Zalai Magyar Élet, 1944. július-szeptember (5. évfolyam, 145-222. szám)
1944-08-19 / 187. szám
1944 AUGUSZTUS 19. SZOMBAT Y ARA 20 F1LLEF V. évfolyam #■ POLITIKAI NAPILAP TŐ 7. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Tüttössy-utca 12. Telefon 80. Felelős szerkesztő: JOr. PESTHY PÁL Előfizetés: 1 hónapra 3.40, 3 hónapra 9.80 P. Postatakarékpénztári csekkszámla: 1.264 sz. Az államalkotó király »Hol vagy, István király?« — sóhajt fel a sorstépázta magyar, mialatt fejünk felett a tengerentúli légikalózok repülőerődjei dübörögnek, géppuskái kelepelnek, bombái süvítenek, hogy halálok halálának magvait szórják el közibénk. Első, szent királyunk nevét sóhajtja és sírja bele a támadások pokoli zenebonájába a ma meggyötört magyarja és segítségül hívja nagy szorongattásában az országalapító nagy fejedelmet: védelmezze meg halállal fenyegetett fiait azon a helyen, amelyet az áilamférfiúi bölcsesége számunkra egyetlen, igazi haza gyanánt kijelölt. Az ő nevét sóhajtozzuk ma gyakran ezekben a szörnyű súllyal reánk nehezedő, történelmi időkben. Soha nem fohászkodtunk hozzá ennyit és így, ilyen szorongó, de bízó érzéssel, miint éppen most. Hol vagy, István király? — sóhajtjuk és a szent királyra gondolunk, aki végtelen böl- cseségével itt jelölt ki helyet számunkra és őrizetünkre bízta a Kárpátmedence tündéri országát, Európa egyik legszebb, zárt földrajzi egységét. A pogány Vajk csalhatatlan ösztönnel tudta, hogy ezen a helyen felséges hivatás vár a magyar nemzetre. Karddal és kereszttel a kezében kell itt állania, hogy rendületlen helytállásával őre és megóvója legyen a krisztusi hitnek és a nyugati művelődésnek a pusztító lelkiségű Kelet mindenféle betörésével szemben. Szent István példát mutató életével, Imre fiához intézett Intelmeivel mega jelölte a nyílegyenes utat, amelyen — mindig kereszttel a kézben — átvezethetik vezetői a nemzetet világégések, földindulások szörnyűségein és örökélet felé vihetik az elomló perc-nemzetek kérészélete között. A pogány Vajkból a szent keresztség tüneményes bölcseségű nagy uralkodót alakított, aki népének tekintélyt és vezető szerepet szerzett Európa népei között s a frissen alakult kis ország csakhamar nagyhatalmi rangra emelkedett, az ő útmutatásai és elgondolásai alapján. Ezek az elgondolások, a szentistváni gondolat volt éltetője és fenntartója'hazánknak tatár, török, muszka ellenében és ma is ez adja a bizalmat és reménységet, amikor újra Kelet elszabadult, mérgezett forgószele riogat kapuink előtt. Megéltünk és megálltunk eddig, mert Sz<yit István igéi szerint éltünk. Ő segített szabadságharcainkban, az elnyomó hatalmasok elleni keresztes hadjáratainkban. Most is az ő segítségében reménykedünk, amikor Kelet szőröskezű, kajánul vigyorgó vörös szörnye acsar- kodik életünk és vallásunk ellen s bizalommal fohászkodunk szent királyunkhoz oltalomért. Áhítattal, segélykérőn sóhatjuk Hozzá az évszázados szent éneket: Hol vagy, István király?... Vijjogó gépszörnyek cikáznak Ijékes- séges városaink kék egén, szörnyhalált okádó bombaterhüket istentelenül hullatják rózsás- bőrű gyermekeinkre, tömjénillatú templomainkra, szenvedőkkel zsúfolt kórházainkra, békés villanegyedekre és illatozó virágokkal ékes kertjeinkre, Szorongattatásunkban kérve kérjük István királyt, jöjjön, segítsen rajtunk, elárvult magyarjain, mentse meg népét a szörnyű pusztulástól és a méltatlan támadásoktól. Segítségét várjuk csodatevő Jobbjának, hiszen István király előre tudta, érezte, hogy mi, magyarok csak itt és csakis itt, a négy folyó és a hármas halom országában fogjuk történeti hivatásunkat betölteni, tehát élni és megmaradni kis és nagy népek őrjöngő acsar- kodásai közepette. Azért zengjen hát csak bizalommal az ének, szárnyaljon égbe a fohász, tizennégymillió' hűséges magyar reménykedő ajkáról törvén fel a sóhajtás: A legrégibb naptárak Szent Istvánnak négy ünnepét jegyzik föl az ev folyamán. A Szent Jobb átvitelét, a szent király halálát, testéinek megtalálását és a főünnepét, augusztus 20-át, amely ünnepnek vigíliája is van. A magyar kereszténység ezen a négy ünnepen köszönte meg Istennek az első apostoli szent király t a Istvánt. Mert István neve egyet jelentett mindazzal, ami új, friss és erőteljes volt a fiatal miagyar nemzet életében. A régiből elpusztította azt, ami korhadt volt és összeomlással fenyegetett és helyébe új eszméket, intézményeket és hatalmi szervezetet ültetett át a magyar talajba. A szent király nagysága a meg nem levő művelődési javak megszerzésében és magyar életté változtatásában jut érvényre. S amit e téren végzett, emberileg szólva teremtő munka, mert lett az, ami azelőtt nem volt. Mi? Visszavonhatatlanul Nyugathoz kap-sóit bennünket. Megoldotta a független önállóság nagy kérdését. Megvetette alapját e,gy űj közigazgatási, gazdasági és társadalmi rend egészséges kialakulásának. Mint első »európai magyar«, megalkotta az európai magyar típust. Elintézte a politikai egység és a monarchikus államforma nehéz feladatát. Magyarrá alakulásunk útját kijelölte és keresztény tartalommal töltötte ki. Nem rombolta le a népnek a,z ősi hazábőjl magával hozott vitézségét, bátorságát, a fajtája iránt való szeretetét, nem szüntette meg egyszerű, tiszta erkölcsét, hanem inkább megszentelte, megkeresztelte, krisztusivá tette. Fölemelte népét szellemi, anyagi, művelődési és politikai téren. Műveltebbé, jobbá és épp ezért boldogabbá is tette a magyart. Csodálatos egyéniség! Egyszerre kellett lennie alázatosnak és hatalmasnak; kegyetlennek és jóságosnak; igazmondóinak és jó politikusnak; nyugatinak és magyarnak^ kolostorálapítónak és birtokelkob»Hol vagy, István király? Téged magyar kíván, Gyászos öltözékben Te előtted sírván ...« Szent királyunk — bízva bízunk benne —■ nem hagy magunkra szorongattatásunkban és megvillan vitézeink nyomán és belső erkölcsi ellenállásunk törhetetlen vonalán a szép j Magyarország feltámadásának sugárkévéje. PECHY-HORVÄTH REZSŐ. zónák; vezeklőnek és büntetőnek; mások előtt királynak, Isten előtt koldusnak. Áttekinthetetlen, sokszor megoldhatatlannak látszó feladat. István király nagyszerűen, a szentek és hősök és nagy emberek példájára csodálatos termé«< szetességgel oldja meg mindegyiket. Annyira csodálatos egyéniség István, a magyarok első királya, hogy alakját ezideig sem krónika, sem legenda, sem regény, sem történelmi munka tökéletesen nem tudta megoldani. A történelemkutatók a hatalmas, országalapító és rendező királyt látják benne, a keménykezű és rendíthetetlen fejedelmet, míg a szentek életének írója a kegyes, jámbor, szent uralkodót. Pedig István király egyszerre volt mindkettő. Nagy volt erényben és hatalomban, országosban és alamizsnálkodásban, fegyverforgatásban és imádkozásban. El tudom képzelni Istvánt, amint vérivó csatákban a kardot forgatja és el tudom képzelni, amint a pannonhalmi alsótemplomban ájtatos lélekkel a szentmisét hallgatja. Délceg vitézen ül a lovon és bűnbánó szívvel térdel az imazsámolyon. A lázadók agy velejét szétloccsan- tatja és a felbérelt orgyilkost kegyesen meg- símogatja. Csupa kettősség, de oly szépen olvad mindez egyetlen összhangba István Urban, a szentben és magyarban. Állama is ilyen kettős: keresztény és magyar. Ezeréves történelmünkben talán senkinek sem jutott eszébe ezt a kettőt egymástól elválasztani, mert tudtuk, hogy ! e kettősség nemcsak meghatározó ránk nézve, de létünk alapja is. S nemcsak hogy föl nem bontottuk e szent frigyet, hanem ellenkezőlég, évszázados harcok népirtó hadjáratai közepette, mint nemzeti mivoltunk legféltetteb kincsét, gazdagon patakzó véráldozattal megpecsételtük és megvédelmeztük. Szent Istvánról az írott hagyomány, a tudós István király, a legbölcsebb előrelátó és a legszentebb magyar Irta: Sehnattner Szigfrid O. S. B.
