Zalai Magyar Élet, 1941. július-szeptember (2. évfolyam, 147-222. szám)
1941-08-07 / 179. szám
ÄRA 8 FILLÉR II. évfolyam, 179. szám. # poutikai m&pilap # 1941. augusztus 7. Csütörtök. **»tW>W»8WW»»AW^II»WI<»WWW>^W¥WWIWW<W»(W»^^ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Felelős szerkesztő: Előfizetés: 1 hónapra 2, 3 hónapra 5.70 P. Tüttőssy-utca 12. Telefon 80. Dr. PESTHY PÁL Postatakarékpénztári csekkszámla: 30.454 sz. A mai nap világ- országos vonatkozású A honvédvezérkar főnöke részletes jelentésben számol be a június 27-étől július 8-áig csapataink által elfoglalt területekről. A csapatok fényesen oldották meg mindenütt kitűzött feladataikat. A galíciai területeket már elfoglalták, bár sok helyen négy-ötszörös túlerővel kellett harcolniok. A szovjet csapatok a Ma- gastátra és az Alacsonytátra horpadásában akartak áttörni. Világosan látható volt előkészületeikből a támadó szándék, de tervüket nem tudták megvalósítani. 17—25 seregtestet vontak össze a magyar határon. A magyar katonai parancsnokság két seregtestet indított támadásra és jelezte, hogy az utánpótlást már elindították. A harcterep 260—280 kilométer széles volt és ékalakban végződött. A Dnyesz- ter partján már csak 50 kilométer széles volt. Az előnyomulást megnehezítette az, hogy az ellenség minden hidat szétrombolt. Csapataink július 5-én bindenütt elérték1 a Dnyeszter folyót és most már a német csapatokkal együtt folytatják a harcot. A Német Távirati Iroda jelenti: A német harcigépek tegnap a Fekete-tengeren elsüllyesztettek égy nyolcezer tonnás megrakott szovjet kereskedelmi gőzöst, egy 3 ezer tonnás, meg egy 5 ezer tonnás kereskedelmi hajót pedig súlyosan megrongáltak. A Keleti-tengeren a német repülők egy erősen megterhelt szovjet kereskedelmi gőzöst bombákkal elsüllyesztettek. Német harcigépek szovjet csa- pattábörokat, barakkokat és vasútvonalakat is bombáztak. Kronstadt szovjetorosz hadikikötő ellen támadást intéztek német tengeralattjárók. Arról még nincs jelentés, hogy milyen károkat okoztak. A mára virradó éjjel újiabb heves légitámadást intézett a némei légierő Moszkva ellen A muráninneni területekre kinevezett tanárok, tanítók és tanítónők 5-én tettek esküt Muraszombatban. Közel 350-en voltak az újonnan kinevezettek és 8-ara azok, akik még á‘ jugoszláv uralom idején itt tanítottak és most átvette őket a magyar állam. A tanárok és tanítók reggel közös istentiszteleten vettek részt. Utána a muraszombati' mozi helyiségébe mentek az eskütételre. Itt Hartner polgármester üdvözölte a megjelenteket, vitéz Horváth József vezérőrnagyot, katonai parancsnokot, Radványi József ezredest, a muraszombati és nemes Martsa József ezredest, az alsólendvai járás katonai parancsnokát, dr. Medve István, Zala vármegye kir. tanfelügyelőjét, tanügyi előadót és Rhosóczy Rezsőt, a muraszombati járás tanügyi élőadóját. Meleg szavakkal köszöntötte az új tanítóságot, vázolta előttük azt a feladatot, amely ezen a területen vár a tanítóságra. A vallás- és közoktatásügyi miniszter kiküldöttje, dr. Révy Kornél miniszteri s. titkár és Angol jelentés szerint Málta felett ellenséges' repülőgépek jelentek meg és sok bombát szórtak. Emberéletben nem esett kár. Az angol partoktól 200 mérfölönyire el-’ süllyesztett egy német tengeralattjáró egy 3564 tonnás angol szolgálatban levő görög tehergőzöst. • Brüsszelből tegnap elindult a bolsevizmus elleni küzdelemre a flandriai önkéntes század első csoportja. Bukarestben hivatalos közlést adtak ki a szovjet elleni küzdelemben elesett tisztekről. A közlemény szerint harminchét tiszt veszítette életét. Vorosilov, a szovjet haderők parancsnoka azt az utasítást kapta, hogy mindent kövessen el az előretörő német haderő föltartóztatására. Vorosilovnak az a célja hogy Leningrádot bármilyen nagy áldozat árán is megvédje. Külföldről érkezett hírek szerint Churchill angol miniszterelnök Newyorkba utazik, ahol Hopkins jelenlétében Roosevelt elnökkel megtárgyalja a háborús helyzetet. Az angol hatóságokat élénken foglalkoztatja India megvédése. India negyven városában légvédelmi óvóhelyeket epítenek. Párisi jelentéis szerint a salon sur marnei barakktáborba 32.855 francia hadifogoly érkezett, akiket a német hatosáig szabadon bocsátott. A katonák elbeszélték azt a jó bánásmódot, amelyben a német birodalomban részesültek. * Magyarországon megkezdődött az idegenek ellenőrzése. Az ellenőrzés során azokat, akik az ország érdekeit jelenlétükkel veszélyeztetik; kiutasítják. dr. Gyalog Dezső miniszteri fogalmazó, a vezérkar képviselője előtt tették le az átvettek a fogadalmat, az újonnan kinevezéttek pedig az esküt. Antauer Jenő, a muraszombati járás volt tanfelügyelője az eskütétel után értékes előadást tartott a Vendvidékről és a vend népről. Az ünnepség után közös ebéden vettek részt, majd autókon mindenkit állomáshelyére vittek. A Zalaegerszegről kinevezett tanítókat vitéz Rónay Béla, a tanfelügyelőséghez berendelt igazgató-tanító, körzeti iskolafelügyelő kísérte és mindenütt kalauzolta. Az új tanítónők boldogan fognak visszaemlékezni nemcsak augusztus 5-ére, hanem a vezetőjükre is, aki az életbe való kilépéskor gondoskodott róluk. Az új tanerők — mint arról értesültünk — igyekeznek most elsajátítani a vend nyelvet, hogy majd szeptemberben, az iskolaév kezdetén beszélni tudjanak*.a. magyarul nem tudó vend gyermekekkel is. i Megtalálták Árpád fejedelem sírját? Sashegyi Sándor, a kiváló régész bejelentette dr. vitéz Endre Lászlónak, Pest vármegye alispánjának, hogy Pomáz tőszomszédságában megtalálta a honszerző Árpád fejedelem sírját. Árpád temetéséről Anonimus, Béla király jegyzője a következőket írta: »Az Urnák 607-ik esztendejében élt emeltetett egy pataknak forrása felett, amely patak bő mederben folyik alá Attila városába.« Pomáztót északnyugatra nagy vízmosta szakadék vízesése felett találták meg a sziklasírt. A sziklán több helyen ősi rovásjeleket találtak. Sashegyi Sándor' bejelentését rendkívül nagy érdeklődéssel fogadta Pest vármegye vezetősége és vitéz Endre László szakértői bizottsággal a1 napokban megtekinti a pomázi feltárási munkálatokat. INNEN 15 — ONNAN IS Orvosi vizsgálat alá veszik Szentesen az összes városi tisztviselőt. — Ismeretlen tettesek megfojtották és a kútba dobták Ince Im- réné biharbakonszegi özvegyasszonyt. — Állandó színház fölépítése: ügyében tárgyalt Kiss Ferenc Szombathelyen a polgármesterrel. — Sopronban az autóbuszokon női kalauzok vannak. — 40 ezer pengő értékű ékszert loptak gumifcesztyűs betörők Csikós Andor székes- fehérvári bankigazgató lakásából. — Kassán az ősszel zsidógimnázium nyílik. — Miskolcon alagútra bukkantak a régi vármegyeház bontási munkálatainál. — Agyonverte soörófávaf iszákos férjét Konkoly Károlyné szabadkai asz-j szony. Nagyjelentőségű intézkedések az állattenyésztés feilesztésére Állattenyésztésünk nagyjelentőségű eseménye volt tavaly a törvényhatósági állattenyésztési alapokról szóló törvény alkotása, amely új alapokra helyezte a népies tenyésztés irányítását és támogatását. A törvény végrehajtása a Budapesti Közlöny vasárnapi számában megjelent rendelettel megkezdődött. A köztenyésztés jóminőségű apaállatokkal való ellátását ezentúl a vármegyék és törvényhatósági joggal felruházott városok végzik és ennek aZ új feladatnak ellátására állattenyésztési alapokat kell létesíteni. A végrehajtási utasítás, minden törvényhatóság területén törvényhatósági állattenyésztési bizottság alakítását rendeli el és minden törvényhatóság köteles ez év végéig állattenyésztési: alapot létesíteni és. ezzel kapcsolatban az egész országban már most megkezdődik a törvényhatósági apaállatok beszerzése és azoknak köztenyésztésbe adása is. Az új rendszer alapján a tenyésztés színvonalát lényegesen emeljük anélkül, hogy ezzel a közületekre és a gazdaközönségre az eddiginél nagyobb teher háruljon. A földmívelésügyi miniszter kiadta a törvényhatósági állattenyésztés minta-szabályren- deleíét is, amelynek alapján a törvényhatóságok ebben az évben elkészítik újabb szabályrendeleteiket. is. 350 tanító tett esküt Muraszombatban