Zalai Magyar Élet, 1942. április-június (3. évfolyam, 72-144. szám)
1942-06-20 / 137. szám
194)2 június 20. MACIÉT Kisfaludy Sándor már diákkorában megérezte, bogy a szerelem lesz éleiének »legfontosabb története« Szeptember 27-én lesz 150 éve, hogy Kisfaludy Sándor, a Himfy-verseknek egykor körülrajongott költője, a Balaton-vidék várromjainak m egregén yes í tő je, a balatonfüredi színház megteremtője Sümegen meglátta az első napvilágot. A jubileum alkalmából érdekesnek tartjuk, hogy a költőnek emberi és írói egyéniségét egy-egy újabb adattal hozzuk közelebb a mai idők magyarjaihoz. Kisfaludy Sándior 1789-ben ment Pozsonyba bölcseletet és jogot tanulni. Kisfaludy önéletrajzában, A két szerető szív történetében, Hattyúdalában több részletet Örökített meg az Ott töltött időkről. Az addig mindig legelső tanuló nagyon megváltozott Pozsonyban. »A kemény és szigorú apai fegyelem alól most, a felső oskolákban, valamennyire is fölszabadulván, ismerni kezdem magamat. A száraz oskolai tudományok, a histórián kívül, nem igen valának tetszésemre. K|(5in|yviek!et kezdek olvasni és az oskolában már nem voltam első. Románokat (regényeket) olvasgatott akkor az egész világ s nekem is azok jöttek először kezeimbe. Voltak köztök, amelyek tetszőnek; de voltak olyanok is, melyekben a feleslegvaló, erőltetett, lágy érzékenységtől szívem megcsömörlött; de egyszersmind meggyuladván: szerelem és barátság után sóvárgott; mintegy előre érzém már akkor, hogy a szerelem fogna valaha életem legfontosabb története lenni. Szerettem a theátru- mot, a hol némely tragédiák úgy felbizgat- ták érzéseimet, hogy szinte magamon kívül ragadtattam.« Szerelme első eszményképét Pozsonyban találta meg egy repedő, szőke, éppen nem kiáltó szépség«, Weinstein Terézia alakjában. Amolyan szalmaláng,szerelem volt, amelynek ábrándjai »anderes Städtchen, anderes Mädl- chen« (más város, más leány) — mint könnyű felhő, úgy eltűnének nemsokára. De e futó kalandnál sokkal mélyebb és tartósabb volt az a szerelem, amely Kisfaludy Sándor lelkében a Múzsa iránt lobbant fel Pozsonyban. A »korcsosult Pozsonyban a legbúsabb búsukénak mondja magát, »árvla gerleként« bolyong az akkor német és tót nyelvű városban, de szép »romántos« környéke megragadta »lángoló fantáziáját«, a várban pedig, amelyet József császár generális szemináriuminak alakíttatott át, az »ott lakó, ott tanuló fiatal papseregben« lelkes magyarokra talált. A keszthelyi származású Fejér György, Horváth János, Döme Károly, Juranics László adják kezébe a gárdista Bessenyei György munkáit s ő, aki eladdig csaík a német és latin irodalmat ismerte és fájó szívvel hallotta uton- útféllen, hogy a magyar nyelv csak parasztnak való, örömmel fedezi föl a magyar irodalmat, Gyöngyösit, Zrínyit, Pázmányt, a gárdistákat, Ányost, Virágot és Kazinczyt; — Bessenyei ösztönzésére megírja az igaz, hív, meghajtha- tatlan szerelem tragédiáját, »Uliisszes és Penelope« címen. Azt a termékenyítő hatást, amelyet Kisfaludy Sándorra a pozsonyi várban lakó kis- papokkal való irodalmi érintkezés gyakorolt, a magyar irodalomtörténetben megtaláljuk még későbben Kazinezynak 1831 évi pannonhalmi, Petőfinek 1844 évi egri látogatásai alkalmával is az ottani kispapok körében. Kisfaludy Hattyúdalában (IX. ének 21. vers) így ír: Pozsonyvárban hangzott csak még A’ magyar nyelv tömegben, Az ott lakó, ott tanuló Fiatal Rapseregben. Majd odább (a 25. versben): Pozsonyvár, te roppant Pap kas! Hol, mint méhek által méz, Úgy gyűlt ’s érett a’ tudomány, Majd szerte hordatni kész. A város képe akkoriban kisebb volt, mint manapság és Kisfaludy szeretett elmélázni a pozsonyi vár fokán, gyönyörködve a táj szépségeiben, vagy bolyongani a »szomszéd erdőkben, ligetekben, kertekben«, szabadjára engedve csapongó képzeletét. A dévényi várrom különösen hatott reá s hátrahagyott jegyzeteiből látni, hogy e várrom múltjából is szándékozott költői »regét« írni. Ez ábrándos kóborlásokon kívül az országgyűlés, a »muzsika és a játékszín volt a legszenvedelmesebb időtöltése«. Hegedűn játszott és színházba járt; die nem »a krajcáros, erkölcsöt rontó deszka- theátrumban szerelmesen nézni szőke Teréz szemeibe« — írja a költő. Ez' a deszka-theát- rum bizonyosan a ligeti aréna volt, 'ahol valami ripacs csapat rongálhatta Thalia papjainak becsületét. Nem csoda ezek után, ha ia jogtudományban nem ért el jó előmenetelt és atyjának az »oskola-csudához« kötött reménysége be nem teljesedett. Magyar ruha nélkül is igaz mngynr Pozsonyi életének három jellemző részletét írja le a költő. József császár parancsrendszerének bukásával, az addig elfojtott nemzeti érzelmek elemi erővel törtek ki a vármegyékben. Ezzel járt a »magyar déloegség«-nek tüntető nyilvánítása a ruházatban. »A nadrágocs- kák, hacukák, libernyákok eltűntek ... lobogott a Zrínyi-kucsma minden fejen pipacsszín posztóból, fekete magyar bárány ^prémjével; lobogott a kócsagtoll a nyusztos kalpagokon s prémet növele szája fölé mindenki.« Ez 'időből a költő önéletleírásában alábbi esetét örökíti meg, harmadik személyben szólva magáról: »1790-nek tavaszán, midőn reggel oskolába mene Kisfaludy Sándor, egy nagy nemzeti magyar ruhába öltözött s hangosan magyarul szóló úri sereget láta kardcsörtetve maga előtt menni. Ez azon évtizedben, mikor a magyar nyelv alig volt’hallható, a magyar öltözet alig látható, szembeötlő tünemény vala. Kisfaludyt ez annyira magához vonzá, hogy oskola helyett a magyar seregnek lón kísérője, mely a Rálffy nemzetségnek kúriájába ment, mert a vármegyének sok esztendeig tiltva volt gyűlést tartani. Midőn a palotának ajtaján a fél német öltözetű ifjú be akarna menni, hátul megragadá ötét egy kisded, kardos magyar s kabátját hátán ketté hasítván, tótos magyarsággal így kiiálta: r — Vissza gyermek! Ez is egy jövendő proditor patriae (hazaáruló). Kisfaludy azt felelte neki: — Én igaz magyar vagyok s azért, ha magyar ruhám nincs is, jobban ide való vagyok, mint az úr! Ezzel magát kirántván, besuramlott a palota ajtaján és az ott váró sokaság közé keveredett. Az őtet megszólító, tót prókátor volt Nagyszombat vidékéről, egyébiránt azon ülésen legvakmerőbb szónok, aki a múlt évtizednek történetét és a konstitudót törlő kormányt az ablakban állva kárhoztatta. Azon gyűlésből tétettek az első felírások a, konstituciónak tökéletes helyreállításáért, a koronának nyomban Budára küldéséért stb. A felbuzdult ifjú Kisfaludy nehányad magával most már inkább hazafi volt, mint tanuló és a vármegyének sűrűn tartott gyűléseit járta inkább, mintsem az oskolát.« A korona hazahozatalának is szemtanúja volt Kisfaludy. »Bandériumok kelének össze minden vármegyében őrzeni a nemzet kincsét«, a »jegygyűrűt király s a nemzet közt«, mint Kazinczy írja. Pozsonyból »nagy úri sereg lovon és annál még nagyobb gyalog a határig eleibe ment —• mondja Kisfaludy önéletrajzában. — Közötte volt Kisfaludy is és a koronát Köpcsé' nyig kisérte. Ott a szomszéd vármegyékből nehány atyafi követre esmervén, azok őt magok közé vevék és a vacsoránál magukí közé ültették. Sokan a buzgóbbak közül az egész éjtszakát azon palotában tölték, a melyben a korona volt és azt mintegy őrizték. Másnap reggel az ott összesereglett közönség a koronát látni akarván, az akkori koronaőr a ládának megnyitására és a koronának megmutatására kényszeríttetett.« II. Lipótnak 1790 november 15-iki koronái zását nem említi Kisfaludy irataiban, ámbár mindenesetre jelen volt ezen a nagy fénypompával végbe ment országos megmozduláson, Ostrom a városháza ellen Büszke dacáról lesz tanúságot az a kis eset, amely a pozsonyi városi elöljárósággal hozta közelebbi érintkezésbe. Ezt így mondja el: »Történt akkor Pozsonyban, hogy a kraj- cáros deszka-theátrum, ezen erkölcsöt nontó intézet mellett a József császár által felállított policia-hajdúk közül egyik egy nemes; tanuló ifjat, ki többekkel együtt a deszka- hasadékon benézett, pálcájával garázda né-. ;met szidalmak között, erősen hátba ütött. A deák Kisfaludynak tanúiótársa volt. Ezen történet az ott tanuló egész magyar nemes ifjúságot annyira felzendíté, hogy másnapon, délelőtti tíz órakor, az oskolának végével, mintegy négyszázan botokkal felfegyverkezve, egyenesen a városházához tódultak, aZ ott összegyűlt magisztrátustól elégtételt és a vétkes hajdúnak megbüntetését kívánni. Kisfaludy ezen esetet csak az oskolában tudta meg; és sajnálván iskolatársának megaláztatását, könnyen hajlott a velők tartásra. Az akkori német magisztrátus bezáratván a városház kapuját, az ablakból csak nevette a zajgó ifjúságot. Ez a sértő gúnyra fellobbanván, az ott hamarjában felvájt, felszaggatott kövekkel és nem tudatott honnan, ott termett néhány fejszével, a városházát ostromolni kezdé. A lármára oda sietett a prodirektor, eleinte fenyegetve parancsolta, végre sírva könyörgött az ifjúságnak: álljon. iel vétkes szándékától, ő majd elégtételt szerez. A zajgó ifjúság minden oskolából kettőt választott melléje, kik felmenének a magisztrátussal végezni. Egyik választott Kisfaludy volt. Ezen választmány beeresztvát a városházába, minek utána ott sokáig haszontalan vitatta az elégtételt, újra sűrűin; repülni kezdenek a kövek az ablakokra úgy, hogy a piacra néző tanácspalotábain levő választottak is veszedelemben voltak. Végre nagyobb következésektől féltében, minthogy katonaság helyben kevés vala, a majgisztrá- tus ráállott az elégtételadásra. Ezt a választott követek az ablakokból hirdették le az ifjúságnak és legottan csendesség lön. A vétkes hajdú a piacon deresre tétetett, de a nemes ifjúság szónokainak kérésére néhány csapás után megelégedvén a büntetéssel, a többit nagylefküteg feloldozta és eloszlott.« A volt kir. akadémia irattárában Kisfaludy Sándorról talált följegyzések szerint a bölcselet első évfolyamára 1788—9 événben van beírva Kisfaludy Sándor. Sajnos, az ezen évek- íj re vonatkozó osztályzati napló nem található,
