Zalai Magyar Élet, 1944. július-szeptember (5. évfolyam, 145-222. szám)
1944-07-01 / 145. szám
1944 július 1. ÍIAffl^RÍlET 7 mint vizesvödröket, vizeslajtot és esetleg fees kendőt kell készenlétben tartani. 7. A szérüskert bejáratánál és benn a kertben is, jól látható helyen, figyelmeztető táblát kell elhelyezni, amely szerint a szérüskertben dohányozni, nyílt lángot használni vagy tüzet gyújtani nem szabad. Háború idején a cséplés tartamára a határban elszórva több szükségszérüt kell kijelölni. Egy-egy szükségszérünek a területe a három katasztrális holdat nem haladhatja meg. A szük- ségszérünél az előbbiekben előirt kötelezettségek alól részben felmentés adható az elsőfokú tűzrendészed hatóság engedélyével. A szérű vagy érésben lévő gabonatábla közelében 100 méteren belül sem dohányozni, sem tüzet rakni vagy bármilyen célból nyílt lángot használni nem szabad. Az ezen a távol Ságon kívül gyújtott tüzet, ha arra már nincs szükség, gondosan el kell oltani és vízzel leönteni. Cigaretta és szivarvéget el kell taposni. A szérüskert határvonalától számított 50 méteren belül sem asztagot rakni, sem csépelni nem szabad. Gőzgéppel általában csak nemlakott területen szabad csépelni. Tűzbiztonsági szempontból a cséplőgép mellett legalább 600 liter vizet, 3 db. 16 négyzetméteres ponyvát, 3 vödröt, 3 szikracsapót és elsősegélynyújtáshoz mentőszekrényt kell tartani. A gőzgépnek vagy robbanómotornak a cséplőtől kellő távolságra kell kerülnie. A legkisebb távolság 8 méter. Csépelni általában csak hajnali 3 órától este 9 óráig szabad. Ez alól a szabály alól nem adható felmentés háború alatt. Szükséges, hogy adott esetben minden ember teljes erővel és akarattal vegyen részt a tűzoltás munkájában. Senki sem nézheti ölhetett kézzel a jövő évi kenyér pusztulását, amelytől ma sokkal több függ, mint bármikor máskor. Köz-és magánérdek, hagy a jó újság pontosan eljutton az előfizetők kezébe. Akinek a postai vagy házhoz való hiányos kézbesí tése miatt bármi panasza van, azonnal jelentse be (helybeliek szóban, vidékiek Írásban) kiadóhivatalunknak. Csak bejelentés után lehet orvosolni a panaszokat. Testedzés A Sümegi LE folytatta legutóbb lezajlott tnérkőzései alkalmával is győzelmi sorozatát. Gógánfán az ottani leventék csapatát 4:1 arányban gyűrte le. Majd a Tapolcai Vasutas csapatát látta vendégül a haraszti pályán. Itt 5:1-es félidő után 5:4 arányban győzött a mindvégig izgalmas küzdelemben, mintegy 500 néző jelenlétében. A gólokon Horváth (2), Szalai (2) és Szabó osztoztak. H 1 Rt E §€ AZ ELSÖTÉTÍTÉS MA ESTE TÍZ ÓRÁTÓL HAJNALI NÉGY ÓRÁIG TART. — Alsólendvai hírek. A polgári iskolában tartott főzőtanfolyam szép eredménnyel zárult. A tanárnők fáradozását Küronya Jenő igazgató méltatta. — A Levente Egyesület műkedvelői előadták Cserháti: Petőfi című színdarabját a Magyar Ifjúság Házában. Háromszor megtelt a nagyterem, úgy hogy csak úgy izzott a levegő a kánikulai melegben. A szereplők Közül különösen kivált Szendrei Júlia szerepének alakításában Vukán Irén, Petőfi alakításában pedig Josovits Endre. Jól játszott Rozsmán Ferenc, a Siftár nőtestvérek, Simonka Antal, aki egyúttal szavalt is, továbbá Sabján Tenus és a többiek mind. Hangulatos volt végül a Rákóczi-nóta, hatásosak Kancsal I. díszletei. — Üzenetek a harctérről. A V 155 tábori postaszámról üzenik: Jakab Ferenc szakaszvezető, D. Szűcs László tizedes, Kleiisz János honvéd, Bodó Mihály honvéd, Lehocki Lajos honvéd és Enyedi Béla honvéd szüleiknek, testvéreiknek, családjuknak és az összes hozzátartozójuknak, hogy egészségesek, jól érzik magukat, ne aggódjanak miattuk. Szeretettel gondolnak az otthonlevőkre és nagyon sok levelet várnak mindenkitől, szerető csókjaikat küldik a távolból. — Palóka József honvéd a K 457 tábori postaszámról kéri a zalaegerszegi és a környékbeli leányokat, írjanak e számra sokat. Szeretettel várja lapjaikat. — Tisztújító gyűlést tartott a Move nagy- kanizsai szervezete. A Move nagykanizsai főcsoportjának közgyűlésén megállapították, hogy a nemzeti építő munka és a sport terén lelkes munkát végzett, az egyesület tagjainak száma az utóbbi évben is megnövekedett. A székház és lőtérigénylés ügyében bizottságot küldtek ki. Elnökké újra Unger- Ullmann Elek kereskedőt választották meg. Dr. Hegyi Lajost, a Szátmárnémeti város polgármesterévé kinevezett városi főjegyzőt díszelnökké választották, a szülővárosának közügyeiben és társadalmi megmozdulásokban tanúsított lelkes munkájáért. A közgyűlésen Sármány Antal pénzügyi tanácsos méltatta néhai Gömbös Gyulának hervadhatatlan érdemeit. — Felhívás! Felhívunk minden zalaegerszegi keresztény ifjút az Antibolsevista Ifjúsági Tábor helyi szervezetébe való belépésre. A szervezet célja: magyar népi öntudatra, magyarságtudatra ébreszteni az ifjúságot, hogy tisztán és félreérthetetlenül állást foglaljon a bolsevizmus ellen és amikor rákerül a sor, ugyanúgy megállja a helyét fegyverrel a kézben a harctereken, mint itthon a munkában,. Akik az említett célokat magukévá teszik, dolgozni akarnak a magyar népért és küzdeni a bolsevizmus ellen, jelentkezzenek az AB1T Kossuth Lajos-utca 2. szám alatti helyiségében. Korhatár: 14—30 évig. Harc! Kondorosy Ferenc s.k. helyi vezető. Köves Zoltán s.k. propagandavezető. — Vetítettképes előadást tart vasárnap délután 4 órai kezdettel az Asszonyszövetség;. Kérik a tagokat és az érdeklődőket minél nagyobb számban való megjelenésre. Belépődíj nincs. BÉLYEGZŐT Zalaegerszegen a cserkészüzletben rendeljen. Bárhol hirdetett szépirodalmi könyvet beszerezhet illetőleg megrendelhet. Telefon: 266. — Kérjük azokat, akiknek a »Két boldog hét« című Fendrik-darab birtokában van, szíveskedjenek sürgősen szerkesztőségünkbe beadni. Bővebbet a kiadóban. I — Az ipartestületi önsegélyző osztály ezúton értesíti tagjait, hogy a Xl-ik csoport felszámolása és kifizetése vasárnap, július 2-án délelőtt lesz. — Halálozás. Novák Elek kővágóörsi evangélikus lelkész, tiszteletbeli esperes, tartalékos tábori főlelkész, Zala vármegye törvény- hatósági bizottságának tagja 61 éves korában elhúnyt. — Eljárás indul az ővóhelyépítési kötela- zettség teljesítésének elmulasztói ellen. Zalaegerszeg város polgármestere "felhívja az érdekeltek figyelmét arra, hogy azt a határozatot, amellyel az óvóhelyépítést elrendelte, fellebbezésre való tekintet nélkül végre kell hajtani. Minthogy pedig vannak olyanok, akik nemcsak az óvóhely építésére vonatkozó kötelezettségüknek nem tettek eleget, de még az építési engedélyt se kérték, a határidő lejártával a polgármester a mulasztók ellen az eljárást most már haladéktalanul megindíts tatja. — Petróleumadag júliusra. Zalaegerszeg város polgármestere értesíti az érdekelt fogyasztókat és kereskedőket, hogy a július havi 1,. számú szelvények egynegyed, a 2. számú szelvények szintén egynegyed liter petróleum- mennyiségre válthatók be. KIRAKATDISZÍTÉSHEZ eg) szi nüés min tázott PAPÍROK nagy választékban Kakas Ágoston könyv-, papír- és irótzerkeretkedétében. Zalaegertzeg, Kotiuth-u. 8. — A viziszeritgyörgy—stridővári utat több helyen elzárta a földcsuszamlás. Nagykanizsai jelentés szerint a Viziszentgyörgy és Stridó- vár közötti utón, Vashegy közelében az esőzések következtében megcsuszamlottak a partok, úgy hogy több helyen az utat is elvágták. A homokos agyag'földben levő gyümölcsfák eredeti helyükről mások udvarába kerültek. A Mura és a Dráva folyók kiöntése érzékeny károkat okozott. Több helyen hatósági rendelkezésre átvágták a gátakat, hogy a víz a medrébe visszatérhessen. Egyébként mind a két folyó vízállása már erősen apad, úgy hogy a további veszély elmúltnak tekinthető. Friedmann FerencSzombathely I Március 15-tér 1. j műtrágya, gazdasági cikkek nagykereskedése, 1 gyári képviseletek. - Telefon: 130. *