Zalai Magyar Élet, 1944. július-szeptember (5. évfolyam, 145-222. szám)

1944-07-01 / 145. szám

ÄRA 20 FILLÉF 1944 JULIUS 1. SZOMBAT jwnnmmmm**i**imimßßßßßßßßßt**ßß*0m**0*0Mßß*0fiß*ß*0**im*ßß*mt*ßi****0**t*iß**m*i****i+*m V. évfolyam # politikai napilap O /9j~ 146. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Felelős szerkesztő: Előfizetés: 1 hónapra 3.40, 3 hónapra 9.80 P. Tüttőssy-utca 12. Telefon 80. Dr. PESTHY PÁL Postatakarékpénztári csekkszámla: 1.264 sz. A harcot végigálliuk A magyar fajta istenadta tulajdonságai közé tartozik, hogy abban a pillanatban, amidőn az állami, társadalmi, vagy katonai beren­dezések idejüket múlják és új életformákra van szükség, azonnal kitermeli önmagából azokat az új eszméket, amelyek további évszázadokra biztosítják a nemzet fejlődését. Számtalan példát tudnék a magyarság tör­ténelméből állításom igazolására felsorolni. Most csak éppen a legidőszerűbbet kívánom megemlíteni. A szabadelvű-kapitalista-zsidó életszemlélet­nek az 1919 évi kommün letörésével bekövet­kezett bukásakor a magyar faj volt az első, amely ennek a letűnésre ítélt rendszernek he­lyébe új ösvényeket vágott és a tájvédelemben a zsidó szellemi és anyagi uralom teljes fel­számolásában, a nemzeti gondolat teljes érvé­nyesülésében, az osztályra tagozódás kiküszö­bölésében, a tisztességes életszínvonalat min­den dolgozónak biztosító munka megbecsü­lésében és a munkának az állami és társadalmi rend központjába való helyezésében jelölte meg azokat az ösvényeket, amelyeken a ma­gyarság az újabb ezredévre elindulhat. Viszont azonban a magyar tragédiájához tartozik, hogy az általa kitermelt új eszmék nehezen tudnak gyökeret verni. Az őt körül­vevő idegen népfajták gyűrűjében önerejére Utalva, gyengének bizonyult arra, hogy az új eszmék nyomán szükségessé vált és egészen az eleven húsba vágó változtatásokat a fejlődés útján végrehajthassa. A forradalmi utón tör­tént átalakulás pedig túlságosan kockázatosnak látszott még azok előtt is, akik hajlandók lettek volna az új eszmék diadaláért saját egyéni életüket is feláldozni, de nem tehették egyetlen lapra fel áz egész magyar Lj létét, vagy nemlétét. így történt a múltban, hogy a magyar "faj- védelmi gondolat nem tudott megbirkózni a vesztett háború után beállott óriási gazdasági és társadalmi feladatokkal és különösen nem tudott megbirkózni a zsidóságnak az egész világot átölelő hatalmával, amely hatalmat szinte elviselhetetlen nyomássá fokozták azok a fajtájukat megtagadó Aladárok, akik hitvány koncért a zsidóság szolgálatába szegődtek. így az új magyar élet csak álom maradt azok­nak a szívében, akik visszahúzódva a fajvédő gondolat fellegváraiba, szívós kitartással és ha kellett, dacos nekifeszüléssel küzdöttek az új magyar élet megteremtéséért. A nálunk elvetett magból kikelt gyenge pa­lánta azonban idegen földbe került és hatal­mas, életerős fává nőtt a hitleri nemzeti­szocialista munkaállamban, amelynek napról- napra elénk táruló csodás teljesítményei előtt még a németség halálos ellenségei is kényte­lenek meghajolni. Nem lehet senki előtt sem kétséges, hagy a hitleri német birodalomnak a bolsevizmussal és zsidó csatlósaival vívott élet-halál harca dönti el évszázadokra egész Európa sorsát. Akkor tehát, amidőn nálunk tengődésre ítélt új eszmék a történelmi fejlődés vaskövetkeze­tességével most níár hatalmas rendszerbe 'fog­lalva térnek vissza hozzánk, tiltakoznunk kell minden olyan beállítás ellen, amely a magyar nemzetiszocialista munkaállam megteremtésé­nek gondolatában idegenből hozott és a ma­gyar faj lényétől idegen cikket lát. Szent meggyőződésünk, hogy a magyar nemzeti- szocialista munkaállam egyenes folytatása an­nak a gondolatsornak, amely életre hívta a honalapító Árpádot, az országot megtartó Szent Istvánt és Szent Lászlót, a Hunyadiak és Rákócziak szabadságharcait, Széchenyi, Deák és Kossuth Lajos új Magyarországát. Az eszme most mát feltartóztathatatlanul halad a történelem által kijelölt, meg nem változtatható útján. Én csak azt mondhatom azoknak, akik minden változástól félve meg­lapulnak, vagy pedig koncaikat féltve az eszme diadalát elgáncsolni igyekeznek, amit Kos­suth Lajos üzent az arisztokráciának a job­bágyfelszabadításról és szociális forradalomról: »Megcsináljuk, ha lehet, veletek, de nélkü­letek, sőt ellenetek is, ha kell«). De hát miért is kell úgy félni ezektől az új életformáktól? Hát mit is jelentenek ezek az új fogalmak? A »nemzeti« szó jelenti új alakjában a nem­zeti gondolat teljes érvényesülését az állami és társadalmi élet minden megnyilatkozásá­ban. Jelent nem melldöngető, szólamokban kiélt kirakati magyarságot, hanem fajtájának önfeláldozó szeretetét nemcsak a velünk egy műveltségű, hanem minden becsületes ma­gyar emberrel- szemben. Jelenti végül a ma­gyar faj föltétien elsőbbségét az isteni Gond­viselés által reánk bízott Kárpátok medenJ céjében. A szocialista szó lényegében osztálynélküli­séget jelent. Az egyforma boldogulás lehető­ségét biztosítja, de nem nagyképű jótékony­kodás alakjában, nem is a testi és szellemi értékek egy színvonalra való kényszerítésével, hanem- a létért való küzdelemben önhibájukon kívül, az emberi berendezések gyarlóságai és a múlt bűnei folytán hátrányos helyzetbe ke­rült dolgozók intézményes és kérlelhetetlen szigorral, következetesen keresztülvitt megvé- delmezésével. A munkaállam pedig azt jelenti, hogy íz új világban csak a dolgozóknak van helye. • Herékre, ingyenélőkre, az állami és társadalmi berendezések fogyatékosságai­nak kihasználóira és kiuzsorázóira szükség nincsen, ezeknek pusztulniok kell. Nem jelenthetnek előjogokat sem a születés, sem a rang, sem a vagyon. Mindenki annyit ér, amennyit mun­kája a közérdek szempontjából jelent és ehhez mérten nyílik meg a lehetősége az élet jayai- nak élvezetéből. Munka és munka között lehet különbség minőség, vagy mennyiség szem­pontjából, de nem lehet különbség a munkás személyét és különösen nem a munka meg­becsülését illetően. Hol van itt egyetlen olyan gondolat is, amely idegen lenne a magyar fajiságtól és a magyar gondolkozásmódtól? Csak egy a fon­tos: az új magyar állami iés társadalmi be­rendezés vezetésének a belső érték fokmérő­jén megfelelőnek bizonyult becsületes, magyar kezekben kell nyugodnia és tökéletesen mind­egy, hogy eze'ket a vezetőket kinek hívják és milyen bölcsőből származnak, ha a bölcsőbeli kisdedet igaz magyar anya táplálta. Az új magyar életformának megteremtése azonban elsősorban a jelenlegi világkatasztrófa reánk nézve kedvező befejezésétől függ. Mi tudjuk, hogy ebben a harcban győzni fogunk, mert az igazságnak győznie kell. Tud­juk, hogy ebben a harcban nemcsak szabadsá­gunk, nemcsak anyagi életünknek lehetőségei, hanem mindnyájunk: öreg szüléink és ártatlan gyermekeink élete is kockára van téve. Ebben a harcban nincs irgalom és kegyelem annak, aki megtántorodik, ennek a harcnak a vége vagy tömegsír, amelyben egy ország süllyed el, vagy pedig a jövendő boldog Magyarország ezredévének kezdete. Éppen ezért fogcsikorgatva és ökölbe tezorí- tott kézzel tűrjük mindazt, amit a sors reánk mért. Nem fognak bennünket megrémíteni és meggyőződésünkben megingatni sem az angolszászok négerkéz hajította bombái, sem az orgyilkos bolsevikiek fenyegetései. Talán számban megfogyva, testben meg­gyöngülve, ezer testi és lelki sebből verezve, de törhetetlen lélekkel fogjuk ezt & harcot végigállni, úgy, amint ezt a íérfibecsület elő­írja. < Ma minden polgár a maga helyén katona,. Ezért fogadjuk úgy, mint a honvédek teszik eskütételkor, hogy azt a helyet, amelyet a sors részünkre kijelölt, gyáván el nem hagy­juk, minden belső és külső 'ellenséggel éle­tünk árán is szembeszállunk és becsülettel élünk s ha kell, becsülettel meg is halunk)., Ennek a végső győzelemnek pedig egyetlen e lő föltétele van: a magyar erők föltétien ösz- szefogása. Ma, amikor a Kárpátok lejtőin egybecsordul a hős magyar honvédek vére s nincs különb­ség, tiszté-e, vagy közvitézé, amikor együtt pusztul a palota és kunyhó, amikor a magyar anyák: grófnők, polgárasszonyok és munkás- nők könnyes jaja együttesen zokog fel az ir­galom Istenéhez, ma, amikor ártatlanul kion­tott ölbeli csecsemők vére egy szóval kiált bosszúért a magyar égre, ma, amikor egybe­folyik a könny s a vér, a könny- és vér­patakon, a gomolygó füstfellegek és láng- özönön át találjuk meg egymás kezét és ne engedjük el soha többé! (Dr. Árvay László beszédéből a megye- gyűlésen.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom