Zalai Magyar Élet, 1941. július-szeptember (2. évfolyam, 147-222. szám)
1941-07-05 / 151. szám
ö IlÄ&öMjiiEX 1941 július 5. A Magvar Élet Pártja hírei ZALAEGERSZEGEN június 28-án, szombaton este a MÉP szervezet választmányi ülést tartott, amelyen az összes tisztségviselők és szervezők resztvettek. Az értekezleten a vármegyei elnök, vitéz gróf Teleki Béla főispán, Vasvári Lajos országgyűlési képviselő, az országos pártközpont kiküldöttje és dr. vitéz Bíró Ignác központi vármegyéi titkár is megjelent. Dr. Farkas- Béla városi pártvezető megnyitó beszédében utalt arra, hogy a szegedi gondolat eredményei az ország területi gyarapodásában éis a keresztények előretörésében, valamint az ország tekintélyének növekedésében kézzelfoghatóan mutatkoznak. Mindezek igazolják a kormány és a Magyar Élet Pártjának helyes irányvezetését. Kakas Ágoston helyettes pártvezető a legutóbb megindult erőteljes szervezkedés eredményeit vázolta, szociális gondolkodásra, önmegtagadásra és az elesetteken való segítésre kérte a párt tagjait. Vasvári LajOiS országgyűlési képviselő az általános helyzetet kül- és belpolitikai, valamint gazdasági viszonylatban tartalmas és tanulságos beszédben ismertette. Beszélt az ipar és kereskedelem keresztény kezekbe való átállításának szükségességéről. Ez már lendülettel meg is indult és megalkuvás nélkül végrehajtják. Behatóan foglalkozott a földreform, a munkásság, a termelés, az értelmiség elhelyezkedésének kérdéseivel. Természetesen nem utánozhatunk1 szolgaian más nemzeteket, de haladnunk kell különösen a szociális gondoskodás terén. Legnagyobb szükség a lelki megértés, embertársaink megbecsülése és az egység, hogy a háború végén a békeasztalnál minél nagyobb súlyunk legyen. Nagy barátaink, Német- és Olaszországgal szemben hálával tartozunk. A földkérdés megoldását nem szabad izgatásra felhasználni és iparosodásra kell törekednünk, mert mindenkinek nem jut föld. Szükség van nagybirtokra is, különösen a mai, irányított gazdálkodás mellett. Vasvári képviselő értékes és minden időszerű kérdést megvilágító beszédét az értekezlet tagjai élvezettel hallgatták meg. Vitéz gróf Teleki Béla vármegyei elnök, főispán főleg a közellátás kérdéseivel foglalkozott és kijelentette, hogy hála a gazdák áldozatkészségének és a közigazgatási vezetők helyes irányításának, Zala megyében a kenyér- és lisztellátás az új termésig biztosítva van. Az eddig tapasztaltak alapján az esetleges helytelen árpolitikát, illetve annak elkerülhetetlen hibáit ki fogjuk küszöbölni és ezzel biztosítva lesz a nyugodt termelés rendje., A Magyar Élet Pártja a magyar faj védelmét tűzte ki céljául, hogy átmentse a magyar értékeket a jövő számára. Mi ragaszkodunk a magyar hagyományokhoz és alkotmányunkhoz, amely a történelmi idők során annyi viharon át megállta a helyét. Megőrizzük a magyar szellemiség minden jellegzetességét és nem követjük azokat, akik a külföldet egyszerűen lemásolni akarják. Szociális téren a kormány segítségével sok minden történt a vármegyében már eddig is. Ebben az évben pedig száz családi házat építünk a rászorultaknak és a kisiparosoknak további kölcsönöket adunk. De a falusiaknak munkát adó háziipart is tovább fogjuk fejleszteni. A mai nehéz idők sok áldozatot és lemondást követelnek, ezeket azonban minden jó magyarnak türelemmel kell elviselnie. El kell készülnünk arra is, hogy az előbb-utóbb bekövetkező békeévekben is csak irányított gazdasági rendszer és helyes árpolitika mellett biztosíthatjuk a termelés rendjét. Végül a főispán megköszönte a zalaegerszegi MÉP vezetőknek az áldozatos és eredményes szervezői munkát. Vitéz Farkas Sándor nyug. ezredes a párt- fegyelem szükségességét tette szóvá. Pörneczi József gazdasági tanácsos a város és falu kölcsönös megértését hangoztatta. A falusi lakosság lisztadagjának magasabb megállapítását kérte. Az értekezletet követő baráti összejövetelen Tóth Gyula üdvözölte a pártszervezet nevében a főispánt és Vasvári képviselőt. 'SÜMEGEN június 29-én MÉP kerületi pártértekezlet volt, amelyen vitéz gróf Teleki Béla főispán, elnök, vitéz gróf Kornis Elemér, Vasvári Lajos, gróf Festetics Domonkos ország- gyűlési képviselők és Benedek István központi vármegyei titkár is megjelentek. Szabó Sándor esperesplébános, kerületvezető üdvözölte a főispánt és a képviselőket, majd a kormány áldásos munkáját méltatta. Vitéz gróf Teleki Béla főispán a vármegye közellátási helyzetével foglalkozott, Vasvári Lajos képviselő a munkásság helyzetéről és a zsidóságnak a gazdasági élet terén való visszaszorításáról beszélt. Vitéz gróf Kornis Elemér képviselő az általános kül- és belpolitikai helyzetet ismertette és gazdasági kérdésekkel foglalkozott. Gróf Festetics Domonkos képviselő hangoztatta, hogy társadalmi különbség nélkül áldozatot kell hozni a honvédség fejlesztésének érdekében. Mindent el kell követni, hogy a rémhírterjesztést megakadályozzuk. Legyen mindenki megelégedve a kormány politikájával, ne akarjon mindenki vezető lenni. Szabó Sándor espenespllébános, kerületvezető javaslatira táviratilag üdvözölték Bárdossy László miniszterelnököt és vitéz Lukács Béla országos pártvezetőt. * ÍNAGYPÁLI község MÉP szervezete június A bélyeggyűjtők szempontjából nagyjelentőségű és érdekes újítást vezetett be a magyar posta, amikor lehetővé teszi, hogy a bélyeg- gyűjtők a jövőben ne legyenek kénytelenek a legkörülményesebb utakat keresni, ha egy- egy alkalmi bélyegsorozat kisebb példány- számban megjelenik és különösen, ha csak a fővárosban kapható, hanem előzetes rendelés útján mindenki számára megszerezhető legyen és pedig rendes kibocsátási áron, tehát ne a »spekulánsok« keressenek rajta egy-két nap alatt 100—200 százalékot. Igaz, van egy rossz oldala az újításnak, hogy a legkisebb rendelhető mennyiség ötven sorozat, ezen azonban könnyű segíteni, ha több bélyeggyűjtő együttesen tesz megrendelést. A magyar kir. postavezérigazgatóság közleménye egyébként a következőképpen szól: »A jövőben kibocsátásra kerülő, meghatározott példányszámban megjelenő alkalmi bélyegekre (bélyegblokkokra) a m. kir. posta előjegyzést nyit. Az előjegyzés legkisebb mennyisége 50 darab, illetve sorozat. Az igénybejelentést a m. kir. posta bélyegértékesítő irodájával (Budapest 7.) folyó évi július 31-éig levelezőlapon kell közölni. A bejelentésnek tartalmaznia kell az igénylő pontos címét és azt a mennyiséget, amelyet GONDOSKODJÉK CSALÁDJÁRÓL, KÖSSÖN ÉLETBIZTOSÍTÁST, HÁBORÚ ESETÉRE IS ÉRVÉNYES! 29-én szervezői értekezletet tartott, amelyen Fatér József pártvezető örömmel állapította meg, hogy a község gazdái a legutóbbi gabonaigénylésnél erejükön felül is ajánlottak fel gabonát. Lukács Sándor kerületi szervező, titkár ‘ismertette a kormány célkitűzéseit, ösz- sze fogásra, egymás megbecsülésére és szere- tetre hívta fel a tagokat. Fazekas Gergely a Vas megye felé vezető útnak a kiépítését sürgette. Köcse Ágoston pedig a mezőgazdasági munkások gabona-adagjának 30 kilóra való fölemelését kérte. (Vitéz Bíró rovatvezető közli, hogy a vármegyei elnök és a vármegyei mező- gazdasági bizottság is eljárt illetékes helyen ebben az ügyben, mert a falusiak főtápláléka, a liszt.) & BORSFA község MÉP szervezete június. 29-én szervezői értekezletet tartott vitéz Balassa Gyula pártvezető elnökletével. A pártvezető felhívta a tagokat, hogy a honvédség részére mindenki szolgáltassa be fölösleges gabonáját. Bejelentette, hogy 27-en kértek házhelyet. Kérik postahivatal felállítását, valamint az iskolának a mai követelményeknek megfelelő átépítését. Pataki József MEP titkár örömmel jelentette, hogy erre az évre nagyobb ősz- szeget vettek föl a költségvetésben tatarozás céljára. (Vitéz Bíró rovatvezető közli, hogy miután 10-nél több házhelyigénylő van, a föld- mívelésügyi miniszteri rendelet értelmében a letenyei gazdasági felügyelő fogja ezt az ügyet lebonyolítani, 'tehát az érdekeltek oda forduljanak elsősorban. A mostani viszonyok miatt azonban nem bizonyos aZ ügy gyors elintézése a gazdasági felügyelők csekély létszáma miatt. Mindenesetre tájékoztassák a pártvezetőséget az igénylések eredményéről. A borsfái postaügynökségről a pártvezetőségnek a vármegyei elnök úr április 29-én részletes tájékoztatást adott.) jövőben a meghatározott példányszámban kiadásra kerülő bélyegekből — a kibocsátási példányszámra, való tekintet nélkül — átvesz, A bejelentés tudomásul vételét a bélyegértékesítő iroda írásban elismeri és a föltételeknek megfelelően bejelentett mennyiség szállítását minden körülmények között biztosítja. A bejelentéssel egyidejűleg a jelentkezőnek kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a megjelölt mennyiséget 1942 év végéig minden meghatározott példányszámú bélyegkiadásbó,! átveszi. A kötelezettséget a fenti időpont letelte után is mindenkor további egy évre érvényben levőnek kell tekinteni, ha csak a bejelentő azt az év október elseje előtt föl nem mondja. Fia a jelentkező az egyes bélyegkiadások alkalmával az egyszersmindenkorra vállalt mennyiségnél nagyobb mennyiséget igényelne, az erre vonatkozó bejelentést a m. kir. posta a lehetőséghez képest törekszik kielégíteni, de a módosítás foganatosítására kötelezettséget csak annak vételét követő második bélyeg- kiadástól kezdődően vállal. Ha a jelentkező az egyszersmindenkorra vállalt mennyiséget-valamelyik meghatározott példányszámban kiadásra kerülő bélyegből nem veszi át, a m. kir. posta ezt úgy tekinti, mintha az illető az (előjegyzésből való törlését kérte volna és ebben az esetben tőle két évien belül újabb előjegyzést nem fogad el. A m. kir. posta bélyegértékesítő irodája a jelentkezőknek a bélyegkiadásokról előzetes értesítést küld és a bélyegek ellenértékétnek a beküldésére díjmentes bélyegrendelési utalványt bocsát rendelkezésükre. A bélyegeket a jelentkezők kívánságához képest vagy díjköteles ajánlott levélben szállítja, vagy a személyesen jelentkezőknek az előz|ete|s bevonása és az utalvány feladóvevényének a felmutatása ellenében közvetlenül szolgáltatja ki. Külföldre a posta előjegyzést nem fogad el.« 80 év óta fogalommá vált Andor Béla __ aranyéremmel kitüntetett úri szabó üzlete olcsó és finom, szakszerű kiszolgálásával A posta érdekes újítása a bélyeggyüjtés elősegítésére