Zalai Magyar Élet, 1943. július-szeptember (4. évfolyam, 145-221. szám)
1943-07-01 / 145. szám
1943 jjújlius 1. A mai nap országos és világ' vonatkozású eseményei Könnyebb gépkocsiszerencsétlenség érte ifjú Horthy Miklóst, amikor mint karpaszományos honvéd a legutóbbi ünnepeken kapott szabadságáról Kenderesről visszatérőben volt gépkocsiján Budapestre. Törökszentmiklós közelében egy vigyázatlan kisleány az 50 kilométeres sebességgel haladó gépkocsi elé szaladt. A gyermek megmentése érdekében Kormányzó Urunknak fia hirtelen fékezett és kocsiját az útszéli ároknak fordította. Aközben háromszoros kulcscsonttörést szenvedett. A saját kocsija erősen megsérült, így egy arra haladó gépkocsi szállította be a szolnoki csapatkór- házbá, ahol sikerült kisebb műtétet hajtottak végre rajta. A Budapesti Közlöny mai száma kormányrendeleteket közöl, amelyek intézkednek az árak, fizetések és bérek szabályozásáról, továbbá az adókról és illetékekről. Fenntartja a rendelet azt az eddigi rendelkezést, hogy a közalkalmazottaknak az újszülött után első- ízben a fölemelt családi pótlék ötszörös össze- < gét kelt folyósítani. Családi pótlékban részesül a hadiárvát örökbefogadó, vagy hadiárva gyermek neveléséről a saját háztartásában gondoskodó közalkalmazott, vagy nyugdíjas abban az esetben is, ha az örökbefogadott nem vérrokona. Az atyátlan árva után fizetett nevelési járulék nem lehet kevesebb a családi pótléknál. Ez az összeg a hősi halált halt alkalmazott árvájánál a családi pótlék összegének másfélszeresére, a szülődén árvánál annak kétszeresére emelkedik. Emelik a nyugdíjasok családi pótlékát is, továbbá a köz- alkalmazottak újonnan megállapított fizetését veszik a nyugellátás kiszámításának alapjául. A magánalkalmazottak fizetésének újabb szabályozása kiterjed az ipari, kereskedelmi, bánya- és kohóüzemekben, üzletekben és általában a keresetszerűen folytatott vállalkozásokban és irodákban ..alkalmazott magántisztviselőkre. A munkaadó köteles alapfizetést megállapítani és annak alapján kiszámított járandóság, úgyszintén a túlóradíj és az esetleges vasárnapi pótdíj után fizetési pótlékot kell adni. A pótlék mértéke az ország egész területén egységesen nyert megállapítást. Meg kell állapítani a munkásoknak alapbérét is, amely a június 30-án érvényben volt' járandóság 77 százaléka. Az alapbér alapján kiszámított járandóság után hadiüzemekben 60 százalék, egyéb üzemekben 50 százalékig emelhető fel a bérpótlék. Rendelet intézkedik arról is, hogy azok az adók, amelyek tételesen állapíttattak meg, továbbá az állami szolgáltatásokért járó díjak és egyes közületi bevételek összhangban legyenek az új árszínvonallal. Emelkedik a mozijegy adóterhe, a szesz, só és élesztő eladási ára és a dohánygyártmányok ára is. Az utóbbiaknál az olcsóbb fajtáknál kisebb az emelkedés. Növekedett az ásványolaj, izzólámpa, szivarka- papír, a bor - és a hús fogyasztási adója is, emelkedett a cukor ára, drágult a cukorrépa beváltási ára. A fogyasztói cukorárnak változatlan szinten való tartása csak az államkincsi- tárnak igen nagy áldozatával vált lehetségessé. A legtöbb vendéglátó üzemben július 15-étől a vendégek által fizetett összegről számolólapot kell kiállítani és arra a rendelet értelmében járó illetéket le kell róni. A jövőben a belügyminiszter rendelettel állapítja meg a helyhatósági közszolgáltatások legmagasabb értékét. Rendelet jelent meg a földadóról is. Eszerint az 1943 évre már kivetett földadón*’1 felül a kataszteri tiszta jövedelem minden" Koronája után 15 fillér külön földadót kell kjvetni. Ez után azonban se állami, se egyéb járulékos adót kivetni nem lehet. A földadó kulcsa 1944-tői kezdve az aranykoronában megállapított tiszta jövedelem 40 százaléka pengő értékben. Az erdőművelési ágban nyilvántartott területeknek kataszteri tiszta jövedelmét 1944 január 1 -étöl a kétszeresére kell emelni. A földadó után az állami pótadó kulcsa 1944-től kezdve 25 százalék. (MTI) Ugyancsak a hivatalos lap mai száma kormányrendeletet közöl, amely szabályozza a méhviasz és műlép minőségét és forgalomba- hozatali módját. A Budapesti Közlöny június 29-iki száma rendeleteket közöl a vasúton, hajón, vagy gépkocsin szállított állatokon végzett vizsgálatért az államkincstár részére fizetendő díjak megállapításáról, a marhalevél kiállításáért, kezeléséért fizetendő díjakról, a tej és tejtermékek beszolgáltatásának, forgalmának és felhasználásának, valamint a sertés A keszthelyi népművelési előadóképző tanfolyamon már több előadás hangzott el. Ezek mind nagyértékűek, számos gondolat vonul rajtuk végig, amelyeket tovább fűzni hálás feladat. Az előadások ismertetésében azonban nem követhetjük az elhangzás időrendjét, hanem alkalmazzuk azokat az eseményekhez való kapcsolódásuk, vagy napi érdekességük szerint. Esemény volt a türjei műkedvelők színielőadása. Ennek mintegy elméleti igazolása az az előadás, amelyet a műkedvelő színjátszás népművelési feladatairól tartott N o v á g h Gyula gimnáziumi igazgató, a székesfővárosi népművelés vezetője. Az előadó kifejtette, hogy a műkedvelő színjátszás falun valóságos művelődési intézmény. Sajnos, száz százalékig megfelelő műkedvelő színdarab alig van, mert hiányzik az a követelmény, hogy a darab ne kívánjon különösebb színészi szaktudást, haKenyérgabonából a gazdálkodó a szerződés szerint járó arató- és cséplőrészt, cséplőinun- kásrészt és gépkeresetet természetben kiadhatja az új rendelet szerint. Az új rendelet úgy módosítja a korábban megjelent rendeletet, hogy a kenyérgabonából kiadott cséplőrészt akkor is be kell számítani a beszolgál- tatási kötelezettség teljesítésébe, ha a gazdálkodó szántóterülete a 20 katasztrális holdat meg nem haladja. A kenyérgabonából kiadott aratórészt pedig a 20 katasztrális holdnál kisebb szántóterületen gazdálkodónál is be kell számítani a beszolgáltatási kötelesség teljesítésébe akkor, ha a gazdáükodó igazolja, hogy az aratási munkálatokat maga és családtagjai tartós munkaképtelenség, vagy háborús katonai szolgálat miatt nem végezhették el, valamint akkor, ha a gazdálkodó munkaképtelen hadirokkant, vagy hadiözvegy. Az a gazdálkodó, aki az aratórész és cséplőmunkásrész címén kiadott kenyérgabonának a kenyérgabona beszolgáltatási kötelesség teljesítésébe való beszámítását igényelheti, köteles az ilyen kenyérgabona kiszolgáltatását három nafíon belül a munkavállaló lakóhelye szerint illetékes községi elöljáróságnak írásban bejelenteni. A cséplőrészből a bércséplést végző cséplőgépbirtokosnak járó kenyérgabona átvételét a cséplőgép felelős veze'tőjé a cséplési eredménylapon aláírásával köteles igazolni. A gépkeresetből a cséplőgép vezetője az általa alkalmazott munkásoknak a szerződés szerint járó részt természetben kiszolgáltatí- Ijatja. Ha a cséplőgépmunkásokat nem a gazdálkodó, hanem a bércséplést végző cséplőgép tulajdonosa, vagy bérlője alkalmazta, a gazdálkodó a gépkereseten kívül a cséplő- munkásrészt is a cséplőgép felelős vezetőjének köteles kiadni. A cséplőgép vezetője az alkalmazott gépész, fűtő, etető és cséplőmunkások részére mukaöér címén természetben kiszoi3 és zsiradék beszolgáltatásának és forgalmának újabb szabályozásáról. * * A Német Távirati Iroda katonai tudósítójának közlése szerint most működnek elsőízben a Fekete-tengeren német tengeralattjárók. Az afrikai partokon erős német repülőkötelékek támadást hajtottak végre ellenséges hajók ellen. Közli továbbá, hogy az angol légitámadások következtében 133 templom pusztult el, 494 pedig erősen megrongálódott. Csak magában Kölnben 31 templom esett az ellenséges bombák áldozatává. Eden az angol alsóházban kijelentette, hogy az angolok nem haboznak Rómát olyan hevesen bombázni, amilyen módon csak lehetséges, ha a háború alakulása következtében ez célszerűnek látszik. (NTI) nem hogy ösztönös színjátszási készséggel elő lehessen adni. Mindenegyes műkedvelő előadás a szereplők részére széleskörű tanulmány, önképzés^ ami természetesen többet ér bármely szabadelőadás hatásánál. Arra a kérdésre, honnan lehetne megfelelő darabot teremteni műkedvelők számára, Novágh Gyula kifejtette, hogy nagy jelentősége volna annak, ha a tanítóság a magyar mese- és mondavilágot színpadra feldolgozná. A rendezésnél nagy tapintatra is van szükség, nehogy a szereplők kiválogatásával sértődések és ebből falusi cselszövények keletkezzenek. Az előadások hatása abban is nyilvánul, hogy fegyelmezésre szoktatnak, ismereteink gyarapítására késztetnek, szókincsünk, kifejezéskészségünk gyarapszik, megjelenésünk, mozgásunk kifinomodik és mindennek tetejében megszeretjük az irodalmat. gáltatott kenyérgabonára vonatkozóan köteles bejelentést tenni az illetékes hatóságnál. A bércséplést végző cséplőgép tulajdonosa a gépkeresetből legfeljebb 10 mázsa kenyér- gabonát saját háztartási szükségletére megtarthat. Abban az esetben, na a cséplőgép többek tulajdonában van, a tulajdonos és á bérlő együttesen sem tarthatnak meg többet, mint 10 mázsa kenyérgabonát. Az a cséplő- [géptulajdonos is csupán 10 mázsa kenyérgabonát tarthat meg saját szükségletére, akinek tulajdonában, vagy bérletében több cséplőgép van. A cséplőgép tulajdonosa köteles * a gépkeresetének kiadható, illetőleg megtartható mennyiség levonása után fennmaradó részt valamelyik vásárlásra jogosított kereskedőnek hetenként megvételre felajánlani és a gépkereset felhasználásáról a Gabonakereskedelmi Központnál október 31-ig elszámolni. Árpából, kölesből és hajdinából a kereskedő a szerződés szerint járó arató- és cséplőrészt, cséplőmunkásrészt és gépkeresetet természetben kiszolgáltathatja, amelyet a beszolgáltatási kötelezettség teljesítésébe nem lehet beszámítani, kivéve, ha a gazdálkodó a kenyér- gabonabeszolgáltatási kötelesség teljesítéséül árpát is beszolgáltathat, mely ebben az esetben szintén beszámít a gazdálkodó kenyérga- bonabeszolgáítatási kötelességének teljesítésébe. Zabból az arató- és cséplőrészt nem szabad természetben kiszolgáltatni. A ki nem szolgáltatott arató- és cséplőrész címén a gazdálkodó köteles zabtermésének 15 százalékát a cséplés befejezésétől számított 15 nap alatt valamelyik vásárlásra jogosított kereskedőnek megvételre felajánlani. A zabból ki nem szolgáltatható arató- és cséplőmunkásrész helyett a hatóság által megállapított termelői árakkal számított megfelelő értékű más gabonafélét köteles kiszolgáltatni. Az így kiadott terményt azonban a gazdálkodó beszolgáltatási köteElőadás Keszthelyen a műkedvelő színjátszásról Az arató- és cséplőrész kiadása és annak beszámítása