Zalai Magyar Élet, 1943. július-szeptember (4. évfolyam, 145-221. szám)

1943-07-12 / 154. szám

4 MÄKELET 1943 július 12. * — Keszthelyi vitorlázók győzelme Balaton­füreden. A keszthelyi Yacht Club három ver­senyző-párja résztvett a balatonfüredi Yacht Club házavató ünnepségén s az azzal kapcso­latos vitorlás versenyeken. Az első, a második és az ötödik helyet biztosították njaguknak a keszthelyi vitorlázók a viharos Balatonon le­folyt versenyen. — Elfogták a sorozatos betöréseket elköve­tett kőművessegédet. Takács György keszt­helyi kőművessegéd már hosszabb ideje soro­zatos lopásokat és betöréseket követett el. A lopásokat Takács Tapolcán kezdte, ahol né­hány napig dolgozott a szakmájában és ez alatt az idő alatt ellopta munkatársainak ruháit és élelmiszerkészletét. Majd folytatta a tény­kedését a Rezihegyen levő pincékben, ahol zsírt zsákmányolt. Ezután áttette működése színhelyét Somogyba. Itt a legnagyobb zsák­mányra egy balatonparti villában tett szert, mert a lopott tárgyak értéke megközelítette a 3.500 pengőt. Takács a különböző helyeken lopott tárgyakat a keszthelyi határban, az úgynevezett Szárhegyakol közelében egy régi pásztorkunyhóban rejtette el. A rejtekhelyét a csendőrök fölfedezték és állandóan lesték a tettest. Amikor a csendőrök meglepték a be­törőt és megadásra szólították fel, elmenekült és több lövést adott le üldözőire. A csendőrök kemény hajsza után elfogták Takácsot, aki a betörések egy részét éjtszaka követte el. — Felgyújtott a villám egy házat Bakóna- kon. Erős szél kíséretében nagy vihar vonult át Bakónak felett. A villám belevágott és fel­gyújtotta Horváth Péter zsuppos házát, amely teljesen elhamvadt. Az anyagi kár nagy, mivel Horváth és fia háziszőttesek készítésével is foglalkoztak és mintegy 40 gazdának égett benn az odahordott fonala. A gazdasági föl­szerelésből mindössze egy szekeret tudtak megmenteni. — Lovasmérkőzés és kocsiverseny. A bala­tonföldvári lovasmérkőzést lódíjazással egybe­kötve augusztus 7-én és 8-án rendezi a So­mogy—Zalai Lótenyésztő és Lovassport Egy­let kisgazdák és uradalmak részére. 'Kocsi- Versenyek is lesznek kisgazdák és úrkocsisok számára. Tenyészverseny, 20 kilométeres or­szágúti kocsiverseny törzskönyvezett anya­kancák számára (amerikaiak kizárva). Tervbe van véve az ifjú lovasok bemutatása, a leg­ifjabb hölgyek és urak pedig vagy a saját lovaikon, vagy a Tattersal (volt állatkerti) lo­vaglóiskolának bélelt lovain. Felvilágosítást ad: Schmidt Ferenc nyug. huszárezredes (Bu­dapest, V., Szent István-park 16.), július 24-ike után: Concours-iroda, Balatonföldvár. — Nem szolgáltatták be a kukoricát. A sü­megi főszolgabíró nem jogerősen 10—10 napi elzárásra változtatható 50—50 pengő pénz- büntetésre ítélte Bárány György és Markó Sándor sümegi földmívest, 8 napi elzárásra változtatható 60 pengőre Gombai Józsefné sü­megi gazdálkodót a kukorica beszolgáltatásá­nak elmulasztása miatt. Kézzel fonott, szövött és festett tiszta kenderárúk szép színekben érkeztek a Schütz Árúházba. Női és férfi kabátkára, shortra, valamint bútorszövetre alkalmas tarka mintá­zatban. Schütz Árúház. KÖNYVE K A Magyar Szentföld évkönyve az 1943 évre. A Szentföldi Nagybizottság eddig a következő eredményeket érte el: felállította az országos hírű Szentföldi Múzeumot, felépítette a Gol­gotái kápolnát és a Golgotáról hozott már­ványköveket mozaikszerűen rakta köréje. Meg­van a betlehemi barlang, Keresztelő Szent János és Szűz Mária születési háza, a Szent Szűz látogatása szentélyeinek másolata. Most készül Szent József háza és műhelye, a kánai mennyegző, a táborhegyi barlang és az Utolsó vacsora terme. Erről a nagy munkáról számol be a Magyar Szentföld 1943-i képes évkönyve, amelyet Uzdóczy-Zadravecz István nyug. tábori püspök szerkesztett. A naptári részen kívül kitűnő tanulmányokat tartalmaz Majsai Mór, dr. Pa- taky Arnold, dr. Balanyi György, Takács Ince, Szabados Anzelm és dr. Lippay Lajos tollá­ból. * Havas István: Az opálgyűrű. Havas két kis regényében (a címadó: Az opálgyűrű és a Két Judit), valamint krónikás történeteiben és elbeszéléseiben egyaránt költő tud maradni amellett, hogy a szép próza törvényeit és sza­bályait is nagyszerűen tudja. Áz opálgyürű kis regény fölött mindig ott leng a múlt század első negyedének romanti­kus fátyola. De nem riad vissza az élet vajó színeinek visszaadásától sem. A fekete tust ritkán használja, inkább a pasztellszínek a kedvencei. Emberábrázolása is ennek megfe­lelő, de azért sohasem hamisít, élő emberek járnak-kelnek előttünk, vagy halnak meg. Singer és Wolfner kiadása. Ára fűzve 4 pengő. Az árúforgalmi központok már megkezdték működésűket Július 1 -ével a kormány által életrehivott és a lérménybeszolgáltatás irányítására, össze­gyűjtésére és tárolására hivatott áruforgalmi" központok már megkezdték működésüket. A legtöbb központ máris javaslatot tett a köz­ellátási miniszternek az országos, illetve kör­zeti árúfelvevő kereskedő cégek kijelölésére. A javaslatok egy részét már elintézték úgy, hogy a legtöbb szakmában az országos és körzeti kereskedők, valamint azok helyi bevásárlói már megkezdték munkájukat. (MVS) VERSENYTÁRGYALÁSI HIRDETMÉNY. Zalaegerszeg város villamosműve raktár épí­tési munkákra nyilvános versenytárgyalást hir­det. Felhívja mindazokat, akik a munkákra pályázni óhajtanak, hogy ajánlatukat a villa- mosmünél beszerezhető űrlapokon, borítékba zárva, legkésőbb folyó hó 24-én délelőtt 11 óráig nyújtsák be a villamosmű hivatali helyi­ségében (városháza, udvari épület I. emelet). Az elkésetten érkező ajánlatokat nem veszem figyelembe. Zalaegerszeg, 1943 július 9. ÜZEMVEZETŐ. SPORT Zalaegerszegi leventék — badacsonytomaji leventék bajnoki elődöntője 3:2 (3:0). ílAá^feLET APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket csak a hirdetési dij előzetes lefizetése esetén közlünk. A legkisebb hirdetés ára (10 szóig) 86 fillér, a támpéldány külön fizetendő. Többszöri közléc esetén engedmény. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hir­desse. Fillérekért gyors eredmény. KORCSMA- és szatócsüzlet Maort üzemek közvetlen közelében nagy forgalommal beteg­ség miatt sürgősen eladó, vagy bérbeadó,, garanciaképesnek elszámolásra is kiadó. Cím a kiadóban. Mozi - Film AZ EDISON-MO^GÖ MŰSORA. (Előadások kezdete hétköznap fél 7, fél 9, vasár- és ünnepnap fél 5, fél 7 és fél 9 órakor.) Hétfőn és kedden: Házasság. (Magyar film.) — Magyar Híradó különkiadása vitéz nagybányai Horthy Miklós születésének 75-ik évfordulója alkalmából. (E napokon az elő­adások kivételesen egy órával később kez­dődnek.) Szerda, csütörtök: Leányálmok. Péntek, szombat: Bob herceg. (Magyar film.) Vasárnap, hétfő, kedd: Katyi. (Magyarfilm.) Szerda, csütörtök: Vaskorona. Péntek, szombat: Mindenki mást szeret. (Magyar film.) Vasárnap, hétfő: Halálos csók. (Magyar film.) Kedden: András. (Páger-film, a személyzet jutalomelőadása.) A SÜMEGI APOLLÓ FILMSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI. (Telefon 47.) Július 14-én, szerdán este fél 8 órakor: A dzsungel titka. / Július 17-én, szombaton este fél 8 órakor, 18-án, vasárnap fél 3, 5, fél 8 órakor: Csákó és kalap. (Magyar film.) Laptulajdonos: Zalai Magyar Elet lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesthy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Telefon 131. Mindem alkalomra szköm/v! Mindenféle könyvei. Írószert, kegytárgyakat, hanglemezeket. lemezjátszó gépeket stb. Fekete légvédelmi papiros kapható! előnyős árban, nagy választékban talál a Kakastu/ontda könyv, papír, Írószer és zeneműkereskedésében Zalaegerszeg, Kossuth Laios-u. 8. Telefon 131. %

Next

/
Oldalképek
Tartalom