Zalai Magyar Élet, 1944. január-március (5. évfolyam, 1-72. szám)
1944-02-28 / 47. szám
ÄRA 14 FILLÉR 1944 FEBRUÁR 28. HÉTFŐ 'jwwmwsww V. évfolyam ♦ POLITIKAI NAPILAP ♦ 4 7. SZáffl. Szerkesztősig is kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Felelős szerkesztő: Előfizetés: 1 hónapra 3.40, 3 hónapra 9.80 P. fittössy-utca 12. Telefon 80. Dr. PESTHY PÁL Postatakarékpénztári csekkszámla: 1.264 sz. 9ßPAßßßßt0ßßßßßßßAßßßßßßßßßß0N0A0APAßßßAt00^iM>000ß0N0^0NßßßA000yißA0A0NßAßß0ßß0ßßßßßAßßß0ßßßßßß0Aßßß0Pß0A0N Nagyszabású felvilágosító előadások a zalai nép tájékoztatására a magyarság sorsdöntő kérdéséről Zala vármegye Nemzetvédelmi Egyesülése és a vármegyei Társadalmi Egyesületek Együttműködése szombaton Zalaegerszegen a vár- megyeházán tájékoztató előadást, úgyszólván nemzetvédelmi akadémiát rendezett. Szükség van a felvilágosító előadásokra, hogy testileg- ielkileg felkészülhessünk az emberfeletti megpróbáltatásra. A kevésbbé felkészült magyarok lelkét ugyanis a hírverés eszközeivel igyekszik megmételyezni az ellenség, amelynek csatlósai a suttogó propaganda és a rémhírterjesztés területén idehaza is működnek. Ismét azt akarják, hogy mint 1918-ban, a megtévedt, a vesztéberohanást nem látó ország eldobja a fegyvert. A métely ellen kellenek az igazságot hirdető és építő előadások. A már elvakítot- takat és a még tudatlanokat kel felvilágosítanunk, hogy mit jelent magyarnak lenni, miért kell dolgoznunk és harcolnunk. A szellemi honvédelem fegyverét adja az építő magyarság kezébe minden ilyen előadás. A terem teljesen megtelt az érdeklődőkkel. Ott lláttuk a vármegye, a város tisztikarát, a hivatalok és iskolák, a vitézek és tűzharcosok, valamint valamennyi egyesület képviseletét helyből és vidékről egyaránt. Vitéz gpóf Teleki Béla főispán megnyitó beszédében hivatkozott arra, hogy ideg- és propagandaháború központjában vagyunk. Ennek hatása alatt a közvélemény, a társadalom hiszékeny elemei könnyen hajlanak arra, hogy félrevezettessék magukat. Ezeknek az előadásoknak az a céljuk, hogy teljesen tárgyilagos képét nyújtsák a helyzetnek minden túlzásba- esés nélkül. Ez a mi védekezésünk az ellenség céljait szolgáló rádió- és egyéb propaganda ellen. Vitéz Vitézy László szombathelyi m. kir. erdőigazgató érdekesen és elevenen összeállított felolvasásban adott riportszerűen megírt beszámolót németországi tapasztalatairól, amelyeket hivatalos kiküldetésével kapcsolatban szerzett. Megállapította, hogy minden nagy szenvedés ellenére is teljes bizalom uralkodik a német népben a saját győzelme tekintetében. . Mindenütt figyelmesség tapasztalható és a közösségi érzés teljes megnyilatkozása. Az élményeknek igen szép csokrát állította össze a felolvasó, a mozaikok mintegy filmvásznon vonultak fel előttünk, majd vidámító, majd mélyen megható megnyilatkozásokkal. A magyar származású portás ott a külföldön éppúgy elítéli azt az orgyilkosságot, amit a nem becsületes fegyverekkel harcoló ellenség követ el a békés polgárok élete és vagyona ellen, mint ahogy a hősi halott fiatal és kisgyermekes özvegye meg van arról győződve, hogy a férje nem hiába adta oda legnagyobb áldozatát. Megdöbbentő, hogy az ellenség tízezer fonttal (400 ezer pengő) fizeti meg azt a bombázó pilótát, aki 25 berepülést végez a német birodalom területére 'és 1.000 dollárral fizet mindenegyes berepülést. A tapasztalatokból azt a következtetést vonta le az előadó, hogy A rendkívüli fegyelmezettségből példát vehetünk mi is. Ne inogjunk meg, kövessük vezetőinket rendkívüli bizalommal és segítsünk magunkon, akkor az Isten is megsegít bennünket. Az élénk tetszéssel fogadott felolvasás után Markos Jenő népművelési titkár tartotta meg nagyszabású előadását, amely mindvégig feszülten lekötötte a figyelmet. Tartalmában rendkívüli hatású, a gondolatoknak alaki közlésében mintaszerű és lenyűgöző volt. Abból indult ki, hogy az emberek idegrendszerén játszanak most a háború karmesterei és soha nem látott áradattal jön felénk a propaganda hulláma. Az ellenség törekvése mindenütt a háborús fáradtságra, elégedetlenségre és a békevágyra támaszkodik. Ez a törekvés nyilvánult meg az úgynevezett békepárt röplapjaiban, amelyek azt akarták elhitetni, hogy a háború sorsa már eldőlt az angolszászok—bolse- vikiek javára s hogy ilyen hatalmas erőkkel szemben nekünk csak meghódolni lehet. Több garnitúrában kísérletezett az erőszakoskodás, hogy az élet rendes menetét megbontsa. Nem átallotta, hogy hozzányúljon a mezőgazdasági rétegekhez is és éket akar verni a magyarság és a nemzetiségek között. A marxisták is mind tolakodóbban jelentkeznek, nyilván azt hiszik, hogy az idő már nekik dolgozik és ezért újra hirdetik forradalmi gondolataikat. Mások viszont demokrata programokkal akarnak ámítani. A magyar munkásság a tapasztalatok sorozatában megismerhette már a nemzetközi marxizmusnak országveszítő szerepét és azt, hogy mennyit ér a nemzetközileg »biztosított« kenyér. De az átkos Károlyi Mihály is jelentkezik és azt kívánná, hogy Benes előtt hajtsuk meg a fejünket, mert szerinte Benesen keresztül vezet az út Moszkvába. Nem kisebb gyalázatosságot akar Károlyi Mihály, mint azt, hogy hűtlenségre csábítson a fegyver letételével. Azután azzal foglalkozott a szónok, hogy a szovjetnek a vallást és társadalmi rendszert romboló törekvésén kívül az a célzata is van, hogy minden szlávot egyesítsen. A régi orosz nagyhatalmi törekvés megújulása érezhető. Vegyenek intő példát a köztünk is található szalonbolsevisták, hogy nem lehet a szovjet előtt jól vasalt nadrágúaknak »alibi«-t igazolni. Az angolszászok sem «tudják sakkban tartani a szovjet törekvéseit, amelyek nem állanak meg Oroszország területi követelésének határán. Végül a lillafüredi benyomások alapján Markos Jenő számot adott azokról a kiértékelt eredményekről, amelyek a harcban szembenálló felek felkészültségére és várható reményeire vonatkoznak. Fpntos, hogy Németország töretlen katonai erővel, az erők helyes elosztásával, az idő és tér egymással való összehangolásával keresi a döntő leszámolást először nyugaton az elözönleni akarókkal szemben, aztán a szovjet megtört katonai erejének igen rövid idő alatt való teljes felszámolásával. Magyarország nem tehet másf, minf azt, hogy minden irányban megőrizze függetlenségét és minden eszközzel készen álljon saját területének megvédésére. Mi fenntartás nélkül csak magyarok akarunk lenni. A legkisebb félrehúzás nemzetünk halála lehet, azért a helyes történelmi szemlélet, a tisztánlátás kell a magyar társadalomnak. Hosszú és zúgó taps köszönte meg Markos Jenőnek a meggyőződés hevétől áthatott élőadását, majd a főispán megköszönte az előadásokat és figyelmeztetett arra, hogy bízzunk magyar küldetésünkben, dolgozzunk a magyar jövőért és ne sajnáljuk az áldozatokat. Nagyobb gondot a sajtónkra 1 Nemrég a Nemzeti Újságban olvastam egy cikket, amelyet »Vigyázz... nagyon vigyázz!« cím alatt a lap főszerkesztője írt. Azt a cikket igaz lelki gyönyörűséggel olvastam és azzal a boldog érzéssel és óhajjal tettem el az általam megőrzött többi, régi szép írások közé, hogy bár mind a 14 millió magyar így látná a dolgok folyását. És igaz testvéri szeretettől áthatva, kéz a kézben, megacélozott hittel, töretlen akarattal és munkaerővel haladna a jövő ismeretlen útján. Később, egész véletlenül, a kezembe került egy másik fővárosi lap, amelynek egyik cikke a vidék egyik járási székhelyének társadalmi életét igyekezett olvasói elé vetíteni. Kevés jó- ízléssel, jóval több tapintatlansággal. E két cikket tulajdonképpen egy napon említeni se szabadna. Ha mégis megtesszük, annak komoly oka van. S «ez nem más, mint ama aggódó érzésünk, amelyet az utóbb említett cikk olvasásakor éreztünk. Ez az írás ugyanis remek példája annak, hogy hogyan nem szabad ma írni. Ha az író tolihoz nyúl, úgy illenék, hogy az a komoly és becsületes jószándék vezesse, hogy ő most, íme, nevelni, oktatni akar. S az olyan író előtt, aki ilyen jószándékkal építgeti embertársai lelkét, örömmel emelünk mindenkor kalapot. Az az író azonban, aki a kifogásolt tekintélyromboló cikket megírta, nem nevelt, nem épített, csak rombolt. Neki a fő az volt, hogy szenzációt hajhászva, dicső műve díját (sajnos, hogy nálunk ilyesmikért még fizetnek is!) zsebrevághassa. Tagadhatatlan, hogy társadalmunknak vannak hibái. Azok kiteregetése azonban sohse okozott gyógyulást, de annál többet ártott. Ha egymás szándékát, tetteit és becsületét nem kímélve, mindig csak zsörtölődünk és egyre csak szídjuk-hordjuk egymást; ha mindig csak a hibát ostorozzuk, ahelyett, hogy a szép és nemes dicséretét zengenénk, hol marad akkor a követésreméltó példa, aminek olvasóink elé állítása mindig nagyobb nevelő értékű!? Avagy nem volt elég^ a veszekedésből? És magyar testvéreinkét ma is a más kapuja előtti sepregetésre tanítják még azok is, akiknek a nemzet nevelői közé kellene tartozniok? Úgy látszik, hogy a szemét kiteregetése, széthintése és arcbadobása, a tekintélyrombolás és lázítás újra divatba jön. Elég kár, mert az egyetemes magyar érdekeket is komoly veszedelembe sodorná! Akinek lelkét a szépség és jóság szeretete még be nem aranyozta, akit a jószándék szépsége, szeretete és az építés gyönyörűsége még le nem nyűgözött, s aki az emberszívek egymás mellé állítását és a szeretetnek szívekbe ültetését még meg nem tanulta, az helyesebben teszi, ha az újságírás gyönyörűségéről örökre lemond. KOVÁCS DEZSŐ.
