Zalai Magyar Élet, 1941. július-szeptember (2. évfolyam, 147-222. szám)

1941-07-25 / 168. szám

ÄRA 8 FILLÉR II. évfolyam, 168. szám. # POUriKAI NAPILAP 1941. iúSius 25. Péntek. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Tittössy-atca 12. Telefon 80. Felelős szerkesztő: Dr. PESTHY PÁL Előfizetés: 1 hőnapra 1.40, 3 hónapra 4 P. Postatakarékpénztári csekkszámla: 30.454 sz. 15 ezer pengő államsegély a pénzügyi palota kifizetetlen számláinak rendezésére Vitéz dr. Tamásy István polgármester teg­nap Budapesten járt, ahol több ügyet intézett el, A város költségvetését május 7-én tár­gyalta le a miniszterközi bizottság, de az jóváhagyva még mindig nem érkezett vissza. A polgármester eljárása folytán remélhető, hogy augusztus első napjaiban a jóváhagyás megérkezik. Ekkor állapítják meg majd vég­legesen a pótadókulcsot is. A pénzügyi palota építésénél maradtak ki­Zalaegerszeg város polgármestere közhírré teszi, hogy a nemzeti zászló kötelező hasz­nálatáról Zalaegerszeg megyei város képviselő­testülete szabályrendeletet alkotott s a szabály­rendeletet az 1879: XL. te. 6. szakasza alap­ján kihirdetése után azonnal hatályba léptette. A szabályrendelet a következő: 1. §• A város belterületén épült házak tulajdono­sai kötelesek az alábbiakban előírt nemzeti zászlót beszerezni. 2. §. A város belterületén épült házak tulajdo­nosai, illetőleg ezek megbízottai kötelesek nem­zeti és hazafias ünnepeinken (március 15., május utolsó vasárnapja — hősök ünnepe, — augusztus 20. — Szent István király napján, — október 6., az államfő születése napján és névnapján — jelenben június 18. és december 6—) minden felhívás nélkül a nemzeti öntu­datnak és egységnek szent jelvényét: a nem­zeti zászlót házuknak főútvonalra nyíló részén kitűzni. 3. §• Ugyancsak 'kötelesek fenti háztulajdonosok a nemzeti zászlót kitűzni minden olyan haza­fias megmozdulás alkalmával, amidőn erre a város polgármesterétől felhívást kapnak. Min­den ilyen felhívást a helybeli lapok útjárt kell közzétenni és dobszóval, vagy egyéb utón is kihirdetni. 4. §. A nemzeti zászlót az ünnep, ünnepélye(S al­kalom, vagy alkalmak napján legkésőbb reg­gel 8 óráig kell kitűzni és az ünnepet, ünne­pélyes alkalmat követő napon legkésőbb reg­gel 8 óráig be kelt vonni. Sürgős esetekben a zászló kitűzését a polgármester azonnali határidővel is elrendelheti. 5. §. A nemzeti zászló hossza földszintes házak­nál legalább 1 m 60 cm, szélessége legalább 90 cm. Az emeletes házak tulajdonosai emele­tenként számítva legalább 50 cm-rel hosz- szabb és legalább 30 cm-rel szélesebb zászlót kötelesek használni. v A nemzeti színekből álló és megfelelő hosz­fizetetlen számlák. Ezek kifizetésére a pénz­ügyminisztériumban sikerült biztosítani a pol­gármesternek 15 ezer pengőt. A belügyminisztériumban a korábban meg­szervezett és a képviselőtestület által is meg­szavazott városi állások jóváhagyása ügyében járt el. Az iparügyi minisztériumban több helybeli iparos és kereskedő jogosítványának érdeké­ben járt közben a polgármester. szúságú rúdra alkalmazott, szövetből vagy vá­szonból, lehetőleg színtartó és az időjárás vi­szontagságainak ellenálló anyagból készült zászlót úgy kell kitűzni, hogy a zászló az eresz vonalán túl érjen. Az erkélydíszül használt zászlókra és az ár­bocra szerelt zászlókra fenti rendelkezések ér­tele m s zerűleg a lkaim azan dók. Tilos rongyos és szakadozott, vagy színe­A keleti front középső részén döntő sikerek előtt állanak a német csapatok. A szovjet már nem bírja az iramot és egész hadosztályok adják meg magukat. Az utánpótlás is meg­akadt. A legújabb hadifoglyok között már 16 éves suhantok. is vannak. A német légierő tegnap ismét vasútvonala­kat bombázott. Igen súlyos találat ért több vasúti kereszteződést. Moszkvából Zürichbe érkezett jelentés sze­rint Anglia csapatokat kísérel meg Európában partra szállítani. Azt gondolja, hogy az oro­szokat esetleg így tehermentesítheti. A La Manche-csatorna partján tegnap le­zajlott légi ütközet során a brit légierő vesz­tesége 33 repülőgép, közülük 3 ncgymótoros bomb ázó gép. A Stefani-iroda jelenti, hogy* a Földközi- tenger középső részén lezajlott tengeri üt­közet során az olasz erők két brit hadihajót, két szállítóhajót elsüllyesztettek és több na-; gyobb űrtartalom hajót megrongáltak. A svéd kormány megengedte, hogy Finn-; országnak bizonyos, mennyiségű rozsot, sertés-' könzervet, vajat, burgonyát, szalonnát, ezen­kívül vasat és acélt is szállítsanak Svédország-' bői. A németek által fogságba ejtett orosz fog­lyok elmondják, hogy súlyos büntetést kap­nak azok a nők, akik ki akarják vonni magu­hagyott zászlót használni. A nemzeti zászlót általában úgy kell kitűzni és karbantartani, hogy megfeleljen a nemzeti zászló jelentőségé­nek, vagyis, hogy jelképe lehessen a nemzeti öntudatnak éá egységnek. 6. §. Az a háztulajdonos, aki a fentiekben elő­írt zászlót be nem szerzi, azon háztulajdonos, illetőleg igazolt megbízottja, aki a fenti rendel­kezések ellen vét, különösen a fentiekben meg­határozott alkalmakkor a nemzeti zászlót ki nem tűzi, vagy olyan zászlót, vagy olyan mó­don használ, ami a nemzeti zászló szent ren­deltetésével össze nem egyeztethető, —a meny­nyiben cselekménye súlyosabb elbírálás állá nem esik — kihágást követ el es 1 pengőtől 40 pengőig terjedhető pénzbüntetéssel sújt­ható. A pénzbüntetés behajtására, behajtha­tatlanság esetén szabadságvesztésre való át­változtatására az 1928: X. te. rendelkezései az irányadók. 7. §• Ezen kihágások felett elsőfokon a m. vkir. államrendőrkapitányság zalaegerszegi vezetője vagy helyette a m. kir. belügyminiszter által a rendőri büntetőbíráskodással megbízott tisztviselő, másodfokon a m. kir. rendőrség vidéki főkapitánysága, harmadfokon a m. kir. belügyminiszter bíráskodik. 8. §. Ezen szabályrendelet életbelépésével a 3146 —1931 jfcv. 137. számú véghatározattal elfo­gadott szabályrendelet hatályát veszti. 9- §• Ezen szabályrendelet az 1879: XL. te. 6. szakasza alapján kihirdetése után lép hatályba. kát a katonai szolgálat alól. A diáklányok tekintet nélkül arra, hogy alkalmasak-e, hat­heti katonai kiképzésben részesülnek. Angol repülők a mára virradó éjjel behatol­tak Északnyugatnémetország fölé és néhány helységre romboló, valamint gyújtóbombákat szórtak le. Az északamerikai hírszolgálati iroda köz­lése szerint a kongresszus az eddigi legna­gyobb összegű pótköltségvetést tárgyalta. A költségvetés összege '8 milliárd dollárt tesz ki, amelyből 4 milliárd dollárt hadseregíejlesz- tésre, ezenkívül harckocsik gyártására, a hadi- tengerészet céljaira használnák fel. * A képviselőház ma rövid ülést tartott, ame­lyen Tasnádi Nagy András elnök bemutatta a miniszterelnök átiratát a magyar honvédség sikereiről. A Ház melegen üdvözölte a hon­védséget. Ezután vita nélkül elfogadták a há­zassági javaslat 9. szakaszának módosítását, valamint az egyeztető bizottság által beiktatott új 15. szakaszt. A szakasz a zsidók háztartásá­ban dolgozó cselédleányok erkölcsi érdekeit védi és fogház, illetve börtönbüntetéssel sújtja azt a zsidó férfit, aki magyar honos tisztes­séges nemzsidó nőt megbecstelenít. így a há­zassági javaslat elfogadásában megértés jött létre a két ház között. Az elnök végül be­jelentette, hogy a Ház ülését bizonytalan időre elnapolják. Zalaegerszeg megyei város szabályrendelete a nemzeti zászló kötelező használatáról A mai nap világ- és országos vonatkozású eseményei

Next

/
Oldalképek
Tartalom