Zalai Magyar Élet, 1944. július-szeptember (5. évfolyam, 145-222. szám)
1944-08-22 / 189. szám
9 riA^RElJLT 1944 augusztus 22. Muraközi életkép... Soproni íanitó-laázaspar küzdelme Nyiresfalván az iskolázásért Bezerédj Lajos, szombathely, mint a Vetőmagelszaporitő és Értékesítő R-T. kizárólagos főbizományosa mindennemű vetőmagot a legmagasabb áron vesz és vetőmagokra termelési szerződéseket a legelőnyösebben köt. A termelt vetőmagok után a törvényes felárat fizeti. Vetőmagvásárlásokra bizományosokat felvesz. két nembeli ifjúságunknak példamutatóan ki kell vennie részét a szociális munkából. Az egyetemes konvent elnöksége arra kéri az egyházkerületi püspököket, keressék meg a módját annak, hogy az ifjúsági egyesületeket országszerte kötelezzék arra, hogy a saját munkaprogramjuk hitbuzgalmi, művelődési és jótékonysági célkitűzéseinek rovására is, a háború tartama alatt minden erejükkel zárkózzanak fel a leventecsapatok és leventealakulatok honvédelmi munkaszolgálatához. De hívják fel az egyesületeken és mozgalmakon kívül levő magyar református ifjúságot egyetemében is arra, hogy félretéve minden kényelmet, kibúvót és restséget, eme háború szolgálatában vegyenek részt. (LHK) Művészi kivitelű Krisztusszobrot adtak át a leventék Ravasz László református püspöknek A Levente Hírközpont jelenti: Ismeretes, hogy a magyar leventeifjuság valláserkölcsi nevelésének jelképezésére művészi kivitelű szobrok készültek. A szobrokat, amelyek Krisztust ábrázolják leventeifjak és leányok között, a leventeifjuság ügyeiben illetékes magas egyházi méltóságok viselőinek adták át. Legutóbb Nádasdy Gábor református tábori főlelkész az IHNOV megbízásából felkereste dr. Ravasz László református püspököt és átadta neki a művészi Krisztus szobrot. — Péterke hozd ide a játékodat, öblítsd le a kezedet, késő van, megyünk haza, majd holnap újra kijövünk — kiáltott Szabó Kálmánná kis unokája felé, aki két kézzel tőmködte a finom homokot a viz partján színes vödröcské- jébe. Péterke csak úgy fél füllel Hallgatott oda, miközben Szabó Kálmánná tarsolyába helyezte a kézimunkát, amellyel meghúzódott az árnyékban a pádon a fülledt hőségben. — Még ebben a melegben is dolgozni tetszik — szólítottuk meg Szabó Kálmánnét, a lelkes magyar asszonyt, aki ott állt a soproni MANSz bölcsőjénél s teljes tudását, szorgalmát annak felvirágozására fordította. — Nem tudnék itt ülni órákhosszat tétlenül. A kis unokám nálunk van, levegőre, vizre van szüksége és természetesen — felügyeletre. — Hol laknak a szülei ? Légrádon. A vejem ugyan most a harctéren teljesít szolgálatot, a leányomnak azonban — mint a .tanerőknek általában — hivatali helyén kell szolgálatát teljesítenie. így ő ott maradt néhány hónapos kisfiával, az öcsikével, Palikával. Péterkének azonban levegőváltozásra volt szüksége. — Szép helyen laknak. — Szép, de talán még vadregényesebb volt az első állomásuk: Nyiresfalva, a Muraközben. Igaz, hogy a falunak nem volt egyáltalán utcája, három-négy házcsoportból állt a falu s ha egy kiló só kellett, azért öt kilométert kellett kocsizni, vagy ősszel, télen — gyalogolni. A házak mellett azonban néhány lépésnyire már olyan romantikus helyek voltak, mint itt a kecskepatak, az Ikerárok . . . Hatalmas fák . . . apró hegyi patakocskák . , . szinte nem is lehet leírni azt a szépséget. S rengeteg gyümölcs, gyümölcs és gyümölcs. — Akkor az valóságos paradicsom volt? — A természetben és csak nyáron . . . annál mostohábbak voltak az iskolai viszonyok. — Mikor a lányomék, Etus és férje, Lackner Kálmán odaérkeztek, nem volt iskola és nem volt, ahol lehajtsák a fejüket. Az állam a falu közepén egy gazda házát kijelölte iskolának, illetve azt megvásárolta telekkel együtt. A gazda azonban nem akart kimenni a házból. S mikor végre erőszakkal kitették, a nagy szobában maradt egy óriási búboskemence és maradt egy rosszul szellőzött valóságos kamrahelyiség. — És nem fordultak vissza? — Nem. Etus már gyerekkorában megta- tanulta, hogy a hazáért dolgozni kell. — Úgy, ahogy mondom, ketten álltak nekii s lebontották a búboskemencét. A vöm, hogy az utolsó sorban is lássanak a gyerekek, a legcsekélyebb szerszámmal ablakot vágott a falba s a faluban valamelyik padláson találtak egy roggyant ablakfát. Azt rakták bele. Hasonló módon szedték össze a kályhát is, amit az iskolába állítottak. Igen ám, de ekkor még nem volt hely, ahova a gyerekek leüljenek. A vöm és a leányom ekkor hazajöttek, hogy végleg leköltözzenek abba helységbe, ahol bizony a lakásukat csak lyuknak lehetett ne-i vezni. S ekkor kunyerálták el az evangélikus népiskola pincéjéből azokat a padokat, ame^ lyeket már számkivetettek. A maguk költségén szállították Nyiresfalvára. A vöm íróasztala volt a »katedra« s a leányom zongorája egészítette ki a berendezést. Mi ehhez képest a „Harmincadik" — S ennyi küzdelem után kezdődött a még nagyobb küzdelem. A szülőkkel és a igyerekek- kel — mesélte tovább Szabó Kálmánné, s nem jegyeztem, nehogy tüdőbe fojtsam az érdekes és jellemző igaz történetet. — Láttam a »Harmincadik« filmet. De az még eszményi darab volt a nyiresfalvai próbatételhez képest. A Harmincadik-ban legalább a szülők, a gyerekek akarták az iskolát, de (79) Nadja asszony tovább folytatta hadjáratát. Hol egy száműzött csoportot szabadítottunk ki a vörösök kezeiből, hol az állami kenyérszállítmányt koboztuk el és osztottuk szét a falu szegényei között. Nadja asszony sikeres hadjáratainak híre futott az egész vidéken és egyre több fölkelő csatlakozott hozzánk. Példánkon felbuzdulva, más vidékeken is nagyobb fölkelő csoportok verődtek megint össze, amelyek mind az ő főparancsnoksága alá helyezték magukat. Nadja asszony lankadatlan lendülettel folytatta harcait, de arra óvatosan vigyázott, hogy nagyobb bolsevista harci csoporttal ne kerüljön szembe. Egyik nap ismét magányosan utazó parasztemberrel találkoztunk a szteppén. Egyszerű, durván ácsolt szekerét egykedvűen húzta kis lova. Úgy tűnt, hogy a velünk való találkozás egyáltalán nem érdekli, mert anélkül, hogy tudomást vett volna rólunk, tovább hajtott. Már éppen útját akartuk állni, amikor tekintete Nadja asszonyra esett. Csodálatos változáson ment keresztül a parasztember. Megállította lovát, leugrott, mélyen meghajolt a lóháton ülő Nadja asszony előtt es titokzatos jelekkel intett neki. Feszült kíváncsisággal és nevetéssel küzdve néztük a különös embert. De aztán Nadja asszony is leszállt a lováról és félrevonult á szekeres emberrel. Mintegy negyedóra hoszszatt tanácskoztak és még mindig nem tudtuk, hogy miféle közös ügyük van, csak azt láttuk, hogy Nadja asszony előhúzta jegyzetn könyvét, írt valamit, majd a kitépett lapot átnyújtotta az embernek. Ezután elégedett arccal tért vissza, hozzánk. —- Ez az ember, — magyarázta később — nem paraszt, a,mint azt öltözéke mutatjaj hanem szövetségesünk. Mert, kedves barátaim, most olyan dolog készül, ami után már mindannyian rég vágytunk. Uj fölkelés áll küszöbön. A bolsevisták azt hiszik, hogy a múlt nyáron és ősszel véghezvitt tisztogató' működésükkel minden ellenállást megtörtek az orosz népben. Azt hiszik, hogy most már végképp megfélemlítették és elnyomták az orosz tömegeket, akik mukkanni se mernek többé, pedig a valóság a^, hogy a nép kö-j rében csak fokozódott az elégedetlenség és az ellenállás gondolata, egyre forr és erjed messze vidékeken. Ez az ember a fehér oroszok fölkelő bizottságának kiküldöttje volt és újabb fölkelő csapatok alakulásáról hozott hírt. Ezek a csapattok egyelőre csendben működnek, mert jó;l el kell rejtőzniük la bolsevisták szeme elől. De most minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy a fölkelés zászlaját újra kibonthassuk, amint azt a nyáron férjem, a ti vezéretek tette. Amit akkor figyelmen kívül hagytatok, vagyis az egész lakosság beszervezését és az összes harci etrők összefogását, azt most gondosan meg kell szerveznünk. Ez az ember a támogatásomat kérte, amit meg is Ígértem neki... Mégpedig nemcsak a fölkelés végrehajtásában, hanem elsősorban az előkészítés megszervezésében: * Megkezdődött tehát a bolsevisták ellen valói harcunk új szakaszaL — Nekünk szét kell válnunk, — mondta Nadja asszony nekem, meg Grisának, alvezé- reinek. — Nekem most propagandistákra van szükségem. Vissza akarok húzódni a hegyekbe, hogy onnan intézzek felhívásokat a népi hez. Kézről-kézre kell járni a felhívásomnak* mert éreznie kell a népnek, hogy olyan erőket mozgósítottunk, amelyek meg tudják őket szabadítani a bolsevista elnyomóktól. Jól tudom, hogy veszélyes tevékenység, amivel megbízlak titeket, mint legrégibb és legkipró- báltabb harcosaimat, Ha nem tudjátok, vagy nem akarjátok vállalni, mondjátok meg nyugodtan. Mert páráncsszóyal nem akarlak kényszeríteni benneteket. Parancsnoktok csak addig vagyok, amíg az én 'csapatomban szolgáltok. De most meg kell válnotok ,csapatomtól. A magatok urai lesztek. ‘Talán majd újabb fölkelő csoportok csatlakoznak hozzátok ..» Jelentsétek tehát, ha döntöttetek! Ámulva néztünk Grisával egymásra,. Vége a fölkelő harcoknak, újra vissza a városba, a bolsevisták közé? Minden nap a 'szemük előtt lenni? — Ne ámítsuk magunkat — mondta ké-> sőbb Grisá. — Nadja asszony jól mondta;, hogy veszélyes vállalkozás lesz ez számunkra^ sokkal veszélyesebb, mint a puszta^ élet, mert itt az volt a jelszó-, hogy mindenki ©gyért)» De ott... magunkra hagyva?! Nehezen barátkoztam meg az új 'gondolattal. Mondjak nemet? Maradjak inkább Nadja asszony csapatában és vonuljak vele a hegyek ‘közé? Mondjam' neki, hogy én már teljesen elszoktam a városi élettől, hogy túlságosan fölkelő vagyok ahhoz, hogy a veszélyekkel egyedül! szálljak szembe? (Folytatjuk.)
