Zalai Magyar Élet, 1944. január-március (5. évfolyam, 1-72. szám)

1944-01-24 / 18. szám

4 H ACMCPKIÍ’T 1944 január 24, HÍREK AZ ELSÖTÉTÍTÉS MA ESTE NYOLC ÓRÁTÓL REGGEL NÉGY ÓRÁIG TART. — Zágrábba szállítják az utolsó Zrínyi ham­vait. A közeljövőben Németországból Zág­rábba szállítják Zrínyi Antal Ivánnak, az utolsó Zrínyinek hamvait. Zrínyi Antal tudvalévőén osztrák börtönben halt meg. A hamvakat ideiglenesen a zágrábi érseki főtemplomban helyezik el, a háború után pedig a Zrínyiek­nek az ozalji várban levő családi sírboltjába szállítják. Tudvalévőén Zala megyében nem­régen mozgalom indult meg, hogy az utolsó Zrínyinek arcképét az eredetiről festessék meg és helyezzék el a vármegye közgyűlési termé­nek falán. — Kormányzói elisme'rés. A Kormányzó Ur megengedte, hogy Farkas Vilma nyugj. népiskolai tanítónő, nagykanizsai lakosnak a társadalmi élet terén szerzett érdemeiért elis­merését tudtul adják. — Halálozás. Dr. Tholway Zsigmond nagy- kanizsai nyug. postahivatali igazgató, a Ma­gyar Élet Pártja nagykanizsai vezetőjének fe­lesége hirtelen elhunyt. Az igazi magyar ér­zésű és buzgalmú asszonyt, aki több egye* sületnek volt tevékenyen működő tagja, régi szívbaj gyötörte. Látszólag azonban semmi sem mutatta a korai véget. Érzékeny búcsút vett még a férjétől, akinek Kolozsvárra kellett utaznia, majd férje távozása után rosszul lett, összeesett és az orvosok minden fáradozásuk ellenére sem tudták eszméletre téríteni. Dr. Tholway Zsigmondot a lesújtó hír már közel Budapesthez találta az egyik állomáson. Azon­nal visszasietett, de az asszony mar nlem Is­merte meg és rövidesen meg is halt. A hű­séges feleség akkor szerezte szívbaját, amikor Erdélyben a románok kétízben is otthonába törtek és férjével együtt halálra keresték. Ma helyezték örök nyugalomra az élet megfáradt harcosát hatalmas részvét mellett. — A balatottszepezdi fürdőtelep neve. A belügyminiszter a Balatonszepezdhez tartozó fürdőtelepnek nevét Szepezdfürdő névben álla­pította meg. — Előléptetés a vámszakon. Weinrich Vil­mos nagykanizsai m. kir. vámszaki főtisztet vámszaki ellenőrré léptették elő. — Keszthelyein megalakult a Baross Szövet­ség sakk-szakosztálya. Tegnap Keszthelyen propaganda-mérkőzésen vett részt a zalaeger­szegi Sakk-körnek hatos csapata. A csapat megjelent azon a közgyűlésen, amelyen meg­alakult a Baross Szövetség kebelében a sakk­osztály. Megválasztották a vezetőséget és ki­mondották, hogy a szakosztály húsz taggal belép a Magyar Sakk Szövetségbe és csati lakozik a délnyugatdunántúli sakk-kerülethez. A propaganda sakkmérkőzés eredménye '4:2. Január 30-án, vasárnap a Csáktornyái 12-es csapat méri össze erejét idehaza a zalaeger­szegiekkel. Akkor tartja a zalaegerszegi Sakk- kör a közgyűlését is. — A zalaegerszegi Move atléták dicsérete. Most közölte a Magyar Atlétikai Szövetség hivatalos lapja az egyesületek rangsorát az 1943 évi eredmények alapján. Eszerint a múlt évben 104 magyarországi egyesület fog­lalkozott atlétikával, köztük a zalaegerszegi Move az 56. helyet foglalta el. Számos sokkal nagyobb egyesületet hagyott maga mögött, így a szombathelyi Haladást, a székesfehér­vári Máv Előrét, a Ludovika Akadémia sport­egyesületét, a soproni Selyemiparét. Egyénileg a Move ZSE rúdugrója, Farkas Ferenc az országos rangsorban ismét 7 helyezést ért el, négy budapesti és két vidéki rúdugró előzte meg. — Letartóztatták a rókabundás tolvajnő férfi- ismerősét is. Közöltük, hogy Kecskeméten el­fogták és Nagykanizsára kísérték Lenkei Rozá­liát, aki mint háztartási alkalmazott nagykanij- zsai munkaadójától egy rókaprémes bundát lopott. Most ugyancsak letartóztatták a nő ismerősét, Hollaender Adolf foglalkozásnélküli kecskeméti lakost is, akinek a nő odaadta a lopásokból származó pénz- és ékszerzsák­mányát. A férfi a zsákmány értékesítése árán ruhaneműt vásárolt, hogy azzal üzérkedjék. Mind a leány, mind pedig a férfi már régi is­merőse a bűnügyi hatóságoknak. SZÍNHÁZ A Zalaegerszegen vendégszereplő Kamara­színház szombaton és vasárnap a Bubus cimü Vaszary bohózatot adta elő. A mese bohózat­hoz illően igénytelen, mindössze annyi, hogy a szülői háziól félrenevelt felsőbb leányiskolái tanulótól a tanóra alatt elkoboztak egy szerel­mes levelet, amelyet Bubus nevű nő irt alá. Ebből az elkobzott levélből támadt félreértések során családi perpatvarok keletkeztek, amelyikbe természetesen az anyós is beleavatkozik. Számos kacagtató helyzet után kiderül, hogy a levelet tulajdonképpen az anyós irta még leánykorában a vőlegényéhez. Az azóta is őrzött levelet lopta el aztán az unoka. Az előadás főerőssége Haltky László volt Kondorka tanár szerepében és Péterffy Antal. Minden tekintet­ben kielégitő módon oldották meg furcsa hely­zetekből fakadt hálás szerepüket Sándor Anna, aki egyébként szép tehetségű, túlságos színeket használt és fölösleges idegmunkát végzett. A félrenevelt leány szerepének ábrázolásában Bikás Mária nem tudta elfogadtatni a szerepé­nek nem szerencsésen választott kidolgozását. Vasárnap este Hompó Rózsi OTI tisztviselő- nő, a műkedvelő gárda tagja ugrott be a sze­repbe és nagy tetszést keltett. A KAMARASZÍNHÁZ MŰSORA ZALAEGERSZEGEN: Hétfőn, 24-én: Zilahy: Szűz és a gödölye. Kedden, 25-én: Barabás: Gazdátlan asz- szony (vígjáték). Szerdán, 26-án: Dario Nicodemi: Árnyék. Az előadásokat a Művelődésházban tartják, az esti előadások mindig 7 órakor kezdőd­nek. Mi uiság a budapesti élelmiszer nagyvásártelepen A Magyar Vidéki Sajtótudósító fővárosi je­lentése szerint január 14-étől 20-áig a zöldség- és főzelékfélék piacán e hó 17-étől kezdődő- leg a vöröshagyma és fokhagyma hatóságilag megállapított legmagasabb nagykereskedelmi árai mázsánként a következő: vöröshagyma 38.15, fokhagyma 116.56 pengő. A többi áru­cikkek közül a sütőtök ára 5, a parajé pedig 30 fillérrel emelkedett, viszont a kilarábé ára 10, a sóskáé pedig 500 fillérrel csökkent kilónként. A gyümölcspiacon a körte áfa 50 fillérrel emelkedett kilónként, a többi gyü­mölcs ára változatlan. APRÓHIRDETÉSEK APRÓHIRDETÉSEK ÁRÁT előre keli fi- zetni. Telefonon tehát nem vehetők föl apró­hirdetések. ELADÓ háló-, ebédlő és konyhaberendezés. Sümeg, Árpád-utca 20. sz. KÖLTÖZKÖDÉS miatt kifogástalan kereszt- húros, fekete Ehrbár zongora eladó. Cím a kiadóhivatalban. GÉPÍRÁSBAN jártas alkalmazottat keres a vármegyei lótenyésztési szakosztály. (Kossuth Lajos-utca 55.). KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hír« desse. Fillérekért gyors eredmény. HÁZASSÁGOK az égben köttetnek, de az újságban hirdettetnek ki. Mozi - Film AZ EDISON-MOZGO MŰSORA. Szerda, csütörtök: Csókolj meg. Péntek, szombat, vasárnap, hétfő: Láp vi­rága (magyar film). Kedd, szerda, csütörtök, péntek: Gróf Monte Christo. I. rész. Szombat, vasárnap, hétfő: Gróf Monte Christo. II. rész. * A SÜMEGI APOLLO FILMSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI. (Telefon 47.) Január 26-án, szerdán este negyed 8-kort A király bolondja. Laptulajdonos: Zalai Magyar Elei lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesihy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg, Telefon 131. Minden alkalomra szkönyvf Mindenféle könyvet, írószert, kegytárgyakat, hanglemezeket, lemezjátszó gépeket stb. Fekete légvédelmi papiros kapható! előnyös árban, nagy választékban talál a Kakas-nyomda könyv, papír, írószer és zeneműkereskedésében Zalaegerszeg, Kossuth Laiosmu. 8. Telefon 131.

Next

/
Oldalképek
Tartalom