Zalai Magyar Élet, 1943. február-március (4. évfolyam, 33-71. szám)

1943-03-08 / 54. szám

ÄRA 10 FILLER 1943 MÁRCIUS 8. HÉTFŐ IV. évfolyam #► politikai napilap # 54. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Felelős szerkesztő: Előfizetés: 1 hónapra 2.50, 3 hónapra 7.20 P. Tüttőssy-utca 12. Telefon 80. Dr. PESTHY PÁL Postatakarékpénztári csekkszámla: 30.454 sz. mi*A*tW***$**P*P**Am*ß**P0p0*9**pp**PA**Pt**W*MAP*Wm!W*AMf*Wß*M*&&*A****PPM&*fl^W*imW*t*iA Közel egymillió pengő adóhátralékot töröltek a visszatért három zalai járásban Zala vármegye közigazgatási bizottságának mai ülésén az elnöklő vitéz gróf Tie lie ki Béla ■főispán napirend előtt lelkes szavakkal emlé­kezett meg Kormányzó Urunk országiás ínak 23 éves fordulójáról. Vitéz nagybányai Horthy Miklós — mondotta többek között a főispán, — akit 23 évvel ezelőtt szilárd katonajdl&m- iniek, kiváló magyarnak ismert az ország, több mint két évtizede erős kézzel, bölcsesiéggeií vezeti a nemzetet. Tetteivel bebizonyította, hogy nemcsak a várakozásoknak felelt meg, hanem a romokból újra felépítette Magyar- országot, visszaadta a hitet, bizalmat és le­hetővé tette, hogy az erőben és súlyban, tekin­télyben megnagyobbodott Magyarország Eu­rópa közepén síkrasZálljon az európai művelŐ!- désért és a kereszténységért és hogy betöltse ezeréves hivatását. Azzal a hő fohásszal for­dulónk a Mindenhatóhoz, adja meg a nem­zetnek, hogy vitéz Horthy Miklós testi-lelki erőinek, képességeinek teljességében vezesse nemzetünket addig, amíg a jogos magyar ér­dekek győzelmet nem aratnak és amíg el nem érkezik a boldogabb Magyarországnak új Kor­szaka. A napirend során a hivatalok vezetői tették meg jelentéseiket a közigazgatásnak műit havi állapotáról. Rendkívül figyelemreméltó a pénz­ügyigazgató jelentése, amelyből kiderül, hogy milyen szociális érzéssel dolgozik a vármegye a visszatért zalai területek lakosságának érde­kében. Az ingatlan végrehajtás mellőzésével az öt holdon aluli gazdáknál az alsók nidvai járásban 230 adózónál 8.141.40, a Csáktor­nyái járásban 3.190 adózónál 126.117.10, a perlaki járásban 13.101 adózónál 501.035.04 pengőt törölt a közigazgatási bizottság. Össze­sen tehát ingatlan végrehajtás mellőzésével 68 községben 19.011 adózónál 680.012.39pen­gőt töröltek. Behajthatatlanság címén 7 köz­ségben 1.863 adózónál 147.540.28 pengőt tö­röltek, úgy hogy mindent összevéve 75 köz­ségben 20.874 adózónál az újabb törlés 727 ezer 552.67 pengő, ami a februárban inár törölt adóhátralékkal együtt 26.527 adózónál 933.402.83 pengőt tesz ki. Beszédes adatok ezek, mert megcáfolják azokat a korábban han­goztatott vádakat, mintha a vármegye nem volna a legteljesebb figyelemmé! a murakö­zieket megillető méltásonyosságra. A pénzügyigazgató jelentésének szokásod többi részéből az a kedvező kép alakult ki, hogy az adófizetési képességben erős javulás észlelhető, mert az idén februárban 471.953 pengővel több adó folyt be, mint a [múlt évnek ugyanezen időszakában. A nagykanizsai tüdőbeteggondozóban folyik a betegek fölvétele, mert gondoskodás tör­tént a harctéri szolgálatot teljesítő szakorvos helyettesítéséről. A belügyminisztérium 87 ezer pengő államsegélyt adott a zöldkereszteis gyer­mekétkeztetésre. Megindult a zalaszentgróti tüdőbeteggondozó intézet üzeme is. A közbiztonsági állapotok a múlt hónapban általában kielégítőek voltak. Tűz hét esetben történt, a kár 18.150 pengő, amiből azonban csak 1.380 pengő térül meg. Nagy megnyug­vással1 fogadta a bizottság a tanfelügyelői je­lentést, amelyből kiderült, hogy lényeges javulás Van az iskolázás akadá­lyainak mlegszüintetése taréjt. I Ahol jószándékkal meg akarták oldani a ne­hézségeket, ott meg is találták annak a mód­ját. Most már csak Pál'fiszegen nem működik az iskola, die onnan a gyermekek a másfél kilo­méterre llevő Mitej községi iskolába járnak. Az állatorvosi jelentés szerint a mételykor egyes mélyebb fekvésű területeken számottevő mértékben jelentkezett. A földmívelésügyi mi­nisztérium állategészségügyi osztálya meg- igérte, hogy a megye nagyobb mennyiségű ingyenes Distol't kaphat a betegség leküzdé­sére. Ugyancsak kilátásba helyezték, hogy ser­téspestis ellen szimultán oltások céljaira 300 liter szérumot és megfelelő mennyiségű ví­rust is fognak adni Zalának propaganda cé­lokra. Az anyagok igénylése az alispán útján meg is történt. Állatkivitel Olaszországba 42 ló volt. A jelentésekhez dr. Thassy Kristóf, Gyömörey Sándor és Gyömörey István szólalt fel. Szó tárgyává tették a kiosztás alatt tevő muravidéki birtokok ügyét, hogy azok parlagon nie ma­radjanak, az aratómunkások vonakodását a leszerződéstől, illetve azt, hogy elmennek in­kább a Máv-hoz pályamunkára, mert ott állí­tólag magasabb órabéreket kapnak. Szó volt még arról, hogy a szénaátvievők Gelsén nem fiziették meg időben az árakat és levonásokat 'eszközöltek. A főispán válaszában kijelentette, hogy a muráninneni területeiken a földhözjutt- tatás már megtörtént. Körülbelül 100 hold terület felett piedig a Közjóléti Szövetkezet rendelkezik. Addig is, amíg az utóbbi ingat­lanok juttatása megtörténik, haszonbérbe ke­rülnek és ennek ellenőrzéséről különös figye­lemmel kell gondoskodnia a gazdasági fel­ügyelőségnek, nehogy megművel etlepül ma­radjon akár egy darabka föld is. Az aratór munkások ügyében már korábban előterjesz­tést tett a főispán a minisztériuminak, hogy, I I fi 11;«*--­az öisszfes állami üzemiek, így a Vasút is láttassanak el munkásszázadokkal, hogy a mezőgazdasági munkások felszabadít- tassanak. A március 15-ike után el nem szer­ződött mezőgazdasági munkásokat pedig tud­valévőén munkásszázadokba fogják besorozni. Szerdán a belügyminisztériumban tartandó fő­ispánt értekezleten egyébként szintén a leg­nagyobb nyomatékkai fogja ezt az ügyet szó- vátenni és intézkedést kérni benne. A széna1 átvételénél való visszásságokat tudomására jut­tatja a szálastakarmány egyesülésnek, amely az áraknak pontos időben való kifizetéséért felelősséget vállalt. Végül a gazdák figyelmébe ajánlotta a főispán az állati szőrök összegyűj­tését. Meg kell szüntetni a sertések pörkölés sét, hogy a disznószőr más állati szőrökk|el együtt fonalkészítésre szolgálhasson. így a gazdák jelentékeny bevételre tesznek szert. A mai nap országos és világ­vonatkozású Az olasz lapok megemlékeznek arról, hogy most volt egy éve annak, hogy Kállay Miklós, miniszterelnök átvette a magyar kormány ve­zetését. A lapok híradása szerint a miniszter­elnök a Kormányzó Úrral együtt a jobb jövő felé vezeti nemzetét. (MTI) * A keleti arcvonalon a legutóbbi harcokban a szovjet hatalmas vereségeket szenvedett. Az Ilmen-tótól délre a bolsevisták tovább folytat­ták támadásaikat, die eredményt nem sikerült íelérniök. Karkovtól délre a németek legalább három bolsevista hadosztályt morzsoltak fel az utolsó emberig. A hadizsákmány itt ezer já- rómű, valamint számos egyéb hadianyag. Az afrikai harctéren mélyen behatoltak a tengely- csapatok a 8. angol hadsereg felvonulási te­rületére. Északtunéziában folytatták előretöré­süket. Az angol menekülés itt futássá válto­zott. A tengelycsapatok elfoglalták a Terrat- fokot. Az angolok itt is vad futással mene­kültek a fogságba kerülés elől. Az arcvonal egy másik szakaszán a tengely csapatok oldalba támadták a briteket. (Nemzetközi Tájékoztató Iroda.) A bolsevisták a kubáni hídfőtől északra újabb csapatokat vontak össze, hogy megaka­dályozzák a németek előretörését az Azovi- teinger felől. Azért a nérneij csapatok kényte,- leinek voltak kerülővel végrehajtani előreltöré- süket. A felső Donyec és Krasznograd között a németek felmorzsolták a III. bolsevista had­sereget. Az olasz főhadiszállás jelentése szerint a tuniszi arcvonal déli szakaszán helyi jellegű csatározások voltak. A légierő harckocsi tábor­helyek, tüzérségi ütegek és gépkocsi oszlo­pok bombázásával hathatósan támogatta a szá­razföldi hadműveleteket. Légi harcok során öt Spitfire-gépet lőttek le. Egy ellenségeís légi­kikötőben pedig több, a földön veszteglő gé­pet pusztítottak el. (Stefani) Helsinki jelentés szerint Sztálint a Szovjet­unió tábornagyává nevezték ki. Mára virradóra a német légierő hatásos tá­madást intézett Anglia egyik déli kikötővárosa ellen,. Ugyanazon idő alatt a brit repülők csu­pán zavaró repülést hajtottak végre Német­ország ellen. Bombákat ezúttal nem dobtak le. (NTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom