Zalai Magyar Élet, 1942. július-augusztus (3. évfolyam, 145-195. szám)

1942-08-25 / 190. szám

1942 augusztus 25. LlAGmRELET INNEN IS - ONNAN IS Újra fölkerül a munkácsi vár falára a Turul "emlékmű, amelyet az ezredévi ünnepségeik idején állítottak és a csehek ledöntöttek. — 25 év után írt haza először Kovács Mihály Volt aradi magyar hadifogoly. Eddig azért nem írhatott, mert szovjet állampolgárnak mi­nősítették és minden lépését ellenőrizték. — Fölépítette Bagyom Ödön arcvonalon küzdő hátai honvéd rombadőlt házát a jutási mű­szaki század. — Kerékpárt csak iparigazol- Aány alapján lehet árusítani, állapította meg a kereskedelmi miniszter. — Kedvezményes áron osztottak ki 3 ezer darab Thomka-féle kaszát, hogy ezt a tudományos kísérletek sze­rint a munkát megkönnyítő és a teljesítményt növelő kaszafajtát minél szélesebb körben el­terjesszék. — Balatoni sást használ az olasz szövőipar pamutosítás céljaira. A sáskivitel már vagontételekben folyik. — Kétmillió 2 pengőst és húszmillió 2 fillérest vernek a közeljövő­ben. — A komáromi híradó zászlóalj két Szegény diáknak tandíjat küldött az arcvonal­ról. — Korszerűen rendbehozzák a XIV. szá­zadból fennmaradt kolozsvári Szent Mihály- femplomot. A tatarozás során máris érdekes festett keresztek és falfestményrészletek kerül­tek élő. — 26 évi orosz “hadifogság után tért haza családjával Breitwei'ser János újverbászi gazdálkodó, a német parancsnoksájg segítsé­gével. — Leánylevente vezetőképző tanfolyam lesz Budapesten szeptember 7-étől 27-éig. Zaletí zarándokok Kaszap Isíván sírjánál Székesfehérvárnak, a királyi városnak zarán­dokhely jellege lett három szempontból. Az egyik az, hogy a Romkertben Szent Istvánnak freskókkal ékesített mauzóleumában van az első magyar király legendákkal koíszorúzott kőkoporsója. A másik az, hogy a róla nevezett kupolás emléktemplomban pihennek Prohászka Ottokár püspöknek, »a Szentlélek hárfájá«-nak hamvai a ragyogó fehérmárványok alatt. A harmadik az, hogy az úgynevezett Sóstói te­metőben domborul a sírja egy fiatal szerzetes- pap-jelöltnek, Kaszap Istvánnak. A sírból titok­zatos erők áramlanak, amelyek egyre nagyobb tömegeket vonzanak oda. Nagy dolgok tör­téntek már itt és az a hit, hogy még nagyob­bak is fognak történni. Csodálatosan magához ölelte már a népietek Kaszap István nevét. Fogalom már az, amely az emberek gondolat- és érzésvilágát keresztül- kasul járja. Ha az ember megkérdezi, merre van a Sóstói temető, már mindenki tisztában van azzal Székesfehérváron, hogy mirevaló ez a kérdés. Nemcsak a legközelebbi utat magya­rázzák meg szíves készséggel és nagy rnejg- llletődéssel, hanem mindjárt hozzáteszik: — Kaszap István sírját ott mindjárt meg lehet találni! Félárnyékos, hosszú, egyenes sétauton hala­dunk a belvárosból kifelé. Igen sokan jönnek velünk szemben, de előttünk és mögöttünk még többen, szakadatlanul. Vannak, akik man­kóval topognak, vannak, akiket tolókocsikon, vagy ölben visznek. Alig teszünk néhány lépést a temetőben, a főút mellett nyíllal ellátott tábla mutatja az irányt Kaszap István sírja felé, amely a sorban a huszonegyedik. A halottas kápolna mögött rézsut nyugatra van a sír. Hatalmas tömeg állja, térdepli és imádkozza körül. A sírt magasan elborítják a levéldíszes friss virágok. A középen fénykép, amely Kaszap Istvánt ábrázolja' átszellemült arccal, mélyreható szemekkel, jezsuita reveren­dában. Egy 4 évesnek látszó, idegbeteg, rán- gatódzó és jajgató beteg gyermeket az édes­anyja a virágok halmazára ültetett és szorosan átfogva mormolja könyörgését. Mások köny- nyezve kérnek megsegítést valaki számára. Mór községből való zarándok földmívesasz- szonv kibontja zsebkendőjét, beninie a harmad- osztályú vasúti jegy. Földet kapar a sírról és. a zsebkendőbe rejti. Többen a sírt övező cementkeretet, vagy a fiejfának megmaradt alsó csonkját faragcsálják késsel, hogy port, szi­lánkot vigyenek magukkal haza. Ismét mások a síron levő virágokból, levelekből visznek magukkal. Július 8-ika óta, amikor a sírnál csodálato­san lábra állt a hosszú éveken át gyógyítha- tatlanul béna Pintér Katalin csákvári leány, már két fakeresztet széthordták apró dara­bokban az imameghallgatást kérő zarándokok. A szomszéd sírokat asZfaltsímára taposta a tömeg. Mindenki szent révülettel és bizalommal várja az újabb csodákat. Szent István napján csakugyan újabb csodá­latos gyógyulás történt a sírnál. Ottanik Etel gyári munkásnőt hozta a sírhoz a nőtestvére, Farkas Józsefné özvegyasszony. Ottanik Etel csontvelősorvadásban szenvedett, több mint egy éve már, hogy egyik lábára se tudott rá­állni. Tolókocsin vitték a sírhoz, ahol hosz- szan imádkozott. Egyszercsak felállt és el­kiáltotta magát: — Meggyógyultam! A zarándokok közül többen elájultak, má­sok hangos sírásra fakadtak a csodálatos ese­mény hatása alatt. A leány elmondotta, hogy imádsága köz­ben meleg, jóságos hangot hallott: — Miért ülsz? Kelj fel. és menj! Szót fogadott a sugallatnak és azóta teljesen egészségesnek érzi magát. Csodálatos élet volt Kaszap István élete, amelynek a síron túl ugyancsak csodálatos folytatása van. Tizenkilenc évet, 8 hónapot és 22 napot élt e földön. Édesapja postatisztviselő volt. Iskoláit a székesfehérvári gimnáziumban járta. A kamaszkor zavarai jelentkeztek nála a ta­nulásban, de csakhamar erőt vett magán és hősies elhatározással megemberelte ma­gát a lecsúszás elled. Gimnazista korában írt naplójában olvassuk ezeket: — Év elején megvolt az összes latin dol­gozatom. Egyik gyónás után tűzbevágtam a »puskát«. Társaim bolondnak neveztek. Én pe­dig nekifeküdtem a nyelvtannak és a magam erejéből kiküzdöttem a jeles eredményjegveí. Az én tanulásomat Isten irányítja. A tanulás mellett diáktársait tanította, azon­kívül nagy szenvedéllyel űzte a sportot és lelkes kedvvel vezette a cserkészcsapatot. Gondoskodjon családjáról, kössön életbiztosítást, háború esetére is érvényes! Tornateljesítményeivel a dunántúli kerület if­júsági bajnoka lett, elnyerte a KI SOK három nagy arany, egy nagyezüst, két kisezüst, a MOTESz és ARAK több bronzérmét is. Úgy érezte, hogy az Isten szerzetesnek hívja, be­lépett tehát Loyolai Szent Ignác társaságába. Röviddeel azután azonban, hogy magára öl­tötte a jezsuita-ruhát, titokzatos betegség tá­madta meg, amely előtt tehetetlenül állt az orvostudomány. Genyes sebek keletkeztek rajta, amelyek hol egyik, hol másik helyen, törtek ki. Fájdalmas műtéteket hajtottak végre az orvosai, testébe ezüst csövecskéket szúrtak, azokon át folyt ki a nagymennyiségű gemy. De ő hősiességgel tűrte az összes megpróbál­tatásokat. Közben váratlanul meggyógyult, majd megint visszaesett. Legnagyobb meg­próbáltatása az volt, amikor a rend szabályai értelmében betegsége miatt el kellett bocsá­tani a szerzetből. Ez volt Kaszap István, akinek lelkét 1935- ben az Ur felvitte az égbe. Életszentségének példáján ezrek, meg ezrek nevelődnek és lehet, hogy nemsokára feljut az oltárra is a szent­életű fehérvári ifjú, Kaszap István, a magyar fiatalság eszményképe. Ilyen átgondolásokkal hagyjuk el a csodás eseményeket sugárzó sírdombot. Künn a temető kapuja mellett furcsa dolgot észlelünk. Gépkocsi várakozik ott, a teteje hatalmas csomagokkal van telerakva. Idegenbe való, éppenséggel nem keresz­ténynek látszó idős úr és a felesége lép a kocsi felé. (Lehet azonban, hogy a külső csal és az anyakönyv meghazudtolja a látszatot.) A kocsivezető aggodalmaskodik: — A csomagokkal alighanem bajunk lesz. Nehezen engednek át símán ennyi élelmi­szert! r Az idős úr megnyugtatja: — Nem lehet baj! Utóvégre zarándokok vagvunk. A zarándokok kivételt élveznek. Dr. PESTHY PÁL. FE REN CJI EF K\ É&'v •rsyiTw; . vt „ KESERUVIZ 1 Mi uiség a budapesti élelmiszer nagyváíártelepen A Magyar Vidéki Sajtótudósító fővárosi je­lentése szerint augusztus 14-étől 19-éig az élő és vágott baromfi, valamint a tojáspiacon továbbra is változatlanul a legutóbb közölt hivatalosan megállapított legmagasabb árak voltak érvényben. A zöldség és főzelékfélék piacán a fejeskáposzta ára 4, az uborkáé 5, a vajbabé 15, a paradicsomé 2 fillérrel csök­kent, viszont a kalaráb ára 2, a fejessalátáé 4 és a tisztított karfiol ára 20 fillérrel emelkedett kilónként. A gyümölcspiacon a nemes fajtájú és a közönséges körte 10, a ringló ára 60, a sárgadinnye ára 5 éis a görögdinnyéé 6 fil­lérrel csökkent, viszont a közönséges alma és a szilva ára 10 fillérrel emelkedett kilónként.

Next

/
Oldalképek
Tartalom