Zalai Magyar Élet, 1942. április-június (3. évfolyam, 72-144. szám)
1942-04-29 / 95. szám
MaotarIxet 1942 április 29. ) Két 13-as szám és egy péntek Egy iangeraBattjárótiszt naplójából (MN) Nem ilyennek képzeltük a nagy napot, az indulás napját. Vad zuhataigban ömlik az eső, a móló durva macskaköveiről felcsapó záporban négy méterre is alig látni. A oucsú- zás hagyományos külsőségeit azonban nem tudja elmosni az idő. A fedélzeten teljes hadi- fölszerelésben sorakozik a legénység, a parton minden tudását latbavetve fújja a tengerészzenekar. A kikötőparancsnok üdvözlésre kinyújtott karján fürge csikókban csörgedez a szürke esőié. Bgy kemény jobbr,anézz és már indulunk is. Szelíden himbálózva siklik hajónk a piszkos hullámokon. A legedzettebb tengeri- medve sem szívesen álldogál ilyen záporban, de amíg csak egy-egy foszlányt is hallani a búcsúztató indulóból, mindenki kitart a fedélzeten. Néhány perc és már csak halvány szegély látszik öreg Európánkból. Útban vagyunk az Ujviág felé, új kalandokra... Vörös rakéta a végtelen éitszakában Ilyen hosszú útra bizony jól meg kellett rakódnunk. A tengeralattjárón mindig kevés a hely, most azonban még jobban össze kell húznunk magunkat. Még a kapitány sem kivétel. A parancsnoki szobának, amely egyúttal hálófülkéül is szolgál, egész berendezése egy kis asztalka és egyetlen kemény pad. Késő éjtszakáig görnyed térképei és jegyzetei fölött, mintha sürgős dolga lenne. Pedig hát Amerikáig bőven van időink. Végre megúnja és megkérdi a pontos időt. II óra húsz. Ha jelenteni való van, ébresszenek fel, — adja ki a parancsot, de erre már nem kerül sor. — »Tömlőcsónak öt emberrel. Az áramlat északnyugati irányba viszi őket« — érkezik a jelentés. A kapitány szempillantás alatt kidörzsöli szeméből az álmosságot és azonnal elrendeli a mentési munkát. Nem könnyű feladat. A záport 7—8-as erősségű szél váltotta fel, a hullámok négyet méteres magasságot is elérnek. Ha a hajótöröttek nem lennének olyan jól ellátva rakétákkal, aligha sikerülne rájuk bukkanni. Nem ajánlatos búvárhajlónak elárulnia magát, de meg kell kockáztatni, hiszen emberéletről van szó. Teljes fényszórófényben teszi meg az öt ember az utat a fedélzetre. A szerencsétlenek a hidegtől és kimerültségtől mozogni is alig tudnak. Majdnem vinni kell őket a hajó belsejébe. Nem is csoda, 56 órát vergődtek a tengeren. »Azonnal ellátni őket!« — rendelkezik a parancsnok. Nem kell kétszer mondani. A derék matrózok olyan grogot töltenek a meggémberedett repülő- legénységbe, hogy a halottak is életre kelhetnének tőle. Egyelőre azonban fontosabb az alvás. Pontosan 18 óra telik el, amikor megkezdődhet a kihallgatás. Heinz W., a második repülőgépvezető veszi át a szót. »13-án, pénteken indultunk 13-ik támadóutunkra. Messze az angol partoktól, a szabad vizeken angol háromárbócosra akadtunk. Be kell vallanunk, a tárqadás nem sikerült. Mindjárt az első nekifutáskor telitalálatot kaptunk. Az első pilóta holtan bukott előre. A gépet az utolsó pillanatban sikerült még megmentenem a lezuhanástól, de nyomban észrevettem, hogy a motorokkal is baj van. Csak 15 másodpercig tudtam már a gépet tartani. Éppen csak any- myit sikerült elérnem, hogy farkával érje először a vizet. Az ütődés azonban még így is túl erős volt. Egyik bajtársunk előrebukott és két bordáját törte. 1500 méterre voltunk csak az ellenséges hajótól, de nem törődött vészjeleinkkel. Csónakunkkal magunkra maradtunk. Utolsó helymeghatározásunkat ismertem és a szél irányából ítélve, úgy számítottam, hogy délkeleti irányban, a spanyol partok felé tartunk. — Hát akkor alaposan elszámította magát. Írországtól nyugatra találtunk csónakukra! — Nem értem, hogyan történhetett. — Az áramlás valószínűleg erősebb volt a szélnél. —' Valóban így kellett lennie. Nos, kezdetben eveztünk. A magas hullámverésben majdnem holtra fáradtunk. Végre észrevett minket egy másik német repülő és levetette nekünk gumicsónakját. Így újra némi friss vízhez és élelemhez jutottunk. A gép segítséget ígért, ezért az utolsó pillanatig reménykedtünk megmenekülésünkben. — Ebben nem is csalódtak. A 13-as szám mégis szerencsét hozott. Mindenesetre azonban egyelőre nem remélhetik, hogy hamarosan partraszállunk. Mint potyautasoknak előbb egy kis amerikai kiránduláson kell átesniük. Az öt embernek tátva maradt a szája, mintha vezényszóra csinálnák. Erre csakugyan nem számíthattak. A parancsnok megsajnálja őket és vigasztalásul megjegyzi: »Talán találkozunk hazafelé tartó tengeralattjáróval és fölveszi magukat.« Még nagyobb a csodálkozás. — Hát annyi tengeralattjáró cirkál ezen a nagy tengeren, hogy csak úgy egyszerűen átszálló forgalmat is le lehet bonyolítani? — Ahhoz mindenesetre elég, hogy az amerikaiaknak megkeserítsük az életüket és hogy bizonyos valószínűséggel számíthassunk más tengeralattjárókkal való találkozásra. Az első fogás Ebben a pillanatban megszólal az őrség: »Füstoszlop a látóhatáron.« A parancsnok csapot-papot otthagyva, rohamlépésben száguld a toronyra. A hajó még messze van, a füstön kívül többet nem látni belőle. A kapitány mindenkit a helyére parancsol, hogy szükség esetén azonnal merülni lehessen. Félóra múlva kiderül, hogy egy tehergőzös bo- dorgatja a füstoszlopot. Ä búvárhajó periszkóp- mélységre merül. Ismét hosszabb idő múlik el. Teljes nyugalom honol a hajóban, csak a kapitány parancsszavai hallatszanak. Sapkáját hátracsapva öleli át a periszkópot. Időnként hátralép és a gőzös cikk-cakkos útjának megfelelően hirtelen mozdulatokkal forgatja szerszámát. A hajót már egész világosan föl lehet ismerni. 5000 tonnás amerikai teherhajó. Bőven megér egy jól zsírozott torpedót. — Erősen nyugatra teljes sebességgel. Első csövet tüzelésre készen! Mint a visszhang, érkezik meg a felelet: — Első cső kész! A parancsnok még szorosabban simul a periszkóphoz, az ellenséges hajó sebességét figyeli. — A 280 fokos irányba fordulni! Az irányzó megismétli a parancsot, majd nemsokára jelenti: — A 280 fok irányában haladunk. Éppen a hajó közepének. Néhány pillanat, majd újabb parancs: — A hajó 24 csomóval megy. Kiszámítani a célzási szöget! A kormányos számol. Megadja a szöget, mindjárt be is állítja a hajót. Már csak az utolsó felvonás van hátra. Nem kell sokáig várni. — Első cső, rajta! A stopperóra másodpercmutatója megkezdi útját. A kapitány behúzza a periszkópot és már mintegy megbabonázva mered az órára. A kiszámított idő már elmúlt, egy teljes fél- másodperccel. Nem sikerült volna a célzás, vagy a hajó változtatta meg irányát? A feszültség elviselhetetlen fokra hág. Az ajkak egymásra feszülnek, az izmok megmerevednek. Félrefordított fejjel hallgatózik az egész leTörött, síhasznált gramofonlemezt vásárol KAKAS ÁGOSTON könyv, papír, írószer, zenemű és hasszerkereskedése Zalaegerszeg Kossuth Lajos-utca 8. Telefon 131. génység. No most! Fülsiketítő csattanás! A feszültség diadalordításban oldódik fel: — Találtunk! Gyorsan újra ki a periszkóppal! A halálos találat majdnem közepén érte a hajót. A legénység már a mentőcsónakok körül szorgoskodik. A parancsnok megvárja, míg a mentőcsónakok elég messze távolodnak a süllyedő hajótól, aztán felszállást parancsol. Mindenki a fedélzetre tódul. Néhány perc múlva a gőzös bugyborékolva bukik le a hullámokba. A színjáték befejeződött. Már az amerikai partok közelében járunk. Egy eseménytelen nap után a kapitány parancsot ad a tenger fenekére való leereszkedésre. Gondos szellőztetés. A toronynyílás már zárva, a gépek sem dohognak többé. Vizet szivattyúzunk a hajóba és kissé előrebukott orral lassan süllyedünk. Alig érezhető lökés mutatja, hogy feneket értünk. Még tovább szivattyúzzuk a vizet, hogy szilárdan üljön hajónk a tenger fenekén. A legénység elhagyta állomáshelyeit, megyünk aludni, új erőt gyűjteni a következő napra. Még sok nap telik el addig, amikor büszke zászlólengetéssel kiköthetünk ... Amikor a kapitány is eltápad Másnap reggel ismét parancsot kapunk a felszállásra. Kissé fölemelkedő orral lassan haladunk fölfelé. A kapitány már régen fölismerte, hogy a tenger haragos fogadtatásban részesít. Az erős hullámverésben alig sikerül felszínre vergődnünk. De valami gyanús zörej vegyül az egymásra torlódó hullámok lármájába: hajócsavar. A parancsnok kissé izgatottan rendeli el a periszkóp kidugását. Az őrök már ott állanak állomáshelyükön, a kormányos a kapitány mellett. Lassan emelkedik a periszkóp. A kapitány belepillant. — Átkozott véletlen! — mormolja. Majd mint a pergőtűz, ontja a parancsokat: — Merülés 20 méterre! Gyorsan, gyorsan! Mindkét gép teljes gőzzel rajta! A kormányos kutatva néz a kapitány arcába. Fent valami nagy veszedelemnek kell leselkednie. — Be a periszkópot! — szakítja meg az újabb parancsszó töprengésében, Az elektromos emelő csak úgy repül, a periszkóp szinte cuppanva zuhan tokjába. A kapitány arca halálsápadt, kemény arcán rneg- vonaglanak az izmok. Dobhártyarepegető csikorgás, mintha óriási fűrész esett volna neki hajónknak. Vad csavarzúgás, szinte közvetlenül a fülünkbe harsog bele, aztán lassanként csend, síri csend. . — Mindenki kijelölt lékfigyelőhelyére! — találja meg hangját ismét a kapitány. — Vízbetörésjelentés ! Szabályos egymásutánban futnak be a jelentések : — Minden rendben! A kapitány megkönnyebbülten lélekzik föl. — Lassú haladás! Fölmerülni! Periszkópot ki! — Haragosan vizsgálódik, aztán parancsot ad a toronyajtó kinyitására. Mintha puskából lőtték volna ki, száguld fel a lépcsőn. A fedélzeten szomorú látvány fogadja. A hajó elő- részén a korlátnak már csak nyomai vannak meg, az antenna vége a vízben úszik, a por- cellánszigetelők szétzúzva. A fedélzeten jókora horpadás éktelenkedik. Egy ellenséges teherhajó volt, amely véletlenül keresztezte búvárhajónk útját és egy hullámvölgyben geKm és minden lakberendezési tárgy nagy választékban RÚtOr Szalay és Dankovitsnál M m B Bútorcsarnok: Zalaegerszeg, Batthyány utca 4.
