Zalai Magyar Élet, 1943. július-szeptember (4. évfolyam, 145-221. szám)
1943-08-23 / 189. szám
I ÄRA 14 FILLÉR 1943 AUGUSZTUS 23. HÉTFŐ . ZALAI ___, Mag yar elet A mai nap országos vonatkozású eseményei A Kormányzó Ur a m. kir. 7. honvéd gyalogezrednek csapatzászlószalagot adományozott, emlékezetül a szovjet elleni harcokban végrehajtott kimagasló és vitéz magatartásáért. Vitéz nagybányai Horthy István repülő- főhadnagy, az ország kormányzóhelyettesének hősi halála első évfordulóján a kenderesi családi sírbolt az ország minden részéből kiinduló' zarándoklatok végcélja volt. A kormány nevében Kállay Miklós miniszterelnök, vitéz Kd- resztes-Fischer Ferenc belügyminiszter és csatái Csatay Lajos honvédelmi miniszter helyezett tölgyfalombos, babérleveles koszorút a sírhelyre, majd egyperces néma tisztelgéssel áldozott a legelső magyar repülő emlékének. A hivatalos küldöttségeken túlmenően igen nagy volt a száma azoknak a "kisembereknek, akik az ország .minden, részéből elzarándokoltak és virágot vittek az igaz magyar kötelességteljesítés nagy halottjának sírjához.(MTI) A Horthy István repülő vándordíját ez évben Molnár István,, a HMNRA oktatója kapja meg, aki pár héttel ezelőtt a szolnoki repülőtérről kiindulva, 1883 méterre emelkedett. ijMTI) Szombathely város szőllősi kerületében templom épült Megyer-Meyer Attila budapesti építészmérnök tervei szerint. A templomot vasárnap szentelte fel Grősz József kalocsai érsek, szombathelyi apostoli kormányzó. Az érsek szentbeszédében kiemelte, hogy a szőllősi Jézus Szíve- templom olyan időkben épült, amikor más országokban a légi bombák nyomán templomok dőlnek romba. Mészáros Hu,gó polgármester költői veretű imába foglalva felajánlotta az 1900 esztendős várost Jézus Szíve oltalmába azzal a fogadalommal, hogy évente körmenettel újítják meg a feli- ajánlást. , Este a bozsoki műkedvelők a templom előtt bemutatták az »Akárki« című középkori misztériumjátékot. A Kormányzó Ur dr. Mészáros Gyula szegedi egyetemi előadót az újvidéki keleti kereskedelmi főiskolához a török nyelvi és történelmi tanszékre tanárnak nevezte ki és egyben a főiskolai igazgatói címet adomány ezta neki. Tegnap avatták fel a rákosi mezőn létesült 80 méteres levente, ejtőernyős ugrótornyot. Az avató beszédet Csatay Lajos honvédelmi miniszter mondotta. Hangsúlyozta, hogy olyan magyar ifjakra van szükségünk, akik nem vesztik el fejüket a veszély pillanatában. Az avató beszédet ejtőernyős bemutató követte. A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletet adott ki, amely szerint az iskolaév a középiskolákban, középfokú és városias jellegű népiskolákban, valamint a tanfolyamokon november 3-án kezdődik. Az utólagos beiratás október 28-ika és 30-ika között lesz. A falusi jellegű népiskolákban szeptember elején kezdődik a tanítás. Hogy melyik községben lévő népiskola falusi jellegű, azt a tankerületi kir. főigazgató állapítja meg. A javító-, magán- és a javító érettségi vizsgálatok időppnt- ja, valamint az egyetemeken és a főiskolákon a tanulmányi idő kezdete és a vizsgák időpontja nem változik. (MTI) A földmívelésügyi minisztériumnak a legújabb vetésjelentése szerint a kapások, kerti vetemények, zöldségfélék, takarmányfélék és a burgonya sínyli a csapadékhiányt. A rétek és legelők gyengék. A szőlők fejlődésére a száraz, meleg időjárás kedvezőtlen. Ha rövid időn beiül nem lesz eső, a kukoricatermés csökkenésével kell számolni. (MTI) Tiszaújlak közelében egy kiránduló társaság gépkocsija fékhiba miatt a sorompónak rohant. Kovács Aladár bankigazgató és Halmai Gábor gimnazista szörnyethalt, Monus Gyula tanító pedig az egyik szemét elvesztette. Tegnap tartották meg Sopronban a dunántúli fodrászversényt, amelyen Zalából is több benevezett fodrász szerepelt. A versenyt a győriek nyerték meg 521:460 arányban. * A keleti arcvonalon a Donyec felső folyásánál Karkóvot bevonták a rugalmas elhárító harcokba. (MTI) Az olasz főhadiszállás közleménye szerint olasz bombavetők sikeresen támadták Bizerta kikötőjét. Ellenséges kötelékek légitámadást intéztek Milánó és vidéke ellen. Az olaszok 13, a németek 10 gépet lelőttek. (MTI) Augusztus 20-án ismét ellenséges gépek jelentek meg Róma felett, de csupán röp- iratokat és néhány világító bombát dobtak le a városra, nyilván fényképezés céljából. A légvédelmi tüzérség nem lépett működésbe, mert az olasz kormány teljes mértékben foganatosítja azokat az intézkedéseket, amelyek a nemzetközi jog értelmében Róma nyílt várossá váló nyilvánításának'föltételei. Az átutazó német csapatok számára létesített központokat Rómán kívül helyezték el. Az olasz parancsnokoknak erre vonatkozó utasításait szigorúan megtartják. (MTI) Zürichbe olyan hírek érkeztek, hogy Olaszországban a háború továbbfolytatása mellett döntöttek. Az olaszországi német erők az utóbbi hetekben hatalmas erősítéseket kaptak. Nagyszámú német csapattal a Pó-vonal erődítéseinek védőőrségét egészítették ki. Az ABC című spanyol lap megállapítja^ hogy az ellenség figyelme a Dunamede.ice felé irányult, amint ezt Ploesti és Bécsújhely bombázása is mutatja. A lap rámutat arra, hogy a magyar főváros bombázása megoko- latlan mészárlás lenne, mivel Budapest gyakorlatilag nyílt városnak tekinthető. A pályaudvarok és üzemek sűrűn lakott területeken vannak és a bombázások áldozatainak száma nem állana arányban a német termelőképességnek szánt károkkal. (MTI) A népbiztosok tanácsa Litvinovot fölmentette washingtoni nagyköveti tisztsége alól és helyére Gronikovot nevezte ki. Litvinov fölmentésével kapcsolatban moszkvai hivatalos körökben minden felvilágosítást megtagadnak. (MTI) Az angol hírszolgálat jelentése szerint a quebecki értekezleten a szövetséges államok elhatározták, hogy nagy támadást indítanak Nyugateurópában, fokozzák a légi, tengeri és szárazföldi hadműveleteket és Kínát sokkal hathatósabban segítik. (MTI) A quebecki értekezletre érkezett Sohong kínai külügyminiszter és ott találkozott Mackenzie King kanadai miniszterelnökkel. Újabb jelentések szerint Stimson amerikai külügyminiszter is megjelent Quebeckben. A jelentések szerint az értekezletnek még néhány politikai kérdést kell megoldani. (MTI) A Német Távirati Iroda jelentése szerint Jeschonneck vezérezredest, a német légi fegyvernem vezérkarának főnökét saját kívánságára a harctéren temették el. A temetésen a búcsúbeszédet Göring mondotta. A koporsóra Hitler vezér és kancellár koszorút küldött, (MTI) Günther svéd külügyminiszter Karlskroná- ban beszédet mondott, amelyben újra hangoztatta országának békeszándékát. Svédország minden tekintetben a semlegesség mellett van, de ha megtámadják, szembeszáll a támadóval. Svédország feladata az, hogy a háború után tevékenyen résztvegyen Európa újjáépítésében. Fontos azonban az ország szempontjából, hogy a béke igazságos, előrelátó és általános legyen, (MTI) Vendéglátó iparban a játékok dijának uj megállapítása A zalaegerszegi ip,artestület közli a vendéglátó iparosokkal, hogy a közellátási miniszter 40.504 X. 3. b. 1943 számú rendeletével az üzemükben folytatott játékok díját az alábbiakban állapította meg: új magyar kártyával személyenként I. osztályú üzemben 3.40, II. osztályú üzemben 3.—, III. osztályú üzemben 2.60 pengő; régi (tisztított) magyar kártya személyenként 2.—, 1.80, 1.60 pengő; új romi, bridzs, francia kártya személyenként 4, 3.40, 3.— pengő; régi (tisztított) romi, bridzs, francia kártya személyenként 2.40, 2.10, 1.90 pengő; biíliárd óránként 2.—, 1.80, 1.60 pengő; sakk, dominó személyenként 50 fillér valamennyi vendéglátó üzemben. A díjakhoz csak azok a közterhek számíthatók hozzá* amelyeket a rendeletek értelmében a vendégek terhére külön föl kell számítani. Az említett díjak a kávéházi, vendéglői és korcsmái üzemekben számíthatók fel. Az osztály beosztások ugyanazok, mint az étel és ital kiszolgálása körül megállapított beosztások. A kávéházak Zalaegerszegen a II. osztály szerinti díjakat szedhetik, a korcsmák pedig a III. osztály szerintieket. A megállapított díjak túllépése kihágás.