Zalai Magyar Élet, 1944. április-június (5. évfolyam, 74-143. szám)
1944-06-15 / 133. szám
V. évfolyam # politikai mapilap # 133. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Felelős szerkesztő: Előfizetés: 1 hónapra 3.40, 3 hónapra 9.80 P. Tüttőssy-utca 12. Telefon 80. Dr. PESTHY PÁL Postatakarékpénztárt csekkszámla: 1.264 sz. ÁRA 14 FILLÉR 1944 JUNIUS 15. CSÜTÖRTÖK Ha Budapest földrajzilag az ország szive, akkor át kell vennie a szív szerepét eszmei értelemben is Eszközünk a munka, — célunk a győzelem Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter dr. Endrey Béla főispán beiktatásán Baja város választóihoz intézett üdvözlő beszédében az egész magyar társadalomhoz is szólt. Jelentős beszédét, mely három gondolatpilléren nyug szik, a mai időknek megfelelő komoly szavakkal kezdte. — „Időnként őszintén meg kell mondanunk, ami szivünkön fekszik és ami nekünk a kormányzásban nehézségeket okoz,“ — jelentette ki a miniszter. Mik ezek a zavaró körülmények, az eredményes munkát megakasztó nehézségek ? ! Mindenekelőtt a mérhetetlen önzés. Az elmúlt években nem a külső feltételekben, az eszközökben volt a hiány, de az önzés fagyos szele bénította meg legtöbb szőr az eredményes munkát. — „Közel hét éve viselem a pénzügyminiszteri tisztséget és ezalatt az idő alatt mindig csak az önzés okozott nehézségeket működésemben“ — jelentette ki komoly hangon a pénzügyminiszter. Már pedig ma, mikor a világtörténelmi orkán és az Apokalipszis elszabadult lovasai száguidva pusztítják a világ négy égtáját, minden hit, erő és akarat, elszántság, — minden fegyveres harc és fegyverkovácsoló munka csak az országvédelem szent ügyét szolgálhatja! — Ennek előfeltétele azonban a tiszta önzetlenség és az acélkemény fegyelmezettség. Vegyünk példát a harctéren küzdő katonáról, — folytatta beszédét a miniszter — aki, mikor életét miértünk áldozza, a férfisors e fönséges pillanatában nem kérdi, hogy mit kap ! Ma, amikor csak a végsőkig megfeszített munka itt benn és a mindhalálig való harc kint az arcvonalon menti meg a magyarságot, ezt a hősi szellemet kell a belső arcvonalon is megvalósítani. Legyünk méltók idehaza is mindnyájunk életéért küzdő vitéz honvédeinkhez1 Amikor a nemzet léte forog veszélyben, a haza igényt tart a megfeszített munkára és joggal elvárja, hogy minden hü fia teljesíti kötelességét. De, amikor magyar vér folyik egy jobb jövő reményében, a nemzet igénybeveheti a zsidó vagyont, hogy azt a közösség javára fordíthassa, annál is inkább, „mert évtizedeken át elnéztük és türtük, hogy a zsidók nagyobb részét vegyék ki a nemzeti jövedelemnek, mint amennyi tőke megillette volna őket.“ Reményi-Schneller pénzügyminiszter beszédének e tömören megfogalmazott okfejtése egyszer- smindenkorra elejét veszi és megcáfolja azokat a sunyi, alamuszi okfejtéseket és érveléseket, amelyek a zsidókérdés rendezésében hozott és a nemzet érdekét szolgáló intézkedésekben jogfosztást látnak. A haza üdve mindenekelőtt, — ez a parancs, elhallgattat minden körmönfont okoskodást. De ebből következik, hogy a zsidóktól elvett vagyon csak a nemzet egyetemét, a közösséget illeti, senki mást 1 A miniszter beszédének harmadik részében ezért nyomatékosan felszólította a zsidó vagyont rejtegetőket, hogy sürgősen szolgáltassák be a vagyontárgyakat, mert felfogásuk téves. Aki zsidó vagyont rejteget, a harctértől távoli biztos otthonában, az aljas módon kiüti az érte küzdő honvéd kezéből a töltényből kifogyott fegyvert, elhallgattatja a töltény nélkül maradt ágyút és megállítja az előretörő tankot. Ezt ne felejtsék el ezek az urak, akik, amikor legtöbbször önös érdekből zsidó vagyont dugnak el, egy álember- szeretet krokodilkönnyeit potyogtatják, de másik szemükkel hidegen nézik a harctéren küzdő honvéd szenvedését. (S.) Ünnepélyes keretek között iktatták be hivatalába dr. dorogi Farkas Ákost, Budapest új polgármesterét. A beiktatáson megjelent vitéz Ja ross Andor belügyminiszter és beszédet mondott. Át kell éreznünk, — mondotta a miniszter — hogy új világ van kialakulóban!. Az a nemzet, amely az átalakulás nehézségeit úgy akarja túlélni, hogy fejét a homokba dugja, többé nem érvényesülhet Európa színpadán, mert ott csak az erős, minden veszély- lyel szembeszálló nemzeteknek van helyük. Jól tudjuk, hogy nagy felelősséget vállaltunk akkor, amikor fiainkat az ország határán túlra küldtük, hogy megvédjék az országot. De van-e szebb hivatása a magyar férfinak, mint harcolni a nemzetért, családért, otthonért, aszA Magyar Távirati Iroda jelenti: Angolszász légi terroristák június 14-én a délelőtti érákban Budapest és környéke, valamint egyes vidéki városok és ipartelepek ellen támadást intéztek. Emberéletben és anyagban károk keletkeztek. Saját és szövetséges vadászaink az . ellenséges gépekkel harcba kerültek. A légvédelmi tüzérség is több helyen hatásosan működésbe lépett. Eddig 10 ellenséges gép le- lövését jelentették. Mint az Interinf értesült, a Balaton északi csúcsa felett és Budapesttől nyugatra német és magyar vadászok heves harcokat vívtak északamerikai bombázó kötelékekkel, amelyek erős vadászoltalom alatt nyugati irányból jövet repültek be a magyar légtérbe. (MTI) A Budapesti Értesítő jelentése szerint a tegnapi ellenséges megfélemlítő célzatú légitámadásnak Budapest déli része volt a fő célpontja. Onnan hatalmas füstgomolyagok szálltak fel és sötét tömegükkel még a napot is elhomályosították. Az úttesteken felszakított sínpárok, állati hullák és romok hevertek. A Dunaparton sűrű egymásutánban láthatók a bombatölcsérek. A város egyik részén egy munkásházat ért találat. A házat már az első bombázás alkalmával eltalálták. Lakói az óvóhelyen megmenekültek és kiásván magukat a romok alól, a tüzet maguk eloltották. Az egyik pestkörnyéki község főutcája és annak sűrűn- lakott munkásnegyede szőnyegbombázást kapott. Budapest népe és légoltalma ismét hősiesen kiállta a támadást. (MTI) A Budapesti Értesítő jelenti: 'A tegnapi légitámadás a legnagyobb volt, amely eddig Budapestet érte. A város déli részén egy' körülbelül 1000 méter hosszú és 600 méter széles területre rengeteg 500—1000 kilós bombát dobtak. A bombák 3—4 'emeletes házakat találtak el. A szőnyegbombázások lakóházakat értek. Hatalmas füstoszlop tört elő az egyik; gyártelepről. Budapest belső részét nem érte támadás, annál inkább a pestkörnyéki városokat és falvakat. A halálos áldozatok száma szonyért és gyermekért? Nincs! A miniszter ezután Budapest feladatairól beszélt. Budapest földrajzilag is Magyarország szívének tekinthető, kell tehát, hogy át is vegye a szív szerepét. A vidékről igen sok új, friss erő áramlik ebbe a szívbe. Nem hihetjük tehát, hogy ezt a szívet megfelelően át ne tudná alakítani az erdélyiek ezer éven át kitartó^ hűr séges szelleme, az alföldiek szabadságszere- tete, a dunántúli ember összhangzatos nyugodtsága és a felvidéki szellem. Igenis át tudja alakítani és kiveti innen az idegen felfogást, szellemet. Köszöntötte a miniszter a fővárost abból az alkalomból, hogy végre új, minden idegen áramlattól mentes, magyar élet kezdődik Budapesten. (MTI) több mint száz. Kecskemétet szintén bombázták. A város fölé mintegy 30—40 repülőgép szállt és mélyrepülésben gépfegyverezték a házakat. Mindenki az óvóhelyen tartózko- kodott, úgy hogy csak egy sebesülés történt. Még két kisebb vidéki helységre dobtak bombákat a támadók. Somogy megyében is dobtak bombákat. Itt a Juta község határában dolgozó földmívesek közelébe 13 bomba hullott. Közülök egy a munkások közé esett, szerencsére azonban nem robbant fel, így az ijedtségen kívül senkinek sem történt baja, (MTI) A Kormányzó Ur 76. születésnapját a háborús helyzet miatt csak egyszerű keretek között ünnepük meg. A laktanyákat fellobogózzák, a budapesti és vidéki helyőrségek pedig istentiszteleten vesznek részt. A nap zenés ébresztővel kezdődik. (MTI) A Magyar Élet Pártja ma budapesti szék- házában klubnapot tartott, amelyen Sztójay Döme miniszterelnök is megjelent a kormány több tagjával együtt. Ott voltak igen nagy számban a párt törvényhozói és főispánjai is, akik a miniszterelnököt és a kormány tagjait tájékoztatták tapasztalataikról. A klubnap keretén belül Konkoly-Thege Sándor földmíve- lésügyi államtitkár előadást tartott a mező- gazdasági termelés időszerű kérdéseiről, a párt tagjai pedig tájékoztatást nyertek az időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről. Ma adták át küldöttség élén a miniszterelnöknek a bala- tonfüred—tapolcai választókerület országgyűlési képviseletéről szóló megbízó levelet is. (MTI) A hivatalos lap mai száma rendeletet közöl, amely szerint minden olyan vállalat, amely az iparügyi miniszter hatáskörébe tartozik és legalább 25 alkalmazottat foglalkoztat, munkaügyi felügyelőt kap. Ez köteles a vállalatnál alkalmazottak munkaviszonyára vonatkozó jogA mai nan országos és világvonatkozású eseményei