Zalai Magyar Élet, 1941. július-szeptember (2. évfolyam, 147-222. szám)
1941-09-29 / 221. szám
1941 szeptember 29. M^íhKT 3 A zalaegerszegi Baross az önálló kereskedő tanonciskola felállításáért Szombaton választmányi ülést tartott a Baross Szövetség zalaegerszegi fiókja. Czobor Mátyás elnök beszámolt az alsólendvai Baross megalakulásáról, majd hosszabb beszédben emlékezett meg gróf Széchenyi István munkásságáról. Kiemelte, hogy Széchenyi elgondolásait minden téren fedi a Baross Szövetség irányvonala. A Barossnak jelenleg Alsólendván 108 tagja van, ehhez a létszámhoz jön még Belatinc és vidéke is, amely még nincs beszervezve. _ A megnyitó beszéd után foglalkozott a Választmány körédekű, a Barosst érdeklő ügyekkel. Október 5-én, az országos vöröskeresztes nap alkalmával gyűjtés lesz Zalaegerszegen is. Az elnök kérte a tagokat, hogy adakozással vegyék ki ők is részüket a nemzeti fontosságú mozgalomból. — A székház megrongálódott épületét egyetlen árajánlat alapján 270 pengőből tatarozzák. — A tél folyamán német, olasz és nemzetiségi nyelvű tanfolyamokat rendeznek. A Baross vezetősége összeköttetés’ 'ép Budapesten a központtal és kérni fo.L jyobb mennyiségű gyapjúfonalat. A Női 7, tagjai ugyanis elvállalták, hogy a kormány_oné felhívására érmelegítőket kötnek. Németh József a kereskedő tanonciskola felállítása mellett szólalt fel. Az iparos tanonciskolában ugyanis nem tanítják azokat a tárgyakat, amelyek a jövő kereskedőit elsősorban érdeklik. Szerinte a kereskedő társadalomnak anyagi áldozatot kellene hoznia az iskola felállításának támogatására. A választmány úgy döntött, hogy a Széchenyiről elnevezendő kereskedő tanonciskola felállítása ügyében a város vezetőségénél is eljár. A választmányi ülés feliratban üdvözölte Győrffy-Bengyel Sándor közellátási minisztert és a megnagyobbodott zalaegerszegi szervezet üdvözletét küldte llovszky János országos elnöknek. Apró zalai hírek A Zalaegerszegen állomásozó határvadász parancsnokság ma megkoszorúzta a hősök emlékművét. — Ma megjött írásban a zalaegerszegi városházára, hogy a kórház 326.816 pengő betegápolási átalányt kap. —• Héthónapi börtönt kapott Bicsák Lajos letenyei legény, aki Nagykanizsán hamisított gabonalappal és tnázsáló-cédulával akarta becsapni a Mezőgazdasági Közraktárakat. — Újabb időpontot tűztek ki a perlaki Gasparies-emlék leleplezésére. Eszerint október 5-én lesz az ünnepség tábori misével összekapcsolva. — December 28-ától a mai napig utazott a Toledo'című amerikai lap, amíg Siposs Dezső zalaegerszegi kőfaragómester kezébe jutott. A lap kiadója Amerikában Siposs Dezső testvére, Siposs Géza. — 35 ezer pengőre emelte fel a közoktatásügyi miniszter a becsehelyi iskolaépítésre adott államsegélyt. 1.200 iovat és 800 marhát hajtottak1 fel a legutóbbi keszthelyi vásárra. 226 lovat és 700 marhát ladtak el. Melegvérű ló ára 800—1000 pengő között mozgott, hidegvérűé 1000—1200, csikóé 400—1000 pengő között mozgott. — Megkezdődtek a sümegi plébániatemplom toronyjavítási munkálatai. — A Deák Ferenc - utca 5. számú házat alakították át Keszthelyen, a polgári fiúiskola I—II. osztályának elhelyezésére. — A sümegi járásban megkezdte működését a budapesti rongygyűjtő központ egyik kiküldöttje. — Október 2-án kezdődik meg ■a keszthelyi karmelitáknál a háromnapos templombúcsú, amelynek során október 3-án 9 órakor Gidró Bonifác tihanyi apát mondja a szentmisét, Schnattner Szigfrid csácsi bencés plébános pedig szentbeszédet mond. A nagykanizsai rendőrség felhívta a város közönségét, hogy tojásraktárkészletét 24 órán belül mindenki jelentse be. Az elrejtett készletek felkutatására általános razzia indul. Ilyen intézkedés elkelne Zala egyéb helyein is, beleértve a falvakat is. — 3 hónapi fogházra ítélték Nyíri Mária nagykanizsai bejárónőt, aki tellopott egy 800 pengőt tartalmazó dobozt. — A zalai szőlők érését károsan befolyásolják az állandóan igen hűvös éjtszakák és a rendkívüli szárazság. A borárak lassú emelkedést mutatnak. A csemegeszőlő szedése folyik. Az első férfi és női ssakiixiet TAfli ívivifia H B U EIK — Kapi Béla negyedszázados püspöki jubileuma. Most van 25 esztendeje, hogy a dunántúli evangélikus egyházkerület bizalma Kapi Bélát a püspöki méltóságba emelte. A negyed- százados évforduló nemcsak az egyházkerületnek nagy ünnepe, hanem az egész magyar- országi evangélikusságnak. Kapi Béla az egyházfő kimagasló szerepét tölti be egyetemes egyháza vezetésében és a magyar közéletben egyaránt. — Uj miserend a ferenceseknél. Október elsejétől megváltozik a miserend a zalaegerszegi ferences templomban. Köznapokon 7, fél 8 és 8-kor, vasár- és ünnepnap fél1 8, 8, 9 és 10 órakor tesznek szentmisék. A fél 8-as misét nem mindig tartják meg. Szeptember 30-ától november 2-áig minden délután 6 órakor litánia szentolvasó imádkozások. Október 4-én, Assziszi Szent Ferenc névünnepén egész nap szentségimádás. A szentmisék úgy lesznek, mint vasár- és ünnepnap. — Áthelyezések a rendőrségen. A belügyminiszter dr. Kádár Béla rendőrkapitányt Dés- ről Zalaegerszegre visszahelyezte, dr. Abod Imre rendőrfogalmazót pedig Zalaegerszegről Bajára helyezte át. — Újabb Vadlászhír Sümlegről. Dr. Szép László miniszterelnökségi osztályfőnök a pár nappal meghosszabbított szabadságidejét is a veszprémi püspökség vendégeként töltötte Sümegen. Ez alkalommal is résztvett a híres sümegi szarvasvadászaton s ezúttal sem hagyta el hagyományos vadászszerencséje. A múltkori tizenkettes bika után most két tizenhatos szarvasbikát ejtett eL — Andrásvára telepes községnek jut a zalaegerszegi városatyák pénzadománya. Mint ismeretes, a zalaegerszegi városi képviselőtestület tagjai 349 pengőt adtak össze a hazatelepített bukovinai magyarok megsegítésére. Most a hazatelepítési kormánybiztos a városhoz levelet intézett, amelyben a magyar és keresztény testvéri szeretettől áthatott nagylelkű adományért a város képviselőtestületének köszönetét mondott. Az összegyűjtött pénzt Andrásvára község népe megsegítésére fordították. — Uj orvosi állások szervezése a visszatért za’ai területeiken. A hivatalos lap közli a visz- szafoglalt délvidéki területen áj községi és körorvosi állások szervezését. Zala megyében Csáktornyán egy községi orvosi, Alsólendva, Cserföld, Bántornya, Lendvavásárhely, Belatinc, Muraszerdahely, Stridóvár, Miksavár, Drávavásárhely, Csáktornya, Murasiklós, Be- lica, Kisszabadka, Perlak, Damása, Muracsány, Murakirály, Muraszentmária, Kotor, Légrád székhellyel alakított közegészségügyi körökben egy-egy körorvosi állást szerveznek. A belügyminiszter 15 nap alatt hirdet ezekre az FERENCJOZSEF KESERŰVIZ — Halálozás. Gergyesi Ferenc mihályíaí plébános, püspöki tanácsos 72 éves korában, pappászentelésének 48-ik évében szeptember 26-án elhunyt. 1906 óta volt mihályíai plébános. Tegnap helyezték örök nyugalomra Mihályién. — Szerdahelyi Jenő géplakatos, Keszthely tekintélyes polgára, az Iparoskor alapítója és díszelnöke 75 éves korában meghalt. Bátor, gerinces magyar ember volt. —- Helyszíni tárgyalás a csabnendék—szant- imirefaJvai út kiépítésére. Dr. Brand Sándor alispán dr. Szalay Gyula vármegyei tiszti főügyész és Szabó Jenő műszaki tanácsos, a zalaegerszegi államépítészeti hivatal főnöke kíséretében a csabrendek—szenti mrefalvai út építésével kapcsolatban Szerűimre falva községben helyszíni tárgyalást tartott. A tárgyalás után Sümegen meglátogatta P. Kocsis Ödön ferences házfönököt a dr. Nagy Béla sümegi főszolgabíróval bővült kíséretével együtt. — A za’aegerszegi szárm azású Duzár orvos- tanár ünneplése. A zalaegerszegi származású és a zalaegerszegi gimnáziumban is érettségizett dr. Duzár József pécsi egyetemi tanár most töltötte be egyetemi tanárságának 10., gyermekorvosi működésének pedig a 20. évét. Ez alkalomból a pécsi gyermekklinika személyzete meleg ünnepséget rendezett tiszteletére. A klinika első tanársegéde méltatta a tanárnak a klinikát korszerűsítő, kiváló szakembereket nevelő, gyógyító és tudományos működését és átnyújtotta neki a volt és jelenlegi munkatársak legújabb tudományos dolgozatainak kézirat-kötetét. A jubiláló tanárra hálás szívvel gondolnak a zalaegerszegiek is, akik dr. Duzár Józsefnek nemes szociális érzését számtalanszor tapasztalták. * Függöny, szőnyeg lakásának dísze. Különböző mintákban beszerezhető a Schütz Árúházban. — Mezőgtodasági bizottságok a visszatért Zalában. A visszafoglalt délvidéki területen mezőgazdasági bizottságokat alakított a minisztérium. Zala megyében az alsólendvai, a Csáktornyái és a perlaki járásban. A vármegyei mezőgazdasági bizottságba minden választói csoportból 6 rendes és 6 póttagot nevez ki a földmívelésügyi miniszter. A mezőgazdasági kamarába a mezőgazdasági bizottságnak minden választói csoportjából 1 rendes és 1 póttagot nevez ki a miniszter. A visszafoglalt zalai területek az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara működési területéhez tartoznak. Megérkeztek a remek szép női kabátok és bundák Tóth Gyulához. Válassza ki minél előbb a megfelelőt. — MénlovOk vizsgálata. A köztenyésztésre szánt ménlovak vizsgálatát október 1-én délután 2 órakor tartják meg a zalaegerszegi vásártéren. — Tanügyi hírek. A veszprémi püspök jóváhagyta Márkus Dezső balatonfüredi és Béke- finé Nagy Irén felsőörsi tanító megválasztását. — Kántorfanító-Választás Káptalanfán. Nagy érdeklődés előzte meg a fegyelmlleg megürült káptalanfai kántortanítói állás betöltését. Az állásra általános szótöbbséggel Molnár Lajos eddigi helyettest választotta meg a róm. kát. iskolaszék Gubicza Antal sümegcsehi esperesplébános elnöklése mellett. A választás után az elnök a nép- és fajszeretettől átitatott, magas szárnyalásé beszédében adott célkitűzést az új kántortanítónak és az iskolaszék tagjai útján az egész község népének, miközben az összetartás érzésének erős ápolására buzdította őket a magyar és a katolikus eszmék érdekében. A kerületi esperes beszédét az új kántortanító.