Zalai Magyar Élet, 1941. április-június (2. évfolyam, 77-146. szám)

1941-06-28 / 145. szám

Nemzetvédelmi szerepe van Zalában a most megalakult egészségvédelmi szövetségnek 1941 június 28. ____________________________Tif\ffi^REi.r.T Ma délelőtt tartotta a Zalavármegyei Egész- , cégvédelmi Szövetség alakuló közgyűlését nagy érdeklődés mellett. Az alispánnak elnöki meg- I nyitója után dr. Takács László vármegyei tiszti főorvos ismertette a szövetségnek — az ő tollából már lapunkban is közölt — célkitűzé­seit, amelyek életbevágóbbak, mint a Magyar- országban működő 16 ezer más egyesületnek az egészségvédelem kiépítésére. '"A meggyőző ismertetés elhangzása után a szövetség fővédnökévé herceg Festetics Györ­gyöt, védnökeivé vitéz gróf Teleki Bélánét, Gidró Bonifác tihanyi apátot és Kroller Miksa zalavári apátot választották meg. Elnök lett vitéz gróf Teleki Béla főispán, alelnök Ben­tzik Mihályné és gróf Somssich Antal, társ­elnök dr. Takács László tiszti főorvos. A szövetség elnökét, a főispánt az alispán meleg szavakkal üdvözölte. Mivel az elnöki székben a vármegye kormányzója fog ülni, a szövetség munkája csak sikeres lehet. Sok szerencsét kívánt az elnök munkájához. A főispán megköszönve a bizalmat, ígéretet tett, 'hogy ezt az újabb tisztséget nemcsak hivatali kötelessége gyanánt fogja fel, hanem a társadalom támogatásával a legszebb nem- zétvédő és országgyarapító feladatnak. Két­ségkívül nehéz lesz a társadalom beszervezése a szövetségbe, mivel igen sok egyesület ve­szi igénybe az embereket a tagdíj és az ada­kozás terén is. Ez a szövetség azonban a magyar élet megmentése érdekében szólít min­denkit sorompóba, már pedig magyar fajtán­kért semmi sem lehet elég nagy áldozat. Nemzetvédő és gyarapító feladatra kü­lönösen itt, Zalában, a tiszta magyar vár­megyében vian szükség, ahol, sajnos, az utóbbi években a népszaporo­dás tükrösen csökkent. Dolgoznunk kell a ma­gyar faj jövőjéért, ehhez azonban természe­tesen nélkülözhetetlen a társadalom segítsége. A főispánnak nagy tetszéssel fogadott szék­foglalója után megválasztották főtitkárnak dr. Farkas Bélát, titkárnak dr. Völgyesy Jánost, pénztárosnak Holczer Ernőt, ügyésznek dr. Udvardy Jenőt, helyettesének pedig dr. Wink­ler Istvánt. Ugyancsak egyhangúlag választot­ták meg a 100 tagú vármegyéi választmányt. Dr. Takács László társelnök indítványára 500 pengő segélyt kérnek a megyétől, hogy a szervező munka ennek a költségvetésnek ke­retében megindulhaasson. IHI ÍREK Felhívás Felhívom a háztulajdonosokat, hogy a há­zak padlásain a megfelelő mennyiségű vizet, homokot és tűzoltófölszerelási eszközöket hala­déktalanul helyezzék készenlétbe, úgyszintén a pincéket ürítsék ki, hogy azokat szükség­óvóhely gyanánt bármikor igénybe lehessen venni. A házcsoport-parancsnokok a helyetteseikkel karöltve a házcsoportokban a tűzoltó-, mentő- őrsöket és riasztóügyeleteseket szervezzék meg, illetve állítsák fel, szolgálati beosztásukat ké­szítsék el, hogy azok bármily időpontban cse­lekvőképes állapotban rendelkezésre álljanak. A lakókat pedig felhívom, hogy a házcso­port-parancsnokok és helyetteseik utasításainak mindenben engedelmeskedjenek. POLGÁRMESTER, légoltalmi vezető. — o — — Július 5-én rendkívüli megiyegyűlés. A főispán július 5-én délelőtt fél 11 órára rend­kívüli közgyűlésre hívta össze a vármegye törvényhatósági bizottságát. A gyűlés tárgy­pontjainak élén szerepel a vármegye közönsé­gének ünnepi megemlékezése Muraköz ügyé­ben. Tárgyalják továbbá a kereskedelmi mi­niszter leiratát kamatmentes kölcsön folyósí­tásáról és a Pacsán szükséges új járási szék­ház építését. — A felszabadulás örömümnepe Muraszom­batban. Muraszombat és a járás holnap tartja felszabadulásának crömünnepét. Ennek kere­tében avatják fel a Szombathely testvérváros által adományozott országzászlót is. — A Légoltalmi Liga megalkuvást nem is­merő harcosa és zászlóvivője a polgári Dg- oltalom ügyének. Támogassuk a Légoltalmi Ligát! Lépjünk be a Légoltalmi Ligába! — Andráshidia és Apáttá közös ne]ve. A bel­ügyminiszter Andráishida és Apátfa egyesített kisközségek végleges nevét Andráshida név­ben állapította meg. FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ Tarka virágok a kertben, virágos tarka­ság a nők ruháin, számtalan szebbnél-szebb imprimé a Schütz Áruházban. — Vonlát elé feküdt az eszelős legény. Pá- ris Imre óhídi napszámost az ukk-rédicsi vasút­vonal mentén Dabronc környékén összeron­csolt testtel találták a sínek között. Megálla­pították, hogy a csütörtök délelőtt 11 óra 27 perckor arra haladó vonat elütötte, és mint­egy 8 méter hosszan vonszolta magával az át­járón túl. Előzőleg a pályaőr és többen a mezőre tartó földmívesek közül látták, amint a vasúti töltés mellett feküdt s még érdeklő­dőit, hogy Jánosháza irányába mikor megy legközelebb vonat. Óhídról érkező emberek az elgázoltban Páris Imre 27 éves óhídi napszá­mos legényre ismertek, aki szívbajos és esze­lős volt és valószínűleg elmezavarában követte el az öngyilkosságot. * Kész női ruhák és ruhaanyagok, kész férfi ingek és inganyagok nagy választékban Tóth Gyulánál. Látogassa a Bőddy vendéglőt, sörkertel. Előzékeny kiszolgálás, árai szolidak. Szíves pártfogást kér Bődey Gyula vendéglős, Kos­suth Lajos-utca 29. Telefon 378. — Felborították a vonattól megijedt lovak a szekeret Nagykanizsán. Nagykanizsán Gál Mihály gazda lovai megijedtek a vonattól és vad iramban száguldani kezdtek. A szekér felborult, a gazda meg a 'felesége leestek az úttestre és súlyos sérülésieket szenvedtek. jg Ruhára, kosztümre shantung a nagy divat. Uj színekben megérkezett a Schütz Árúházba. Zalaegerszegi Kölcsönkönyvtár Lord Rothermere-u. 4. sz. ÚJDONSÁGAI: Medveczky Bella: Családi ház Thury Zsuzsa: Rigó-utca 20—22. Priestley: Angyalok utcája Hawthorne: A héttornyú ház Howard: A csontbrigád 7 Kizárólagos TENISZ-SZAKUZLET Zalaegerszegen Szabó Cserkészüzlet Nagyraktár ütőkben — hurokban — hurozás Apró zalai hitek Folyamatban vannak a Badacsonytomajon keresztülvezető felüljáró építési munkálatai. A Balaton partjának mintaszerű kiképzése folyik Badacsony állomás körül is. — Oltott mészbe esett és súlyos égési sebeket szenvedett Török Rozália pördeföldei leány. — Cseresznyeszedés közben leesett a fáról és lábát törte Baranyai Sándor vitenyédszentpáli földmíves. — Csák­tornyán ingyenes magyar nyelvtanfolyamot nyitottak. Összeírás szerint a járásban körül­belül 3000 főre rúg az 1918 óta betelepedett lakosság száma. — Hévízről július 26-án hely­színi közvetítést ad a rádió. — Átadták a for- galomnank a Szepezd és Révfülöp között ké­szült kitűnő betonutat, amely a balatoni mű- utnak egyik legszebb része. Leesett a cseresznyefáról és súlyos sérülése­ket szenvedett Peti Jánosné 60 éves sZepet- neki asszony. — Borszállítás közben átment a kocsi Steierlein Ferenc szentjakabi gazdán. A gazdának eltörött a nyakcsigolyája és meg­halt. — Bukovinai magyarokat telepítenek le Zala megyében is. — Ugriczky Mihály I. osz­tályú m. kir. postatisztet Zalaegerszegről jú­lius 1-étől augusztus 31-éig a hévízfürdői pos­tahivatalhoz rendelte ki a pécsi postaigazgató­ság. — Két zalaegerszegi cigány erőszakkal, a tulajdonos tiltakozása ellenére kiásta Steff- ler Erzsébet elhullott disznóját és a tanyán a cigánynép elfogyasztotta. Az ügyészség meg­indította a bűnügyi eljárást. — Felügyeleti vizsgalatot tartott az óhídi jegyzői hivatalban dr. Nagy Béla sümegi főszolgabíró Kalamár Kálmán vármegyei irodatiszt kíséretében. — Sümeget és környékét már másodszor láto­gatta meg a jégverés. APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetéseket csak a hirdetési díj előzetes lefizetése esetén közlünk. A legkisebb hirdetés ára (10 szóig)70 fillér, a támpéldány külön fizetendő. Többszöri közlés esetén engedmény. KIADÓ lakását, adás-vételi ügyeit itt hir­desse. Fillérekért biztos és gyors eredmény. ELADÓ Virág Benedek-utca 7. számú csi­nos, 2 szobás, még 18 évig adómentes, az űj elemi iskola szomszédságában levő lakóház. HÁROMSZOBÁS lakás összes mellékhelyi­ségekkel eladó. Vörösmarty-utca 34. LÖNYAY FERENC fm. ált. eng. ingatlan- közvetítő irodája: Wlassics-u. 31. Telefon 206. HÁZAMAT leladom Bíró Márton-utca 4. szám alatt (Rekord pék mellett). Cserkész­üket. ELADÓ szép fekvésű, jó karban levő két katasztrális hold szőlőbirtok és gyümölcsös Kányaváron, Zala megye, posta Páka, állomás Csömödér; ugyanott felvilágosítást ad Kovács Gábor kisgazda. JÓKARBAN levő 900-as Dröszler cséplő olcsón eladó, esetleg bérbeadó. Zalaegerszeg, Kis-utca 2. GONDOSKODJÉK CSALADJÁRÓL, KÖSSÖN ÉLETBIZTOSÍTÁST, HÁBORÚ ESETÉRE IS ÉRVÉNYES! Angoratenyészáliatok, importált tenyészanyag kiváló ivadékai, legjobban vásárolhatók Magyarország legrégibb és legnagyobb aranyéremmel kitüntetett angoranyultelepén GRÓF KÁROLYI JÓZSEF NÉ Angoratenyészeténél FEHÉRVÁRCSURGÓ, FEJÉR MEGYE.

Next

/
Oldalképek
Tartalom