Zalai Magyar Élet, 1942. szeptember-december (3. évfolyam, 196-269. szám)
1942-10-01 / 221. szám
4 1942 október 1. FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ Jfc*. . — ORSZÁGOS GYŰJTÉST RENDEZ A Vöröskereszt október 3-án és 4-én. Mindnyájan vegyünk résit tehetségünkhöz mérten az adakozásban. Hiszen amit adónk, a hazáért véráldozatot hozó honvédemknek adjuk. — Gépkocsi és szekér összieütközése. Az ialsóLendvai piacra igyekezett árúval megrakott szekerével Durov Miron bolgár kertész. A Murakeresztúr és Muraréthát közötti mieredek domboldalon megállt, hogy lova kifújhassa magát. Ekkor váratlanul feltűnt egy személygépkocsi és teljes sebességgel beleszaladt az álló (kocsiba. A ló súlyosan megsérült, a gépkbcsi Utasának nem történt baja, a kertész azonban kisebb sérülésieket szenvedett. — Már Stridóváron is harangozhatnak. Stri- dóvári polgártársaink panaszkodtak, hogy a légvédelmi készültség elrendelése óta elnémultak a harangok és se a misére inem kondították meg, se a temetésre, se délbein, siet az estimára. A stridóváriaknak rosszul esett a dolog annál inkább, mivel szerintük más községekben nem némultak el a harangok. Úgy látszik azonban, hogy mégis lehettek máshol is ilyen panaszai a híveknek, mivel a honvédelmi miniszter most a harangozás ügyében 138.642— 1942 számú rendeletével intézkedett. Eszerint a harangokat egyházi célokra meg lehet szólaltatni, kivéve az elsötétítés időpontjától a hajnalig terjedő időt. * Uj sört csapol a Gosztonyi söröző Szent István napjától. Ize és színe kellemes meglepetés Zalaegerszeg söröző közönségének. — AZ induló színházi idény újdonságairól írásban és képben számol be a Délibáb legújabb száma. jJc Kellemes meglepetésben lesz része, ha megtekinti a Schütz Árúház új modelljeit a konfekció-osztályban. Női átmeneti és szőr- mézett télikabátok, bundák új szabásban raktárra érkeztek. Schütz Áruház. — Kemiandollárom elfogtak egy országos Szélhámost. A kemendollári csendiőrörs elfogta és a zalaegerszegi kir. ügyészségnek adta át Koloszár Ferenc csavargó kőiművessegédet. Azzal gyanúsítják, hogy az ország különböző helyein csalásokat és lopásokat követett el. — Karóval verde el az asszonyt. Hermán István lenti napszámos a község határában ez év májusában összeveszett Fekete Istvánná özvegy asszonnyal. A 29 éves ember karót ragadott és azzal úgy elpáholta a gyengébb nem képviselőjét, hogy az 20 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A bíróság Hermánt jogerősen kétheti fogházra ítélte. — Hívatijan vendég a lakásban. Varga Jó- zsefné Csondor Rozália lentiszombathelyi lakos lopott kulcs segítségével látogatást tett a községében két házban, hogy kinézze magának, mit tehet elorozni. Munkájának elvégzésében azonban a hazaérkező gazdák megakadályozták. A bíróság jogerőisen egyhónapi fogházzal büntette. — Semper Viktor érdekes elmefuttatást közöl a papucshős történelmi szerepéről az Ünnep-mek, gróf Bethlen Margit képes szép- irodalmi lapjának most megjelent új számában. — Jó házból való fiút tanulónak felvesz a Gosztonyi étterem. 1—0 — A régi és korszierű harcászlati eszközökről érdekes cikket közöl a Tolnai Világlapja legújabb száma. Közel száz időszerű magyar és külföldi kép található a lapban. Apró zalai hitek A kastély parkjában leesett a kerékpárról és lábát törte dr. Tarányi Ferenc felsőházi tag, nyírlaki földbirtokos felesége. — Októberre tervezik a zalaegerszegi református templom felavatását. Most a belső berendezés készül. — Kördíjnóki állást szervezett Dabronc, He- tyefő és Zalaerdőd községéle képviselőtestülete1. —• Mandukits Celesztin nővér lett a nagykanizsai Missziós-ház új főmökásszonya. — Megnyílik október 2-án a Csáktornyái zeneiskola. — Őrizetbe vette a nagykanizsai rendőrség Klapper Gyulát, aki motorkerékpárjával elütött egy idős utcaseprőt. Kíappernek a nyomozás szerint nem volt hajtási engedélye. INNEN IS — ONNAN IS 700 háztartás ajánlotta fel Pécsett a moslékot, hogy a város meghízlalhassa a lakosság számára vásárolt 100 darab sovány sertést. — Lebontották Munkácsy Mihálynak, a világhírű festőművésznek munkácsi szülőházát. Az onnan lekerült emléktáblát az űj bérpalotán most díszesebb emléktáblával pótolják. — 12 ház égett el a dühöngő szélviharban az eszter- gommegyei Bajna községben. — Jégeső esett a bácskai Bajmok község határában. A szeptembervégi jégvihar tönkretette a szüretelés előtt áiló szőlőket. — Földrengést észleltek Budapesten éis a közelebbi falvakban. A rengés központja Nagykáta környéke volt. Szakértők szerint a földrengés jelensége összefüggésben van az Alföldnek laza altalajával. — Opera készül Herczeg Ferenc híres Bizánc című színművéből. — 30 ezer hektoliter must átvételére alkalmas telep létesült Szabadkán állami támogatással. — Pajkosságból felült a megnyergelt ökör hátára Fehér Béla várpalotai pásztorlegény. Az ökör megvadult és a kengyelnek használt kötélbe akadt, de lebukott »lovagot« az állat magával hurcolta és halálra rugdosta. — A hadbavonultakért könyörgőj ájtatosságra vonultak ki a veszprémiek ezrei a jutási erdőben levő Rabmária sziklabarlaing- hoz. Dr. Barthos Pál apátkanonok megrázó erejű szentbeszéde után litániát mondtak. Fűszer és hentesáruk csomagolásához felvágó papír olcsón kapható a KAKAS-nyomdában APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket csak a hirdetési díj előzetes lefizetése esetén köziünk. A legkisebb hirdetés ára (10 szóig) 89 fillér, a támpéldány külön fizetendő. Többszöri közlés esetén engedmény. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hirdesse. Fillérekért gyors eredmény. ENYVEZETT BÜKKLEMEZ minden meny-, nyiségben kapható Schreiner István fakereskedőnél, Zalaegerszeg, Rákóczi-utca 3. ALKALMAZNÉK ügyes kovácslegényt, aki kicsit jártas traktorkezelésben is. Teljes ellátást és havi 80 pengőt kap. Jelentkezni lehet Nagy András gazdaságában, Pusztaszentlászlóin. ÉRTESÍTEM az igen tisztelt őröltető közönséget, hogy őröltetési, daráltatási megbízásait 454-es teíefonszámom is átvehetem és azt a leggyorsabban intézem. Csácsi malom. Mozi - Film AZ EDISON-MOZGÖ MŰSORA. Szerda, csütörtök: Nevadai hajtóvadászat. Péntek, szombat, vasárnap: Virrasztás. Hétfő, kedd: Érett lányok. w A SÜMEGI APOLLO FILMSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI. Október 3-án, szombaton este i/^deor; 4-én, vasárnap 1/23, 3/45 és 1/28 órakor; Miért? Főszerepben: Muráti, Páger. Október 7-én, szerdán este 1/28 órakor: Az arany hiénái. Október 10-én, szombaton este 1/28 órakor* 11-én, vasárnap 1/23, 3/45 és 1/28 órakor: Kísértés. Főszereplők: Karádi, Nagy István, Bulla Elma. Október 14-én, szerdán este 1/28 órakor; Bűnhődés. Laptulajdonos: Zalai Magyar Elet lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesthy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Telefon 131. Iskola-cikkeket minden iskola részére az előírásnak megfelelő minőségben és kiállításban, Ffilfß?? Ie0°lcsóbbai» árusít pVpVr'os KsksisÁcfosfoki kapható . könyv-, papír- és írószerkereskedése Zalaegerszeg, Kossuth Telefon 131.