Zalai Magyar Élet, 1944. április-június (5. évfolyam, 74-143. szám)
1944-04-04 / 76. szám
ZAJ 1944 április 4. Vitéz Béldy Alajos az 1944-es magyar ifjúságról — Vitéz Béldy Alajos vezérezredes, az ifjúság honvédelmi és testnevelésének országos vezetője vasárnap a leventeifjusághoz rádiószózatott intézett, amelyben többek között a következőket mondotta: Egészen biztosan tudom, hogy a leventeintézményt cselekvésre érlelte az idő. Ismerem érzésvilágotokat és sokszor tapasztaltam, hogy a haza iránti szeretet foglalja el telketekben az első helyet, már pedig a hazaszeretet hatalma akkor jelentkezik a maga teljességében, ha veszély fenyegeti a hazát. Kelet felől jövő vihar zónába került Magyarország. Teljes erővel bekapcsolódtunk a nagy háborúba. Ennek a háborúnak Ti is katonái vagytok, mert Hazánk, történelmi hagyományaihoz hiven, teljes erejével szembefordul a veszedelemmel. Parancsnokaitok igen nagy része, valamint a leventék III. korcsoportja a becsület mezején, véráldozatot hozva mulathatják meg azt, hogy mi a leventeszellem. Soha egy pillanatra se feledkezzetek meg arról, hogy nemcsak a Hazának, nemcsak önmagunknak, de az egész magyar ifjúságnak szerezhettek most soha el nem múló becsületet, ha olyan hősök lesztek, mint a magyar történelem mindenkori ifjúsága volt. A III. levente korcsoport tehát lélekben megerősödve készüljön fel legmagasztosabb hivatására. Útmutatója a becsület és a magyar történelem. A II. korcsoport leventéi előre szegezett kemény tekintettel lépjenek az idősebbek helyére. Ott, ahol az idősebbek bevonulás következtében eltávoznak, a fölevente vegye át a parancsnokságot és teljes komolysággal csoportosuljanak köréje az ifjuvezetők. — Ne elégedjék meg közületek senki a heti négy órás kiképzéssel. Képezze magát mindenki tökéletes honvéddé, lelki és testi szempontból egyaránt. Tevékenykedjék teljes erővel a mező- gazdaságban, hadiiparban, levente-beosztásában és törekedjék, hogy Hazánkban egyetlen barázda se maradjon megmüveletlenül. — Az I korosztály tartsa levente kötelességének a bevonultak családtagjainak támogatását és végezzen olyan szociáiis munkát, amelyhez fogható Magyarországon még nem volt. Ebben a munkában vetekedjenek velük a leventeleányok. Tömörüljön ma minden leány leventecsapatokba, hogy elvégezhesse mindazt a nagy nemzetvédelmi munkát, amelyre felkészül. Az iskolai ifjúság járjon az élen és mutasson példát Ne feledje el, hogy amit most teszünk, azt az ezeresztendős magyar történelem kéri tőlünk számon. — Költözzék sorainkba a komoly felelősség- vállalás, a fokozott munka és a teljes helytállás szelleme. Ifjuvezetők ! Jegyezzétek meg jól, hogy a vezetés elsősorban nem parancsolásból, hanem példaadásból áll. Példát kell mutatnotok a munkában, a 'hazafiságban, a nyugalom és rend megőrzésében, a rémhírterjesztés, szabotázs és kémkedés leküzdésében, a termelő erő fokozásában, a bátor kiállásban és a félelem nélküli kötelességteljesítésben. Amikor példát mutatunk, egy nemzet lelkét ébresztjük fel: — Ezért a kötelességszerü munkáért senki- sem Ígérhet külön jutalmat. Nyíltan meg kell mondani, hogy súlyos, nagy időket élünk. A lelkierő emelésére, mint első és legfőbb vigasz álljon előttetek mindnyájunk Teremtője és Megtartója: az Isten. Szenteljétek meg nevét és tartsátok meg minden ünnepét. A magyar nemzet életében évezredeken keresztül nagy szerepet játszott a keresztény erkölcs és életfelfogás. Népünk ezeréves jelenlétéi Európában fegyvereinek és a kereszt fényének köszönheti. — A másik eszköz a megpróbáltatások elviselésének megkönnyítésére a bajtársi szeretet. Szeressétek és támogassátok egymást, mindenben hassa át telketeket igazi szociális érzés. Szereteteteket terjesszétek ki minden magyar testvérünkre és példaadástokkal mutassátok meg, hogy mi az igazi népi bajtársiasság országunkban és mi a szövetségesi hűség. — Vegyetek példát Kormányzó Urunkról, aki saját életének mindennapos feláldozásán kívül a legdrágábbját is odaadta a Hazának és aki ma ebben a vérbeborult Európában a sziklaszilárdság mintaképe. A vérben, vasban vajúdó világnak rengeteg nagy feladata van. Ezek között legelső helyen áll a rend és fegyelem kérdése. Ezen áll vagy bukik az ország. Ha belső rendünket és fegyelmünket minden akadályon keresztül megőrizzük, akkor magyar életet vetünk és Szebb Jövőt aratunk! — Tanuljátok meg egyéni érdekeiteket száz százalékosan alávetni a közönség érdekeinek. El kelt múlnia minden középszerűségnek és széthúzásnak, mert nagy időkben ez az átka mindennek. Valamikor úgy beszélnek majd az 1944-es magyar ifjúságról, mint ahogyan mi a szabadságharcok hős ifjúságáról beszélünk. Ezért avatlak férfivá benneteket. Ti pedig önmagatokat avathatjátok nemessé és hőssé komoly, becsületes munkátokkal, öntudatos fegyelmetekkel, bátor helytállásotokkal. (LHK) MÁVAUT Zalaegerszeg autóbusz menetrendje MÁVÁÖT Érvényes 1944. március 6-átót A forgalom vasár- és Zalaegerszeg—Bak—Keszthely ünnepnap szünetel. Menetdij d f d f d — — 14 45 17 25 i. Zalaegerszeg Széchenyi-iér é. 1000 17-05 1-40 — 15-17 17 57 é. Bak Hangya szövetkezet i. 9-28 16-33 — 8’ 15 15 20 —•— i. Bak Hangya szövetkezet é. 926 16 31 2-50 8-25 15 45 —•— é. Zalaszentmiháiy—Pacsa p. u. i. 9 00 16 05 6 40 10-14 17 19 —é. Hévizszentandrás posta i. 7-28 14-33 6 40 10 30 17 35 —é. Keszthely Hungária szállé i. 710 14-15 6 40 10 40 17 45 —é. Keszthely pályaudvar i. —14 00 Menetdíj Bak—Nova d d — 8 30 15 25 i. Bak pályaudvar é. 6-55 13-15 — 9 30 15-30 i. Bak Hangya szövetkezet é. 6-50 13-10 2-40 1010 16 10 é. Nova i. 610 12-30 Menetdij Zalaegerszeg—Bak—Lispe—Szentadorján c d — ——*— 17 25 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é.—•_ —•— 1-40 14.30 14-30 18 05 i. Bak Hangya szövetkezet é. 7-00 1515 2-40 14.55 14 59 18 19 i. Söjtör Búza-vendéglő i. 6-42 15 03 4-40 —.— 1550 19-10 é. Bánokszentgyörgv i. 5-50 — c = csak kedden, csütörtökön és szombaton. d = csak hétfőn, szerdán és pénteken. f = kedden nem közlekedik zonyos sertésáru készleteket, amelyek a fogyasztás elöl jogtalanul elvonva, felfüstölve voltak, nyilván azért, mert a füstölthús ára jóval magasabb s így . a húsiparos jóval nagyobb hasznot remélt elérni. A felfüstölt készletek között találtak olyan magántulajdont is, amelyhez az illetők jogtalanul jutottak hozzá. Ezért magánszemélyek ellen is eljárás indult. Remélhetőleg a hatóságok éber és erélyes magatartása megakadályozza a jövőben azt, hogy a húskiszolgáltatás terén igazságtalanságok történjenek és keserűséget okozzanak sok embernek az olyanok, akik a háborút ki akarják használni a kapzsiság bálványa előtt való szolgálatukkal. Negyedszáz éves a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete A Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete a napokban tartotta meg 25. évi rendes közgyűlését, amelyen a pénzügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzintézeti Központ, a Szövetkezetek Szövetsége, a GyOSz, a BIOSz és a többi gazdasági érdekképviseletek kiküldöttei is megjelentek. Dr. Fabinyi Tihamér elnök hosszabb beszédben méltatta az egyesület 25 éves közérdekű munkásságát. A közgyűlés ezután az elnöki tisztségre, amelyet az alapszabályok szerint a vezetőbankok képviselői évenként felváltva töltenek be, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vezérigazgatóját, dr. Lamotte Károlyt, a főváros volt alpolgármesterét választotta meg. Dr. Lamotte Károly, amikor az elnöki széket elfoglalta, a magyar hitelszövetkezet köszönetét tolmácsolta dr. Fabinyi Tihamérnak, az egyesület élén kifejtett fáradhatatlan munkásságáért. A közgyűlés az elmúlt év zárószámadásainak és a jövő évi költségvetéselőirányzatnak megállapításával ért véget. Dr. Lamotte Károlynak a TÉBE elnökévé való megválasztása a magyar hiteléletben osztatlan örömet és megelégedést keltett Dr. Lamotte Károly eddigi közéleti pályáján és a magyar hitelszervezetben kifejtett munkássága biztos záloga annak, hogy a magyar pénzintézeteknek ezt az átfogó érdekképviseletét továbbra is az egyetemes nemzeti és gazdasági érdekek szolgálatába állítja és mindenkor meg fogja találni azt a módot, amely összhangot biztosit egyrészt a magán- és nemzetgazdaság, másrészt az intézetek és illetékes pénzügyi tényezők között. Számos zalaeserszesi mészáros és hentes ellen tett feljelentést a közellátási felügyelőség Jelentettük mar, hogy a zalaegerszegi' koz- ellátásügyi felügyelőség kiküldöttei váratlan razziát tartottak az összes henteseknél és mészárosoknál. Az intézkedésnek az volt az oka, hogy a fogyasztóközönség részéről sok panasz érkezett, hogy különösen a sertés- és borjúhús kiszolgáltatásában rövidséget szenvednek, holott a vágási eredmények nem igazolják azt a hiányt, amire a 'húsiparosok hivatkozni szeretnek. Ma érdeklődtünk a közellátási felügyelőségen a razzia eredménye felől. Azt a felvilágosítást kaptuk, hogy számos húsiparos ellen történt már följelentés, részben pedig még történni fog. A följelentés alapja az, hogy elsősorban kijátszották azt a rendeletét, amely az üzletnyitásra és zárásra vonatkozik. Az előírt nyitási idő 7 óra, de voltak, akik vagy egyáltalában ki sem nyitottak, holott a kimutatás szerint előző napon sertésvágást csináltak, vagy pedig csak 9 óra felé nyitották ki az üzletet. Megállapítást nyert azonban, hogy ezek a későnnyítók előzőleg a hátsó kapun át kiszolgálták a vevőknek válogatottabb személyeit. Ugyancsak voltak olyanok, akik már 7 óra előtt nyitottak, és mire a vevöközönség legnagyobb része az üzletbe, érkezett, már csak harmadrangú marhahúst kaphatott. A reggel 7 órai: nyitási időnek pontos betartása annál kívánatosabb, mert elsőrendű közellátási árúcikkről van szó, amelynek vásárlásánál a sorbanáltás megakadályozása célirányos. Több húsiparos ellen eljárás indult árdrágítás, vagy árúelvonás gyanúja miatt is. Találtak bi