Zalai Magyar Élet, 1944. július-szeptember (5. évfolyam, 145-222. szám)
1944-08-17 / 185. szám
1944 augusztus 17,. 3 Lapok Zalaboldosfa község lakosainak emlékkönyvében... Ősnemes családok esykori hajlékaiban, ahol nincs ővóhelykérdés Menhelyi gyermekek pótolják az édesszülött hiányát Augusztus 15-ike, Boldogasszony napja van. Gyerünk hát Bódogasszonyfalvára, azaz most már Zalaboldogfára. Azelőtt gépkocsin alig tartott tovább az út, mint egy cigaretta elszippantása. Hiszen Egerszegtől mindössze 9 kilométer északnyugati irányban. A jelen időben két világ, amíg odáig ér az ember. Az egyik világ úgyszólván hajnal előtt a vonaton Bagódig. A másik világ onnan a szó szoros értelmében vett »rugós« szekéren a faluba. Gyalog nem érdemes menni, mert akkor az embert a kutyák se ugatják meg. Általában az a helyzet, hogy az apostolok lovain érkező idegennek nincs tekintélye. — Ez még kódisabb, mint mi vagyunk. Vagy garabonciás! Hála Istennek, itt is vagyunk helyben, a dimbes-dombos, kanyargó utas falucskában. Falucska, mert Alsóbagodban van a jegyző- ségé, a plébániája és a postája is. Tulajdonképpen afféle szétszórt település. Tágas udvarok, hatalmas kertek, amelyek szinte a rét benyomását keltik, fűzfák helyett azonban itt- ütt gyümölcsfákkal. A birtok elkerítését nem tartják fontosnak. Keresztül-kasuJ járhat a látogató. A falu hangulata már magában véve is költészet a városi ember számára. Most pedig különösen a viszonylagos nyugalom világa, ahol, ha van is, mégsem izgat a légi- veszély és nem zavar a zavarórepülés. A házak előtt virágos kertek színesednek a kelő napfényben. Hatalmas, pompázó dáliák hiús- kodnak az alacsonyabb termetű tarka-b irka virágtestvéreik között. Szeretnénk mindjárt egy nagy csokorral leszakítani és a szívhez ölélni az összhangnak ezt a remekművét. Betolakodott a virágoskertbíi qgy rakoncátlan csibe. A csibeféle, mint minden madár, szereti a korlátlan szabadságot. Az ember viszont megmegnyirbálja, Torlátok közé szorítja ezt a nagy szabadságszeretetet. Máris hallom egy idősebb nénike hangját: — Hess, te, hogy a kolera essék beléd! Ez csak úgy kiszaladt az asszony száján, meggondolatlanul. Mert a kolerát nem kell hívogatni, az amúgy is nagy pusztítást okozott már a baromfiállományban. Az istállókból is az élet hangja hallatszik. Be-benézünk. Olyan jól épített 'istállók ezek, annyi gondja van rajtuk a gazdáknlak, hogy szegényebb helyen emberi lakásoknak is beválnának. Lovak nyerítenek, csikók rugda- lóznak bennük. Aztán 8—10 szarvasmarha is némelyikben. Mennyi boci! Boci, boci, tarka! Az ólakban röfögés. Ezt a dallamot is jólesik hallani most a városiaknak. Nem margarin lesz ezekből. Szétnézünk a házak között. Megragadja a figyelmünket két-három épület, amelyek a régi nemesi kúriáknak minden jellegzetességét magúkon hordják. Vastag falak, amelyeket csákánnyal is nehéz széttörni, boltozatos szobák, hatalmas zsafugáteres ablakok erős vasráccsal ellátva. Itt 90 százalékban be vannak biztosítva a lakók a légitámadás esetén és százszázalékosan a betörők ellen. A nehéz bejáró 'ajtó belül még átfogó vassal is "biztosítva van. JelLegmagasabb napi árat tizetek hulló almáért és egyéb gyümölcsért. Bármilyen mennyiségben álveszem. Németh József gyümölcskereskedő Biró Márton utca 56 lemző a régi magyar kúriák stílusára, hogy cserép helyett zsuppfödél leheli az elmúlt világ hagyományait. Hosszú folyosó fut végig az épületen utcavonalban, az utcára csak a folyosó ablakai tekintenek. A folyosóról nyílnak a szobák, öt, hat szoba, a konyha, meg <t mellékhelyiségek. Érdekes a konyhában a falbaépített, cserepekkel kirakott kemence, sütőkkel ellátva, de ugyancsak érdekes a falbaépített szekvény is. Benn van a lakásban még a fáskamra is. Minden a nyugodt élet kényelmét tükrözted vissza. Különleges a padlásfeljáró. Néhány falépcső vezet az első padlásszobába, amely liszt és más élelmiszerek eltartására szolgál. Aztán ismét néhány falépcsőn felhaladva jutunk a padlásra. Bajos ezen végigsétálni, mert kiemelkednek rajta a mennyezetet tartó boltozat halmai. Megbámuljuk az erős, vaskos gerendázatot. Nem mai ácsok faragták és állították össze ezt a tetőszerkezetet. Nyoma sincs rajtuk az idő vasfogának, de a szúrágásnak 'sem. Minden azt mutatja, hogy abbqn az időben századokra dolgoztak az iparosok, nem múló dsztandőkpe és örökös iavítgátásdkca. A szobákban még megvannak a régi cserépkályhák, szintén az elmúlt jó világ barátságos, meleg hangulatának hirdetői. Azt mondják, hogy az ablakokon olyan erős az üveget tartó, gitt, hogy inkább az ablak törik össze, sem-; hogy azt el lehetne távolítani. Ahogy elálmodozunk ezekben a házakban, feltámad Jókai regényvilága, megjelennek előttünk sírjaikból a réges-régi világ alakjai, nemesi urai é’s asszonyai, akik itt élték le egyszerű, mégis mozgalmas életüket. A Tompa-, Lóránt!-, a Boldogasszonyfalvi-, a Farkas- családok, akik közül az utóbbiak nemesi előne- vüket is innen vették. A kilencvenes években és a század elején Terültek át nemesi gazdáik kezéről ezek a házak és a birtokok is a mostani földmíves gazdáiknak tulajdonába. Ábrándozásunkból asszonyhang ébreszt föl bennünket: — Nősnek tiszteljem-e az urat, vagy rédeg embernek? — Ha öregasszony kérdezi, — mondám — nős vagyok. Ha fiatal 'lány, vagy menyecske, akkor nőtlen. Csettintek a nyelvemmel. Megérti. — Ha házas ember'az úr, van-e lánya? — Van. — Azért kérdem, mert akkor a lánya ismeri a fiamat. , —■ Hogyan? — kérdem, — Az én lányom? — Az a, mert az én fiam is járt Egerszegen a tánciskolába. — Mi a maga -fia? — Most már lakatoslegény, de két évvel ezelőtt még inas volt. Akkor tanulta ki a táncot is valami Teri -néninél. Közben érdeklődünk a falu történetéről is. Mindenki a falu tanítójához, Magdics Nándorhoz utasít bennünket. — A tanéttó úr mindent tud! Meg is kérdezzük a tanítót, de az meg, a feleségéhez utasít bennünket. A felesége Ugyanis arra a környékre való az ősei tekintetében is, így ez a dolog az ő szakmájába tartozik. Elsősorban is az a kérdésünk, hogy miért hívják a falut Boldogfának. Vájjon azért, mert a megelégedett embereknek boldog szigete volt ez a hely? A tanítóné, aki egyúttal tanítónő is a két- tanerős iskolában, szaporán beszél a múltról és annyit tud, hogy két kötet könyv kikerülne belőle. A falu nevének eredetére -vonatkozólag elbeszéli a mondát. — Valamikor itt vadászaton járt egy nemes úr. Abban az időben még rengeteg erdők terjedtek erre és azokban az erdőkben vadkanok is tanyáztak. A nemes urat megtámadta a felzaklatott dúvad és a vadász — szégyen a menekülés, de hasznos — ‘egy ott álló hársfára mászott fel. Ennek •köszönhette az életét. Elmúlván a veszély, hálálkodott és megköny- nyebbülten szaladt ki szájából a három szó: Ó, boldog fa! Az a "kápolna, aníi most {is megvan a faluban, a nemes úr megmenekülésének emlékére az utódok hálájából emeltetett a hársfa helyén. A kápolna életkorát egyébként senki sem tudja. Csak »arra van hU teles adat, hogy Keresztelő 'Szent János tiszteletére készült és Bíró Márton 'veszprémi püspök idejében, 1755-ben állították helyre).; Természetesen sokkal többet beszélnek ennél a gyermekes mondánál 'azok a hiteles történeti adatok, amelyek arra mutatnak, hogy a magyarok ősi Mátia-tiszídletálridk émlélékét őrzi ennék a falurtaik a neve, mert azelőtt Bódogasszonyfalvának nevezték. Nevezetes települési hely volt, mezővárosi rangon. Ugyanis Zsigmond király 1420-ban heti-, 1428-ban pedig országos vásárok tartására adott neki jogot. Híres iparosok lakták, akik idővel a céhszervezetbe tömörültek. .Különösen híres volt a "takács céh. Valamikor úgyszólván az egész falu tudott szóni-fonni. Minden házban meg volt a szövőszék, a rokka, meg az orsó. 'Kiskutais és Martonhegy között az egyetlen magyar alapítású, ősi: -szerzetnek, a fehércsuhás pálosoknak kolostora állott. Oda járt a 'nép áhítatra és tanulásra Boly dogfáról is. A pálosok 'abban iaz időben neves állatgyógyászok is voltak, mint !azt az egyik Gorvin-kódexben való bejegyzés igazolja. v Ők voltak az első állatorvosok. Különös szakértelemmel rendelkeztek a juhok gyógyítása terén. Állítólag a pálosoktól tanulták meg a boldogfaiak a szövés-fonás mesterségét is. A kolostorhoz vezető utat Szent Márton útjának nevezik ma is. Valószínűleg egy Márton nevű pálos szerzetestől ered á név, aki a 'népszerű szerzetnek is legnépsze-i rűbb tagja volt. 'A kolostort a törökök dúlták fel s a legújabb időkig omladékok mutatták annak a helyét. — Ma is virágzó ken- dertermelés van a környéken, de a takácsipafl eltűnt, sőt a falu lakossága a szövés-fonás háziiparát sem gyakorolja. 'Gyökerét vesztette! a hagyomány, mert íaz egyetlen 'takácsmester is elköltözött a faluból, a termelők a kócot elküldik másfelé, a ^Balaton mellé, meg Vas megyébe is és onnan kapják aztán a kenderszövetet, a zsákokat. Álliítólag régen külön plébániája is volt a, falunak két zsellér-telekkel. A hitújítás korával és a török időknek ‘viszontagságai miatt szűnt meg a plébánia. A török ^feldúlta az akkori templomot is. Később nyilván újraépítették s a hagyomány szerint újra Kisboldog- asszony tiszteletére szentelték. 'A Bíró Márton korában helyreállított templomok 'névjegyzékében szerepel 'ez ás. A tehát nyilván nagyon régi eredetű falu történetéről való számos írást őrzött valamelyik hajdani községbíró. Ezek az iratok azonban egy ottani hegyi ''hajlékban tűzvészben él- pusztuítak. Most pedig egy pillanatot vetünk a falu szociális állapotának jelenlegi képére. Kőzet 700 lakosából 600 kizárólag mezőgazdasággal foglalkozik. Összesen 1963 katasztrális hold földjük van, egy-egy mezőgazdasági foglalkozású lakosra 2.58 katasztrális hold szántó- terület esik. Van három-három olyan család, amelynek birtoka 50—100, illetve 100—20tJ katasztrális holdat tesz ki. Ezekből az adan tokból kiderül, hogy Boldogfa aránylag a zalaegerszegi járásnak egyik leggazdagabb községe. Ebben csak Kemendollár, Hagyáros és Ke-, ménfa múlja felül. Sommás munkára alig né-
