Zalai Magyar Élet, 1942. április-június (3. évfolyam, 72-144. szám)

1942-05-16 / 109. szám

1942 május 16. íiámmTeiet 5 A cipőkereskedő nem árusíthat divatárút, ha erre vonatkozó iparjogosítványát 1 évnél hosszabb ideig nem hasznosította Az utóbbi időben egyre inkább elterjedt az szokás, hogy azok a cipőkereskedők, akik nem kapták meg a bőrtalpú lábbeli eladására jogosító kijelölést, régi keletű iparigazolvá­nyok alapján üzletüket divatárúkkal bővítették ki és szövöttárúkiskereskedői gyakorlatot foly­tattak. A kereskedelem- és közlekedésügyi minisz­ter a szabálytalanságok és a jogosulatlan ipar­űzés megakadályozására ezzel kapcsolatban a következő, leiratot intézte a másodfokú ipar­hatóságokhoz: — Tudomásomra jutott, hogy egyes olyan cipőkereskedők, akik a kijelölés elmaradása miatt bőrtalpú lábbelivel már jogszerűen nem foglalkozhatnak, divatárúk forgalomba hoza­talára rendezkednek be, annak ellenére, hogy az erre jogosító iparigazoíványuk az iparnak egy évet meghaladó nemgyakorlása miatt ha­tályát vesztette. — Felhívom ennélfogva Címet, hogy az alá­rendelt iparhatóság figyelmét eme a tényre is hívja fel azzal, hogy amennyiben az ipar­hatóság ilyen visszaélésről tudomást szerez, a 1LOVSZKY JÁNOS A KERÜLETÉBEN. Ilovszky János kormányfőtanácsos, ország- gyűlési képviselő dr. Domokos László minisz­teri osztálytanácsos kíséretében a múlt hétjen Nagykanizsára érkezett és végiglátogatta kerü­letének községeit. Pölöskefőn Tóth Lőrinc községi párt- vezető, utána pedig Erőss Pál igazgatótanító üdvözölte a képviselőt, aki aztán hangoztatta, hogy a fő kötelessége most minden falusi embernek az, hogy földjét megművelje a leg­jobb tudása és lelkiismerete szerint. Nehéz egyes embereket meggyőzni, de józanságra van szükség és akkor az ellentétek el fognak simulni. Olaszországban és Németországban a földmíves, iparos és kereskedő társadalmat alapos megfigyelés tárgyává tette és minde­nütt lelkes építő munkát talált. Ezt a példát kell követni nálunk is. Zalaszentbalázson a képviselőt Var­ga L. István községi pártvezető és Berkes Já­nos igazgatótanító, községi titkár üdvözölje. Ilovszky János tájékoztató beszédet mondott a jelenlegi világeseményekről, a külső és a belső arcvonalról. Kérte a polgárokat, hogy a bajtársi szolgálat megszervezésbe érdekében mindent kövessenek el. Ha bármi felvilágosí­tásról volna szó, forduljanak teljes bizalommal a nagykanizsai pártvezetőséghez, dr. Thol- way Zsigmondhoz. Örömmel állapította meg, hogy most már teljesen elsimultak azok a nézeteltérések, amelyek a választások előtt és tartama alatt voltak. Beszámolt olaszországi és németországi, valamint erdélyi útjáról,^ is­mertette a Baross Szövetség hatalmas munká­ját. Végül kiterjeszkedett a népi politikára, va­lamint arra is, hogy sok mindenről még le kell mondani a független, 'keresztény, nemzeti Magyarország érdekében. Dr. Domokos László — a Baross Szövetség országos igazgatója — Ilovszky János izzó hazafias magyar érzéssel áthatott munkálkodását ismertette. Nemcsak a parlamentnek értékes tagja, hanem minit igazi Baross-vezér is, igen nagy szolgálatokat tesz a hazája érdekében. Fűzvölgyön Schmidt János községi párt­vezető üdvözölte a képviselőt és kíséretét. A képviselő itt is megemlékezett arról, hogy a jelenlegi komoly háborút az új magyar nem­zeti élet fennmaradása érdekében viseljük. Ez igazi keresztes hadjárat, amely egyben a kö­zépeurópai nemzetek háborújának is nevez­hető. Az orosz nép nem áll a művelt emberek magaslatán, mert mint állatokat kezelik őkyet a népbiztosok, akik egy táborban vannak a zsi­dókkal és a szabadkőművesekkel. Ismertette itt hatályát vesztett iparjogosítványt haladéktala­nul vonja be, illetőleg ha csak az iparjogoisít- vány egy részének hatálya szűnt meg, aZt megfelelően záradékolja és a jogosulatlan ipar­űző ellen a kihágási eljárást haladéktalanul indítsa meg.* A kereskedelem- és közlekedésügyi minisz­ter átiratából világosan kitűnik, hogy azok a ki nem jelölt cipőkereskedők, akiknek ipar- igazolványa divatárú, vagy valamely más cikk­re is kiterjedt, azonban e cikkek eladásával már egy évet meghaladó idő óta nem foglal­koztak, ezeknek forgalombahozatalát újra nem kezdhetik meg, mert iparigazolványuknak ez a része nem érvényes. Ha valamelyik cipőkereskedő régi keletű iparigazolványa alapján valamely egyéb cikk árusítására is berendezkedett, a saját érdeké­ben cselekszik, ha ezt az árusítást nyomban megszűnteti, mert különben a hatóságok jogo­sulatlan iparűzés miatt kihágási eljárást indíta­nak ellene és ez nemcsak az árú elkobzjását, pénzbírságot, hanem szabadságvesztést is von­hat maga után. is a bel- és külpolitikai eseményeket, a kül­földi tapasztalatait és figyelmeztette a jelen­levőket a bajtársi szolgálat megszervezésére, annak komoly ellátására. Hangsúlyozta, hogy sohasem Ígért olyant, amit nem volt képes megvalósítani. A külföldön dicsőségnek ör­vendő magyar honvédek, akik között ebből a községből is vannak, kötelességeiket meg fogják tenni a jövő nagy Magyarország érde­kében. A képviselő beszédét óriási tapssal és éljenzéssel fogadták. H o sis z ú v ö 1 g y ö n Schmidt István köz­ségi pártvezető üdvözölte a képviselőt, aki tá­jékoztató beszédében azt fejtegette, hogy a mai viszonyok között többet kell cselekedni, mint beszélni. Itt is beszámolt külföldi útjáról, azonkívül a nemzetvédelmi politikáról beszélt. Kifejezésre juttatta azt is, hogy ebben a nagy világégésben résztvevő államok között mégis csak legjobb a közellátás Magyarországon. De mindenkinek áldozatot kell hozni. Egypár hét leforgása alatt nagy csaták lesznek és re­mélhetőleg egyben döntő hatással is fognak végződni. Népi politikát folytatunk, amelynek fő célja az, hogy minden irányban az emberek javát szolgálja, főleg a szegény emberek ér­dekeit. Figyelmeztette a lakosságot arra, hogy minél többet termeljenek. Egy talpalatnyi he­lyet sem szabad parlagon hevertetni. A kép­viselő beszédét Czigány Ferjenc községi fő­ÁGYTOLL olcsón! Tarkatoll 70 fillér, jobb 1 60, sz. vegyes fosztott 2 —, jobb 2 60, mégjobb 3—, finom, szürke 3 60. Fehéres, fosztott libatoll 4 50. jobb fehér 5 50, mégjobb 6 50, kimondott jóminőségü 7 50, pehelyest 9— P- tői szállít 5 kilós papírzsák csomagolásban, bérmentve, utánvéttel. Tisztviselőknek 3% kedvezmény. VARGA ANTAL ágytoll- vállalata, Kiskunfélegyháza, Szent János-tér 3D. jegyző meleg szavakkal köszönte meg. Innen a képviselő a kíséretével együtt Nagykanizsára hajtatott, ahol a párthelyi­ségben pártvezetőségi értekezletet tartott. Igen nagy számban voltak jelen a városi képviselők, valamint a párt teljes tisztikara. A pártvezető­ségi értekezletet dr. Tholway Zsigmond vá­rosi képviselő nyitotta meg. Ezután a kép­viselő tájékoztatót adott, majd foglalkozott; külföldi útjának tevékenységével, ismertette a szeretfalva—dédai vasútvonal építését. Vá­zolta a kül- és belpolitikai (eseményeket, majd meghallgatta a választók kívánságait. A ipárt- értekezleten dr. Tholway Zsigmond városi pártvezető átnyújtotta vitéz Bentzik Lajos kor­mányfő tanácsosnak a niagykanizsai választó­kerület társelnökévé történt kinevezéséről szóló okmányt, amelyet a miniszterelnök, mint (a a párt országos vezére írt ,alá. * ! - BENEDEK ISTVÁN központi vármegyei vármegyei titkár április második felében Ta­polca, Zalahaláp, Keszthely községek MÉP szervezeteit látogatta míeg és vezetői (érte­kezleteket tartott. ★ GASPARICH JÓZSEF központi vármegyei titkár április második felében Miksavár, Drá- vavásárhely, Felsőmihályfalva, Perlak, Csák­tornya, Tüskeszenigyörgy és Muraszerdahely, községi szervezeteit látogatta meg, értekezle­teket és panasznapokat tartott. Pfc ZALAUJLAK község MÉP szervezete május 3-án tartott pártvezetőségi értekezletet ifjú Antal József községi pártvezető elnökletével. Az elnök megnyitó beszédében a harctérre induló hős honvédeinkről emlékezett meg és hangoztatta, hogy a haza védelméből nemcsak honvédőinknek kell kivenlniök a részt, hanem az itthonmaradottaknak is. Az értekezlet ez­után a hősi emlékmű felállítását tárgyalta meg. Végül kérték a vármegyei elnökséget, hasson oda, hogy a csapi Novák Jánois-féle ingatlan­ból kisbériéibe igénybevett és Zalaújlak köz­ség kisbirtokosai által igényelt szántó és rét ingatlanokat a gazdák mielőbb megkaphassák. Zalaújlak szomszédságában ugyanis semmiféle ingatlanhoz nem juthatnak. * 1 ZALAIGRICE MÉP szervezete május 10-én tartott vezetői értekezletet Tóth János községi pártvezető elnökletével. Póvics István kerületi szervező titkár beszédében arra buzdított, hogy mindenki becsülettel álljon a munkahelyén és hiánytalanul végezze el munkáját. Csakis így érhetjük el kitűzött célunkat, a győzelmet. Az értekezlet ezután több helyiérdekű ügyet tár­gyalt. MÁVAUT MÁVAUT Zalaegerszeg autóbusz menetrendje Érvényes 1942. május 4-től Zalaegerszeg—Bak—Keszthely. Menetdij — — 1445 17 15 i. Zalaegerszeg Széchenyi-tér é. 9-20 17 00 1-— — 15T6 17 25 é. Bak Hangya szövetkezet i. 8-49 16-29 __ — 83 5 15T7 i. Bak Hangya szövetkezet é. 8 48 16 28 T80 — 9 07 15 45 é. Zalaszentmihály—Pacsa p. u. i. 820 1600 4-50 6 45 1030 17 20 é. Hévizfürdö i. —•— 14-28 4 50 7 05 10 50 17 40 é. Keszthely pályaudvar i. 6-45 14 05 Bak—Nova Menetdíj —• —•— 8.40 16 20 i. Bak pályaudvar é. 655 13-35 !•— 850 16-45 i. Bak Hangya szövetkezet é. 6-50 13-30 2 70 9 30 17 15 é. Nova i. 6T0 12 50 Menetdij Zalaegerszeg —Bak—Lispe—Szentadorján — •— 17 15 i. Zalaegerszeg Széchényi-tér é.­1 — 17 45 é. Bak Hangya szövetkezet i. 700 170 17 59 é. Söjtör Búza-vendéglő i. 6-47 4 50 19-25 é. Szentadorján i. 5-20 A Magyar Élet Pártja hirei

Next

/
Oldalképek
Tartalom