Zalai Magyar Élet, 1944. január-március (5. évfolyam, 1-72. szám)
1944-02-26 / 46. szám
4 MAŐ^LET 1944 február 26. Hajdanában Egy A megyei életben az új világháború előtt mindig nagy ünnepnek számított egy-egy fő- ispáni beiktatás. Érthető is. Felújlul a nagy magyar múlt, ha kisebb kiadásban is, elsimulnak napokra a politikai ellentétek, felhúzható az almáriomban molyok között porladozó ősi díszmagyar, felölthető a kuruc világban utoljára hüvelybe dugott fringia s végül ía »magnum áldomásakor úgy istenigazában more patrio kimulathatja magát az ember. Összejönnek ilyenkor azok is, akik a rendes »comi- tatus congregatio«-kon (megyegyűlés) nem igen jelennek meg, részint ellenzéki dacból, részint kényelemből, no meg sokan azért, mert a frakkhoz nem lehet csizmát húzni. Ilyen alkalmakkor nemcsak az előkelőségek jönnek össze, a megyei birtokos urak, a tisztségviselők a községi jegyzőktől a vicispánig, az egyházi méltóságok a püspöktől a megyebizottsági tagsággal bíró káplán űrig, a hadsereg tiszt urai s végül a megyebizottság legtöbb adót fizető és csizmás tagjai. Mindenki ünneplőbe öltözik, a hajdúk képzeletet izgató egyenruháikban kétszeresen is kipödrik szúrós bajuszukat s a menyecskék és leányok is kitesznek magukért, mert este mindig fő- ispáni bál fejezi be a nagy eseményt. A Korona, Magyar Király, Arany Bárány, vagy ki a megmondhatója az ottani szálloda s nagy- vendéglő nevének, három napja készülődik az ünnepre, hiszen nem tréfa dolog egy vidéki megye székhelyén több terítékű, kiadós társas- ebédet adni és pedig olyant, hogy még az Unokák is megemlegessék. A régi világban hat, vagy hét fogáson alul nem is adták, az előételeket, tésztát, fagylaltot, parfét, vegyes csemegét, sajtokat, gyümölcsöt nem számítva. Sör többféle van, borok, pezsgők, papramorgó tucatnyi változatban fogynak, a feketekávé is valódi. Mocca volt s főztek belőle rogyásig. Még gyerekember voltam. Talán harmadéves jogász és kölyök-újságíró az egyik pesti napilapnál. (Most slapajnak nevezik az újságíró gyakornokot.) Székelyudvarhelyt voltam az édesatyámmal, aki Apponyi nemzeti párti programjával képviselte azt a kedves székely várost az országgyűlésen. Beszámolót mondott s aztán indultunk, részben kocsin, amit a rabonbán, az öreg Ugrón Gábor bátyánk bocsátott rendelkezésünkre, részben vasúton Sep- siszentgyörgyre, hogy onnét végre a fővárosba jussunk. De hát ember tervez és kedves öreg barátom, Kállay Ubul, akkoriban nemes Csíkszék főispánja, végez. A szállóban vacsoráztunk s Ubul, alighogy megtudta ottlétünket, mindjárt jött is asztalunkhoz. A régi szeretettel üdvözölte édesatyámat: — No, szép tőled, Miska bátyám, hogy ide is eljöttetek. Most aztán maradtok, mert holnap indulunk... — Hazafelé — vágott közbe apám. — Hogyisne, indulunk Marosvásárhelyre! — Nincs ott dolgunk! — Nincs-e? Hát nem tudjátok, hogy a fiatal Ugrón Gabit (a későbbi belügyminiszter) holnapután installálják Maros-Torda főispáni székébe? — Hát ezt elfelejtettem. Rendben van. Elmegyünk. Csakhogy nincs itt a díszmagyarom. Annyi baj legyen. Frakk is megteszi. Én az az öregapám díszmagyarját veszem föl, sohse volt még rajtam, de főispánnak úgy illik!. Úgy is tettünk.. A beiktatás a régi fénnyel ■ danában... beiktatás történt, a székely megyék kitettek magukért, hogy a nagy rabonbán fia lett Vásárhely főispánja. Minden épkézláb ember ott volt a székelyek székeiből, a püspököktől kezdve a csíksomlyói gvárdiánig. A hivatalos istentiszteletek, megyeházi gyűlés, üdvözlések, küldöttségek tisztelgése után jött a 400 terítékű társasebéd. Azóta sem ettem olyan jó székely ételeket. Kükültőmente borai csak emelték a hangulatot, a valódi francia Mumm pezsgő aztán a leglendületesebb jókedvbe hozta a társaságot. Az első pecsenye után a főispán a királyt köszöntötte, aztán következtek a Többiek. A negyedik pecsenyénél tartottunk, amikor felállott (a sok étel s ital miatt csak nehezen s az öregapja szűk díszmagyarjából kihízva) Kállay Ubul, hogy a szomszédos Csík vármegye közönségének üdvözletét tolmácsolja. A beszédnek nagy hatása volt, kedves humora mindenkit felvidított s Tőn utána nagy éljenzés és koccintás. Kállay Ubul csak nem ül le. Feszeng állva, kényelmetlenül. Végre ide-oda nézegetve, észrevesz engemet, aki balról harmadiknak ültem tőle s odaszól: SÍFELSZERELÉST ródlit a zalaegerszegi Levente-Cserkészboltban Vásároljon Telefon: 266. Ajándéktárgyak — könyvek — játékáruk és az összes SPORTCIKKEK NAGY VÁLASZTÉKBAN. — Ugyan, Zoltánkám, nézz mögém, valami baj történt! — Mi? — Nem tudom. Hátranéztem s rémes látvány tárult szemem elé. Bizony úgy igaz, ahogy írom. A régi, kiszolgált, viharokat látott díszmagyar hátul a nyaktól le a nadrágig kettérepedt. Befejezte pályafutását. Ebben a mentében nem maradhatott a csíki főispán, így nem mehetett az utcán végig. Kerítettünk egy tavaszi kabátot, azt borítottuk a sérült ruhára s úgy kísértük szállóbeli lakására Ubult. A dolog nem maradt titokban és évek után is sokszor évődtünk Ubul barátunkkal. Wekerle, Sándor János, Andrássy Gyula még akkor is tréfálkoztak a parlament folyosóin Kálayval, amikor már veszprémi képviselő volt s megválasztását egy operettnek: a Bob hercegnek köszönhette. Dr. LÁSZLÓ ZOLTÁN. Vodkát iszunk a megsemmisült" hadosztálynál vv A m. kir. honvéd tudósító osztály közlése: Kellemetlenül lucskos-szeles februáreleji éjt- szaka színtelenül el a közeli és távoli tárgyak körvonalait. Nincs téli hideg, mégis fázunk, mindenünk vizes, a cigaretta szétmálik ujjaink között. Vonaton, gépkocsin, parasztszekéren kerültünk D városka állomására. A vasúti tisztviselő Ígérete szerint rendes, menetrendszerű | vonaton folytathatjuk utunkat. De mikor? Úgy mondják, ha nem lesz nagy késése vonatunknak, hajnali négykor befut ide és félórás rakodás után indul L felé. Napok óta utón vagyunk, megváltásként vártuk a meleg várótermet. A zsúfolt, piszkos és huzatos állomásépületnek kettéosztott várótermében, a kályhához közeli sarokban húzódunk meg. Lerakjuk szerelvényeinket, körülnézünk. A nagy háború egyik arculatát látjuk. Az új népvándorlást, amikor országok, tájak, emberek és szokások keverednek eiemezhetetlen zűrzavarrá. Európai, ázsiai és meghatározhatatlan keleti arcok fürkészik egymást. Ukrán rendőrök, német katonák, németekhez áíszökött kaukázusiak, olasz munkaszolgálatosok, karjukon a Todt-szervezet jelvényével, meg két lengyel hivatalnok lány: hirtelen csak ennyit bírunk megfejteni az elénk táruló képrejtvényből. Az ajtóval szemben magyar katonák bóbiskolnak a lócán. Valami önkéntelen, magátólértetődő mozdulat az, ahogy felkínálják az egyik helyet. Összetartozunk és ezt itt sokkal inkább érezzük, mint bármely más táján a világnak. Még csak nyolc óra. Ha minden jól megy, kilenc órás várakozás után továbbindulunk. B. I. bajtársunk körülnéz a pályaudvaron. Ragyogó arccal tér vissza: — Magyarok vannak itt is! A vasútbiztosító őrséget magyarok adják. Most beszéltem az egyik gyerekkel, meghívtak, menjünk be hozzájuk melegedni, meg beszélgetni. És rádiójuk is van 1 Az állomásépület négy sarkán mellvédszerüen kiépített géppuskafészkeket találunk. Sátorlapba burkolt honvédek figyelik az éjtszaka sürü sötétjén át, nem mozdul-e valami gyanús árnyék, mert veszélyes a vidék, az utakon minduntalan ott a figyelmeztető tábla: „Bandaveszély 1 Gépkocsik csak karavánban közlekedhetnek !“ Éppen most váltják le az egyik őrt, felajánlja, elkísér az őrszobába, onnan pedig csak továbbvezet minket valaki a honvédek szállásáig. Deszkákból, szétbombázott házak tégláiból és üszkös gerendákból ácsolták össze az őr- szobának tisztelt bódét. Az őrparancsnok bejelentette jőttünket távbeszélőn a parancsnokságnak. Nemsokára küldönc jön értünk és átkisér a parancsnoki épülethez. Nagy örömmel fogadnak, rengeteg az újságolni valójuk. Mindjárt hírek lesznek, körülüljük a készüléket. Megszólal a rádió Kellemes szalonzene bugyog a hangszóróból, átérezzük a műszaki fejlettségnek embertes győzelmi tudatát, ami a rádióból árad. Számtalanszor kerülünk kapcsolatba a hangszóróval, szinte természetes, hogy van és működik, a legkisebb hibánál dühöngünk és szidjuk a műszerészt. Ilyen körülmények között azonban felébred bennünk az alázat az emberi ész pompás teljesítménye iránt. Azt hiszem, minden jelenlevő szive hangosabban dobbant, mikor a pesti hírközlő bejelentette: Most a Magyar Távirati Iroda hírszolgálata következik. Az asztalon petróleumfőző sistereg, a távbeszélő ügyeletes tisztes parancsokat, jelentéseket jegyzett szorgos kézzel, miközben hallgatjuk az aznapi hírszolgálat összefoglalását. Árra gondolunk, Magyarországon ugyanígy ülik körül a rádiókat, ugyanilyen érdeklődéssel figyelik, mi történt aznap és a mienkhez nagyon hasonló érdeklődéssel várják a szót, amely talán újat, valami döntő fontosságút tartalmaz és sorsunk alakulását sejteti. De mi az? Valami furcsa búgás zeng a hangszóróban. Egyszer csak idegen, ismeretlen hang szólal meg, válaszolgat a hírekre, jelszavakat dörög, megjegyzéseket fűz a bemondó szövegéhez. Ismert és pontosan meghatározható forrásból származó mondatok keverednek a pesti hírszolgálat szövegébe. Eleinte csodálkozunk, hogy lehet ez ? Hiszen tudtunkkal ma is érvényben lévő nemzetközi egyezmények biztosítják az egyes adóállomások kizárólagos jogát bizonyos hullámhosszok használatára ! Mégis, Budapest hullámhosszán állva beszél az idegen hang és erős, éles, durva szavakkal becsmérli országunk vezetőit, hadseregünket és rémíti a magyarságot a jövő kilátásaival kapcsolatban. Eleinte iszonyú felháborodás, majd bizonyos gyermekes közbeszólásoknál a nevetés ingere fogott el bennünket. De az est legcifrább újdonsága csak most jött. A buzgó közbeszóló két hadosztályunk számára hivatkozva kijelentette, hogy ilyen sorsra jut az egész magyar rendbiztosító erő, amely a keleti arcvonal mögött működik. Hozzáfűzte — magyaFigyelem! Cipőtalp jegy nélkül prima minőség érkezett Kiss borszaküzletbe Zalaegerszeg (Vármegyeházzal szemben.)
