Zalai Összetartás, 1944. január-december (1. évfolyam, 1-42. szám)
1944-12-12 / 28. szám
2. ZALÁI ÖSSZETARTÁS Msmsemmesssmsm 1944. december 12. A Németbirodalom vezére csapatokat, felszerelési és harcieszközöket bocsát rendelkezésünkre Budapestről jelentik: Beregfy Károly vezér- ezredes németországi átjárói a következőképiven nyilatkozott: — A Führer teljes egészségnek örvend és személyes beszélgetésünk során kijelentette, h°gy Magyarország sorsa éppen úgy'a szívén fekszik, mint saját birodalmáé. Már a román áruláskor az volt a terve, hogy a Székelyföldön át indítja meg a hadműveleteket a Kárpátok átjárói és a Vaskapu elfoglalására, ebben azonban megakadályozta a kormányzó körüli klikk áruíási terve. A Német Birodalom vezére nem tehette ki magát annak, ami Olaszországban és Romániában történt, hogy német csapatokat az illető országok védelmére előreküldött, de a csapatok háta mögött elkerülték az árulást s így az ellenségnek szabad utat engedtek. Ennek az árulásnak köszönhető, hogy hazánk nagy része áldozatul esett. A miniszter a továbbiakban elmondotta, hogy a Németbirodalom vezére annyi német erőt bocsát rendelkezésre most is, amennyit a hadászati helyzet megenged. Felszerelést és harcieszközöket is teljes mértékben rendelkezésünkre bocsát. A közeljövőben olyan új eszközök kerülnék a'kamazásra, amelyeknek leküzdése az ellenségnek nem lesz módjában és a német föléin! minden téren biztosítani fogják. A Fühio .. ..admíh eletek során átmenetileg feladott területekről mindenkit befogad Németország területire, aki a független hungarista államért a német szövetséges oldalán tovább harcol, vagy dolgozik a végső győzelemig. Befogadja katonai alakulatainkat, katonai iskoláinkat, intézményeinket, iparunkat, a katonákat és áttelepített polgári munkásságot is családtagjaikkal együtt. Csak egy a követelmény, a szövetségesünkhöz való hűség és munkavállalás készsége, ami természetes az élet-halál küzdelemben, amikor hazánk létéről, v agy pusztulásáról van szó. (MTI) Rendelkezés a vágóállatok felvásárlásáról A közellátásügyi miniszter rendelkezése értelmében a Dunántúllá eső területen azok a beszolgáltatásra kötelezettek, akik az 1944. év első felére elrendelt vágómarha igénvbevétel során beszolgáltatás! kötelességükkel még hát- valókban vannak, továbbá azok, akik a legelő-, rét- és szántóterületeik után beszolgáltatásra előírt vágóállataikat még nem adták át. kötelesek azokat az Állatforgalmi Központnak az általa kijelölt helyen és meghatározott időpontban átadni. Az alispán gondoskodik arról, bog}- a vágóállatok előállítása a meghatározott helyen és illőben előállításra kerüljenek. A kiürítés során gondoskodnak a seiTésállo- mány átmentéséről is. Ezért a közellátásügyi miniszter utasította az Állatíorgalmi Közpon- nélkül leminősíti, s így áron alul akarja megvenni, az Állatforgalmi. Központ azonnal jelentést tesz a közellátásügyi miniszternek, mert ezekkel a közösség érdekei ellen v étőkbe!szemben a legszigorúbban járnak el. Az Állatforgalmi Központ a vágóállatok átvételénél és elszállításánál figyelembe veszi A hadi és httnvéiIefiiKa gondozottak péfíz«Eiát i»a A minisztérium rendelete értelmében a hadigondozottakat megillető járadékok és egyéb pénzellátások az alábbi összegekben állapíttatnak meg: A 11.200/1939. M. K. számú rendelet hatálya alá tartozó hadirokkantaknál, a tiszti ellátási csoportban 1. járadék osztály havi 400 pengő, nevelési pótlék gyá mól tankéin t havi 50 pengő, II. járadék osztály 200, illetve 40 pengő, III. járadék osztály 80, illetve 30 pengő, a hadiözvegy havi járadéka 200 pengő az I. fokozatnál, a II-nál 100 pengő, a féJ- hadiárva 60 pengő, illetv e 45 pengő, a teljes hadiárva 150, illetve 100 pengő, a hadigondozott családtag járadéksegélye havi 60 pengő. Az altiszti ellátási csoportban havi 250, 140, 50 pengő, hadigyámoitanként pedig 35, 25 és 20 pengő, a hadiözvegy 120, illetve 60 pengő, félárva 50 pengő, a teljes hadiárva 90 pengő, illetve 60 pengő. A családtag járadéksegélye havi 50 pengő. A legénységi ellátási csoportban havi 200, 120 és 50 pengő, a nevelési pótlék 35, 25 és 20 pengő, a hadiözvegy járadéka 120, illetve 60 pengő, a fél hadiárva 50 pengő, illetve 30 pengő, a szülötten hadiárva 90 pengő, illetve 60 pengő. A családtag járadéksegélye 50 pengő. A rendelet ezután felsorolja, hogy az 1933. évi VII. törvénycikk hatálya alá tartozó hadi- rokkantak milyen járadékot kapnak, majd megállapítja, hogy a hadiözvegy és hadiárva társadalmi helyzetükhöz mért megélhetése milyen jövedelem mellett van biztosítva. Mind m l«ét rendelet december Lével hatályba lopott. mind a katonai alakulatoknak, mind pedig a polgári lakosságnak hússzükségletét, és annak megfelelően a legszükségesebb v ágóállat meny- nyiséget visszahagyja. tót, hogy az egyes háztartások szükségletein felül lévő sertésállományt átvegye. Az átadásra kerülő vágóállatok, tehát szarvasmarha, juh, sertés átvételéről és felvásárlásáról az arra jogosult kereskedők útján az Állat forgalmi Központ gondoskodik. Az átvételt lebonyolító kereskedők tartoznak az átvett állatoknak minőség szerint megállapított ható ági árát az eladó gazda kezéhez a helyszínen ki fialni. Az Állatforgalmi Központ a kereskedők tevékenységét fokozottan ellenőrzi és ha valamelyik kereskedő a gazdák kényszerhelyzetét kihasználva az átadásra kerülő állatokat ok Innen is—onnan Is Meghalt Sopronban 75 éves korában Badó Keresztély nyug. iskolaigazgató, aki különlegesen a táj lepkék élettanával foglalkozóit és tudományos értékű nagy lep kegyáijteményt hagyott hátra. — Életfogytig tartó fegyházra ítélte a budapesti rögtönítélő bíróság Stern Manó zsidó bőrkereskedőt, aki baltával agyonverte Mihályi Julianna pineémőt, aztán segített a holttest feldarabolásában. A gyilkosság azért történt, mert a pjnoérnő fel akarta jelenteni a házban álnéven bujkáló zsidót. 11 Sifnhái^l (IHoxi helyiség) Igazgatós fiCárolyi János Színházi misors 'December 13-áns szerdán és 14-én. csütörtökön este A bolond Ásvayné (Á eisiezky < Já- nosné felléptével.)" December 15-én, pénteken, december 16-án, szombaton este és 1-cn, vasárnap délután és este Én és a kisöcsém. (Operett.) Hozzátartozóit keresi Csothy Teréz keresi édesanyját, Csothy Jó- zsefné született Jánosi Mária Csíkszeredái lakost. Aki tud róla, értesítést Zalaegerszeg,; Honvéd-utca 5. szám alá küldjön. 2 Léber István keresi Battki Máriát és édesapját, Battki Józsefet. írjanak azonnal Zalaegerszeg, Apponyi-u. 10. lakáscímre. Laptulajdonos és kiadó: Dr. PESTHY PÁL Készült a Zrínyi Nyomdaipar Rt. gépein, > Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Nyomdabérló GÁÁL IRTVÁN hírek az elsötétítés délután 4 órától REGGEL 7 óPtA 30 PERCIG TART. — Tanügyi hírek. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Gonárj Ilona zalalövőpusztai, Megyesy Ödönné Diószegi Sarolta perlaki és Zabrana Katalin drávaszentistvám állami népiskolai helyettes tanítókat rendes tanítókká nevezte ki. — A jövő év március végéig érvényesek az arcképes vasúti igazolványok. A Máv. igazgatósága közli, hogy az 1944. évre kiállított, illetve érvényesített arcképes igazolványok érvénytartamát 1945. március 31-ig meghosz- szabbította. Az arcképes igazolványoknak az 1945. évre való érvénvesítéséről később történik intézkedés. — Eljegyzés. Taubinger Erzsébet és Julius von Papp SS-hadnagy jegyesek. (Bak—Wien, 1944. december hó.) — A postai érték és csomagfelvétel szabályozása. A zalaegerszegi postahivatal közli: \z áramkorlátozási rendelet miatt 1944. december 11-tői kezdve pénz-, érték- és csomagfelvétel, továbbá utalvány-, csekk- és takarékkifizetés 8-tól 15 óráig megszakítás nélkül eszközölhető. 15 óra után a felvételi és kifizetési szolgálat szünetel. Ajánlott- és közönséges levelek, táviratok és távbeszélgetések feladása a Berzsenyi-utcai bejáratnál 15-től 21 óráig továbbra is megszakítás nélkül történik. (MTI) — Menekülteket lát vendégül, özv. Fodor Antalné a két karácsonyi ünnepre egy-egy menekült személyt vendégül lát. Ezenkívül hetenként egyszer egy személy t. — Pályázat hadiárvák tartásdíj segélyére. A belügyminiszter az 1914—18. évi világháborúból származó hadiárvák és hadigyámolt gyermekek részére az 1944—45. tanévre tartásdíj-segélyt engedélyez. A segély elnyeréséért a hozzátartozók a m. kir. belügyminisztérium \\ 11. osztályához folyamodjanak (Balatonieile) A tartásdíj összege 100 pengő. — Koszorúmegválíás. A pécsi menekültek Bánó Kálmán pécsi rendőr tanácsos ravatalára szánt koszorú megváltása címén 200 pengőt juttatok a főispáni. hivatalon keresztül a zalaegerszegi had i árváknak. •J — Halálra gázolta a gépkocsi a sertés- pásztort. Tegnap este egy ismeretlen rendszámú autó a sötétben elütötte az úton átkelni akaró Baksa István 47 éves alibánfai sertéspásztort. Életveszélyes sérülésével a zalaegerszegi kórházba szállították, ahol megállapították, hogy bordatörést és belső zúzódásókat szenvedett. Sérüléseibe rövidesen belehalt. — Újabb feljelentések rémhírterjesztés miatt. \ őrös Mihály nagyiengyeli lakost valótlan hír koholása és terjesztése miatt a nagy- lerigyeli, Skulteti Lajos bázakerettyei lakos, Maort mérnököt a bázakerettyei csendőrörs valótlan hírek koholása és terjesztése miatt elfogta és átadta a szombathelyi 3. honvéd kerületi parancsnokság ügyészének. cflpróMirdetémá Gyorsfényképek 1 óra alatt elkészülnek Antal fényképésznél, Bíró Márton-utca 4. szám. Elveszett egy menekült leány kesztyűje a piactérnél. Megtalálója Apponyi-utca 30. sz. alatt adja le. Jómcgje'encsű, gyakorlott kiszolgáló leányokat felvesz a Köztisztviselők Szövetkezete. Eladó egy mély, fehér gyermekkocsi jó állapotban és egy sezlon. Cím: Zalaegerszeg, Ba- csányi-utca 4. szám. Elveszett egy fehérszőrű, kese hí/ottserié« Apponyi-utca 17. szám alól. Aki tud róla^ jelentse a rendőrségen, vagy Apponyi-utca 17. szám alatt. Csikó tűzhely és fehér gyermekágy matracokkal eladó. Farkas Dávid-utoa 20. ea.