Zalai Magyar Élet, 1943. április-június (4. évfolyam, 74-144. szám)
1943-04-24 / 92. szám
i ARA 16 FILLER 1943 ÁPRILIS 24. SZOMBAT IV.évtolvam ♦ POLITIKAI NAPILAP ^ 92. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Tittőssy-utcá 12. Telefon 80. Felelős szerkesztő: Dr. PESTHY PÁL Előfizetés: 1 hónapra 2.50, 3 hónapra 7.20 P. Postatakarékpénztári csekkszámla: 30.454 sz. A feltámadás titka A húsvét ünnepe a nagy rejtély megoldása. Ez a nagy rejtély: az e világon uralkodó bűn, kín és halál. Miért vannak ezek? Mi célja és értelme ezeknek, amelyekből voltakép szőve van a világ történelme? Az Egyház énekli, hogy az emberek Évának számkivetett fiai, kik sírva-zokogva sóhajtoznak az égre e sira- lomvölgyéből. Ez az ének a boldog béke idején nagy borús világszemléletnek látszott és valami világmegvetésnek. De amikor rászakadnak a világra a szörnyű apokaliptikus idők, akkor mélyen átérezzük, hogy mennyire igazak és mélyértelmüek. Az Egyháznak, amely kétezer év óta kormányozza hajóját ez örvényekkel telt, viharoktól kavart tengeren, a történelmen, — nagy tapasztalata van s nemcsak a Szentírásban, de az összes népek hagyományaiban és följegyzéseiben örökölte a világ- történelem ismeretét, hogy abban a rossz, a tragikus, a sötét az alapszín s a derűs, a világos csak futó s tűnő sugár. A történelem könnyel, vérrel, verítékkel van megírva. Az ember velejárója a tragikum, kiséri, mint az árnyéka. Nemcsak a Biblia ilyen komor, amely azt mondja, hogy az első ember Isten ellen lázadó, sátán-párti s hogy istentagadással kezdődik történelme s hogy Isten átkával lép be abba s mint halálraítélt, hanem a tudomány is ezt bizonyítja. A mezítelen ember szembenállóit a fenevadakkal, hogy megküzdjön egy barlangért. Látta, hogy a pálmatermő, paradicsomi vidék mint jegesedik el a jégkorszakban, látta, a vízözönök iszapos hullámai mint nyelnek el mindent, látta, mint apadnak el Ázsia és Afrika folyói s a kiszáradt medrek melletti városait mint nyeli el a homok, mint merülnek el Atlantisz és Lemuria világrészei a tengerben, mint temetik el India és Amerika őserdei templomait és városait. A halál állandóan arat, hát még a járványokban, amikor rálehel a halál s elnéptelenednek nemcsak városok, de országok. Az ember érzi, hogy kiszolgáltatottja a kegyetlen természetnek. De a tragikum még inkább nyilvánvaló a történelemben, amelynek maga is szereplője, nemcsak szenvedője, de cselekvője. Azt írja egy történelembölcselő, hogy ha az ember a történelemre mereszti a szemét, abban nem értelmet, hanem értelmetlenséget és eszménytagadást lát, vagyis mindennek pusztítását, ami érték s amiért élni, dolgozni, lelkesedni érdemes s a történelem valódi címe: »az ember tragédiája«. Homéroszról azt énekli Petőfi: Minden, mi világos, Minden, mi virágzó Dalodban, — óh, koldusok őse — Homér. És miről énekel Homéros? Az Iliász egyike a legvéresebb könyvnek s a főhős sorsa a legmegrázóbb tragédia s benne olvasható a világon a legmegrendítőbb sorok egyike, amikre a mennyből letekintő Zeus Achillest sirató paripái láttára fakad: »0, ti szegény párák, minek adtalak én Achillesnek, Csak nem a szánandó emberrel együtt nyomorogni? Mert ami csak lehel, él, mozdul színén e világnak, Irta: SZABÓ SÁNDOR sümegi esperes-plébános. Nincs nyomorultabb, nincs a halandó emberi nemnél.« Káintól kezdve, aki megölte öccsét, gyilkolja egymást az emberi nem. Milliók és milliók haltak meg mind e mai napig csatatereken, börtönökben, kínzókamrákban, vérpadokon, éhhalállal, kényszermunkákban, hontalanul bolyongva, kíntól megőrülve, öngyilkosságba menekülve. Az emberiségnek tengernyi kínját elmondani nem lehet. Csak a mostani világháborúban legalább 15 millió fiatal férfi halt meg s megszámlálhatatlan milliárd érték pusztult el. Közhely azt mondani, hogy mindezt szociális, művelődési célokra fordíthatták volna. Eldorádó lenne a világ. Pedig nincs így. A békében szaporodik az emberiség, az orvosi tudomány meglfosz- szabbítja az életét; a technika fejlődése előmozdítja a többtermelést, tömve a raktárak, nincsen kereslet, nagy a kínálat, nincsen piac, nincsenek árak, dömping van; le kell állítani a gyárakat, el kell bocsátani a munkásokat, százezrek munka nélkül vannak, nincs kereset. A fiatalok az öregebbeket gyűlölködve nézik, ■félre az útból, akár a föld alá! A terményeket elégetik, tengerbe döntik. Ki akarja mindezt? Senki. A történelem nagy árja ragadja magával az embereket. Még a legnagyobbak is, akiknek nevét följegyzi a történelem, nem alakítói a történelemnek, hanem szereplői. Voltakép csak bábok a színpadon, egy titkos kéz játszik velők. A Biblia azt mondja: hívom az én szolgámat, Cyrust, vagy Nagy Sándort, vagy az asszírokat. Az ámuló ember csak nézi, honnan jő elő a jövő, mely még nincs és hová lett a múlt, amely már nincs és mégis itt van hatásaiban... Az idő csak olyan Elmének lehet elgondolása, amelyben múlt és jövő a jelennel együtt állandóan együttes valóság: az idő az örök elmének szabad elgondolása, művészi kigondolása és a létnek nem szükségképes alakja: az idő az örökkévalóság leánya. Hasonlíthatjuk tehát a világtörténelmet egy gobelinhez, amelynek tervrajza megvan, amelyet mi, emberek töltünk ki életünk fonalaival. A jövő ismeretlen, a múlt is felgöngyölítve. Mint a gyorsvonat, rohan velünk. Hogy én ülök, állok, fekszem, olvasok, vagy cigarettázom, ez akaratomtól függ, szabad akaratom van, de hogy merre rohan a vonat a lerakott síneken, az nem tőlem függ, én azt eltéríteni útjából nem tudom. Még aki ott áll a kormánynál s a kezét, azt hiszi, a féken tartja, az sem. A napokban írta Oöbbels egy cikkében, hogy »a történelemnek örök törvényei vannak, melyek kérlelhetetlenek, melyeket rettenetes technikai korszakunk sem változtathatta meg és nem is fogja megváltoztatni... Bármelyik kormány is tévedhet... Senki sem láthatta előre, hogy milyen fejlődést vesz majd a háború. Népünk óriási drámájában rajtunk van valakinek a szeme: Istené. Ha betöltjük az örök törvényt, mi, küzdő nemzedék, kegyelmet találunk előtte.« Ez elég félelmetesen hangzik. Igen, örök törvények, amelyek tőlünk függetlenek. Maga az Idő folyama, amelynek árja ragad, mely soha vissza nem fordítható, melyben mindennek megvan a maga helye. Igen, a századok folyamán egymásután jönnek elő emberek, csinálják a dolgukat, a történelmet és az idő elsodorja őket, lesíklanak a zúgion s jönnek az újak. A történelembölcselő ezt (gyöngyfűzéshez hasonlítja. Ki az, aki fűzi a gyöngyöket? A .nagy gyöngysort, amelyben minden gyöngyszemnek megvan a helye, Isten gondolta el, rendezi, irányítja, különben fel- bomlanék. Tehát nem a Véletlen űzi velünk szörnyű játékát, sem a vak Végzet, hanem az örök Értelem, amelynek céljai vannak, amely felold majd minden rejtélyt, elcsitít minden kínt s békét, nyugalmat ad, mert nem lehet, hogy végső diadala a rossznak, sötétnek, halálnak legyen. Titkok vesznek körül, de nem értelmetlenség és nem céltalan küzdelem. Az az állítás azonban, amely a vérontás és kegyetlenség és gonoszság célját a világbüntetésben látja, nem igaz, mert éppen sokszor az ártatlanok szenvedik meg s a ke- gyetlenkedők diadalmaskodnak. Abba se megyünk bele, hogy a mi testünk és vérünk trágyázza a földet a jövendő művelődés számára, amelyet megint csak elnyel a múlandóság. Hanem igenis a húsvét megnyugtató megoldást kínál. Krisztus élete, amely körülbelül 30 évig tartott, adja meg a kulcsot a történelemhez, »az ember« történetéhez, ő »az ember«. Ecce homo. Az ő rövid életében összesűrítve jelenik meg az ember története és kifejlete. A nagy történelmi tragikum benne tükröződik. Lehet- ne-e az igazságnak, jóságnak, szépségnek tökéletesebben megjelenni, mint Benne és tökéletesebben tönkremenni, mint Benne? Akit, mint Isten Fiát megvallottak, mint bölcset bámultak, mint csodatevőt félve tiszteltek, mint elbájoló embert rajongva szerettek, mint béke- királyt ünnepeltek, — most mindenkitől elhagyatva, övéitől elárulva, megtagadva, erejétől megfosztva, Istentől eltaszítva, véresre korbácsolva, szégyenfához szögezve, sötét viharban a Koponyák hegyén meghal. .. ennél tökéletesebben nem lehet tönkremenni. És éppen ebből fonta győzelmi koszorúját. Ellenségei körülállták a keresztfát és gúnyosan kiáltották: »Ha Isten fia vagy, szállj le a keresztről s hiszünk benned!« Nem szállott le a keresztről, mert akkor kikerülte volna a halált. Nagyobbat akart. Meghalni, hogy fölkeljen a halálból. Hogy elmondhassa: Halál, hol van a te győzelmed, hol van a te fullánkod? Halálod leszek, ó halál, halálra marlak, Pokol! S minden javára fordul, amit ellene tettek s kineveti minden ellenségét. S ettől kezdve hisznek benne tagadó és hűtlen tanítványai s megindul győzelmes útján a földkerekség királya s ül a Mindenható Atya jobbja felől s uralmának soha nem lesz vége. S mindez azért, mert mint Isten Fia önként vállalta a sorsközösséget az emberiséggel, hogy megváltsa. Ez a kifejlet az emberiség történelmének is a kifejlete.
