Zalai Magyar Élet, 1943. április-június (4. évfolyam, 74-144. szám)
1943-05-29 / 121. szám
1943 május 29. írógépet használtat veszek, cserélek. Szakszerű javításokat vállalok Horváth Miklós Irógépmüsxerés*. • hatalmas erővel állott a háború szolgálatába, hogy azt legyőzni nem lehet. A német szervező munka tökéletességét misem bizonyítja jobban, mint az, hogy német hadfelszerelési gyárakban több ezer orosz hadifogolytiszt dolgozik minden fennakadás és a munkaellen ellen elkövetett bűncselekmény nélkül. r ■ Ismertette még a német Todt szervezet hatalmas munkáját, amelyet a tengerparti védőövezet kiépítése körül végzett. Személyes benyomásai arra engednek következtetni, hogy a német nép lelke tiszta és erős. Töretlenül folytatja szövetségesünk a vállalt feladatát és önfeláldozó munkáját az új Európa érdekében. Németország olyan óriási mozgósításhoz fogott, hogy azzal le tudja dönteni az egész Európát veszélyeztető bolsevizmust. A tengely mellett ki kell tartanunk, mert a német nép erős atarata és harci készsége, a magyar katona dicsőséges, bátor, győzni akarása biztosíték a végső győzelemre. 11 o v s z k y János megmagyarázta, hogy az árszint eltolódások vele járnak minden háborúval s ennek oka ma az is, hogy a kereskedelem és az ipar nálunk nincs teljesen a fajtánk kezében. A zsidóság meg akarja akadályozni a keresztény kereskedelem és ipar érvényesülését Ezért állít saját érdekeinek szolgálatába minden hirt és a rémhíreket is. Nem lehet tovább is az egykori szabadelvű gazdasági törvények lép csőin járni, hanem minden anyagot, minden árut keresztényfaj testvéreink kezébe kell juttatni. Ehhez azonban teljesen ki kel! kapcsolni a zsidó nagykereskedelmi, ügynöki és hitelellátási szervezetet. Azokat, akik nem akarnak száz- százalékos munkát végezni, akik rémhíreket terjesztenek, szórjuk ki magunk közül. Számok mutatják, hogy a keresztény magyarság nemcsak földmivesnek, hanem kereskedőnek, iparosnak is megállja a helyét. A kereskedelem szekérhez hasonlít. Egyik kereke a nagykereskedelem, a másik a kiskereskedelem, a harmadik az ügynöki munka, negyedik a hitelellátás, rúdja pedig a becsületes munka és a szakképzettség. A kereskedelem szekerét a munka olajával kell kenni és nem a feketepiac kocsikenőcsével. A főispán záróbeszédében ismertette a párt célkitűzéseit, hangoztatta, hogy amikor a kormányzat minden erejét megfeszíti azért, hogy a szent magyar ügyet dicsőségre vigye, minden embernek helyt kell állani kijelölt őrhelyén. Ismertette a vármegyei Közjóléti Szövetkezet szociálpolitikai munkásságát és költségvetését, összegszerűen jelentette be, hogy házépítés, napközi otthon és házassági kölcsön címen milyen összegeket irányoztak elő. Örömmel jelentette be, hogy ű Szövetkezet által kiadott kölcsönöknek a göcseji magyar becsületesen tett eleget, mert a kiadott kölcsönöknek 85 százalékát visszafizették. A gazdasági átállítással kapcsolatban ő is azt hangoztatta, hogy a becsületes, tiszta és erkölcsös szellem lehet csak alapja a keresztény kereskedelemnek. A birtokpolitika ismertetése során kitért a zsidóbirtokok igénybevételére és hangoztatta, hogy a zsidóbirtokokból elsősorban azok lesznek kielégítve, akik a most folyó világháborúban érdemeket szereztek. A birtokok elaprózását sem a kormányzat, sem ő, nem tartja egészségesnek. Végül a Magyar Élet Pártja tisztségviselőit arra kérte, hogy mindenki végezze a maga dolgát lelkiismeretesen. Érezzük, hogy magyarok vagyunk. Magyarnak lenni annyi, mint minden szent ügyért harcolni és zokszó nélkül elviselni a a harc nehézségeit. Bizzunk vezetőinkben, legyünk segítségükre, hogy vállalt feladatukat könnyebben elvégezhessék. A főispán a Magyar Élet Pártja tisztség- viselőinek lelkes munkásságát mindenkor elvárja és a szebb és boldogabb magyar jövő reményében búcsúzott a hallgatóságtól. Mielőtt azonban az értekezletet bezárta a főispán, megemlékezett Gasparich József központi titkárról, aki a visszacsatolt területen a magyar ügy érdekében kifejtett munkásságával nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy Muraköz népe egy táborban ismét magyarnak vallja magát. Indítványozta, hogy Gasparichot az értekezlet határozatáról táviratilag értesítsék. Az értekezlet alkalmából üdvözlő táviratot küldtek Kállay Miklós miniszterelnöknek és vitéz Lukács Béla tárcanélküli miniszter, országos MÉP elnöknek. Az értekezlet a Himnusz hangjai mellett zárult. hírek — Hősök emlékünnepélye. Zalaegerszegen holnap, vasárnap déli 12 órakor kezdődik a hősök emlékünnepélye a Horthy-téri emlékmű .előtt. Az ünnepélyen a legnagyobb valószínűség szerint résztvesz a városba bérmálás céljából érkező Grosz József kalocsai érsek főpásztor is. A csáesbozsoki leventecsapat és leventeleány szakasz délelőtt 11 órakor Csácsban a .hősök ..emlékművénél ünnepélyt, délután fél 1 órai kezdettel és este fél 9-kor pedig a Válipka-patak mentén levő- gyakorlótérén műsoros leventenapot tart. ; . —• Istentiszteleti hír. A zalaegerszegi ferences plébánia közli a hívekkel, hogy holnap, vasárnap a .hősök miséje 9 órakor lesz a Jézus Szíve plébániatémplomban. — Házasság. Mesterházi Mesterházy Emma és Schmidt L. János banjefőtisztviselő (Keszthely) május 31-én tartják esküvőjüket az ostffyasszonyfai evangélikus templomban. — Kántorjánösi Becsey Margit Piroska és dr. Monostori Tibor, Zala vármegye szolgabírája ma tartották esküvőjüket a szegedi fogadalmi templomban. 1 — Felhívás a zalaegerszegi tűzkeresztesek- hez. Felhívom ennek a világháborúnak tűz- kereszteseit, hogy holnap, 30-án délelőtt fél 11 órakor a Jákum-utcai leventepályán megjelenni szíveskedjenek, ahonnan zárt rendben vonulunk át a Move-pályán rendezendő hősök ünnepére. Megjelenés lehetőleg sötét ruhában. Tomózer Imre. — A Baross Szövetség és a Női Táboí tagjai vasárnap fél 12 órakor gyülekeznek a Baross székházban s onnan vonulnak a hősök ünnepélyére. Pontos megjelenést kér az elnökség. — Díszoklevél a hosszú biztosító tevékenységért. Bállá József zalaháshágyi lakost a pénzügyminiszter 43 éven át kifejtett példás és buzgó biztosítási ügynöki működésének elismeréseképpen díszoklevéllel tüntette ki. A díszoklevelet Hertelendy Győző titkár adta át méltó keretek között., — Névváltoztatások. Bagó Károly tapolcai mozdonyvezető Ládonyi-ra, Rácskó István perlaki honvéd Rózsás-ra, Kozics Sándor zalaegerszegi földmíves pedig Kisváradi-ra változtatta meg a családi nevét belügyminiszteri engedéllyel. jfc Törülközők tiszta kenderből, erős szövésű, piros széllel 8.80 pengőtől vannak a Schütz Áruházban. TENISZOTŐT Zalaegerszegen a cserkészüzlet ben I veszek — ott szakszerűen • 4» húrozzák. elefon: 266. (lakáson is) I Tiszteljétek a hősöket T Katonák mentek a harcra, Magyar katonák. Érző szívek búcsúztatták S kendők, harsonák. ~ j i Lobogtak és zengtek sok víg, Harcos csatadalt, Amikor harctérre vitték A sok-sok magyart. — Katonákat hoznak vissza Hosszú vonatok. Örülünk, mert akik jönnek, — Magyar csapatok. A harctérről hazatérő Derék hősöket Tiszteljétek, szeressétek, Magyar emberek! — Azokért pedig, akik kint Haltak hős. halált, Mondjunk buzgón minden nap egy Ájtatos imát! KOVÁCS DEZSŐ. — Népművelő előadóképző tanfolyam és nyári egyetem Keszthelyen. Zala vármegye is- kolánkívüli népművelő bizottsága alapos előkészítés után június 19—26. között rendezi meg Keszthelyen a népművelő előadóképző tanfolyamot, amelyen az ország legkiválóbb . személyiségei fognak irányításokat adni népművelőink további munkájához. Értesülésünk szerint valószínűleg a kultuszminiszter is megjelenik, de biztosra vehető dr. Hankiss János államtitkár részvétele a vezető személyiségek élén. Ugyancsak Keszthelyen az idén is megrendezi á pécsi egyetem a nyári egyetemet és pedig augusztusban. i •. : Jól mosható kötények csinos kivitelben nagy választékban találhatók á Schütz Árú- házban. — Adomány az Asszonyszövetség számára, A zalaegerszegi Katolikus Legényegylet és Napsugár leánykör műkedvelő előadásának tiszta jövedelméből 200 pengőt adományozott a zalaegerszegi Asszonyszövetség céljaira. — Rendőrhatósági felügyelet alá helyezték a kékgálicos ügy három szereplőjét. A zalaegerszegi rendőrség Miklós Sándor kereskedőt, Klein Samu hentessegédet és Grünhut ístvánné, kereskedelmi utazó feleségét a gazdasági életre káros tevékenység kifejtése miatt rendőrhatósági, felügyelet alá helyezte. Torontáli szőnyegek erős kenderből szép mintákban kaphatók a Schütz Árúházban. ntMMkn R PRÓ HIRDETÉSEK Apróhirdetéseket csak a hirdetési dij előzetes lefizetés« esetén közlünk. A legkisebb hirdetés ára (10 szóig) 8Q fillér, a támpéldány külön fizetendő. Többszöri köziéi esetén engedmény. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hirdesse. Fillérekért gyors eredmény. VENNÉK jókarban levő vadászpuskát. Cím a kiadóban. KIADÖ 8x16 méteres pajta. Bővebbet Ap- ponyiTutca 25. szám alatt. ELADÖ egy törzskönyvezett anyakanca 3-ik hónapos csikóval, egy kétüléses homokfutó (jukker), egy úriszán, egy terhes szán, egy pár igás szerszám, egy bádogozott társzekér, Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós-út 10. (állomással szemben). LÖHER lábán eladó. Bővebbet Várkör 7. alatt. Laptulajdonos: Zalai Magyar Elet lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesthy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Telefon 131.