Zalai Magyar Élet, 1943. április-június (4. évfolyam, 74-144. szám)
1943-04-24 / 92. szám
1943 április 24. hírek HÁLAÉNEK Hadd zengjen a hálaének A magasság Istenének, Hogy a búra derűt adott. Krisztus Urunk feltámadott I Kín, szenvedés volt halála, S örök élet lett az ára. Mert szent amit, Isten adott. Krisztus Urunk feltámadott! Varga Lajos, Balatonfüred. — A feltámadt Üdvözítő kegyelmének boldog ajándékát kívánjuk viharos életünk húsvét• ján minden olvasónknak és munkatársunknak. — Veszprémegyházmegyei hír. Dr. Kubinyi György sümegi káplánnak gimnáziumi hittanárrá történt kinevezése folytán megürült segédlelkészi állást átmenetileg a jass'y-i egyházkerületből származó Rónay Aurél, Amerikából hazatért lelkésszel töltötték be. — Halálozás. Vitéz Bentzik Sándor hercegi uradalmi főintéző 53 éves korában Keszthelyen elhunyt. Halálát családja, testvérei, Bentzik Ferenc nagykanizsai járásbírósági elnök, vitéz Bentzik Lajos kormányfőtanácsos, bankigazgató, Bentzik Mihály gimnáziumi igazgató és kiterjedt rokonság gyászolja. — Nagykanizsa város lakossága egyhangú bizalommal áll a polgármestere mellett. Nagykanizsa város képviselőtestülete rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen napirend előtt szóba került az ismeretes hús-ügy is, amiért a rendőri kihágási bíró elítélte a polgármestert. Dr. Krátky István polgármester részletes felvilágosítást adott a kérdésre és kifejtette, hogy a legfőbb közellátási elv: a tartalékolás. Ezért adnak télen a kereten felül való vágásra is engedélyt, hogy a szükségleten felüli fehérárut a nép élelmezésének biztosítására olyan időre tartósítsák, amikor húshiány áll elő. A rendelet tiltja ugyan a húsnak füstölését, de a polgármester véleménye szerint ez a tilalom csak az iparüzőket kívánja megakadályozni abban, hogy a friss húst elvonják a forgalomtól és tartósított állapotban drágábban, esetleg feketén értékesítsék. A képviselőtestület helyeselte a polgármester lelkiismeretes eljárását, amely a lakosság érdekeiről való gondoskodásban nyilatkozott meg és hálájának nyilvánítása mellett egyhangú bizalmát fejezte ki. A hentesekkel szemben pedig a város vállalja az anyagi felelősséget, mivel a közönség érdekeiről van szó. A vita alatt álló füstölthúsból tíz dekás fejadag szerint történik a kiosztás, a kormánybizto3-x>ispán intézkedésére pedig 300 —300 kilót a zalaegerszegi hadikórház és a Nagykanizsán felállítandó vöröskeresztes kórház részére juttatnak. — Itt említjük meg, hogy a polgármester a húsvéti ünnepekre másfél vagon krumplit szerzett és osztatott ki a fogyasztóknak, az ünnepek után további egy vagon burgonyát osztat ki, májusban pedig tíz vagon előcsiráztatott burgonya kerül a piacra. — Középkori eredetű épületromokat tártak fel Fenékpuszta határában. Fenékpuszta határában, a pusztaszentegyházi dűlőben útépítés közben épületromokat találtak, amelyekről dr. Darnay-Dornyay Béla keszthelyi múzeum'igaz- gató megállapította, hogy középkori eredetűek. A romok körül talált apróbb leletek arra mutatnak, hogy a romok alatt római telephely volt. A feltárt romokat szakszerűen megvizsgálta a napokban dr. Radnóti Aladár nemzeti múzeumi segédőr is. Lakatos István és fia cipőüzlete ZALAEGERSZEG Kazinczy-tér 9. PRO PATRIA Tamás Gyula nagykanizsai származású tüzérfőhadnagy, a Signum Laudis és a II. osztályú német Vaskereszt tulajdonosa 30 éves korában a túlerőben levő oroszokkal vívott kemény közelharcban, ütegének élén hősi halált halt. Né m e t h Ferenc hivatásos törzsőrmester a harctéren szerzett betegségében a budapesti honvédkórházban hősi halált halt. Holttestét Nagykanizsára szállították és húsvétvasárnap temetik el katonai pompával. Akik életüket adták a hazáért, azoknak emléke örökké él! ff) -- - — - *■■■■■—■■■■— ft — Baross-fiók alakul Perlakon. A Baross Szövetség perlaki járási fiókszervezetének a megalakulását előkészítő ülést április 26-án tartják meg a perlaki kaszinó helyiségében. Megválasztják a tisztikart és előkészítik a május 9-iki ünnepélyes alakuló közgyűlést, amelyre az egész vármegye Baross-szervezeteit meghívták. Nagykanizsa Baross-társadalma vitéz Tóth Béla elnök vezetésével 15 vezető tag megjelenését be is jelentette. Az országos központ is képviselteti magát. Az egész járásban nagy lelkesedéssel fogadták a fiók megszervezését. A beszervezett tagok száma 300 körül mozog. — Részegre itta magát a tiltott határátlépés örömére. Farkas István horvátországi lakost a kotori csendőrség letartóztatta tiltott határ- átlépés vétsége és nemzetgyalázás gyanúja miatt. Farkas április 17-én anyjához Rotorba átszökött és a jól sikerült kirándulás örömére akkorát ivott barátaival Rotorban, hogy részegen ment jelentkezni a csendőrségre, hogy most már csináljanak vele, amit akarnak. * J61 mosható kötények csinos kivitelben nagy választékban találhatók a Schütz Árú- házban. Havas Kristóf kertészete és virágüzlete Zalaegerszeg Telefon 103-82. Apró zalai hírek Honvédelmi munkára kötelezte a belügyminiszter dr. Strenger József pécsi róm. kát. vallású orvost a kotori közegészségügyi körben. — Botrányokozásért 20 pengő pénzbüntetésre ítélte a zalaegerszegi rendőrség Lakatos Jánosné petőhenyei cigányasszonyt. Járási leventelelkésszé nevezte ki a megyéspüspök Zenz Péter alsólendvai esperesplébánost. Az egyházmegyei leventelelkész dr. Szakos Gyula egyházmegyei segédtanfelügyelő. — A türjei körjegyzői állásra 15 napi határidővel pályázatot írt ki a belügyminiszter. — Hivatalvizsgálatot tartott dr. Nagy Béla sümegi főszolgabíró Kalamár Kálmán vármegyei irodasegédtiszt kíséretében a gógánfai körjegyzői irodában. — Hatkilós libát 50 pengőért adott el egy nagykanizsai zsidóasszonynak Svélecz Józsefné molnári földmívesasszony. Árdrágításért 50 pengő pénzbüntetésre ítélték, a vevő visszakapta a hatósági legmagasabb áron felüli 20.40 pengőt, a libá szabályszerű árát pedig elkobozták. — Felcsiky Sándor budapesti levente főoktató és Kovács József ifjúvezető vezetésével a Máv Gépgyárnak mintegy 25 főből álló leventecsoportja Sümegre rándult ki és megtekintette a nevezetességeket. — Benczik Ferenc sümegi napszámoslegény és egy kiskorú a minap éjjel betörtek Mika Józsefné hadiözvegy éléskamrájába és onnan két füstölt lapockát, meg bürkét loptak. A kézrekerült legényeket átadták a zalaegerszegi kir. ügyészségnek. 7 — Felhívás nyári gyermekotthonok vezetésének elvállalására. Zala vármegyében ez évben létesítendő nyári gyermekotthonok gondozó munkájának ellátására minél több gondozónő jelentkezésére van szükség, akik ezt a munkát, mint nemzeti szempontból fontos önkéntes munkaszolgálatot költségmegtérítés ellenében vállalják. A költségmegtérítés a külön-* böző csoportokban 70, 100, vagy 150 pengő, lakás és útiköltség. A közelebbi föltételek a kijelölt jelentkező-helyeken tudhatok meg. Felkérem mindazokat a 17—50 év között levő legalább 4 középiskolát végzett hazafias nőket, akik ezt a munkát július és augusztus hónapban végezni óhajtanák, hogy a lakóhelyük szerint illetékes járási főszolgabírói hivataloknál (járási m. kir. tisztiorvosnál) legkésőbb május 10-éig jelentkezzenek. — Zala vármegye alispánja. — Tűz a saiomvári Eitner-uradalomban. Salomváron az Eitner-uradalomban tűz keletkezett, amelynek áldozatul esett egy magtár- épület és az istálló. Az istállóból sikerült kimenteni 12 lovat, azonban a lószerszámok, amelyek ma pótolhatatlan értéket jelentenek, megsemmisültek. Az állatok kimentése közben Eitner Ákos képviselő égési sebeket szenvedett, úgy hogy kórházba kellett szállítani. Egy gazdasági alkalmazott könnyebb sérülést szenvedett. Hír szerint a tűznek különös oka volt. Viharlámpával bementek ugyanis a magtárba, hogy benzint vegyenek fel. Az egerekre vadászó macska azonban felborította a lámpát, amitől meggyulladt a benzin és tüzet fogott a két épület. — Golyót nyelt és megfulladt egy kisleány. Kiss Mária négyéves zalakarosi leány játék közben a szájába vett egy golyót. A golyó lecsúszott a nyeldeklőjén, de a gégében megakadt és bár műtétet hajtottak végre, a kisgyermeken nem lehetett segíteni. — Hirdetmény. A közellátási kormánybiztos 841 Kf. 1943 számú rendelete alapján közhírré teszem, hogy a vámőrlésre jogosultak! a május havi fejadagjukat a szabályszerű jegyszelvények leadása ellenében a hátralevő április hóban is beőröltethetik. A vámőrlő malmok az idevonatkozó őrlési engedélyt az illetékes pénzügyigazgatóság útján fogják megkapni. — Piaci árak Zalaegerszegen. Ezúttal gyenge felhozatal mellett folyt le a hagyományos nagypénteki hetipiac. Zöldség 60—80, kala- rábé 40, vöröshagyma 80, paraj 80—100 fillér kilónként. Sóska kosaranként 40, retek csomója 30—40, saláta darabja 10—30, de lehetett kapni 20 fillérért 3 fej salátát is. Mint újdonság szerepelt a kapor csomónként 20, a spárga kötegenként 100—120, a melegágyi kalarábé darabonként 60 filléres áron. Almát 3 pengőtől 4.20 pengőig kínáltak. Héjas dió kilója 5.50 pengő. A baromfipiacon főleg pelyhes libák voltak kaphatók darabonként 6—11 pengőért. Egy tyúkért 15, egy kakasért 20 pengőt kértek, libáért a zsidók 50 pengőt is fizettek. Kis házinyulakat párban 7.50 pengőért kínáltak. Rántanivaló gidát 20 pengőért adtak. A bárányok teljesen hiányoztak a piacról. A tejtermékek piaca teljesen kihalt volt. Kevés túrót és füstölt túrót hoztak, azonban a tej és tejfel egészen eltűnt. Egy asszonynál volt ugyan tejfel, de az áruért őt ostromlóknak kijelentette, hogy nem eladó, mert azt egy »bizonyos helyre viszi«. Ugyancsak így csempésztek be valahová libát is. Jó lenne utánanézni, hol vannak azok a »bizonyos helyek«. Ne dobja el, ha már elolvasta újságunkat, a ZALAI MAGYAR ELET-et, hanem KÜLDJE EL HARCTÉRI HOZZATARTOZOJANAK, vagy valamelyik ismerősének. Csak a nevet, rendfokozatot és a tábori postaszámot kell ráírni a lap fejére, aztán bélyeg nélkül betenni a legközelebbi levél- szekrénybe. Gondoljunk zalai honvédeinkre, akik sóvi- rogva várják a jó zalai újságot.