Zalai Magyar Élet, 1944. április-június (5. évfolyam, 74-143. szám)
1944-06-10 / 129. szám
1944 június 10. ÍíaSmCÍlET 5 Amikor a. zalai alispán megdorgált egy Festetics grófot Is... A hálás utókor könnyen felejt, ,a rohanó idő pedig eltemet az elmúlás avarja alá olyan neveket, amelyeknek hordozói egykor sokat emlegetett emberek voltak. U j f a 1 v y Sándornak, a székely nemes vadászati írónak nevét sokan ismerték a múlt Század harmincas, ötvenes éveiben s pem kisebb emberek tartottak vele barátságot, mint Wesselényi, Teleki Samu, Kisfaludy Sándor, gróf Haller István, Döbrentei Gábor \és maga gróf Széchenyi István is. Kőváry László, a tudós történetíró fölkérésére 1852-ben megkezdette emlékeinek papírravetését. Ebben a munkájában új és érdekes oldaláról mutatja be Erdélyt s általában az akkori Magyarországot, úgy hogy a jövő nemzedékek egészen bizonyosan Apor Péter híres Metamorphosisá- val fogják egysorban emlegetni. Ez a munka nemrégiben megjelent Gyalul Farkas előszavával s a magyar emlékirat-irodalomnak egyik legérdekesebb terméke. Ujfalvy a bécsi udvari kancelláriánál kezdte pályafutását. Azonban csakhamar erdélyi otthonába tért vissza, gazdálkodott és utazgatott. Ismeretségbe került utazásai révén korának nevezetes embereivel, főleg nevezetes vadászaival és személyes tapasztalatait olyan bájjal és közvetlenséggel örökítette meg, hogy lehetetlen íróját meg nem szeretni. Mivel Zalában is megfordult, megtudunk tőle olyan érdekességeket, amiket eddig nem ismertünk. De megtudjuk tőle azt is, hogy Erdélyben az utolsó bölényt a Bethlen grófok horgol birtokán ejtették el 1762 október 8-án és hogy 1855-ben az önkényuralom kormánya által kiadott jelentés szerint Erdélyben 600 medvét és 800 farkast lőttek le. ;Ezt az adatot az emlékirat szerzője kincstári csalásnak nevezi, de viszont tényleges adatokkal igazolja, hogy a született bátor lovasok és ,vadászok, a Wes- selényiek ősi erdejében, Zsibón 1830-ban a szarvasok száma 150, az őzeké pedig 500 darabra becsültetett. A változatos tárgyú és hangulatú emlékirat azzal kezdődik, hogyan kérte meg ,Ujfalvynak alispán nagyatyja 62. éves korában egy 42 éves özvegynek a kezét, aki aztán a felesége is lett. A megkérés ezen levélbeli sorok útján történt: »Ifjú asszonyom, amit én eddig titokban tartottam, imé tovább már nem tehetem: törik-szakad, ki kell mondanom, hogy ha a mennybéli Úristen is ,úgy akarja, én az Asszony kellemetes személyét a magam (Udvarába, ide Szőkefalvára hoznám s ,a Mindenható kegyelmes akaratjából hitvestársammá tenném.« Rendkívül érdekes képet fest az apjáról, Ujfalvy Samuról. A sok kalandon keresztülment ifjú gróf Bethlen Sándor főispánnál jelentkezett, hogy nevezze ki szolgabírónak. A főispán rárivalt: »Gyönyörű neved híre már eljutott hozzám. A megyében nincs nő, akit el nem csábítottál és nincs férfi, akivel ossza nem verekedtél volna. Szolgabíróság helyett börtönt érdemelnél, szép madár.« E kemény szavak hallatára szégyen fogta el az ifjút, más megyébe költözött és a lecke egy csapásra komollyá változtatta. Ott több szerencséje volt és eljutott a szolgabíróságig. Akkoriban az volt a szokás, hogy a szolgabírónak a főispán utazásainál a hatlovas hintó előtt kejlett nyargalnia, étkezések alatt pedig a főispán széke mögött tányérral a kezében kellett »udvarolnia«. Abban az időben egyébként Zalában is az volt a szokás, hogy a szolgabíráknak, patvaristák- nak kötelességéhez tartozott, hogy az ebédlő- asztalnál szolgálatkészen álljanak és megvigyék az üzenetet a főispán úri barátaihoz, hogy a vármegye feje inni kíván az egészségükre. A fiatal Ujfalvy szintén átesett ezeken a tapasztalatokon szolgabíró korában;, de bántotta az emberi méltóságnak ilyen leRegény * Magyarra fordította Gaál Olga (19) Aztán megjöttek a népbiztosok. Silkó ünnepélyesen fogadta őket és a vasútállomástól lovas vörösgárdisták kísérték be. A kerületi központ hivatala előtt megálltak. Estére összehívták a falu nincstelenjeit, akik a birtok közössé tételi bizottság véleménye szerint nagy segítségükre lehetnek. — Az a céljuk, — mondta apám — hogy a falusi lakosság közé éket verjenek. Nem a becsületes szegények, de elsősorban a naplopó, lusta gazemberek állnak majd az élen. Ezek még sohasem éheztek, mert Kotowkii- ban még senki sem halt éhen. De a népbiztosoknak az a céljuk, hogy uszító beszédeikkel bizalmatlanságot, irigységet, féltékenykedést és gyűlöletet keltsének a nép lelkében!. Nagyszerűen értenek ahhoz, hogy az emberekben a legalacsonyabb ösztönöket felkorbácsolják, hogy azokat aztán a saját szolgálatukba állítsák. A három-négy gazda, apámnak régi bizalmasai, helyeslőleg bólogatott. Nemsokára megérkezett Iván. — A gyűlésen — mondotta — Silkó és egy idegen népbiztos beszélt. Azt állítják, hogy Sztálin minden községből egy közösséget akar alakítani. Mindenki éljen tovább nyugodtan a maga házában, de minden közös vagyonnak tekintendő. Föld, ház, udvar, jószágok és mezőgazdasági eszközök. Aki ennek ellentmond, az államellenségnek tekintendő. A népbiztosok pedig azért jöttek, hogy meggyőződjenek, vájjon elég hívük van-e a nincstelenek között. A kulákoktól ugyanis nincs mit tartaniok, mert azokat úgyis megsemmisítik. Lényeg az, hogy a faluban a nincstelen proletárok vegyék kezükbe a hatalmat. Akkor mindannyian boldogok lesznek. A közös gazdaságokat »önkéntes« alapon akarják megszervezni, de jaj annak, aki ellent mer mondani! Azonnal letartóztatják, mint ellenforradalmárt. A népbiztos ezután ajánlatot tett, hogy szavazat útján alapítsák meg Kotowkiban a kolhoszt. ■ — De mielőtt ez megtörtént volna, valaki szólásra jelentkezett, — magyarázta Iván. — Az öreg Karpovv volt, aki a falu szélén lakik; és nyolc hektár földjéből, amely a legrosszabb talaj, annyit sem képes kihozni, mint más két hektárból. A népbiztos csodálkozva nézett az öregre. Felszólalásra ugyanis nem számí.- tottak. Silkó intett és az öreg beszélni kezdett: — Mi, parasztok, — mondotta — teljesen meg voltunk elégedve eddigi birtokainkkal és a mezőgazdaságra vonatkozó törvényekkel. Bizony kevéske földünk van és ugyancsak meg kell verejtékeznünk a mindennapi kenyérért De azért mindannyian tisztességesen el tudjuk tartani családunkat. Úgy gondoljuk tehát, jobb lenne, ha mindenkinek meghagynák a saját kis földjét, tehenét és ... Tovább nem folytathatta az öreg gazda, mert a népbiztos félbeszakította: — Megvonom tőled a szót, — mordult az öregre — nincs jogod a kolhosz-rendszer ellen hangolni az embereket! És különben is, ha hat hektár földed és marháid vannak, akkor nagygazda vagy! Ellensége a kommunizmusnak! — Uram, — könyörgött az öreg gazda — nyolc hold futóhomok a birtokom! alacsonyítása. Egy alkalommal nem teljesítette gróf Haller István főispánnak ilyen lealázá parancsát, hanem dacosan végigheveredett a pamlagon és mintha mibe sem venné urának rendelkezését, piperkőc módon kezdett gőgösen handabandázni. Ez az ellengőg szeghet ütött a főispán fejébe. Azt érezte ki belőle, hogy ez a Becsből jött fiatal óriás talán ott olyan összeköttetéseket szerzett magának, amelyekkel még utóbb is aláfűthet neki a a kancellárián. A megyéi tisztek nagy álmél- kodására tehát harag helyett magánál marasz- totta a fiatalembert, pipát hozatott neki és egy óránál tovább »nyájasan tudakolni kezdé tőle a bécsi dolgok állását«. Amikor Ujfalvy utazásai során megfordult Zalában, az itteni urak valósággal tenyerükön. hordozták. Megmutatták neki az egész megyét. Különösen tetszett neki Balatotnfüred, ahol Kisfaludy Sándor és Deák Antal alispán társaságában igein szép napókat töltött el. Elvitték aztán Keszthelyre is. Ott a város végén egy kis patak kiöntése miatt 'a megyei urak nagyon eliszapoltnak találták a kövezett utat. Szégyelték a dolgot a vendég előtt. Deák Antal alispán arca elborult és zord hangon vonta felelősségre a főbírót. A főbíró szepegve adta élő mentségül, hogy azért öntötte el a patak az »országutat, mert gróf Festetics a pataknak vizét valamelyik rétje megöntözésére elvezettette. — Tehát főbíró uramnak Festetics gróf parancsol? — kérdé tőle szemrehányóan az az alispán. — Mert ha igen, ön a grófot és a megyét egyszerre nem szolgálhatja. Ha pedig azt gondolja, hogy igen, akkor meg mi ketten nem szolgálhatunk együtt. Az alispán ezek után Ujfalvyval és Kisfaludy Sándorral együtt egyenesen a grófi kastélyhoz ment. Amint családja társaságában a lovagló kirándulásából éppen megérkező gróf az alispánt észrevette, azonnal leszállt lováról és üdvözlésére sietett. Az alispán azonban elég hidegen ezekkel a szavakkal fogadta a grófot: — Egy kis leszámolni valónk van, gróf uram! Az alispán nyilván felelősségre vonta a grófot. Kisfaludy és Ujfalvy kissé hátramaradtak és illő távolból szemlélték az alispánnak dorgáló és a‘ grófnak mentegetődző taglejtéseit. . Ekkora úr volt akkor egy zalai alispán ..., — Mindegy, — ordította a népbiztos — föld-föld és nyolc hold az nyolc hold!... Most pedig kezdjük a szavazást! A gazdákon nagy nyugtalanság vett erőt. Sokan felálltak, hogy eltávozzanak. De a kijáratnál a vörösgárdisták állták útjukat és kihúzott szuronnyal szorították őket vissza. A gazdák zavartan néztek körül, — sehol sincs út a menekülésre ... — Ki van tehát a kolhosz-rendszer ellen? — kiáltotta el magát a népbiztos. A gazdák halotti csendben ültek helyükön. Tudták, hogy a legkisebb ellenvetést letartóztatás követné. — Tehát egyhangúlag elfogadta a gyűlés — jelentette ki a népbiztos. — Az ülést ezennel jbezárom. Iván hallgatott. A gazdák földre szegzett tekintettel ültek és vártak. — És a kulákok? — kérdezte apám. r— Arról nem beszélnek, hogy kiket tartanak tiagygazdáknak és hogy azoknak mi lesz a,» sorsuk? — Nem, nem, arról nem beszélnek itt... de holnap reggel szándékoznak megtisztítani a falut a nagygazdáktól, * Aznap senki sem dolgozott a faluban. Síri csend honolt mindenfelé. A megfélemlített nagygazdák érezték, hogy sorsuk beteljesedett. Behúzódtak a házukba és hallgatagon ültek. — Van közöttük egyáltalán nagygazda? —• tűnődtek. De a népbiztos azt mondta, hogy akinek egy tehene van, az már nagygazda. Míg a falu kommunista vezetői a kulákok névjegyzékét tanulmányozták, a nagygazdák otthonaikban mindenütt pattanásig feszült volt a hangulat. (Folytatjuk.)
