Zalai Magyar Élet, 1942. szeptember-december (3. évfolyam, 196-269. szám)
1942-10-07 / 225. szám
1942 október 7. 3 MagkarIxeT FERENCJÓZSEF KESERŰVIZ Hitelszövetkezeteink a hadviselési célok szolgálatában A TÉBE keletmagyarországi körzete a napokban Kolozsvárott ülést tartott. Bodor Bertalan vezérigazgató elnök rámutatott arra, hogy a magyar hitelélet szervei között az erdélyi pénzintézetek mily fontos közgazdasági tevékenységet fejtenek ki. Hangoztatta, hogy szükség van az intézetek egységes irányitására, amit a TÉBE keletmagyarországi körzete már eddig is ellátott a Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központ közreműködésével. Szent- iványi Gábor előadásában kifejtene, hogy a hitelpolitika síkján nem újabb intézmények felállítására, hanem a meglevők megerősítésére van szükség. Dr. Kresz Károly, a TÉBE ügyvezető igazgatója, előadásában hangsúlyozta, hogy a hitelszervezet minden tényezőjének ma elsősorban a hadviseléssel kapcsolatos pénzügyi célok szolgálatában kell állniok. Kifejtette a tőkeképződés előmozdításának fontosságát annak érdekébén, hogy a honvédelem szükségletei megfelelően kielégithetőek legyenek. Az ülés ezután határozati javaslatokat fogadott el a hadikölcsön-átértékelésről szóló törvénynek a pénzintézeteket érdeklő kérdései tekintetében, a háborúval kapcsolatos váltójogi kérdésekben és a pénzügyileg támogatott közszáliítások engedményezésével kapcsolatban. Sümegcsehiben pajták és kaslak égtek el a gyermekjáték miatt Sümegcsehi község lakosságát délutáni munkájában tűzi lárma zavarta meg. Tóth Ferencné föidmüvesasszony a közeli búcsúra készülve, háza falának meszelésével foglalatoskodott, miközben megriadt gyerekek futására lett figyelmes. Mire kisietett az utcára, már TóSh János földműves zsuppfedeles pajtája és a mellette álló kazla hatalmas lángok között égett. Az asszony a szomszédok társaságában hamar tüzilármát csapott és nyomban a tűz színhelyére sietett. Mivel a szél erősen fújt, a tűz hamarosan átcsapott Farkas Vilmos földműves szé- rüskertjébe is és a pajta és kazal szintén a tűz áldozatául esett. A község tűzoltósága a lakosság megfeszített munkájával együtt több órán át küzdött a tűzzel, amíg annak tovaterjedését meg tudta akadályozni Tóth János kára 2080 pengő, Farkas Vilmosé pedig 2350 pengő. Az utóbbinak biztosítás révén megtérül a kára. A lefolytatott nyomozás szerint a tüzet egy gyermek okozta, aki gyufával játszadozott. A két gazdát a tűz az összes takarmánykészlelátől, valamint gazdasági felszerelésétől teljesen megfosztotta. HIRDETMÉNY A m. kir. minisztérium 5410—1942. M. E. sz. rendeletével az olajipari erőtakarmányok forgalmát újból szabályozta. Felhívom Zalaegerszeg m. város olajosmagvakat termelő gazdaközönségét, hogy olajpogácsa igényére vonatkozó fenti rendelet a Budapesti Közlöny 217. számában megjelent, s az a hivatalos órák alatt hivatalomban megtekinthető. Zalaegerszeg, 1942. október 2. Polgármester. Urnákat kérünk minden trafikba a honvédeink számára szolgáló dohán yadományokra Kaptuk a következő levelet, amelyben foglaltakat teljesen magunkévá tesszük: „Most, amikor nemzetünk élet-halál harcát vívja és hős honvédeink a messze távolban levő Don partjin az ellenséggel szemben halált megvető bátorsággal küzdenek, fontos érdek fűződik ahhoz, hogy a külső és belső arcvonal között a kapcsolat minél szorosabb és szere- tetteljesebb legyen. Ennek a törekvésnek a szolgálatában az a gondolatunk támadt, hogy derék honvédeinknek dohánnyal és cigarettával való ellátása érdekében az összes trafikosokat fel kellene hívni arra, hogy árudáikban két urnát helyezzenek el azzal a rendeltetéssel, hogy a vásárló közönség tetszése szerint minden vásárlás alkalmával egy-egy cigarettát vagy néhány fillért tegyen az urnába. Külön urna szolgálna a cigaretta és külön a pénzadomány számára. Ha a szerkesztőség elgondolásomat a nemes cél érdekében helyesnek találná, szíveskedjék buzdítani a trafikosokat az urnák elhelyezésére, az adományozást pedig a közönségnek hazafias figyelmébe ajánlani. özv. Gyalókay Józsefné.“ PRO PATRIA Ibos István badacsonyi származású huszár hadnagy, gazdasági iskolai tanár és Szmodics István bazitai gépkocsizó gyalogos ja keleti harctéren hősi Októberben kell levágni a kukoricaszárat Felhívják a gazdák figyelmét arra, hogy a jelenlegi takarmányszüke miatt mindenkinek arra kell törekednie, hogy a kukoricaszárat már közvetlen a törés ulán levágja és betakarítsa. A kukoricaszár ugyanis értékes takarmány, de csak akkor, ha tápanyagait jól meg tudjuk őrizni. Az októberben levágott és behordott kukoricaszárban 14 százalék fehérje van, keményítőértéke 26. Már egy hónappal később, novemberben, a fehérjetartalom hiányzik a földön kint hagyott kukoricaszárból, a keményítőérték pedig 14-re csökkent. Decemberben és később a kukoricaszár táplálóértéke elveszett. Közel 500 millió pengő értéket jelent az ország kukoricaszártermése, de csak akkor, ha a szárat idejében betakarítják. A gazda maga ellen vét, de az országnak is kárt okoz, ha nem gondoskodik a kukoricaszár levágásáról és be- hordásáról még ebben a hónapban. A vizsgálatok ugyanis azt bizonyítják, hogy az októberi kukoricaszár szénával felér, a novemberi csak szalmát ér, a későbbi pedig tüzrevaló. jft Finom, meleg teveszőr átmeneti kabátok divatos színekben megérkeztek a Schütz Árú- házba. Hfet ff m és minden lakberendezési tárgy nagy választékban ttÜTOr Szalay és Dankovitsnál Wffff VM W B Bútorcsarnok: Zalaegerszeg, Batthyány-utca 4. Ne dobja el, ha már elolvasta újságunkat, a ZALAI MAGYAR ELET-et, hanem KÜLDJE EL HARCTÉRI HOZZÁTARTOZÓJÁNAK, vagy valamelyik ismerősének. Csak a nevet, rendfokozatot és a tábori postaszámot kel ráírni a lap fejére, aztán bélyeg nélkül betenni a legközelebbi lev él- szekrénybe. Gondoljunk zalai honvédőinkre, akik sóvárogva várják a jó zalai újságot. Apró zalai hírek Dr. Nagy Béla főszolgabíró, Paál Sándor járási m. kir. állatorvos és Répassy Márton járási m. kir. gazdasági felügyelő a sümegi járásban megkezdték a tenyészapaáilatok őszi rendes vizsgálatát. — Dr. Nagy Béla főszolgabíró elnöklése mellett járási tiszti értekezlet volt a sümegi főszolgabírói hivatalban a járásbeli jegyzők bevonásával. — Az 1942. évi őszi lóosziályozás a sümegi jásban a napokban fejeződött be. — Kijelentkezési kötelezettséget el- mulaszlotta Schlesinger Béla szőci kárpitos. Nem jogerősen 5 napi elzárásra átváltoztatható 15 pengő pénzbüntetésre Ítélték. — Súlyos sérülést szenvedett Fatér János sümegcsehi gazdasági cseléd, akit a palánkosi majorban a szarvasmarhák kieresztése közben egy megvadult bika kötelénél fogva elrántott és magával hurcolt. — A sümegi kegyhely javára Németh Jenőné zalaegerszegi lakos 6, Vaszary Katalin váci lakos 100 pengőt adományozott. Letartóztatták Nagykanizsán Fésűs Istvánnét, aki ruhákat csalt ki azzal az ürüggyel, hogy azokat jó áron értékesiti. A befolyt pénzt azután saját céljaira fordította. — 300 métermázsa burgonyát osztottak ki Nagykanizsán az arra rászorultak között. — Hadisegélyezésre fordítják a temetők kivilágítására szánt gyertyák árát Nagykanizsán. Vetőmagvak felára A közellátási miniszter a nemesitett és csak fajtamegjelöléssel forgalomba hozható gazdasági magvak felárát a 91 500/1942. K. M. számú rendeletében megállapította. A közönséges gazdasági vetőmagvak felára előre megállapítva nincsen, de a termelők esetről esetre kérhetik ilyen magvakra nézve is a felár megállapítását, ha valamelyik vetőmagvizsgáló intézettel a vetőmagot megvizsgáltatja és az arról kapott bizonyítvány alapján kérelemmel fordul a közellátási miniszterhez. (VI. Nagymező-u. 1.) A közellátási miniszter a benyújtott kérelmek alapján egyénenként és esetenként engedélyezi a közönséges vetőmag felárát. Az erről szóló részletes útmutatás a Budapesti Közlöny szeptember 24-i számában jelent meg. HIRDETMÉNY Pölöske község Úrbéres közbirtokossága a tulajdonát képező korcsma- és bolthelyiségeket 1942 évi október hó 25-én délután 3 órakor nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek 3 (három) évre haszonbérbe adja. A bérlet kezdődik 194,3 évi január hó 1-én "és végződik 1945 évi december hó 31-én. A bérlethez tartozik 2 korcsmái helyiség, 1 vegyeskereskedésre alkalmas helyiség, 1 lakószoba és a szükséges mellékhelyiségek, konyha, pince, istálló, pajta, jégverem, serfésól. Kikiáltási ár 500 pengő. Bővebb felvilágosítás az Úrbéres közbirtokosság elnökénél megtudható. Az árverés a fentjielzett időben Pölöske községházán lesz megtartva. Kelt Pölöskén, 1942 évi szeptember 30-án. Úrbéres közbirtokossági elnök.