Zalai Összetartás, 1944. január-december (1. évfolyam, 1-42. szám)

1944-12-08 / 26. szám

ZALÁI OöbZEfAriíAb 1944- december f. HÍREK az ilsötétités délután 4 órátóöl RfiGCláL 7 ÓRA 3t PERCIG TART. — Halálozás. Bánó Kálmán m. kir. rendőr- tanácsos, a m. kir. pécsbánvatelepi kirendelt­ségének vezetője Zalaegerszegen december ci­án elhunyt. Bajtársai december 10-en, vasár­nap délután fél 3 órakor kísérik utolsó út­jára a zalaegerszegi újtemető halotlasházából. Az engesztelő szentmiseáldozatot lelkiüdvéért december 10-én, hétfőn háromnegyed 9 óra­kor mutatják be a ferencesek templomában. — Felhívás. Zalaegerszeg megyei város nép- irczgalmi nyilvántartója felhívja a katonai szolgálatot nem teljesítő, gépkocsivezetői iga- »olvánnval ellátott egyéneket, kivéve a hi­vatásos autóvezetőket, tehát a bérkocsisokat, hogy december 10-én és 11-én reggel 8—12-ig jelentkezzenek a népmozgalmi nyilvántartói hivatalban, a városházán. Jelentkezni kötelesek a menekültek is. — Megérdemelt sikert aratolt a budapesti színpadon Fendrik Ferenc újabb színműve­Megemlékeztünk már arról, hogy Fendrik Fe­renc zalaegerszegi író Szabó Sámuelnek egy (ötletéből színdarabot írt, amelyet az Én fiam címen a budapesti Madách-színházban adtak elő- A darab tulajdonképpen a nagysikerű Szerető fia. Péter címen forgatott filmnek színpadi változata és a becsületnek megragadó ábrázolása. A népi környezetben játszódó szín­mű pompás fordulataival és szellemes pár­beszédeivel dicséretére válik az írónak éppúgy, mint a színháznak az a művészi teljesítménye, «mellyel a szerző elgondolásait keresztül vitte. A fővárosi lapok meleg elismeréssel írnak a idarab bemutatójáról, értékéről, kiemelik Kiss Ferenc rendező munkáját és Bercsényi Tibor­nak jól érvényesülő díszleteit. — Felhívás a pécsi és baranyamegyei mene­kültekhez. Pécs szab. kir. város polgármestere, illetőleg Baranya vármegye alispánja össze­írja a Zalaegerszegen tartózkodó pécsi és ba­ranyai menekülteket (a zárt karhatalmi testü­letek tagjainak kivételével). Az érdekeltek je­lentkezzenek a zalaegerszegi városházán (Ka- ainczy-tér 4.. II. emelet 11. számó szobában). Jelentkezni lehet délelőtt 10 órától esti 5 áráig. Aki nem jelentkezik, az nem számíthat arra, hogy ide áttelepült hatóságok bármiben is segítségére lesznek. 2 — Újabb könyve jelent meg a Zalaapátiba visszavonult Erdélyi László bencés egyetemi tanárnak. A magyar történelemírásnak egyik legnagyobb értéke Erdélyi László nvug. egye­temi tanár, bencés szerzetes, aid most Zala- apátiban a konvent perjele, e mellett tovább folytatja a visszavonultságában tudományos te­vékenységét. Erdélyinek köszönhetjük azt, hogy hozzáférhetővé tette a nagyközönség számára fis Béla király névtelen jegyzőjének, Anonv- musnak krónikáját, továbbá az óbudai Ké­pes Krónikát és egyebeket, amelyek régi for­dításukban már csak a közkönyvtárakban ta­lálhatók. Neki köszönhetjük a most egyik leg­időszerűbb munkának, Szerémi Györgynek a mohácsi vész koráról szóló feljeírvzéseik for­dítását és magyarázatát is. Most űjabb műve jeleni meg ezen a címen: »Legendák a XT. századi szentjeinkről magyarul.« Ebben a mű­vében lefordította magyarra a »Szent Zorárd, vagy András .hitvalló és Benedek vértanú tet­tei« című krónikát, amelyet 1064 körül írt boldog Mór pécsi püspök. Ugyancsak ebben a munkában találjuk Szent István nagyobb legendáját, a kisebb legendát, a Hartvik-féle Szent István legendát, a Szent Imre életéről, Boldogságos Gyerald, vagyis Szent Gellert kisebb és nagy legendáját, végül Szent László kis es nagy legendáját. — Piaci árak Zalaegerszegien. A tegnapi piac közepes forgalmú volt. Az árak a következő­képpen alakultak: Az alma kilója 350—600, a körtéé 400, a kők szőlőé 400, a naspolyáé 350, a vegyes aszaltgyíümölesé 400. a gesztenvéé 400. a máké 600 fillér, a dióé 10 pengő volt. A sütőtök szeletje 70. a káposzta fejenként 120—220. a fehér bab literje 130, a kukorica- liszté 200, a zöldség kilója 200 fillér. Túrót es tejfelt láttunk, de az árát nem sikerült meg­tudni. Bevonulási parancs az egyetemi hallgatók számára A m. kir. honvédelmi minisztérium közli: A budapesti, a kolozsvári, a debreceni, a pécsi és a szegedi egyetemek 1944—45. tanévre be­írt 6—7—8—9 féléves orvostanhallgatói, az 5—6—7—8 féléves gyógyszerészhallgatói, a József Nádor műszaki egyetem gépész- és ve­gyészkarára beírt gépészmérnök 7—8—9 fél­éves hallgatói, vegyészmérnöki osztályba be­írt 5—6—7—8 féléves hallgatói, a mérnöki, és gépészmérnöki karra beírt 5—6—7—8 fél­éves hallgatói, a mezőgazdasági és állatorvosi kar állatorvosi szakosztályába beírt 5—6—7—8 féléves állatorvostanhallgatói, valamint a fel­sorolt kategóriákhoz tartozó tudományi karok hallgatói, tekintet nélkül arra, hogy be vannak e sorozva, 1944. december 10-én reggel 8 órakor a Keleti pályaudvar érkezési csarno­kában kétnapi élelemmel ellátva kötelesek be­vonulni. A felsorolt karok női hallgatói ugyan- ; ott önkéntes honvédelmi munkára jelentkez­zenek. Mindenki 50 kilogramm poggyászt, me­leg takarót és az engedélyezett családtagokat hozza magával. A felsorolt karok tanszéki sze­mélyei is kötelesek ugyanakkor, ugyanott je­lentkezni. Családtagjaikat és poggyászukat ők is hozzák. Akik a közlekedés miatt Budapesten nem jelenhetnek meg, azok kötelesek ugyan­csak december 10-én reggel 8 órakor a Szom­bathelyi bábaképzőbén jelentkezni. A felso­rolt kategóriákba tartozó tanszéki személyek és hallgatók, amennyiben más alakulatnál tény­leges szolgálatot teljesítenek, azonnal leszere- lendők, útnak indítandók és az egyetemi rövi­dített tanfolyamok katonai parancsnokságánál Budapesten, vagy Szombathelyen leendő je­lentkezésre utasítandók. (MTI) A kormány állami tulajdonba veszi át a bányákat és energiatermelő üzemeket Az új idők szellemében, a Szálasi-kormánv legközelebb megoldandó feladatainak sorába iktatta az összes bányák és energiatermő üze­mek állami köztulajdonba vételét. Az erre vonatkozó előmunkálatokat, illetve a szükséges adatok összegyűjtésének munkálatait már meg­kezdték, és azokat részben a GvOK közremű­ködésével folytatják. A kormány tervei szerint az állami tulaj­donba való keresztülvitel gyakorlati végrehaj­tását 1945. január elsején akarják végrehajtani. Az energiatermelő üzemek és bányák állami köztulajdonba vételének kérdése általában az ipari termelést, illetve vállalkozást magát a lehető legnagyobb mértékben érinti. Ezért a kérdés az összes érdekeltek részéről rendkívül nagy érdeklődéssel találkozott. A megokolás szerint szükség van a terv keresztülvitelére elsősorban szociális szempont­ból. Az állami tulajdonba vett energiater­me ő üzemek és bányák jövedelmének jelentékeny részét az érintett terme­lőüzemek munkásai jólétének javí­tására fordítanák. A jövedelem másik része általános szociális célokat szolgálna. Az állami tulajdonba kerülő energiatermelő üzemek kezelése, az eddigi ter­vek szerint, körülbelül az állami szeszegyed- árűság mintájára történnék. A terv előkészítésénél jórészt irányadóul ve­szik a németországi Ruhr-vidék széntermelé­sének államosítását, amely az érdekeltek sze­rint jól bevált és irányadóul szolgálhat a ha­sonló célokat szolgáló szocializálás további ke­resztülvitelére. Nálunk természetesen sok kü­lönleges szempont figyelembevételével és a hazai viszonyok szemmeltartásával lehet csak a kérdést megoldani olymódon, hogy az a lehető legteljesebb mértékben beváltsa a hoz­záfűzött várakozást és reményeket. 4 Özv. Gampel Istvánná szül. Kapossy Mária, mint felesége, kisfia Istvánka és a Kapossy-család fájdalomtól megtört szívvel és lélekkel, de a Mindenható akaratában megnyugodva tudatják, hogy forrón szeretett férj, gyermekét rajongásig szerető apa és a legjobb rokon Gampel István ffékapiitánysági tisztviselő folyó hó 8-án déli 12 órakor életének 35., boldog házasságának 6. évében hosszas szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után az Urban csendesen elhunyt. Drága halottunk földi maradványait folyó hó 10-én délután 2^órakor fogjuk a róm. kát. egyház szertartása szerint az újtemető halottasházából a Kálvárián örök nyugalomra hti/ezni. Az engesztelő szentmiseáldozatot folyó hó 12-én reggel #9 órakor fogjuk a Jézus Szíve templomban bemutattatni. Zalaegerszeg, 1944. évi december 9. A HSindesihíitő áldás* és a mi szeretetünk Kísérjen örök utadon £

Next

/
Oldalképek
Tartalom