Zalai Magyar Élet, 1941. október-december (2. évfolyam, 223-284. szám)
1941-10-18 / 238. szám
% 1941 október 18. MAtWífiTFT 5 Jbb is, olcsóbb is egyben? Nehéz képzelni. És mégis — az elektromos tchnika terén bizony ma már így van. p nemesgáztöltésü Tungsram Krypton lcapák sokkal olcsóbban sokkal j bb lényt adnak. Olyan gazdaságos a áramfogyasztásuk, hogy saját áru- kit megtakarítják égés közben. O Remekül ment mind®. Az eddig visszarojA szeszélyes Fllomélet Irta: ANGYAL BÉLA. Akkor inéig divatban volt, hogy a fiatalemberek, 'ha esténként összejöttek, szívesein beszélgették egy-egy jól, vagy rosszul sikerült kalandocskáról. Nekem nem volt sok elbeszélni valóm, mert, sajnos, a sors nem áldott meg olyan külsővel, hogy az egy csapásra megragadta volna a női szíveket. Hosszú, vörösbe játszó haj, hajlott és kissé pisze orr, felülről lefelé vékonyodó nyak, hozzá két balkéz és balláb. Szóval igéző nem lehettem. A társaságban tehát jobbnak láttam inkább hallgatni, mert úgysem igen hittek volna el semmit. Történt azonban egyszer, hogy a Balatonról Vasárnap este hazaránduló társaság hangos: »Ez 'a mi emberünk« kiáltással tört rám. — Mi bajotok van velem? — Itt az alkalom, hogy bebizonyítsd, nem vagy nőgyülölő. — Azt nem is mondtam soha. — Mindegy! Cselekedned kell! Miután felocsúdtam meglepetésemből, elmondták, hogy Keszthelyen van egy gyönyörű szőke hölgy, senki se tudja, -ki és mi, csak az az egy igaz, hogy nem lehet megközelíteni. — Ha nektek nem sikerült, akkor é® minek kisérletezzem? — Kell! Nem tűrhetjük a férfinem meg- csúfítását. Volt bennük egy szemernyi ital, így rájuk hagytam mindent. Azonban másnap alig, hogy bementem a hivatalba, máris szólt a telefon. — Szombaton el kell jönnöd! Csaknem egy hetem volt, így ki is főztem a tervet. Szombaton ezt mondtam barátaimnak: — Fogadjunk, hogy ma egész este a ti gyönyörű hölgyetek körül leszek. Fogadtunk. Este mindnyájan együtt voltunk Keszthelyen. Mint a nap várományosa, kissé izgatott is voltam, de most már nem volt mód a visszafordulásra. Jöjjön, aminek jönnie kell! És jött a bájos jéghideg hölgy. — Itt van! — morajlott végig a társaságon. — Rendben van — mondám és eltűntem. Néhány perc múlva, miután megvesztegettem a vendéglő egész személyzetét, ott voltam a hölgy mellett, mint a legjobban kiszabott — pincér. — Ez csalás! — mondták az ifjak, mikor előttük is elsuhantam. — Győztem! — válaszolám fölényesen. Egész este semmi jelentősebb) dolog sem történt, csak mikor éjfél után a hölgy fizetett, fölállt és én udvariasan feladtam rá selyemkabátját, hátravetette gyönyörű fejét és eny- nyit súgott álmatagon felém: — OsZkár! Hogy tud ilyen klasszikusan csúnya lenini?! Én hirtelen kiesve szerepemből, győzelem- ittasan válaszoltam: — Imádom önt, asszonyom! Mintha mi sem történt volna, távozott. Barátaim, akik látták a jelenetet, de nem hallottak semmit, egész este azért gyötörtek, mondjam meg, mit beszélgettem a hölggyel. Ezt azonban nem tehettem. Ellenben vígan ittam a fogadásért fizetett boraikat. ríárom nap múlva, miikor már csaknem feledésbe ment a szombatesti kaland, válaszos táviratot kaptam. Ez volt benne: »Veoreos Oiszkaar vaarmeigyei Mjegyzeo úr, Zeg — Uiezletem eerdekeeben koenyoergoem sziveskedjeek ma léljoenni — Kacor vendeeg- loes« Csak ennyit válaszoltam: »Joevoek« Tisztában voltam a helyzettel. A hölgy keres. Úgy látszik, a csúnya emberek sincsenek teljesen kirekesztve a női szívekből. Sőt! ~ Kacor úr könnyezve borult keblemre. — Uram, — mondá — megmentette az üzletemet. — Hol a hölgy? — Külön teremben. Tessék parancsolni! Fél perc múlva szemtől-szembe álltam vele. — Hol volt ennyi ideig, Oszkár? — Az most már mindegy, fő, hogy itt vagyok! tott szenvedély mind ktörni látszott belőlem. Aesopus nem tudott ólma szebben regélni nálamnál. Meg is lett . hatása. Tíz óra után félig mámorosán ezt krdezte tőlem Filoméla: — Szeretett már tégd valaki? — Soha! — Gyere csónakázni Gyönyörű este van. — Gyere! — válaszoltam kissé lehűlve, mert eddig életemben“ még nem csónakáztam, főkép szerelmes és szervedélyes hölggyel. De azért mentem. Most rrár úgyis mindegy volt. Én 'megmentettem Kaor úr üzletét, hátha az én (életemet is megmmti valaki, ha belefordulok a vízibe. Az idő valóban széj volt. Holdvilágod est a Balatonon. Egy életmentő kérdést megkockáztattam: — Ne vigyünk magánkkal evezős legényt? — Nem! Nem! — Tiltakozott az én Lore- lieyem, így hát megadtam magam sorsomnak. Beültünk. Evezni kezdtem, de a csónak sehogy sem akart szabályosan haladni, ellenben rövid idő múlva azt éreztem, hogy végleg kimerültem. — Evezz, Oszkár! — suttogta Filöméla. — Azt hiszem, Velencében vagyok. Én inkább gályarabnak képzeltem magam, különösen, mikor már alig volt bőr a tenyeremen. De a nő csak űzött, hajtott. Evezz, Oszkár! Ezt hallottam minden rosszul sikerült ! leviezőcsapláskor. Már reszketett mjmdien tagom és a végkimerülés hideg verejtéke gyöngyözött homlokomon, amikor Filoméla megszólalt: — Oszkár! Most dalolj valami szépet. — Inkább beleugrom a vízbe — mondtam elkeseredve. — Nem, Osziikám, nem engedlek1! — Azzal felállt, mintha meg akarna ölelni. Én is felálltam, mint aki menekülni készüli ós ebben ,a pillanatban felborultunk. Lábaim osztönszerűen a keményebb talajt keresték. Kezemmel a csónakba kapaszkodtam. Filoméla vígan úszott kifelé. A ‘meddő talajkeresést megunva, kiabálni, majd ordítani kezdtem. íme, nem jobb lett volna-e mégis énekelni? A megbánás késő volt. Zajongásomnak csakhamar meglett az eredménye. Motorcsónak közeledett. Izmos kezek beemeltek és máris robogtunk kifelé. A parton Fiiomélia várt. — Oszikám, te pem tudsz úszni? — De motorozni igen! — Azzal beugrottam egy autóba, de még visszaszóltam: — Majd küldök helyettem egy evező- és úszóbajnokot. Isten önnel, asszonyom! Még láttam, hogy Filoméla könnyezve ösz- szeomlik a háttérben. Azon a nyáron többé nem voltam a 'Balatonon. Orsóst márkás rádiók közül választhat az „Eiekíránái" 12 havi részletre is ! Zalaegerszeg Kossuth-u [8. Telelőn: 206' Siemens Jelétünkén Philips
