Zalai Magyar Élet, 1943. július-szeptember (4. évfolyam, 145-221. szám)
1943-07-24 / 165. szám
f ARA 8 FILLER 1942 JULIUS 24. PÉNTEK III- évfolyam ó POLITIKAI NAPILAP # 165. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Töttőssy-atca 72. Telefon 80. Felelős szerkesztő: Dr. PESTHY PÁL Előfizetés: 1 hónapra 2, 3 hónapra 5.70 P* Postatakarékpénztári csekkszámla: 30.454 tz. Szeretetadományt a harctéren küzdő honvédeknek! A honvédelmi miniszter felhívást adott ki honvédeink részére szeretetadományok gyűjtéséről és felajánlásáról. A háború első perceitől kezdve, amióta hős honvédeink haláltmegvető bátorsággal küzdenek a harctéren a magyar hajáért, a társadalom minden rétege példás együttérzéssel igyekszik szeretetadományok felajánlásával kifejezésre juttatni a harcoló hősök iránt érzett szeretetét és hálás megbecsülését. A szeretetadományok gyűjtését a magyar Vöröskereszt, a katonai parancsnokságok, polgári hatóságok, társadalmi egyesületek, sőt egyes személyek is elismerésre méltó buzgalommal végzik s valamennyinek legfőbb törekvése, hogy a gyűjtött adományok a legrövidebb időn belül jussanak el küzdő hőseinkhez. A szeretetadományoknak egy központi tárolási helyre való beszállítása, az egyes csapat- testek közötti felosztása és a hadműveleti területre való juttatása eddig egységesen szabályozva nem volt, ami nemcsak az egész juttatás lebonyolítását késleltette, hanem főleg, ami az igazságos elosztást illeti, bizonyos aránytalanságok sem voltak elkerülhetők. Ezeken a hiányokon óhajt a honvédelmi miniszter legutóbb kiadott rendeletével segíteni, amely szerint a szeretetadományok adományozását a honvédelmi minisztérium központilag kívánja irányítani, ami által azoknak a legrövidebb időn belül a hadműveleti területre való juttatása is leginkább biztosítva van. Ebből az intézkedésből kifolyólag a honvédelmi minisztérium mindenkit, nemcsak egyéneket, de az egyesületeket, testületekét stb. is felkéri, amelyek honvédeink részére szeretetadományokat gyűjtenek, vagy felajánlanak, hogy a felajánlott, vagy gyűjtött szeretetadományokat a területileg illetékes hadtestparancsnokságnál (kerületi parancsnokságnál) jelentsék be, amely azokat a neki alárendelt élelmiszerraktárába szállíttatja, ott a honvédelmi minisztérium intézkedésére szakszerűen kezelteti. A harctéren küzdő derék honvédeink harci készségét kétségtelenül nagy mértékben fokozza és lelkileg is nagyon fölemelő hatású, ha tudják és érzik, hogy testvéreik szeretettel gondolnak rájuk és ennek a szeretetnek adományok juttatásával igyekeznek kifejezést adni, méltányolva a rendkívül nehéz viszonyok között kifejtett elismerésre méltó teljesítményeiket. Adományaink felajánlásakor gondoljunk mindig arra, hogy azokat egyenlő arányban szétosztva azok a magyar testvéreink kapják, akik addig, amíg mi egészségünk és életünk kockáztatása nélkül családunk és gyermekeink körében biztonságban élünk, életüket kockáztatva érettünk harcolnak. Ezért az adományozónak fölösleges meghatároznia adománya rendeltetését, mert ez egyrészt az egyes alakulatok többszörös ellátására vezethet, másrészt a hadműveleti helyzet folytán a 'kikötés teljesítése nem mindig lehetséges. Csak olyan cikkeket adományozzunk, amelyek a közlekedés elkerülhetetlen nehézségei mellett is kifogástalan állapotban érkezhetnek meg rendeltetési helyükre. Mit küldjünk? Honvédeink főleg a következő adományokat kedvelik és tudják felhasználni. Cigaretta, szivar, dohány, cigaretta- és szivarszipka, pipa-, cigaretta- és szivartárca, önA Budapesti Közlöny közli a minisztériumnak az 1939: IV. törvénycikk 17. szakasza második bekezdésének végrehajtása tárgyában kibocsátott 4410—1942 M. E. számú rendeletét, amely szerint a magánalkalmazás körében értelmiségi alkalmazottként zsidót egymagában nem, hanem csak abban az esetben lehet foglalkoztatni, ha a munkaadó legalább még egy A kormány megállapította a vállalatok 1942 évi hozzájárulását a leventeképzés céljaira. E szerint mindazok a vállalatok (üzemek), amelyeknél az alkalmazottak száma az ötvenet meghaladja, de az ezret nem éri el, leventeképzés céljaira személyenként 7 pengő hozzájárulást fizetnek. Ezt az összeget legkésőbb szeptember 1-éig tartoznak befizetni. A be A vonalok és autóbuszjáratok forgalmának korlátozása folytán a még közlekedő autóbuszjáratok utasforgalma annyira megnövekedett, hogy a felszállásnál mindig torlódások vannak. Mivel az autóbuszjáratok számát a gumihiány miatt nem szaporíthatják, a járatok igénybevételét ügy kellett szabályozni, hogy a még közlekedő járatok elsősorban a közérdekű utazási igényeket elégítsék ki. A Mávaut tehát értesíti az utazóközönséget, hogy a felszállás rendjét a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter engedélyével a következőképpen szabályozta: 1.) Az autóbuszra csak annyi utas szállhat fel, amennyi azzal a gépjárómű belsejében elhelyezett felirat szerint szállítható. A következő megállóhelyeken felszállók részére fenntartott helyeket csak ez utóbbiak felszállásáig szabad elfoglalni. gyújtó; az élelmiszerek közül: cukorka, csokoládé és szeszes italok; továbbá téli óvócikkefe (érmelegítő, haskötő, flanellkapca, meleg ing, meleg alsónadrág, nyaksál, meleg harisnya), fogkefe, szappan, borotvakészlet és penge, zsebkés, óra, írószerek, jegyzetfüzet, varró- készlet, zsebkendő, törölköző kendő, villany- lámpaelem, iránytű, gomb, levélpapír, rovar- por, óralánc (szíj) stb. Másfajta élelmiszerek (például szalonna, kolbász és húsnemű) küldése az esetleges hosz- szú szállítási idő miatt nem kívánatos, mert azok rendszerint megrorrilanak, a sütemények pedig a szállítmányok elkerülhetetlen zsúfoltsága miatt összetörve érkeznek meg. A pénzbeli adományokat a 177.221 számú csekkszámlára kell küldeni. nemzsidót is foglalkoztat értelmiségi munkakörben. Azoknak a munkaadóknak számára, akik ennek a szabálynak a múltban nem feleltek meg, a rendelet büntetlenségért biztosít, föltéve, hogy a munkaadó a jogszabályellenes helyzetet a rendelet kihirdetésétől számított harminc nap alatt megszünteti. — o— nein fizetett összeget a közadók kezelésére vonatkozó törvényes rendelkezések szerint fogják behajtani. Minden vállalat köteles a vállalati hozzájárulás befizetése után az idén szeptember 1-éig, minden következő évben pedig február 28-áig kimutatást készíteni és azt a területileg illetékes járási (városi) le- venteparan csnoknak megküldeni. 2. ) A felszállásnál az elővételben váltott menetjegy és helyjegy elsőbbséget biztosít. (Menettérti jegy, átszállásra még érvényes menetjegy és havi bérletjegy elővételben váltott jegynek tekintendő.) 3. ) Azok az utasok, akik az említett jegyek egyikével sem rendelkeznek — ha sorszám rendszeresítve nincsen — a következő sorrendben szállhatnak fel az autóbuszra: köz- szolgálatban álló tisztviselők és egyéb alkalmazottak, valamint katonák és katonai szolgálatra bevonulok, hadirokkanták és hadiözvegyek, a velük együtt utazó családtagok (feleség és kiskorú gyermekek), egyéb utasok, akik közül elsőbbsége van a hosszabb távolságra utazóknak. 4. ) Menetjegy elővételben való árusítása, helyjegy és sorszám kiadása alkalmából előnyben részesülnek a katonák, katonai szolgálatra Zsidó masánalkalmazottat csak az tarthat, aki keresztényt is foslalkoztat Alkalmazottanként 7 pengő leventehozzájárulást fizetnek a nagyvállalatok Szabályozták az autóbuszokra való felszállást