Zalai Összetartás, 1944. január-december (1. évfolyam, 1-42. szám)

1944-12-02 / 21. szám

POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: Dr. PESTIIV PaL Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Tüttőssy-utca 12. Telefon: 80. !. óvfolyam. 21. szám. 1944. (Loeniber 2., SZOMBAT. Előfizetés: 1 hónapra 5.-—, negyedévre 14.50 P Postatakarékpénztári csekkszámla: 22.083. sz. Világosan látni, helyesen ítélni, gyorsan cselekedni (Szálasi) A hősi példa Pokorny László őrnagy, a magyar ejtőernyős ezred hős parancsnoka, ezredének élén Buda­pesttől délkeletre több, mint két héten át a legváIságosabb és a legsúlyosabb hadihelyzet­ben a túlerőben lévő bolsevistáknak közel 40 rohamát verte vissza, ellentámadásokba len­dült. bekerítő mozdulatokat hajtott végre, tör­hetetlen akarattal küzdött és legendás hősies­ségével megakadályozta azt, hogy a Duna gyöngye, hazánk szíve és központja, a mi drága Budapestünk, ezernyi értékével, temérdek egy­házi és történelmi emlékével és az ott lakói keresztény magyiar testvéreinkkel együtt az erkölcstelen és istentelen vad áradatnak essék áldozatuk Pokorny őrnagy vitéz ejtőernyős ezredével együtt hőstetteinek sorozatával arany betűkkel írta be nevét a hadtörténelem lapjaira és mél­tán kiérdemelte a nemzet és az utókor örök háláját! I Pokornv őrnagy az utolsó vállalkozásán egy , páncélköcsin vett részt, innen vezényelte ez- j redét és vezette az ádáz küzdelmet. E harcban 43 helyen sebesült meg és bár félszemére megvakult, továbbra is helyén ma­radt mindaddig, amíg vállalkozását sikeresen i be nem fejezte. Ez a súlyosan sebesült legendás magyar hős j kórházi betegágyából üzenetet küldött Neked, j nekem és minden becsületes más; var ember- nek! Azt üzeni, hogy egyedül csak rajtunk áll, hegy kará­csonyra ismét a Kárpátok gerincén álljunk! A 43 sebből vérző hős katonatiszt nem be- ! ezélt fájdalmairól, szenvedéseiről, magas lázá- ; ról, vagy gyengeségéről, hanem azt mondotta: . »Félszemmel bár, de egész szívvel akarok to- j vább harcolni 1« .. . Mily sokan vannak, akik rohamban soha nem vettek részt, soha ellentámadásba nem j lendültek, soha életüket a hazáért nem lcockáz- j tatták és soha egyetlen egy sebet nem kap­tak, — ép mégis csak a saját »szenvedéseikről« tudnak beszélni! Arról, hogy az óvóhelyen meghűltek, hogy kénytelenek voltak menekül­teket befogadni egy gyermekkel, hogy egész télen citrom nélkül, fogják inni a tartalékolt valódi orosz-teát, vagy, hogy babkávé készletük már csak 2 hétre elegendő. Már csak vége lenne ennek a háborúnak —- mondogatják ezek a gyászmagyarok, — amikor megint egy útlevéllel és egy körutazási jeggyel a zseb­ben, végig lehet élvezni a világ szépségeit. De ezeknek az uraknak és asszonyoknak •szűkbe sem jut, hogy a létünkért folyó szőr-- nyü küzdelemben, annak érdekében csak egy szalmaszálat is arrébb tegyenek. Éppen csak zsörtölődnek, és nevetségesen elégedetlenkedni tudnak1 Szégyenkezzenek ezek az emberek, és sze­gy élj ék eddigi gondolkodásukat! Pokorny őrnagy félszemmel bár, de sugárzó, tekintettel néz a jövőbe és látja ismét a Kár­pátok büszke bércein a magyar zászlót len­geni és kész ezért a szent eé ért c íkvn bár. de egész szívvel harc Ini! E lélekemelő példa után akadhat-e még va­laki ebben az országban, aki. ezentúl saját apró kis »áldozata, miatt, amely eltörpül hős honvédeink áldozatkészsége meVett, egy zok­szót is szólhatna pirulás nélkül és akadhat-e még valaki* aki magyarnak va? i i magát, hogy teljes tudásának, akaraterejének és minden szellemi és fizikai képessegének laíbavetésével a győzelem érdekében, minden tőle telhetőt el ne kövessen VI Mert. ha olyan akadna, az aim aga ellen hí'oá ki a nemzői öté*tő , Nét és meg­érdemelné azt, hogy a nemzet testéből, mint egy kóros kelevény, kiírtassék! Ez a harc nemcsak a hős Fokomyék harca, hanem mindnyájunké! A közös harc pedig közös áldozatvállalást kíván! Avagy oly hitvány lehet-e valaki, aki mások áldozata árán csak a győzelem gyümölcseit akarná élvezni, a nélkül, hogy v alamit is tenne ennek elérése érdekében?! Zsörtölődő, haszontalan herékre és a nemzet ősi erejét szipolyozó élősdiekrc nincs semmi szükségünk! Inkább ők pusztuljanak, .semhogy ők a nemzet ellenálló erejét sorvasszák! Nekünk, akiknek a .Mindenható eddig meg­őrizte mindkét szemünk világát, kettőzött éhet - seggel kell arra törekednünk, hogy a hős Po- kornyak gyönyörű álma: \ Kárpátokormán lengő magyar zászló« — mielőbb valóra1 vál­jék! A legsúlyosabb veszteségeket szenvedték a szovjet csapatok a pécsi és mohácsi térségben Meghiúsult az ellenségnek Kalocsánál való partraszállása Rövidesen teljes erővel beavatkozik a délmagyarországi har­cokba a Balkánról felvonult német hadsereg A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti: Az elmúlt napon a magyar harctérségben két súlypont alakult ki. Budapestnél nyugodt volt a helyzet, Eger és Miskeic vidékén, valamint a Drávától északra azonban heves harcok foly­tak. Az ellenségnek a Pécsnél és Mohácsnál elért betörését az éjtszaka folyamán sikerült északi és északkeleti irányban kiszélesítenie. Ezzel szemben Egernél és Miskolcná! az ellen­ség már az első ésszecsapásnál 500 foglyot és 13 páncélost vesztett. A keleti arcvonal többi szakaszán nem v«lt emlitésreméltó harci cse­lekmény. (MTI) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti a magyarországi hadszíntérről: A Drávától északra folyó csata újabb szakaszába lépett. A szovjet erők Budapest és a Balaton irányá­ban igyekeznek előre törni. Most vetettek harcba a bolsevisták a IV. gárda hadsereget is. Ez is mutatja, hogy az ellenségnek milyen súlyos veszteséget okoztak a német magyar csapatok a pécsi és mohácsi térségben. Az el­lenség újabb partraszállást kísérelt meg Kalo­csánál, azonban ezt csapataink meghiúsították, így nem sikerült a szovjetnek az a törek­vése, hogy az északi védőseregünket Somogy­bán lekapcsolja. (MTI) Illetékes német katonai helyen rámutatnak arra, hogy a Weichs-hadsereg befejezte a Bal­Ára 20 fillér. kánról való felvonulást, szilárd arcvoualat ala­kított és így rövidesen teljes erővel beavat- kozhatik a dél-magyarországi harcokba. (MTI) Berlinből jelentik: A Zwölf Uhr Blatt köz­lése szerint a balkáni német katonai mozdu­latok lényegileg befejeződtek. A bolgár és szovjet hadseregek hiába próbálták elzárni az utat a visszavonulás elől. A Neues Wiener Tagblaít megállapítása szerint az arcvonal meg­szilárdulásának döntő jelentősege van az ösz- szes szovjet áttörési kísérletek meghiúsítására. A Skopljetől Apáti nig terjedő útvonalon ma már szilárdan áll a balkáni hadsereg új arc­vonala és mind a magyar arcvonalon, mind pedig annak nyugati folytatásán fel van ké­szülve az új feladatok teljesítésére. (MTI) Berlinből jelentik: Az aacheni nagy támadás második hetének utolsó napján erős elhárító tüzet zúdítottak az ellenségre a németek. Az ellenség eddig soha nem tapasztalt mennyiség­ben vetette be repüiőkötelékeit a harcba. A. Jülich irányába intézett erős támadásokban az amerikaiak szintén igen nagy veszteséget szen­vedtek. (MTI) Halálra ítélt a belgrádi haditörvényszék 105 embert, akiket a németekkel való együttmű­ködéssel vádoltak. Az ítéletet végrehajtották. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom