Zalai Magyar Élet, 1944. július-szeptember (5. évfolyam, 145-222. szám)

1944-08-30 / 196. szám

M/^ŐöÍrÍXET Védetté nyilvánították a baiatonmenti templom- és kolostorromokat Sziklaalakzatok, virágritkaságok, híres források, őserdők, őskövületek és templomok a védett tárgyak között Az Országos Természetvédelmi Tanács évek óta fáradozik azon, hogy Magyarország ter­mészeti és történelmi ritkaságait törvényes védelem alá helyezze és ezzel a pusztítástól és a megsemmisüléstől megóvja. Már sok száz templom- és várrom, erdő, láp, ritka fa, ma­dár-, állat- és virágfaj kapott törvényes vé­delmet és ezek száma állandóan szaporodik, mert a tanács vezetősége folyton kutat újabb természeti ritkaságok után, de a megértő kö­zönség köréből is sok bejelentés érkezik ilyen értékekről. Különösen egyes öreg fák és erdő- részek megvédése érdekében fordulnak sokan a tanácshoz, leginkább a tulajdonosok, amit örvendetes haladásként állapíthatunk meg. Legutóbb például két somogymegyei nagy­birtokos: Inkey László és gróf Hoyos József kérték birtokuk egyes erdőterületének és a különleges fák törvényes védelmét. A legújabb védettség alá helyezések ügyé­ben megkérdeztük a tanács ügyvezető alelnö- két, Földváry Miksa miniszteri tanácsost, aki közölte velünk, hogy a tanács közben­járására most a következő négy fontosabb tárgy védelmét mondották ki: Szentendre váro^ határában a pomázi Kő­hegy pompás, látványos sziklafalainak védel­mét ötven hold körzettel, több öreg fát, a Királyforrás, vagy Ókut nevű híres forrását (a turisták előtt régi nevén: »Sztaravoda« is­meretes) két holdnyi kerületével, ezenkívül több forrásét, köztük a katonai lőtér mellett levő Bánhidy-forrásét. A Kőhegy területe há­rom tulajdonosé: Szentendre városé, dr. Man- dics Miláné és Dreher Jenőé. A másik védett terület a délbaranyai Nagy- harsány község legelője, amelyen a híres ma­gyar kikirics (Colchicum Hungaricum) nevű ritka, csak itt tenyésző koratavaszi virág nyílik. Ez ellentétes a közönséges őszi kikiriccsell, amennyiben már február végén nyílik, virágai pedig szép halványlilák. A harmadik védett hely a Hóvár (Hoverla) alatti, 1400 méter magasságban levő, 421 holdnyi területű őserdő, amelyre nézve ki­mondották a fahasználat örökös tilalmát is, ami a legtökéletesebb védettséget jelenti. Az ilyen helyről még a kidőlt fákat sem szabad eltávolítani. Pompás vegyes fájú őserdő ez, amely luc- és jegenyefenyőkből, valamint bükk­ös juharfákból áll. Egyike az ország legszebb és legértékesebb erdeinek, természetvédelmi szempontból nagyfontosságú, ezenkívül erdé­szeti és tudományos érdekekből is szükséges a fenntartása. Arról is nevezetes, hogy olyan jegenyefenyők is vannak benne, amelyeknek köbtartalma a húsz köbmétert is meghaladja. A fenntartott őserdő megszemlélése nem üt­közik ' különösebb nehézségekbe, mert a hó­1944 augusztus 31. vári turista menedékház felé vezető műút mel­lett fekszik. / A negyedik nevezetesség Ipolytarnóc határá­ban van. Ezek a világhírű ősföldtani kövüle­tek, közöttük az úgynevezett »gyurtyánfa« (megkövesült ősfenyő), amely az idők folya­mán részben tönkrement, a föld felszíne alatt azonban még sok ilyen ritka kövület rejtőzik, miért is a helyet a földmívelésügyi miniszter — a további romlás meggátlása érdekében — törvényes védelem alá helyezte. Védettség alá helyezték a zalai Balaton vidék összes templom- és kolostorromjait is. A vár­romok már régebben védettség alá kerültek. A további védett helyek a következők: a várpalotai várrom és kolostorrom, a bujáki várrom és környéke, a somogyvári Kupa-vár és az egykori Szent Egyed bencés apátság és templomának romjai, a sóstókáli templom­rom és végül a rádpusztai templom romjai. A törvényes védettség épületmaradványok­nál szó szerint azt jelenti, hogy a romok falait lebontani, vagy megbolygatni tilos, közvetlen környékét, mint természeti emléket, megfelelő kerítéssel kell ellátni, a romok területén ku­tatni, ásatni nem szabad, illetőleg ehhez a tulajdonos, a földmívelésügyi miniszter és a Műemlékek Országos Bizottságának együttes engedélye szükséges. Ahhoz is engedély" kell, ha a tulajdonos a romokon az állékonyság biztosítására munkát akar végeztetni, vagy a romokat helyre akarja állíttatni. Erre a célra részletes terveket kell készíteni és be kelt mutatni. Magyarországon jó kezekben van a termé­szeti és történelmi emlékek ügye: az Országos Természetvédelmi Tanács hangyaszorgalom­mal gyűjti a ritka természeti kincseket, ame­lyek a kieszközölt törvényes védelem révén azután közös nemzeti és művelődési kinccsé válnak, egyúttal pedig nagy mértékben gazda­gítják az ország idegenforgalmi értékeit és ritkaságait. PÉCHY-HORVÁTH REZSŐ. (87) Amikor a kertész által szerzett papírral a munkaközvetítő hivatalba mentem, öreg, sza­kállas ember fogadott, aki — bolsevista létére — nagyon szívélyes volt. A várakozók hosszú sorában benyomultam végre a szakmunkáso­kat elhelyező irodába. Amikor a tisztviselő elé kerültem, elmond­tam, hogy már több hete időzöm a városban, de még nem találtam miunkát és mivel! la­kásom sincs, már a katonaságnak is feltűnH tem. — Kérem a személyi iratokat! — mondta hivatalosan és röviden a tisztviselő. — Lgy, — nézett rám — ön tehát könyw velő és jártas a biztosítási szakmában? Vár­jon, kérem, egy pillanatig! Foglaljon helyet! Ilyen illedelmes hangnemben beszélnek itt az emberrel? — gondoltam magamban és leültem egy székre. A tisztviselő kiment a szobából. Hallottam, hogy a szomszéd szo<- bában telefonálnak. Ismét nyílt az ajtó és a tisztviselő közölte velem, hogy már van is állásom... Holnap kezdhetem a munkát. Az állami biztosító in­tézetnél. — Reggel tehát jelentkezzék! Amikor az utcára léptem, úgy tűnt, hogy a nap ragyogóbban süt és a szívem örömmel van tele. Tehát itt maradhatok, ebben a vá­rosban, Ninocska közelében. Minden nap lát­hatom és nem kell félnie többé, ha együtt vagyunk... Addig is, amíg eljön a felszaba­dulás napja, amelynek megvalósulásáért dol­gozom. ■ * — Petja, — mondta néhány nappal ké­sőbb Grisa — ma feltartóztatott egy GPU- ember. Megkérdezte, hogy ki vagyok és mit keresek itt a városban. Ismét elfogott a félelem: — Ez baj, Grisa, és mit mondtál? • — Azt mondtam, hogy még mindig nincs lakásom és munkához sem jutottam. Megmu­tattam neki irataimat. Látszólag megelége­déssel vette tudomásul, amiket mondtam, de végül mégis felszólított, hogy minden héten jelentkezzem a GPU-nál. És ha egy hónap múlva még mindig nem találok munkát, sem állandó lakásom nem lesz, akkor hazatolon- colnak a szülőfalumba! — Nekem már elegem van .itt ebből az életből — mondta Grisa. — Továbbállok és más városban ütök tanyát. Túl forró már itt a talaj a lábam alatt. Majd te, meg a kertész tovább folytatjátok a munkát. Reám már úgy­sincs nagy szükség itt! __ El következett a szomorú nap, amikor bú­csút vettünk Grisától. — Ne légy nagyon ünnepélyes — figyel­meztetett Grisa. — Ne felejtsd, hogy óvato­saknak kell lennünk! Tudod, hogy a, napnak minden órájában a szemük előtt vagy. Dol­gozzál tovább ügyünkért, de ne hamarkodd el a dolgokat! Szerezz magadnak barátokat köz­tük, de egyikhez se légy bizalmas! Tudod, hogy minden városrészben ott vannak a GPU embere1!. Te a legnehezebb poszton állsz itt az oroszlánok barlangjában! Légy óvatos, Petja! — azzal megszorította a kezemet és felszállt a vonatra. Amikor Grisának elutazása, után az állomás­ról visszamentem a városba,, minden olyan üresnek és kihaltnak tűnt és a, veszély érzete egyre fokozódott bennem. Bár állásomat el­foglaltam a biztosítónál, de ki biztosítja azt nekem, hogy nem figyelik-e ott is minden lépésemet?! Igaza volt Grisának, hogy nagyon óvatosnak kell lennem. Ez az állás csak még jobban megnehezítette helyzetemet. És — be kellett vallanom — Grisa eltávo­zása nagyon lehangolt. Olyan elárvultnak éreztem magamat nélkülié. Másfél esztendeig voltunk együtt, mindig egymásra gondoltunk és segítettünk egymáson. És most, itt marad­tam egyedül. Bizonyos, hogy ha holnap, vagy holnapután letartóztatnának, senki sem volna, aki segítségemre jöjjön. Grisának a címét senki sem tudja... Nina, igen, az én kis Ninám. Bizonyos, hogy neki nem lenné nyugta miattam, de mit se4 gíthetne rajtam?! Legfeljebb magát is ve­szélybe sodorná, elvesztené állását és szabad­ságát ... * Nyomott hangulatban érkeztem haza. Ami­kor beléptem a szobámba, amelyet mint szov­jet-alkalmazottnak utaltak ki, visszatántorod- tam. Néhány kis holmim össze'-vissza hányva, hevert az asztalon, a szekrények nyitva, az ágyam feltúrva. A háziasszonyom nagy hanggal jött felém: — Na, mondhatom, gyönyörű szovjet-alkal­mazott maga! Bandita, azt mondták a GPU- emberek. Gyanú alatt van és a börtönbe; kerül! Hát ilyenfajta ember maga? Háziasszonyom kommunista, gyári munkás özvegye. Fennakadt szemekkel meredtem reá. — Aztán volt még itt egy telvtársnő is, aki) beszélni akart magával — tette hozzá har;a>> gosan és bevágta az ajtót. — Nina — gondoltam és mindjárt bozzá irn- dultam. Odakint jót tett a friss levegő. GondoO«^ tam. Vájjon tudott-e Nina a házkutatásról? Bizo­nyára, mert miért keresett volna? Biztos, hogy mindenről tud. Miközben egy csendes mellékutcába be­fordultam, hogy gyorsabban és feltűnés nélkül juthassak előre, hirtelen egy gondolat világo­sodott meg bennem: Krasznov! Csak ő lehet az oka! Bizonyára ismét írt és elolvasták a postán, még mielőtt Nina kezébe került volna* így tudhatták meg a dolgot. Most ébredtem csak tudatára, hogy micsoda veszélyben forgok. Menekülni? Most mindjárt elmenekülni? Határozatlanul álldogáltam és körülnéztem., Semmi sem gyanús. — Nem! — kiáltott bennem valami — látni akarom még! Talán mégsem egészen úgy áll a dolog.as Talán. • (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom