Zalai Magyar Élet, 1941. október-december (2. évfolyam, 223-284. szám)

1941-10-14 / 234. szám

1941 október 14. 3 Az első férfi és női szaküzlet Tóth Gyula ] ruhaszalonja | Az országúton kirabolták mulató társai A zalaegerszegi ügyészség fogházába ki­sérték Nagy István és Németh András beze- rédi legényeket, akik az országúton kirabolták Kertai Károly gazdát. A legények a csáfordi Zrínyi-csárdában, együtt mulattak a gazdával, aki az állatvásá­ron marhákat adott el. Mulatás után, úgy éjjel) tíz óra tájban, amikor a legények, hazaindul­tak, az országúton, találták kissé ittasan Kertai Károlyt. A két legény tudta, hogy Kertainál! nagyobb összeg van és így nem sokat gondol­koztak, hanem az éj leple alatt kiemelték az ittas ember pénztárcáját, amelyben 860 pengő •készpénz volt. Az útonálló legényeket a csendőrség fogta el. A főbűnös Nagy András; két kövér sertést vett a lopott pénzen, míg Németh András kugliállító csak 130 pengőt részelt és azt el is költötte. A bíróság ma vonta felelősségre a két uton- állót. Nagy Istvánt 6 hónapi börtönre, Né­meth Andrást pedig bűnsegédi bűnrészessé- gért 3 havi fogházra ítélték1 jogerősen. Megalakult az Országos Egészségvédelmi Szövetség zalaszentgyörgyi fiókszövetsége Vasárnap Zalaiszentgyörgyön az iskola tan­termében tartotta az Országos Egészségvé­delmi Szövetség fiókszövetsége alakuló gyű­lését. A tantermet teljesen megtöltötte a kö­zönség. Gosztöla László plébános megnyitó beszédében a fájdalmak enyhítésének forrá­sait jelölte meg. Dr. Győré József körorvos a szövetség ügyrendjét és alapszabályait is­mertette. Majd dr. Thassy Kristóf országgyű­lési képviselő szívreható szavai után dr. Deli Károly m. kir. tisztiorvos ismertette a szövet­ség célját és rendeltetését. Több rövid hozzá­szólás után a közgyűlés a legnagyobb lelke­sedés közepette oszlott szét. így minden re­mény megvan arra, hogy Zalaszentgyörgy la­kossága egész erejével támogatni fogja a szö­vetség áldásos működését. Elüt másokat a szerencsétől, ha azt az osztálysorsjegyet amelyet a föárusító Önnek előzékenységből megküldött, sem meg nem vásárolja, sem vissza nem juttatja. Gondoljunk másokra is —■' ne okozzunk kár1 senkinek ! IMI II m£ IK — ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE! Fel­kérjük igen tisztelt előfizetőinket, hogy a Sajtókamara rendelkezései értelmében előfize­téseiket október hónapra rendezni szíveskedje­nek, nehogy zavar támadjon a lap kézbesítése körül. A befizetési lapokat a szokásos időtől éltérőleg azért mellékelhetjük csak ma, mivel a szükséges mennyiséget minden igyekezetünk ellenére sem tudtuk előbb beszerezni. — Tanügyi hírek. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter Gsóka Magdolna okleveles ta­nítónő, zalaegerszegi lakost helyettes tanítónő- nek nevezte ki és szolgálatra a visszatért Lend- varózsavölgyre rendelte. — Laki Rezső* ke- mendollári községi tanítót a hosszúperesztegi róm. katolikus iskolához választották meg. Ál­lami iskolához került és így állásáról szintén lemondott Vajda József diszeli, Heinrich Ká­roly szigligeti, Csonka István letenyei, Pasqua- letti Antal zalaszentjakabi, Takács József vár­földei, Tüske József gáborjánházai, Tüske Jó- zsefné zalaszombatfai róm. kát., Somfai György bajcsai községi és Fülöp Vilma szentgyörgy- vöígyi református iskolai tanító. — Uj OTBA orVas Tapolcán. A pénzügy- miniszter a tapolcai OTBA ellenőrző orvosi teendőkkel dr. Fábry László Alajost bízta, meg ideiglenesen. — Aniyákcnyvvezetői kinevezés. A főispán Bordái Gyula községi írnokot a csonkahegy­háti körjegyzőségbe anyakönyvvezető helyet­tessé nevezte ki. — Az ercőíéíügyalőség keszthelyi kirendelt­ségének Vezetője. A földmívelésügyi miniszter tudvalevőleg az erdőfelügyelőség keszthelyi ki­rendeltségének vezetésével bízta meg André Béla zalaegerszegi m. kir. erdőmérnököt. André Béla a napokban vett búcsút Zalaeger­szegtől és rövid szabadság után elfoglalja új állomáshelyét. ' ( — Uj gazdásági tudósító. A földmívelésügyi miniszter Raffay Péter kisbirtokost a pacsai járásnak gazdasági tudósítói tisztével bízta meg. — Kétszer ad, áki gyorsan ad. Kaptuk a következő levelet: Három hónapja már annak, hogy Zala vármegye törvényhatósága egyszeri drágasági segélyt szavazott meg a tisztviselői­nek. Ez a segély a havi fizetésnek 20 százalé­kát és a családi pótlék kétszeresét teszi ki. A vármegye nagylelkű állásfoglalása általános örömet keltett, epedve várta mindenki a na­pot, amelyen hozzájuthat a pénzhez, amelyből most a tisztviselőnek van a legkevesebb. A várakozási idő azonban immár igen hosszúra nyúlik, mert már hónapok óta késik a vár­megye határozatának jóváhagyása. Nem tudni, mi az észszerű oka a késedelemnek. Annyi azonban bizonyos, hogy azóta a drágaság csak emelkedett és ami segítség hónapokkal ezelőtt még számbavehető volt, az ma már veszített támogató erejéből. Sohasem volt ugyanis iga- zabb a közmondás, hogy kétszer ad, aki gyor­sain ad. Igen ajánlatos volna, ha ilyen életbe­vágó ügyekben, amelyek nélkülöző családokat érintenek, az illetékes helyeken szaporábban mozognának az intézkedésekkel. — Halálozás. Ifj. Grassanovits Ottó jogszi­gorló, Grassanovits Ottó sümegi főjegyző* fia, október 12-én Budakeszin 27 éves korában elhúnyt. Holttestét hazaszállították Sümegre és ma helyezték az édesanyja mellé örök nyugalomra. Az élők sorából korán távozott ifjú Grassanovits — amíg a betegsége el nem harapózott — tevékeny szervezője volt a Ma­gyar Élet Pártja sümegi tagozatának és mint községi párttitkár, emlékezetre érdemesen mű­ködött. — Adózási helyzetkép Za'ában. A pénzügy­igazgató jelentése szerint vármegyénkben, szep­tember végén a múlt évi helyesbített adóhát­ralék 2,265.229 pengő, a folyó évi helyesbí­tett előírás 5,58*0.784 pengő volt. Januártól szeptember végéig 2,447.178, szeptemberben 238.184 pengő adó folyt be. Az esedékessé vált tényleges hátralék 3,755.987 pengő, vagyis 67.30 százalék. Húzás mér október 18-án jjt Valódi fekete posztó, krepp, díszmagyarra alkalmas, érkezett a Schütz Árúházba. Komárom vármegye a tisztviselőkért Komárom vármegye a megyei tisztviselők­nek karácsonyi segély címéin megszavazott egy havi pótfizetést, valamint családtagonként 30 pengő külön pótlékot. A megye különben feliratban keresi meg a kormányt arra nézve, hogy a tiszt viselőknek legalább 50 százalék fizetésjavítást biztosítsanak. — o — — Ház épül a családvédelmi alapból Sztepit- imre a.váa. Dr. Brand Sándor alispán nem­régiben Szentimrefalva községben végzett hely­színi tárgyalása alkalmával tett ígérete folytán a nép- és családvédelmi alap támogatásával! a legrászorultabb sokgyermekes szegénysorsú család részére ház épül. — Gyermeküdülőt és ovoda-építést tervez­nek Za.aegerSzegien. Hatósági intézkedéssel megtiltották, hogy a Vágóhíd-utcában levő Fürst-féle pajtát szénatárolásra felhasználják, mivel azon a területen lakók emiatt állandó tűzveszélynek vannak kitéve. A szénapajta kö­rül fekvő városi ingatlanokat sem lehetett ed­dig kellőleg kihasználni. A város vezetősége most azt a tervet szövi, hogy az említett tel­keken gyermeküdülőt, elsősorban pedig óvo­dát létesít. A második ovoda végleges elhelye­zésének kérdése ugyanis már hosszú évek óta megoldatlan. Arra is gondolnak, hogy esetleg csereszerződés útján városi birtokba veszik a pajtát és így állítják be ezt az ingatlant a ter­vek megvalósításába. E célból ott helyszíni szemle its lesz. — Élet a sümegi Ka! ölik es Legényegylet­ben. Az Uj Nemesség útmutatásai nyomán: a sümegi Katolikus Legényegyletben élénkké vált az egyesületi élet. Szabó Sándor esp*eres- plébámos, egyházi elnökkel és Vaskuti József káplán, ügyvezető elnökkel az élén, továbbá a gimnázium tanári és az elemi iskola tanítói ka­rának, valamint az egyesület> kebelében mű­ködő tagok bevonásával a már tavaly oly élénk érdeklődéssel kisért hetenkénti előadások ismét megkezdődtek. Az előadások tárgyköre az egyházi, erkölcsi, hazafias, pénzügyi, gaz­dasági és szakmai térre terjed ki. Az előadá­sok nagy látogatottságnak örvendenek. Kézimunka filcek 30-féle színben talál­hatók la Schütz Áruházban. — A kölescipó forgalomban. A közellátási miniszter engedélyezte a 60 százalékos finom­lisztből és a 40 százalékos kölespépből készült kölescipó forgalomba hozatalát. Az árellen­őrzés országos kormánybiztosa az ország egész területére a fogyasztók részére történt eladás­nál 72 fillérben, viszonteladók részére 67 fil­lérben állapította meg a kölescipó árát. — Keze-íába eltörött a kavicsbányában. A Lenti községben épülő útszakasz feltöltéséhez szükséges kavicstermelés közben a községi bá­nyában megcsúszott az öt méter mély gödör oldala. Völgyi József lenti munkást úgy oda­nyomta a föld egy szekérhez, hogy mindkét keze és lába eltörött. Mentők szállították a zalaegerszegi kórházba. — A forró lúgban megfőtt egy gyermek. A zalaegerszegi törvényszék gondatlanságból okozott emberölésért vonta felelősségre özv. Bolla Sándorné és özv. Centerics Gáborné bődéi asszonyokat. Bolláné felügyelet nélkül1 útnak engedte 5 éves és 2 és fél éves unokáit. A gyermekek bementek Centericsné házába és ott a 2 és féléves fiúcska, Vizlendvai Vil­mos beleesett a földre helyezett forró lúgba, A kisfiú a szerencsétlenség után kiszenvedett. A törvényszék a gondatlan asszonyokat 10—10 napi elzárásra változtatható 50—50 pengő pénzbüntetésre ítélte, de mivel Bolláné uno­kája elvesztésével már megszenvedett, bünte­tését 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős.

Next

/
Oldalképek
Tartalom