Zalai Magyar Élet, 1943. február-március (4. évfolyam, 33-71. szám)
1943-02-12 / 34. szám
1943 február 13. 3 HZöW\R%,ET MAGYAR HŐSÖK Bámulatos hidegvérrel s a legnehezebb helyzetben is rendíthetetlen elszántságával tüntette ki magát a Don menti harcokban Király Béla főhadnagy, egyik gépkocsizó zászlóaljunk parancsnoka. 1942 szeptember 11 én csapataink támadást intéztek a Sztorozsevojetól keletre levő erdőben kiépített rendkívül erős szovjet állások ellen. E támadások során Király főhadnagy hatalmas lendülettel ragadta magával századat, mélyen betört az ellenség védőállásai mögé s ott 80 foglyot ejtett, valamint sok fegyvert zsákmányolt. Az ellenség ekkor mintegy félszázadnyi erővel gyors ellentámadást indított Király főhadnagy százada ellen. A főhadnagy a váratlanul változott helyzetben is megőrizte nyugalmát s áttekintőkészségét, s a helyzetet nyomban felismerve kiválóan megszervezett tüzével meg- torpantolta az előretörő szovjet századokat. Ennek megtörténte után az ellenség pillanatnyi megrendülését felhasználva páratlan támadással felelt s az elsöprő erejű roham szétmorzsolla és megfutamította az ellenséges erőket. Az elmúlt évek terménybeszolgáltatási rend- I szerének ismeretében és a jekln'.eg rend elk e- I zésre álló adatok birtokában jobb, igazságo- | sabb beszolgáltatás! módot nem lehetett volna kidolgozni, mint a Jurcsek-félét. E!zt, úgy gondolom, minden hivatását betöltő, dolgozógazda elismeri. Több zalai gazdatársammal már elvégeztük a számításokat és megnyugodva állapítottuk meg, hogy — úgy mint eddig is — teljesíteni tudjuk minden nagyobb megerőltetés nélkül az előírt kötelezettségeket. De viszont a múlt évi terméseredmények és helyi ismereteink alapján kijelenthetjük azt is, hogy tesznek szép számmal és nagy területtel rendelkező olyanok is, akik nem tudnak az eddig folytatott gazdálkodási rendszertelenségük mellett a köz ellátására előírt termények beszolgáltatás! kötelezettségének eleget tenni. Ezekre büntetést helyez kilátásba a rendelet. Igen ,ám, csak az a baj, hogy az ilyenektől befolyni remélt büntetéspénzzel nem lehet kielégíteni a zsírra és lisztre váró ellátatlanokat. De ha még ki is lehetne elégíteni, hogyan és miből fizessen az a földtulajdonos, aki legelsőrendű kötelességének se|m tudott eleget tenni?! Az eozinált búza és az ártartó (intervenciós) állatvásárlás idején legfeljebb az ilyen, tulajdonosok hitelezői izgultak, ha parlagon maradt a föld, vagy üresek voltak a jászol-karikák, de nem nehezteltek rájuk se|m gazdatársaik, sem a rendelkezésre álló javakban bőségesen válogatható fogyasztó közönség. De ma oda kell fordulni minden tekintetnek, — a legelsőrendű élelmiszerekért sorban állóknak éppen úgy, mint a többlet-teher alatt nyögő, de dolgozó gazdáknak — ahol nem úgy művelik a földet, amint azt a mai idők ■megkövetelik. Meg kell találni a módját és lehetőségét, hogy minden talapalatnyi termőföld a közellátás szolgálatába állíttassák. Bár a ’mezőgazdaság tényleg a legelső és legnagyobb hadiüzem, rendeletileg azzá nyil- nítva ezideig még nem lett. Ahol eddig egyszer kapálták a répát, (volt, ahol a nagy gaz miatt kaszálták!) és ahol kapálatlanul maradt a kukorica, ott valószínűleg ez évben is úgy marad. Ha pedig így lesz, akkor a Jurcsek-féle rendeletben előírt ellenség három Ízben is megkísérelte Király főhadnagy századának visszavetését. Bár a támadó gyalogságot legnehezebb tipusu harckocsikkal is támogatta, a század mindhárom támadást visszaverte, az állásaikba betört harckocsik kö zül pedig többet köteges kézigránátokkal annyira megrongált, hogy azok is menekülésié kényszerültek. kötelezettségüket teljesítő gazdák a btszolgáltatandó terményeik után maradó készlet felett nem fognak szabadon rendelkezhetni. Ez pedig rohamosan odavezet, ahova már elindulA mai élet egyik legfontosabb célja az élelmezés biztosítása. Ennek érdekében nagy munkát fejtenek ki a különböző hatóságok és erejüket megfeszítve igyekszenek az élelmiszerek arányos elosztásával az ország szükségletét biztosítani. A bevezetett korlátozások mellett gondoskodnak arról, hogy a lakosság megfelelő útmutatásokat kapjon a megszokott élelmiszerek korlátozása miatt beállott hiányoknak pótlására. Üek az útmutatások a lehetőségekkel számolnak és a lehetőségekhez viszonyítva étrendet, valamint ennek elkészítési módiát is közfik. A Közjóléti Szövetkezet a vármegye alispánjának utasítására szintén bekapcsolódik a mai idők legfontosabb kérdéseinek megoldásába, még pedig úgy, hogy a sokgyermekes családok részére lehetővé teszi zöldséges kiskertjük tervszerű megmunkálását. Ebből a célból térképezve munka és üzem- tervet készített, mérlegelve a lehetőségeket, hogy a rendelkezésre álló területet a tulajdonos a leggazdaságosabb módon tudja kihasználni. A kert tervét úgy készítették el, hogy egy férfi heti félnapi és egy nő heti egynapi munkával rendben tudja tartani. í * - ££ A kiskertnek kora tavasztól késő őszig meg kell teremnie a házi használatra szükséges zöldségféléket, sőt a befektetett kiadásokat a fölös termények értékesítéséből még be is kell hoznia. A kiskerteket jelentkezés alapján állítják be. Jelentkezhetik minden olyan családfő, akinek 200—450 négyszögöles telke van, aki vállalja a kötelezettséget arra, hogy az irányítást mindenkor elfogadja és a munkát pontosan, ieikitunk: nem a gyenge gazdák fognak teljesítményben fölemelkedni a jók mellé, hanem a jók és a legjobbak is oda süllyednek, ahol már nem jövedelmező a gazdálkodás és a föld sem töltheti be nemzetfenntartó hivatását. Az itthonmaradt gazda és munkás tehát most ne politizáljon! Aki nem vak, lássa mieg, aki nem süket, hallja meg: a mi munkánk! eredményétől függ a fennmaradásunk, vagy pusztulásunk. Ahogy küzdő katonáink állják a sarat, nekünk is egységes szellemben, cjgyakarattal tartanunk kell a belső arcvonalat. A munkás is megkapja a megérdemelt bérét, azért nem kérünk a hatóságoktól mást, csak! a kötelezettségeiket nem teJjeisítőkkjel szemben a legnagyobb szigort, ijgazságos, egyenlő teherviselést és minden épkézláb magyarnak teljes erejű munkába állítását. I ismeretesen elvégzi. A jelentkező a térkép, a I munka és üzemterv egy-egy példányát megkapja és a kert bevetéséhez szükséges magokat, valamint a beültetéshez szükséges palántákat a Közjóléti Szövetkezettől a vételár 1943 október 1 ig való befizetési kötelezettsége mellett átveheti. Az állandó ellenőrzést a községi munkaközösségi tagok végzik, az irányitást időről-időre hirlapilag teszi meg a Közjóléti Szövetkezet. A fölös termények értékesítéséről annak idején szintén gondoskodik. Az igy beállított kiskertek kiadásai 30—60 pengőt tesznek ki egy évben a zöldséges kiskert céljaira megművelt terület nagysága arányában. Ennek az összegnek a háromszorosát kell a kertnek kihoznia, nem készpénzben, hanem a termelt zöldségfélék értékében. A legszebb és legjobban fizető kiskertek jutalmazására dijakat tűzött ki az alispán. A kitűzött dijak összege és számszerű megálla- p.tása a létesítendő kiskertek számától függ. Reméljük, hogy alispánunk jóindulatát és a Közjóléti Szövetkezet támogatását sokan fogják értékelni és megértik azt a nagy segítséget, amit egy tervszerűen megművelt zöldséges kiskert jelent egy családnak Jelentkezéseket február 25-éig fogad el a Közjóléti Szövetkezet, mert később a magokat és palántákat már biztosítani nem tudja. Jelentkezni lehet írásban is, a név, foglalkozás gyermekek száma és a kertnek szánt terület nagyságának megjelölésével. — Rlemdiefs bíróság elé utalták a rögtönítélő bíróság helyett. A nagykanizsai rögtönítélő bíróság most tárgyalta a bűnügyét Mez- ga Dezső 25 éves törökudvari földmívesnek, aki az elsötétítés ideje alatt benyúlt egy ablakon és azon keresztül elemeit egy pár cipőt és több ruhaneműt. A vádlottat a rendes bíróság elé utalták, amely aztán jogerősen 6 havi börtönnel sújtotta. : j g - és minden lakberendezési tárgy nagy választékban BUtOr Szalay és Dankovitsnál WW M • 1 Bútorcsarnok: Zalaegerszeg, Batthyány-utca 4. Öt nappal később, szeptember 16 án az Zalai gazdahang az idei terménybeszolgáltatáshoz KRASSOVICH LÁSZLÓ. Zöldséges kerteket létesít Zala vármegyében a Közjóléti Szövetkezet