érném-. A Za'avármegyei Tejszövetkezetek Szövetkezete részéről dr. Vajda Kornél lapunk csütörtöki számában közleményt tett közzé a lejárak eme'écéiői Za'ában. Most ugyancsak \ ajda Kornél annak közlésére kert meg ben­nünket, hogy a tej áremelés még nincs érvény­ben. A közölt árak csak egy tervezet alapját képezték. Az új tejárak és azok érvényes­ségének határideje majd csak az arra illetékes fel:ő tényezők döntése után fog nyilvános­ságra kerülni. Ä sorliiiáüás mellőzésével kapják meg járandóságaikat a hadhav^nnStak családtagjai \ aj na Gábor be'ügy miniszter a honvédelmi miniszter kérésére intézkedésre utasította a vármegyék alispánjait és a megyei városok polgármestereit, hogy a hadbavonultak közös háztartásban élő igazolt családtagjai ott, ahol a főszükségleti cikkekért sorba kell állni, já­randóságaikat a sorbaállás mellőzésével kap­ják meg. A rendészeti szerveket tehát ennek megfe'e ően kell utasítani. SZÍNHÁZ Február 4-én, vasárnap délután és este: Az ördög nem alszik. (Zenés játék.) APRÓHIRDETÉSEK Gyur&fényí&pek 1 óra alatt elkészülnek An­tal fényképésznél, Bíró Márton-utca 4. szám Eladó egy használt angolszövet férfi téli- kabát. Honvéd-utca 6. Krasznay állomásfőnök. Cserélnék főzőedényekért, tányérokért húst. Sürgős Kossuth Lajos-utca 1. Német gaz­da: á i híva ai. Négy polgárit végzett fiút tanulónak azonnal felveszünk. Galvani kft. Angóruszőrt, nyírottat, fésültet veszek. Za­laegerszeg, AVerbőczi-utca 1. sz. a Keresünk megbízható nőt, aki kéttagú ház­tartásunkban mindenben segédkezne, reggel 7 órától 10-ig és délután úgy 1 órától kettőig Kossuth Lajos-utca 4. sz. emelet. Egy. dü á ó főzőmindenest keresek azonnali* Egervár melletti pusztára. Bővebbet Za'aegsr- szeg, Vörösmarty-utca 8. sz. VWVWWWVWWVWVWWWWMVWM* ZALAI ÖSSZETARTÁS Politikai napilap Felelős szerkesztő és kiadó: Dr. PESTHY PÁL Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg I Tüttőssy-utca 12. — Telefon: 80. — Előfizetés egy hónapra 5.—, negyedévre 14.50 pengő. Postatakarékpénztár! csekkszámla: 22.083. Készült a Zrínyi Nyomdaipar Rt. gépein, Zalaegertufi^ íUéebanyi-tw 4. Nyomdák érló: GAÁL ISTVÁN. Szálast Ferenc: Rendületlenül hiszek a nemzetiszocializmus győzelmében

Next

/
Oldalképek
Tartalom