Zalai Magyar Élet, 1942. április-június (3. évfolyam, 72-144. szám)
1942-05-05 / 100. szám
4 1*942 május 5. FERENCJŐZSEF KESERÜVIZ Törlik az árvizek és belvizek által borított földek földadóját és járulékait A pénzügyminiszter a pénzügyigazgatóságokat utasította arra töröljék a 1942 évre előirt földadót és járulékait olyan területek után, amelyeket gátszakadás, gátátvágás, vagy fakadó víz és egyéb belvizek következtében keletktzelt árvizek az 1941., és az 1942. évben elárasztottak és igy gazdaságilag használhatatlanokká váliak. Az érdekeltek a károkat 1942. június 1-ig jelenthetik be. Ugyancsak teljes egészében kell törölni az 1942. évre kivetett földadót és ennek járulékait az olyan földeknél, amelyeket hatósági rendelkezés folytán zsilipek bezárásával, vagy a védőtöltések átvágásával árasztottak el vízzel azért, hogy ezáltal megmentsenek községeket, vagy nagyobb fontosságú területeket az árvíz pusztításaitól. Ha pedig egyes bevetetett területekről, amelyeken a termés árvíz folytán kipusztult, a vizet oly időben vezették le, hogy a földek ebben a gazdasági évben még sikerrel hasznosíthatók, a kivetett földadó és járulékai 75 százalékban engedhetők el. 50 százalékos földadó és a járulékok elengedésében részesíthetők azok a földterületek, amelyek az 1941. évben nem szenvedtek árvízkárt, azonban az 1942. évben víz alá kerültek és ennek következtében meg- munkálhatók nem voltak. Hadikitüntetések igazolása Több előfordult esetből kifolyólag a m. kir. hadilevéltár parancsnoksága felhívja a volt világháborús katonák és hozzátartozóik figyelmét arra, hogy a kitüntetések igazolására kizárólag a m. kir. hadilevéltár illetékes. A Károly csapatkereszt és a sebesültek érme nem kitüntetés, annak igazolása nem tartozik a hadi- levéltárhoz. A kitüntetések igazolását a Hadilevéltár által kiadott és a folyamodó által lehetőleg sajátkezűig kiáiiiiott „kutatóiven“ kell közvetlenül a m. kir. hadilevéltár személyügyi nyilvántartó csoportjától kérni. Egyidejűleg 3 50 P kutatási dijat kell a m. kir. hadilevéltár postatakarékpénztári csekkszámlájára befizetni. A kutatás eredményeképen a folyamodónak postán kikézbesített igazolvány kiállítása és kézbesítése díjtalan. Tehát az előzetesen befizetett kutatási díjon kívül semmi mást befizetni nem kell és nem is szabad teljesíteni. Csak a kitüntetési javaslatok másolatáért kell — ha az érdekelt a javaslat másolatát kéri — a hadilevéltár által megszabott másolási és hitelesítési díjat a postatakarékpénztár csekkszámlájára befizetni. Ezt a másolási díjat azonban csak a hadilevéltár személyügyi nyilvántartó csoportjának hivatalos felszólítására kell befizetni. A m. kir. hadilevéltár parancsnoksága felszólítja az érdekelteket, hogy a hadilevéltárhoz intézendő bármely kérésüket akár személyesen, akár írásban közvetlenül adják elő és ne vegyék igénybe közvetítők segítségét, illetve ajánlko- zását. Akadtak a m. kir. hadilevéltártól különálló és azzal összeköttetésben nem lévő olyan személyek, akik a jóhiszemű folyamodóktól pénzt kértek és fogadtak el és ennek ellenében ajánlkoztak arra, hogy a hadilevéltártól soronkivül megszerzik a szükséges igazolást. A hadilevéltár parancsnoksága felhívja a figyelmet arra, hogy a hadilevéltár ügyrendje és annak ellenőrzése teljesen kizárja azt, hogy bárki ilyen módon juthasson szabályszerű igazolványhoz. (MTI) ^ Szappant takarít meg, ha finom viaszos vászon abroszt vásárol. 25-féle szép mintában új színezéssel darabja 11.06 pengő. Schütz Árúház, i , hAértfítn Hl HŰEK — Bírói áíhelyezé-nAz igaz&ágügyminisz- ter dr. Detre Jenő Hyi törvényszéki bírót saját kérelmére Zalarszegről a győri kir. törvényszékhez, dr. Sz Gábor zalaegerszegi kir. járásbírót pedig ryancsak saját kérelmére a zalaegerszegi r. törvényszékhez helyezte át. — Körorvosi íakásoa visszatért zalai járásokban. Dr. Kenyeres /örgy belügyminiszteri osztálytanácsos május-én dr. Takács László vármegyei tiszti főon kíséretében körutat tesz az alsólendvai, cstornyai és perlaki járásokban a 'körorvosi lásök ügyében. A kormánynak az a szándék hogy gyors ütemben végrehajtsa az egészses és korszerű körorvosi lakások építésék ügyét. jfc Ne unatkozzék, óhajtozzék esténként otthon! Jöjjön el egy is időre a Gosztonyi étterembe. — Zalaegerszegien eiig két pár kapott házassági kölcsönt. Zalaegszeg városnak 6.000 pengő keret áll rendebzésére ebben, az évben házassági kölcsönölnyújtására. Eddig közel 10 kérvény érkezett e, amelyek közül kettőt már el is intéztek. A egyik fiatal házaspár 440, a másik 570 penő kölcsönhöz jutott, hogy a fészekrakás kezcti nehézségei enyhüljenek. A kölcsönt terrészetesen nem pénz alakjában vették fel az tetők, hanem például a kiutalt összeg erejéij az egyik pár teljes konyhaberendezést, a nisik pár pedig szoba- és konyhabútort vásároiatott. A számlát azután a kereskedőknek, iletve az iparosoknak a város fizette ki. afe Figyelem! Tavaszi és átmeneti női kabát újdonságaink naponta éikeznek. Várjuk a szíves látogatást. Schütz Árúház. — Az O.T.I. Pózva községben közvetlenül a vasúti megálló mellett elterülő 927 négyszögöl ingatlan területét az 1942 évre bérbe óhajtja adni. Bérbeadó az ingatlan hasznosítása ér dekében szükséges munkaiatokat (esetleges kavics, salak, stb. elhordása, szántási költség) a bérösszegen kívül sajátjából köteles vállalni. Érdeklődők bármely hétköznap 'délelőtt e hó végéig jelentkezhetnek az O.T.I. zalaegerszegi kerületi pénztára hivatali helyiségében, I. emelet 36. számú ajtó alatt. i Kitűnő, tartós klöpli csipkefüggönyök szép választékban a Schütz Áruházban. APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket csak a hirdetési díj előzetes lefizetése, esetén közlünk. A legkisebb hirdetés ára (10 szóig) 80 fillér, a támpéldány külön fizetendő. Többszöri közlés esetén engedmény. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hirdesse. Fillérekért gyors eredmény. TANULÓNAK felvesz jó házból való fiút Kovács Testvérek füszerüzlete. ELADÓ szomszéd községben üzletház. Cím a kiadóhivatalban. Mozi - Film AZ EDISON-MOZGÖ MŰSORA. Kedd, szerda: Kék madár. Csütörtök, péntek: A végtelen út. A SÜMEGI APOLLO FILMSZÍNHÁZ ELŐADÁSAI. Május 9-én, szombaton este 9 órakor* 10-én, vasárnap délután fél 3, fél 5, este 7 és fél 10 órakor: Gülbaba. Énekes, zenés film 12 felvonásban. Főszereplők: Jávor Pál, Sze- leczky Zita. Május 13-án, szerdán este 9 órakor, 14-én, csütörtökön fél 3, fél 5, 7 és fél 10 órakor: D. III. 88. Német repülői filméposz 12 felvonásban. Május 16-án, szombaton este 9 órakor* 17-én, vasárnap 4, 7 és fél 10 órakor: Aa ördög nem alszik. Vaszary János vígjátéka. Főszereplők: Tolnay Klári, Csortos Gyula. Május 20-án, szerdán este 9 órakor: Brigitta férjet fog. Vígjáték 12 felvonásban. Főszereplők: Leni Marén back, Albert Matterstock. Laptulajdonos: Zalai Magyar Elet lapkiadó kft. Felelős kiadó: Dr. Pesthy Pál. Kakas Ágoston nyomdája, Zalaegerszeg. Telefon 131. NYOMDAI MUNKÁK KÖNYVEK PAPÍRÁRUK ISKOLACIKKEK IRODAI KELLÉKEK HANGSZEREK, STB. legolcsóbb beszerzési helye: KAKA^AGOCTON Zalaegerszeg, Kossuth Lajos- utca 8 szám. Telefon 131 sz.