Zalai Magyar Élet, 1943. február-március (4. évfolyam, 33-71. szám)

1943-03-12 / 58. szám

1943 március 12. 3 ban kivágni Valószínűleg ezt használta föl a nomád szobrász arra, hogy emberfej alakra faragja, mert a szem és az orr körvonalai még most is jól kivehetők. A Nemzeti Muzeum régészeinek véleménye ezidő szerint a következő: Kétségtelen, hogy a pomázi Holdvilág-árok­ban találták meg a mai Magyarország területén az első helyet, amelyet a honfoglaló magyarság vallásos színhelyül használt. Az is valószínű, hogy a kereszténység felvételekor ide húzódtak az ősvallásban maradtak. Eddig Magyarorszá­gon ilyent még nem találtak. A rokon bolgár nép területén, Madarában tártak fel hasonlót. A Holdvilág-árokbeli kőbánya igen sok hason­lóságot mutat a Madara-beli valiásliszteleti- hellyel. (A Madara szóban is fellelhető a „magyar“ szótő) Az is köztudomású ma már, hogy a bolgár nép nemcsak rokonunk, de a honfoglaló korszakban ugyanabban a művelt­ségben élt, mint a magyarság. Valószínűnek látszik, hogy nemcsak istentisztelet céljára használták ezt a helyet, hanem egyúttal temet­kezésre is Éppen ezért rendkívül fontos a magyar tudományosság szempontjából, hogy a kőfejtő előterét pontosan és alaposan feltárják. Az eddigi jelek alapján ezektől a rövidesen meginduló föltárásoktól további igen fontos eredményeket várhatunk. Hogy Árpád sírját megtalálják-e vagy sem, az nem teszi felesle­gessé a kutatást, mert az eddigi leletek is ér­tékesek és igen valószínű, hogy a továbbiak­ban is fontos adatokat hoznak majd a hon­foglaláskori magyarság művelődésének isme­retére. D . VÁMOS KÁLMÁN Apró zalai hírek Zalabesenyő község 6 ezer pengőt szavazott meg a magántulajdonDan levő körjegyzői lakás és iroda tatarozására. A vármegye megtagadta a jóváhagyást, mivel felsőbb hatóságok az összeget a költségvetésből törölték. — A vár­megye jóváhagyta Alsólendva képviselőtestüle­tének határozatát, amely szerint a községnek telekkönyvi tulajdonába jutott egészségházat egészségügyi intézmények cé jára adja át. Ha időközben a község ezt az épületet más célra kívánná felhasználni, akkor azt csak a belügy­minisztérium engedélyével teheti meg és úgy, hogy kötelezi magát az egészségügyi intézmé­nyeknek más megfelelő épületekbe való elhe­lyezésére. Az egyesitett Csesztreg és Kerkauj- falu község nevének Csesztreg néven való meg­állapítását javasolja a vármegye a belügymi­niszternek, az egyesilett PókaszepMk nevét nevét pedig Szepetk névben kéri megállapítani. — Jóváhagyta a vármegye Sümeg község ha­tározatát rendkívüli erdővágásra és az 1941 évi erdőtűzből eredő több mint 8 ezer pengő kárnak a Máv-val egyezségi alapon való rende­zésére. — A keszthelyi járásban is történtek újabban trachoma megbetegedések. Ezért az orvosi ellenőrző megbízatást a belügyminiszter arra a járásra is kiterjesztette Ennek követ­keztében dr. Győrffy Sándor ellenőrző trachoma orvos utiátalányát a vármegye ez év március elsejétől kezdve évi 2640 pengőben állapította meg. A Magyar Élet Pártja sümegi szervezetének párthelyiségét a Katolikus Legényegylet nagy­termébe helyezték át. — Lezuhant testgyakor­lás közben a nyújtóról Rosenthal Ferenc sü­megi gimnazista és kartörést szenvedett. —- Március 16-án Kaposvárott a szabadegyetemen (előadást tart dr. Szerecz Imre keszthelyi apát- plébános a családvédelem munkájáról, Nagy Sándor geszthelyi premontrei tanár pedig a magyarság faji összetételéről. — A veszprémi megyéspüspök Skáfár Iván áldozópapot Szé­pé tkre helyezte káplánnak. — Másodfokon is helybenhagyták dr. Begidsán Emil nagykani­zsai ügyvédnek 100 pengő pénzbüntetését a rendőrség kigúnyolása miatt. — Csopakon a Ludas Matyi című énekes színmüvet, Palőz- nakon pedig a »Rajta-rajta« és a »Legényf ir- íang« című darabokat adták elő a műkedvelők. Az utóbbi műkedvelők Alsóörsöm is szere­peltek és két előadásukkal 442 pengőt szerez­tek a honvédcsaládok számára. A földmívelésügyi miniszter a balatonfüredi m. kir. kertészeti felügyelőség működési körét Zala és Veszprém megyék területére kitérjél­dően állapította' még. — Láttamozta a belügy­miniszter a zalaapáti, nagybakónak!, zalaszent- batázsi és babosdöbrétei Gazdakör alapszabá­lyait. — Honvédelmi munkára kötelezte a bejl- ügyminiszter dr. Meiselís László izraelita val­lásit munkácsi orvost a tótsizerdahelyi kör- orvosi teendők ellátására. MAGYAR HŐSÖK A legsúlyosabb helyzetben is a rendületlen kötelességteljesités szép phdáját adta a szovjet ellen vívott harcok során dr. Párján Lajos orvos-főhadnagy, egyik honvédgyaiogezredünk vezető orvosa. Ezrede 1942 május 14 én kemény harcban állott Bereka mellel', nagy túlerőben lévő bol­sevista erőkkel. Bar e harc során az ezred kötözőhelye csaknem állandóan heves tüzérségi tűzben állott, köt azt sorozatos légitámadások is érték. Párján orvos-főhadnagy a legnagyobb körültekintéssel és önfeláldozással végezte mun kájat és gondoskodott a sebesültek hátraszálli- tásáról. Eközben maga is megsebesült. Sebesü­lésével azonban nem sokat lo édve, fáradhatat­lan kötelességtudással s valóban mintaszerűen látta el feladatát. A délutáni órákban súlyos haickocsilámadás érte az ezredet. A bolsevista haickocsik tüze csakhamar a kötözőhely környékét is elárasz­totta, amikor a honvéd harccsoport további veszteségek elkerülése végett parancsot kapott a visszavonulásra. A sebesült Párján orvos- főhadiagy e válságos pillanatokban sem gon­dolt helyének időelőtti elhagyására, sőt az utolsók között az u óvéddel együtt hagyta el segélyhelyét, miután valamennyi sebesültjét ellátta és hátraszállitotta. Bátor és vitéz maga­tartásával nemcsak a sebesültek életét mentette meg, hanem a segélyhely teljes felszerelését is, noha ekkor már az utóvédeket a teljes bekerí­tés veszedelme fenyegette. INNEN IS — ONNAN Kolozsvár mellett pásztorok legeltetés mel­lett fémtárgyat tatálltak, amelyet botjukkal ütö- getni kezdtek. A fémtárgy, amely grálnát volt, felrobbant, egy pásztort halálra sújtott, hár­mat pedig é le tv es zé 1 ey e sen megsebesített. — Megható esküvő volt a szegedi hadikórházban. Ribes István honvéd, aki az orosz harctéren, egy nagy páncélos áttörés alkalmával kapott sebesülése miatt elvesztette, a baláhát, felesé­gűi vette az önkéntes ápolónői szolgálatot tel­jesítő Mészáros Gizellát. — A milánói egye­temet ideiglenesen Bergamóba helyezik át. — Részegségében kiirtással fenyegette meg a családját Sigelie Ferenc móri napszámos. Erre a leánya fejszét ragadott és halálra sebezte* Viele, az édesapját. — Összegyűjtik Fejér megye ‘népihagyományait, táncait, dalait, népművészeti termékeit. A vármegye egyelőre 500 pengő segélyt szavazott meg erre a célra. — A német vegyészek gumit állítanak elő a gyermeklánc­fűből. — Gazdag szénről,egre bukkantak Pilis- vörösifár határában. — Márviáinylapion elhe­lyezett domborművű arcképét mintázta meg XII. Pius pápának Füliöp Elemér szobrász­művész. A domborművet a magyar társadalom ajándékaképpen küldöttség adja át a Szent­atyának, Magyarország nagy barátjának, 25 év,es püspöki jubileuma emlékére. — Boldoggá avatják március 21-én a pápa jelenlétében azt a 29 misszionáriust, akiket 1900-ban a kínai boxerlázadás idejében megöltek. — Rézhiány miatt keménypapírból készítik ,az Egyesült Államokban az aprópénzt. — Egyhónapi elzá­rásra és 5 ezer pengő pénzbüntetésre. ítélte Budapesten, a rendőrség ki h ágáis i bírája Stei­ner József építészmérnök, háztulajdonost, mi­vet nem fűtötte ,az előírt módon a lakásokat. Hirdessen a-ben HSREK — Tla.migyi híríék. A vallás- és közoktatás­ügyi miniszter Csathó Margit és Takács Ro­zália alsómihályfalvai állami népiskolai helyet­tes tanítónőket rendes tanítónőkké nevezte ki. — Március 15-én lobogózzuk fel házainkat. Zalaegerszeg város polgármestere a nemzeti zászló használatáról és megbecsüléséről alkotott szabályrendelet értelmében felhívja ,a város lakosságát, a háztulajdonosokat, hogy már­cius 15-én, nemzeti ünnepünkön házaikat lo­bogózzák fel. A szabályrendellet nemcsak a zászlókitűzésnek a kötelezettségét írja ellő, ha­nem azt is szigorúan tiltja, hogy valaki elron- gyofödött zászlót használjon fel erre a célra. Aki a rendelkezést nem tartja meg, kihágást követ el és megbüntetik. Reméljük, hogy ez alkalommal a rendőrség érvényt szerez majd a szabályrendeletnek és megfigyeli azokat a házakat, amelyeknek gyakran igen jó anyagi viszonyok között levő tulajdonosai fittyet hány­tak eddig a szabályrendeletnek és hazafias kö­telességük teljesítésének. Követeljük a meg­büntetését azoknak, akik botránkoztatpak'. —• Itt említjük meg, hogy a ferences plébánia- hivatal közlése szerint a Jézus Szíve ferences plébániatemplomban március 15-én 8 órakor lesz az ünnepélyes szentmise,. A Mária Mag­dolna plébániatemplomban fél 10-kor kezdődik az ünnepélyes szentmise. — Az Actio Catha.ica lelő,adássorozata' Sii- tejgeüi. Az Actio Gatholíca a nagyböjt minden péntekén a Katolikus Legényegyletben elő­adásokat tart a családvédelemről. Az előadás- sorozatba Darnay Olga, a Mansz eiinöknője, dr. Aczél Elemér községi orvos, dr. Takács Jenő kir. közjegyző, Koloszár István mihály- fai plébános és Németh József tanító kapcso­lódnak be előadókként. — Ipar testületi hír. A zalaegerszegi ipar- testület értesíti tagjait, hogy a március í 5-iki ünnepélyre testületileg zászló alatt fog fel­vonulni. Kéri az iparosokat, hogy délelőtt fél 10 órakor minél nagyobb számban jelenjenek meg az ipartestület székházában. — ri ötezer József zalaegerszegi borkereskedő 20 pengőt adományozott az elaggott iparosok javára. — Névmagyarosítás. Dr. Holler Andor baj­osai születésű, jelenleg pécsi városi tisztviselő a családi nevét Bajcsá-ra változtatta meg bel­ügyminiszteri engedéllyel. — Ba.ti.rii szo.gr altéÍií.re kiértitek egy zala­egerszegi nyeij asszonyt. ' Egy zalaegerszegi leánynak vőlegénye február 20-iki keltezéssel azt írta, hogy együtt van a Magyar Vetés szerkesztőjével, dr. Dávid Tiborral, aki már két és fél hónap óta nem adott hírt magáról. A leány szüleinél egy Regolyi neyű fiatalember lakik, vagy lakott, aki itt dolgo­zik Zalaegerszegen. Dávidné megnyugtatására kénem a leányt, fáradjon el hozzám, a Tisza István-téri lakásomra. Halász Kálmánná. — Anyakönyvi hírék. A .zalaegerszegi állami anyakönyvi híva tálban ia Ihiét folyamán a követ­kező bejegyzésiek történték. Születés: Egyed József szabósegéd és Hári Margit Sándor fia és Zsuzsanna leánya rk., Zsuppányi Ferenc Máv vonatkisérő és Dóczy Mária Mária leánya rk., Nágli Anna napszámos Erzsébet leánya rk. (Niekepasdpúszta), Takács Jienő molnár és Cinder Szidónia Ernő fia rk. (Alibánfa), Szép Géza gépkocsivezető és Tóth Erzsébet Erzsé­bet leánya rk., Óvári János napszámos és Bangó Mária Teréz Ibánya rk. (Zia’Jakoppány), Niedeítkó Ignác gazdasági cseléd és Nyakas Erzsébet Gyula fia rk. (Leintiszombathely), Dómján János körjegyző és Braun Ilona Bor­bála leánya rk. (Murabeszterde). Halálozás: Egyed Sándor 1 napos rk., Farkas Istvánná szül. Németh Erzsébet 29 éves rk. (Bárszeint- mihályfa), Császár Margit 5 napos rk. (Zala- szentgyörgy), Ritter János gazdasági cseléd 40 éves rk. (Keirkáskápolna), Egyed Zsuzsanna 4 napos rk., Szed mák László nyug. Máv asz­talos 75 éves rk. Házasságot kötött 4 pár: Bakonyi Zsigmond városi kisegítő becsüs Kuzma Erzsébettel rk., Horváth Sándor hon­véd Kolompár Annáival rk., Cigány János nap­számos Kiis Magdolnával rk., Salamon István földmíves Farkas Máriával rk. Úri ingek, női és férfi zsebkendők szép választékban kaphatók a Schütz Áruházban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom