Zalai Magyar Élet, 1942. július-augusztus (3. évfolyam, 145-195. szám)
1942-07-17 / 159. szám
HONVEDEINK áttörő támadásban, amely elől futva hátrál a muszka (M. kir. 1. honvéd haditudósító század jelentése. — "Kizák László főhadnagy.) Éjfél után 1 óra. Némán ülünk a fedezékben. Odakint a tele íiold delejes ragyogása ezüst pázsitszőnyeget terít az alvó vidékre. Dermedt csend van, mégis mintha a levegő telítve volna feszültséggel. Történelmi percek ezek. A magyar honvédség most készül a nagy áttörésre, a hosszú téli hónapok alatt alapos felkészültséggel és gondossággal kiépített orosz védőállások ellen. Mindannyian érezzük a történelmi percek mondhatatlan izgalmát. Szemünk hol a holdvilágos éjtszaka ólmos színű látóhatárát kutatja, hol az óra számlapját nézi. Még egy óra... Pontosan 2 óra 15 perckor kezdődik a gondosan és alapos munkával megtervezett tüzérségi előkészítés, amely egyúttal az általános nagy támadás megindulását is jelenti. A fedezékben halkan felbúg a távbeszélő. A hadtestparancsnokot kisérő vezérkari őrnagy veszi föl a hallgatót és rövid idő múlva jelenti a hadtestparancsnoknak: — Minden rendben! Ólomlábon jár az idő. A hadtestparancsnok harcálláspontján vagyunk. Itt ül előttünk. Keményvágású arcéle merészen rajzolódik ki a homályból, arcát, mintha bronzból öntötték volna. Nyugodt, semmit sem árul el abból a roppant feszültségből, amely körülvesz bennünket. A nagy támadás tervét, még mint a hadseregparancsnokság vezérkari főnöke közvetlen munkatársaival ő dolgozta ki s most a sors úgy akarta, hogy a részletekig kimunkált nagy haditervet őmaga hajthatja végre. 1 óra 50 perc... A dermedt csendet hirtelen puskaropogás lépi fel... Az orosz állások felől hangzik. Feszülten figyelünk. A vezérőrnagy kimegy a fedezékből és a futóárokból figyeli a harci zajt. Mellettem tisztán hallom a parancsőrtiszt órájának halk ketyegését. Az elszórt puskatűz rövidesen él- némul, odaát továbbra is csendes marad a vörös arcvonal — nem vettek észre semmit... A nagy általános támadás ugyan csak a tüzérségi tűzzel együtt indul meg, de a bevezető csatározások már megkezdődtek. Odakint az ellenséges védőállások előtt talán már harc fejlődött ki, de ilyenkor cs!ak a rohamkásek és a szuronyok játszhatnak szeriepet. Zászlóaljaink már ott feküsznek támadáshoz csoportosulva valahol a »senki földje« szélén, rohamjárőreink és rohamutászaink pedig egészen a bolsi állások elé kúszhattak, hogy eltávolítsák a drótakadályokat, kifüistöljék az (előretolt fészkeket, fölszedjék az aknákat és megtisztítsák a betörésre kijelölt rés előtere- pét. A hadtestparancsnok utasítása határozott volt: csendben kell megközelíteni az ellenséget és a bolsi őrszemeket, fészkeket némánj kézitusában kell megsemmisíteni, lefegyverezni. Két óra. Keleten halvány csík szegélyezi már a látóhatárt. Hajnalodik. Még néhány perc csupán. Most már mindannyian kiint állunk a futóárokban, az ollós távcső körül. A vezérőrnagy megnézi karóráját. — Hála Istennek, sikerült észrevétlenül megközelíteni a vörösöket, — mondja könnyű sóhajjal. Azután parancsőrtisztjiéhiez fordul, valamit még mondani akar, amikor ... Megkezdődött!... Mintha a pokol szabadult volna el... Megremeg lábaink alatt [a föld, amint a közepes és nehéz ütegek hozzákezdtek. A hajnal szürke pirkadásában bömbölő ágyúk torkolattüze festi vörösre az ég alját. Süvítenek a gránátok, bőgnek a lövegek, odaát égnek- törő füstgejzirek és tompa dörejek jelzik a becsapódást. B. faluból most hirtelen piros láng- nyelvek csapnak fel — kitünően lőnek tüzéreink ... Harminc percig tart a tüzérségi előkészítő tűz. Az első öt percben minden löveg a legnagyobb tűzgyorsasággal lőtt, majd 20 percen keresztül megosztott célokra tüzelnek tüzéreink. Az utolsó öt percen keresztül újabb élénk megsemmisítő tűz következett. A félórás tüzérségi tűz alatt gyalogságunk átküz- dötte magát az ellenséges aknamezőn és az első védőállásokon. Kivilágosodott. Előttünk a gerincvonalon már saját erőinket látjuk csatárláncban előnyomulni. Itt-ott már felszökken a levegőbe egy- egy zöldrakéta — gyalogságunk már mélyen bentjár az ellenséges védőállások között és előbbre kéri tüzérségünk tüzet. Izzóvörösen kel a nap. Ég, ragyog minden, bíborszínbe borul az ébredő természet. Hirtelen erős motorbúgást hallunk. Nyugat felől zuhanóbombázók húznak a keleti arcvonal felé. Nagy tömegben keringenek az orosz állások felett, maid szédítő zuhanással rontanak a kiszemelt célokra, ledobják bombáikat és máris kecsesen ívelnek fölfelé. Félelmetesen szép látvány... Rádión jelentik, hogy a 263-as magassági pont a mi kezünkben van! B. falut elfoglalták honvédeink. Az északi szárny kitűzött első célját elérte, a déli szárny-zászlóalj azonban heves ellenállásra talált. Erős géppuskatűz hangzik onnét, élesen kelepelnek a golyószórók is, a meglepett vörösök kétségbeesett tüzet árasztanak előnyomuló bakáinkra. Most már ütegeink is állást változtatnak. Az elfoglalt vörös állások mélységi övében már ott látjuk rohamütegeinket is. — Az ellenség ellenállása megtört, hátrálnak! — jelenti a vezérkari őrnagy a hadtest- parancsnoknak. A magyar csapátok az egész arcvonálon áttörték a vörös védőállásokat. A stukák még mindig a vörösök felett keringenek. Most balról egyenletes zúgás hallatszik. Páncélosok jönnek. A mi páncélvadászaink! Előttünk húznak fel gyors bukdácsolással a dombra. A gerincen már a tartalékaink haladnak. Földerítő repülők húznak el fejünk felett. A páncélvadászok már elérték a gerincvonalat s most a vezérőrnagy is elhatározza, hogy előbbre megy, követi a csapatokat. Alig hagyjuk el a harcálláspontot, amikor hirtelen megszólal az orosz tüzérség. Vijjogó sivítás hangzik — a hírhedt »Sztálin-orgona« szól, — egy még ismeretlen, gyorstüzelő nehéz löveg. Ott csapnak le közelünkben gyors egymásutánban a gránátok. Terepjárón megyünk kis darabig előre. Szemben már foglyok jönnek — rongyosak, piszkosak, elcsigázottak, tekintetükben páni félelem, szemükben még ott ül az átélt borzalom, amit a magyar csapatok feltartóztathatátlan, megleplétésiszlerű előretörése idézett elő. Egészen meglepetésszerűen érte a vörösöket a támadás, otthagytak mindent, igen sok löveg, fegyver, lőszer és 'más fölszerelési tárgy a zsákmány már eddig is. Nekünk alig van veszteségünk. Már áthaladtunk a »senki földjén«, meghódított területen gördül terepjárónk. Minden lépésre vigyázni kell most, aláaknázott területem járunk!... Utóbb már gyalog nyomulunk előre. Közvetlenül az elővédkötelékek mögé 1942 július 17. kerültünk! A hadtestparancsnok törzsével együtt a küzdők mögött, ellenséges tűzben, belátott területen... Domboldalon haladunk lefelé. A vezérőrnagy személyesen hallgatja meg az egyés küzdőcsapatok parancsnokainak jelentését, míéhány dicsérő szót kiált oda az előrehúzó honvédeknek, akiknek tekintetében megnyugvás, elszántság, komoly akarat látszik — hiszen itt van közöttük a hadtestparancsnok, részt kér ő is a küzdelemből... Még csak félkilenc. Mintha már rengeteg idő elmúlt volna. Szinte hihetetlen, hogy még reggel van... A hadtestparancsnok térkénen nézi a helyzetet, amikor hirtelen és váratlanul erős isivítás hangzik, mindannyian földhöz vágjuk magunkat és közvetlen, mellettünk lecsap egy orosz gránát! A vörösök pontosan belőtték ezt a területet, belátnak ide és mintha csak sejtenék, hogy itt van a hadtestparancsnok a törzsével, másodpercenként zúdítják lövedékeiket ide a dűlőre... Robbanás robbanás után. Hol jobbra, hol balra csapódnak le a gránátok. Rohanunk előre, felhasználva a másodpercenkénti szüneteket. Csak akkor lapulunk a földhöz, amikor felhangzik a fenyegető fütyülés. Talán öt-hatszáz métert futunk előre, amikor jobboldalt egy elhagyott orosz futójárkot, hevenyészett fedezéket találunk. Ide bújunk be. Arrébb egy orosz tiszt holtteste, elhagyott orosz páncéltörő ágyú ... Még mindig fejünk felett sivít el a vörös gránát — szemtelenül jól céloznak. A hadtestparancsnok terepjáróját csaknem telitalálat éri, erősen megrongálódott. Egyik szilánk éppen azt az ablaküveget üti !át, amely mögött a hadtestparancsnok szokott ülni. Mintegy másfél-két óráig tart kisebb szünetekkel az orosz ágyútűz. Aztán tüzérségünk es előretörő gyalogságunk elhallgattatják. Még mindig az orosz fedezékben tartózkodunk, amikor valaki elkiáltja magát: — Jobbról oroszok! Valóban oldalvást, a magas fűben lapuló, csúszó lorbsz katonákat látunk. A vezérőrnagy hangja nyugodtan cseng: — Kérem a géppisztolyomat!... Felénk mosolyog. Egyszerre végtelen bizalom lés nyugodtság tölt el mindannyiunkat. A parancsnok egyénisége, varázsa ilyen helyzetekben érvényesül. Fegyvereinket tűzkész állapotba hozzuk. Négy géppisztoly van nálunk. De azután kiderül, hogy csak foglyokat láttunk, akik a saját tüzérségük lövései elől bújtak a földbe ... Az ellenség mindenhol hátrál... A magyar honvédség végrehajtotta első nagyobb áttörőtámadását is érezzük, hogy dicső fegyverténynyel írta be nevét újra a .világtörténelembe ... Az iparügyi miniszter rendelkezése a munkásutánpótlásról Az iparügyi miniszter az érdekképviseletek útján felhívta a különböző ipari üzemeket és vállalatokat, gondoskodjanak a munkásutánpótlásról. A rendelkezés szerint a vállalati vezetők kötelessége gondoskodni arról, hogy egyrészről napszámosok és nőmunkások betanított munkásokká, valamint az eddig betanított munkásoknak szakmunkásokká való legsürgősebb átképzése útján, másrészről a hadirokkantaknak a munkába való beállítása útján gondoskodjanak arról, hogy a bevonuló munkavállalók munkahelyeiket az újonnan betanítottak, illetve kiképzettek haladéktalanul elfoglalhassák. Különösen fontos a hadirokkant vakok, valamint a kezükön, illetve lábukon sérültek részére olyan munkahelyeknek sürgős kikeresése, ahol ezek a rokkantak testi rokkantságuk ellenére értékes munkát tudnak végezni. Szóba jöhet még a hadifoglyok munkába állítása is, ha arra szükség lesz. Az iparügyi miniszter felhívása szerint minden munkaadó-érdekeltség létesítsen 3—4 tagú mun- kásutánpótlási bizottságot, amely az iparügyi minisztérium XII1. szakosztályával szoros kapcsolatban fog eljárni.
