Zalai Magyar Élet, 1943. április-június (4. évfolyam, 74-144. szám)

1943-05-11 / 105. szám

n/^ß^hrr 4 1943 május 11. — Ballagások. A sümegi gimnázium Vili. osztályú tanulói ballagtak a minap. A két leány és 9 fiú nevében Kiss Ferenc tanuló búcsúzott az intézet igazgatójától, majd Bódis Károly tanuló a tanári kartól. Az ifjúságot Sabján János tanügyi tanácsos, igazgató és Dehény József tanár irányító beszédei bo­csátották az élet útjára. Ágoston István nyol- cadikas András Géza hetedikes gondjaira bízta a szélben büszkén lengő nemzeti lobogót. A fölemelő ünnepély után a ballagóknak a plé­bániatemplomba vezetett az első útja, ahol hálát adtak a Mindenhatónak és kérték to­vábbi segítségét. — A zalaegerszegi gimná­ziumban a ballagás az érettségi vizsgák után, június 7-én délelőtt lesz. A zalaegerszegi ke­reskedelmi középiskolában pedig a ballagás szombaton, május 15-én lesz, délután 4—5 óra között. Az érettségi előtt álló diákok először a templomba, majd az országzászlóhoz vonulnak. — Ebergényi leventék a Vöröskeresztért. Az ebergényi Levente Egyesület vasárnap délután az iskola udvarán előadta a »Bíró uram újra nősül« című népszínművet. A szereplők mind jól megállták a helyüket. Dicséretet érdemel a két főszereplő, Lovonyák Teréz és Mester Ist­ván levente. De . ügyesen játszott Kiss Irén, Simon Margit és Kovács Ferenc levente is. A bevételnek, amely 375 pengő körül jár, 20 százalékát a Vöröskereszt céljaira ajánlották fel, a fennmaradó összeget pedig az ebergényi hősi emlékmű költségeinek fedezésére fordít­ják. Az előadáson a helybelieken kívül részt- Vett számos vidéki néző is. 4 ADAKOZZUNK a hadbavonultak rászorult hozzátartozói javára a Bajtársi Szolgálat útján. INNEN IS — ONNAN IS Szerelmi bánatában töltőtollat nyelt Mit- ruska Illés 22 éves budapesti háziszolga. — Beomlott a homokbánya és maga alá temette Kristóf János somogyvári 12 éves fiút. — Megszigorították Horvátországban az elsöté- títési rendelkezéseket. Megvonják a villany­áramszolgáltatást attól, aki megszegi a rendel­kezést. — Július elsejével fölemelik a tiszt­viselők fizetését Olaszországban. — A gép­kocsiknak propán-bután gázüzemre való átala­kítása a kormány rendelete értelmében kizáró­lag tehergépjáróművekre, személykocsik közül pedig a taxikra és bérautókra engedélyez­hető. Az átalakítás egyelőre csak a főváros területére korlátozódik. I Vidéken két tonnát meghaladó teherbírású gépjáróművek átala­kítása nem engedélyezhető. ÜE&I I ' 1 I ..nt«» ' -tj I 1 l ‘ 1 —T J I l: 't .11 — Védjük meg cukorrépavetésünket a földi­bolha pusztítása ellen. A huzamosan tartó szá­razság kövelkeztében a cukorrépavetéseket föl­dibolha veszélyezteti. A termelők a cukorrépa- vetésük megvédésére május 30 ig bármely ke­reskedőnél barnaszénkátrányt szerezhetnek be éspedig katasztrális holdankint 1.5 kilóig a községi elöljáróság, különösen megokolt esetben pedig 3 kilóig a vármegyei gazdásági felügyelőség egyszerű tanúsítványa ellenében. A termelő az igy beszerzett kátránymennyiséget, illetve azt, hogy kitől vásárolta, postai levelező­lapon a M. Kir. Ipari Anyaghivatal széngazdál­kodási osztályához (Budapest, II., Fő utca 68.) köteles bejelenteni. ílAöEfötLET — Adomány a Bajtársi Szolgálat javára Gróf Esterházy Tamás káptalanfai erdejéből a Bajtársi Szolgálat közbenjárására a káptalanfai körjegyzőség honvédcsaládjai részére 90 határ ágfát adományozott mintegy háromezer pengő értékben. APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket csak a hirdetési dij előzetes lefizetés« esetén közlünk. A legkisebb hirdetés ára (10 szóig) 88 fillér, a támpéldány külön fizetendő. Többszöri köziét esetén engedmény. — Engedély tűzifa kiutalására. Az alispán Festetics herceg zalaszánlói erdőgondnokságá­nak a zalaegerszegi m. kir. erdőfelügyelőséggel egyetértőén megengedte, hogy Zalaszántó, Vin- dornyalak, Karmacs, Vindornyafok, Hévizszent- andrás, Vindornyaszőllős, Kisgörbő, Nagygörbő, Döbröce, Zalaszenllászló, Gyülevész, Kisszent- grót, Zalaudvarnok községek résiére a meg­állapított keretben idei vágású tűzifát elad­hasson KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hir­desse, Fillérekért gyors eredmény. GÉPELÉSBEN, esetleg gyorsírásban is jár­tas irodakisasszonyt felvesz a Zalai Magyar Élet kiadóhivatala. Jelentkezés és próba dél­után 3—4 óra között. Mozi - Film — Megfojtotta áldozatát az elutasított szej- relmes. Vonyarcvashegy községben Tolnai Jó­zsef nős ember hosszabb idő óta szerelmi ajánlatokkal üldözte Ferenczi Jánosnét, egy földmíves özvegyét. Az udvarló megfenyegette az asszonyt, hogy tragédia lesz a dologból, ha az asszony nem hallgat rá. A napokban be is váltotta szavát a férfi, mert erőszakosan be­hatolt Ferencziné lakásába és az éppen va­csorázó asszonyon zsebkésével 12 szúrást ej­tett. Mivel az asszony kibírta a szúrásokat, a feldühödött ember megfojtotta áldozatát. A szerencsétlen asszony holttestét másnap talál­ták meg a látogatók. Ugyanakkor rátaláltak a lakás melletti pajtában a gyilkosra is, aki­nek holtteste felakasztva függött a gerendán. Búcsúlevelével is bosszút akart állni az asz- szonyon, mert azt írta ,hogy közös elhatáro­zással mentek a halálba. — Az Uj Idők legújabb számába a legkivá­lóbb magyar műtörténész, Lyka Károly irt ér­dekes cikket a falujáró piktorokról. Sebestyén Károly Rákosi Jenőre és a Budapesti Hírlapra emlékezik, nemes Suhay Imre a régi magyar huszárcsaládokkal foglalkozik. — Herczeg Ferenc a soproni Lővér-szállóban 'nyilatkozik Lázár Máriáról a Színházi Magazin legújabb számában. Kiemelkedik még Németh „Antal cikke a rendezők elméleti és gyakorlati neveléséről, továbbá Hortobágyi és Vasi rajzos humoreszkje Fedákról. A sümegi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 1.206 — 1943. tk. szám. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY-KIVONAT. Harsányi János adorjánházai lakos végrehajta- tónak, — Németh Lina Bőczén Lajosné nemes- szalóki lakos — végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi ha­tóság a végrehajtási árverést 884 pengő tőke- követelés és járulékai behajtása végett a Ne- meshany községben fekvő, s a nemeshanyi 825 sztjkvben A + 1 sorszám, 732—4. hrsz. alatt foglalr, B. 1 alatt Németh Lina Bőczén Lajosné nevén álló szántó a Felsőerdő dűlőben ingatlanra 480 pengő kikiáltási árban elren delte. Az árverést 1943. évi junius hó 7. napján délelőtt 9 órakor Nemeshany községházánál fogják megtartani. Az árverésre kerülő ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el. Bánatpénz a kikiáltási ár 10 százaléka, ame­lyet a magasabb ígéret ugyanannyi százalékára kell kiegészíteni. Sümeg, 1943 évi március hó 31. napján. Dr. Illés Antal sk., a kir. járásbíróság elnöke. A kiadmány hiteléül: Salamon Magda, kiadó. AZ EDISON-MOZGÓ MŰSORA. (Előadások kezdete hétköznap 4, 3/46 és 1/ß órakor, vasár- és ünnepnap 2, 3/44, i/jő és ^28 órakor. — Telefon 251.) Szerda, csütörtök, péntek: GPU. (Szerdán nincs 4 órai előadás.) Szombat, vasárnap, hétfő, kedd: Az éjtszaka lánya. (Magyar film. Kedden nincs 4 órai elő­adás.) Szerda, csütörtök: 5. számú őrház. (Magyar film. Szerdán nincs 4 órai előadás.) Péntek: Maradj. Szombat, vasárnap, hétfő: Szép csillag (Ma­gyar film. Hétfőn nincs 4 órai előadás.) A SÜMEGI APOLLÓ FILMSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI. (Telefon 47.) Május 12-én, szerdán este fél 8 órakor: Illúzió. Május 15-én, szombaton este fél 8 órakor, 16-án, vasárnap fél 2, 3, 5, negyed 8 órakor: Fráter Lóránd (Páger-film). Laptulajdonos: Zalai Magyar Elet lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesthy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Telefon 131. Minden alkalomra ss könyv! Mindenféle könyvet, Írószert, kegytárgyakat, hanglemezeket, lemezjátszó gépeket stb. Fekete légvédelmi papiros kapható! előnyös árban, nagy választékban talál a Kakas-nyomda könyv, papír, írószer és zeneműkereskedésében Zalaegerszeg, Kossuth L8. Telefon

Next

/
Oldalképek
Tartalom