Zalai Magyar Élet, 1943. április-június (4. évfolyam, 74-144. szám)
1943-05-20 / 113. szám
ARA 10 FILLER 1943 MÁJUS 20. CSÜTÖRTÖK MßößaftaET IV. évfolyam ♦ POLITIKAI NAPILAP # 113. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Tittőssy-utca 12. Telefon 80. ♦ Felelős szerkesztő: Dr. PESTHY PÁL Előfizetés: 1 hónapra 2.50, 3 hónapra 7.20 P. Postatakarékpénztári csekkszámla: 30.454 sz. Zalaegerszeg katonai és polgári társadalma bensőséges ünnepség keretében fogadta hazatért homrédeinket Segíts magadon! Zrínyit, a költőt idézték a Magyar Tudományos Akadémia nagyhetén és az ő alakját állították odá a háborúba sodort magyarság lelki erényeként. Akik a történelmet mélyebben ismerik, bizonyára örültek, hogy a magyar múltnak ez a tündöklő, de az utókor kegyeletétől elég mostohán kezelt alakja újabb lépést tesz a közérdeklődés felé. Sajnos, a nagy tömeg a Zrinyi- hévnek csak a csengését ismeri s talán épp azt tartja számon több nemzedékre terjedő vitézeiről, hős asszonyairól és történelmi szerepéről, ami nem a >— leg- liéhyegesfebb. Most is, hogy Zrínyi, a költő alakját felidézték, sokan lesznek, akik kapva kapnak jelmondatán, amelynek lehetett köze a családi politika viszontagságaihoz, de semmi köze sem volt nagy férfiainak, nagy asszonyainak és leg- kevésbbé magának Zrínyinek jelleméhez. Ez a családi jelmondat úgy szólt, hogy «sors bona nihil aliud.» Vagyis, hogy az élet jószerencse és semmi más! Ez a megállapítás lehet találó családok sorsára, illetve váratlan kiemelkedésére és süllyedésére, de nem lehet alkal- pias és meggyőző — életbölcseletnek. Ne lovagolja bele senki nujgát ilyen hiedelmekbe, mihtha az élet és a sors, különösen nemzetek és országok élete és sorsa, csak jószerencse volna és semmi más. Ne engedje át senki magát a csalóka reményeknek, hogy ma elég ülni és tűrni, semmit tenni és sültgalambot kivárni. Ne higyje senki, hogy még felgerjedt időkben is az emberiség sorsát csak buta véletlenek és gonosz végzetek döntik el s hogy abban vezetők lángelméjének, tömegek áldozatának és hősök vérének semmi szerepe nincsen. Annyi bizonyos, hogy Zrínyi Miklós a jelmondattal ellentétben nem volt sem köldöknéző, sem sültgalamb váró. Nem kövérre duzzadt tohonya nagyúr, aki csak legyekre, vagy szolgáira vadászott volna, csak tivornyát, kártyát* asszonyt és lovat ismert volna. Zrínyi Miklós kiművelt fő, külföldet járt, még pedig hosszasan járt, magyar volt. Pázmány neveltje és az ő szellemi kisugárzásának a letéteményese. Zrínyi Miklós költői remekműveket írt s széles látókörű politikai és hadászati munkákat. Küzdött fegyverrel a külső ellenség, a török ellen, de küzdött belsőleg a magyar lelkek és szellemek összekovácsolásán, lelki kiképzésén és hadi fölszerelésén. Élete és működése eleven cáfolata volt a családi vonatkozású jelmondatnak, hogy az élet csak jószerencse és semmi más, de viszont annál nagyobb, sőt egyenesen lángoló bizonyítéka egy másik, mélyen keresztény és mélységesen emberi bölcseségnek, amely így szól: »Segíts magadon és az Isten is megsegít!« Segíts magadon! — ez a mai Zrínyiász, a mai magyarok számára. Csak magadban bízzál teljesen s mindent úgy vállalj és úgy tégy meg, mintha az egészet egyedül neked kellene véghezvinned. Sorsot, még egyéni sorsot se, de legkevésbbé az ország sorsát, ne bízd magadon kívül senkinek kénye-kedvére, könyö- rületére, szeszélyére, vagy akár megbecsülésére és hálájára. A szerencse kovácsa mi magunk vagyunk s ami még hiányzik az ember, vagy a nemzet erejéből, azt várjuk és azt kérjük nagyobb hatalomtól és pedig egyenesen a legnagyobb hatalomtól, az — Istentől. Valóságos hangyaboly volt ma délelőtt a fellobogózott megyeszékhely. A város közönsége és a felvonult falusiak szívüknek minden hálájával és szeretetével fogadták hős fiainkat, akik csaknem egy éven át a magyar történelemnek egyik legszebb fejezetét írták meg és a keresztény polgáriasultság védelmében az egész világ előtt hírt és dicsőséget szereztek a honvéd névnek. A hazatérés és a viszontlátás érzése ősszeforrasztotta a Szíveket és ez a nap külön ünnepe volit a vármegyének és a városnak. A honvédlaktanya udvarán gyülekeztek a katonai és polgári előkelőségek, a hivatalok és iskolák vezetői, a különböző egyesületek, testületek képviselői, a' ievenfenjak és a leventeleányok. A laktanya udvara zsúfolásig megtelt a közönséggel, amely tisztelettel tekintett a harctérről visszatért honvédeink felállított csapatára, élükön Závodszky István századosra és a katonai kitüntetésekkel megrakott többi tisztre, altisztekre, a kemény harcokban megedzett legénységre. Báró Gaudernak Emil ezredes, állomásparancsnok mondta az első üdvözlő beszédet és kifejtette, hogy a győzelemhez izzó hazaszeretet, a legnagyobb fegyelem és az erős munka kell. Ma a kishitűségre, rémhírterjesztésre nincs semmi ok, hiszen egészen mások az erőviszonyok, mint voltak az első világháborúnak idejében. Akkor az oroszok a Kárpátokban álltak, ma pedig ezer kilométer választ el bennünket tőlük. Akkor töretlen erők álltak szemben nyugaton a központi hatalmakkal, ma pedig a német szövetségesünk az Atlanti-óceán partján áll. Olaszország ma a barátunk, Japán, a szövetségesünk, India határán áll. Kérte a honvédeket, hogy ők, akik sokat tapasztaltak, világosítsák fel a falujukat, hogy csak a rosszindulat sugallhatja ma a kishitűséget. Azután a hősi halottakról emlékezett és miközben a nagykanizsai honvédzenekar a Hiszekegyet játszotta, pár percig a kegyelet érzése szállt a szívekből a hiaza oltárán életüket áldozott zalai honvédek sírjai felé. Dr. Brand Sándor alispán a kormány, a hivatalos útja miatt távollevő főispán, a maga és a vármegye félmillió lakosa nevében üdvözölte a visszatérteket, akikért egy éven át az aggódásnak számtalan sóhaja tört elő a keblekből. Most azonban büszkeség tölt el bennünket, mert a zalaiak voltak a honvédsereg utóvédjeinek is az utóvédjei a Don mentén. A hősi halottak emlékét azzal a kegyelettel őrizzük meg, amely kegyelet a nemzet hagyományaiban gyökerezik. Az. elfeledés jelenti csak a halált, az emlékezés — az élet. Végül jó pihenést kívánt a jól végzett munka után honvédeinknek, akik most családi otthonuk felé készülődnek. Azzal fejezte be szavait, hogy az Isten óvja szegény hazánkat, legyen áldása a magyar honvéd dicsőséges fegyverén. Dr. vitéz Tamásy Istyán polgármester a város nevében mondta el a hálaérzés szavait. Hangoztatta, hogy megközelítőleg sem lehet kifejezni a rengeteg érzést, amely szívünket most eltölti. Hála, büszkeség, ötöm, féltő gondoskodás, aggodalom, remény, túláradó szeretet hullámzott egy év alatt a lelkűnkben, hogy végül a viszontlátás boldog örömében egyesüljenek ezek az érzések. Végigkísérte dicső fiait a város népe a nehéz napokban, a karácsonyfa gyertyáinak fényében őket látta, minden imádság értük szállt az égbe. Titeket — mondotta tovább — az tett képessé a kimondhatatlan szenvedésekre, hogy a viszontlátást akartátok boldoggá tenni. Külön fölemlítette a polgármester Závodszky István századának harctéri erényeit, amelyekről annyi megható és lelkesítő hírt hallottunk. Háláját fejezte ki minden visszatért honvédnek* azoknak is, akik most még a kórágyon fe- küsznek és csak lélekben lehetnek jelen a fogadtatás ünnepélyén. Végül figyelmükbe ajánlotta a honvédeknek, hogy a mi ragaszkodásunk egyúttal elkötelezettség is számukra, hogy a végső győzelem kivívásában a békés munka terén is kivegyék részüket. W e j s i c z k y Jánosné az Asszonyszövetség nevében költői szépségű köszöntőt mondott és csokrot nyújtott át, a szeretet jelképét, amelynek minden szirma egy-egy imádság a honvédekért. Závodszky István százados köszönte meg az üdvözléseket és azt a szeretetet, ame1- lyet a honvédek mindig éreztek attól kezdve, hogy elhagyták az otthont. Amikor elhagytuk a Kárpátokat, — mondotta többek között — mindjárt megértettük a pusztulás láttára, hogy nekünk hazánk védelmében a határokon túl a helyünk. A zalaiak is elsők voltak az orosz fal áttörésénél. A motorizált csapatok csak két nappal előbb érték el a Don partját* mint a gyalogosok. Ez mutatja az elmúlt év történetében a teljesítmények egyik mértékét. Január közepéig állták a zalaiak a vihart, nekik jutott a feladat többek között, hogy fedezzék a magyar hadsereg és a szövetségei- sek visszavonulását. A legfelsőbb hadvezetőség is megállapította, hogy a zalaiak minden tekintetben és minden téren megállták a he<- lyüket, ezért honvédeinknek ki is járt a megfelelő tisztelet. Küzdelmeinkhez az erőt az itthoniak szeretetének támogatása adta meg. Majd bajtársaihoz fordulva buzdította őket, hogy amint a támadásban tetőtől-talpig férfiaknak bizonyultak, éppen úgy bizonyuljanak férfiaknak idehaza akkor is, amikor a rombolás munkája után most az építő munkához fognak. Figyelmük azonban állandóan forduljon a budai vár felé és a laktanyára, mert lehet, hogy rövid idő múlva újabb feladatok teljesítésére kapnak parancsot. — Én minden emberemért helytállók személyes felelősséggel, — mondotta emelt hangon — kérem a vármegye
