Zalai Magyar Élet, 1941. április-június (2. évfolyam, 77-146. szám)
1941-04-09 / 81. szám
ÄRA 8 FILLER II. évi olymrnt S1, szám. # politikai napilap # 194f. április 9- Szerda. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Felelős szerkesztő: Előfizetés: 1 hónapra 1.40, 3 hónapra 4 P, Tittőssy-utca 12. Telefon 80. Dr. PESTHY PÁL Postatakarékpénztári csekkszámla: 30.454 sz. A mai nap világ- és országos vonatkozású eseményei A bolgár—jugoszláv határon Rumica mellett két horvát zászlóalj megadta magát. A horvá- tok leütötték a szerb feletteseiket és önként adták át magukat a német előőrsöknek. Kijelentették, hogy ők nem akarnak harcolni. Nagyjelentőségű sikereket értek el a német csapatok a Struma völgyében. A német csapatok már annyira előrenyomultak ezen a szakaszon, hogy Szaloniki is veszélyben van. A kiürített Nyugat-Tirádába is benyomultak1 a német csapatok. Megszűnt a török—görög közös határ is. Rómából érkezett jelentés szerint a németek elfoglalták a Vardar-völgyet és így megvan a kiút Szaloniki felé. A német támadás, most a Száva völgye felé irányul. A német csapátok 50 kilométernyire mindenütt előrenyomultak. Orsovánál átkeltek a Dunán és a szemben levő parton német zászló leng. A jugoszlávok kísérletet tettek arra, hogy az olaszokat Albániában oldalba támadják. Ez a kísérlet azonban meghiúsult. Az ölasz csapatok erősek és nem lehet őket könnyen felgönigyör líteni. Az olaszok több katonát foglyul ejtettek az Albániába betörni akaró jugoszlávok közül. A szerb kormány a Morava folyó völgyében levő Jagodina község közelébe költözött. Az olasz hatóságok Genua kikötőjében lefoglaltak két jugoszláv hajót. A jugoszlávok négy, cementtel megrakott hajót elsüllyesztettek a Vaskapunál. így a forgalom a Dunán szünetel. Bulgária készen áll minden eshetőségre. A románok is tiltakoztak a jugoszláv bombázások ellen és közel fekvő a lehetőség, hogy ők is beavatkoznak. 'Macsek beszédet mondott a zágrábi rádióban. — Közietek maradok, horválok, — mondotta — legyetek fegyelmezettek, védjétek hazátokat. Budapesten ma háromnegyed 12-kor és fél 1-kor légiriadó volt és 10—15 percig tartott. A brit légierő mára virradó éjjel északnémet parti helységek ellen intézett támadást. Az angolok ezúttal is lakónegyedekre dobtak gyújtó és robbanó bombát. Két templomot is szétromboltak. Több asszony és gyermek életét vesztette. Hadi és katonai berendezésekben nem esett kár. A légelhárító tüzérség négy brit gépet lelőtt. J Roosevelt amerikai elnök táviratban biztosította II. Péter jugoszláv királyt arról, hogy minden lehetséges anyagi támogatást megad Jugoszláviának. Rövid idő alatt ez a második távirata Rooseveltnek II. Péterhez. Zala vármegye kegyelete gróf Teleki Pál halhatatlan emléke iránt Zala vármegye törvényhatósága ma tartotta kisgyűlését, ezt követőleg pedig közigazgatási bizottsági ülését vitéz gróf Teleki Béla kormánybiztos-főispán elnöklésével. A rendkívüli viszonyok miatt csak Zalaegerszegről és a közvetlen környékről jelentek meg a bizottsági tagok. A kisgyűlés megnyitása alkalmával a főispán néhány szóval megemlékezett azokról az óriási történelmi eseményekről, amelyek körülöttünk zajlanak le. Közvetlen szemtanúi vagyunk a baráti német nemzet kitűnően felkészült és példás fegyelmet mutató serege felvonulásának', amelyet a zalai nép a legnagyobb nyugalommal, barátsággal fogad, bízva a győzelemben és abban, hogy régi határainkat helyre tudjuk állítani. Megemlékezett azután a főispán a nagy nemzeti gyászról, amely bennünket gróf Teleki Pál miniszterelnök halálával ért. Olyan államférfi dőlt ki az élők sorából, aki példátmutató hűséggel dolgozott a nemzetért és az életét is odaadta hazájáért. A gyűlés tagjai mély megindultsággal, egy percnyi néma csenddel áldoztak gróf Teleki Pál emlékének. Ezután végigment a kisgyűlés a 114 pontból álló tárgysorozaton, jóváhagyták Zalaegerszeg, 'Nagykaanizsa, Keszthely, Sümeg és más községek határozatait. Keszthely nagyközség körzeti vízvezeték létesítésére vonatkozó határozatát a belügyminiszterhez is íöltefjeszíiik hozzájárulás végett. A közigazgatási bizottság ülésén a főispán bejelentette, hogy Zala vármegye közönsége nevében koszorút helyezett el gróf Teleki Pál ravatalára. Ezután dr. Udvardy Jenő kir. kormányfőtanácsos, az ügyvédi kamara elnöke mondott mélyen megrázó, költőien szép és remek stílusú megemlékezést az elhunyt miniszterelnökről. — Az Isten elküldte a földre a halál angyalát, — kezdte beszédét Udvardy — hogy keresse meg azt, aki leghűségesebben szolgálta hazáját és a legjobban szereti nemzetét és vigye föl a mennyországba. Az angyal hosszú ideig kereste a férfiút, végre megállapodott a Sándor-palotában és magával ragadta vezérünket, sorsunk nagy ismerőjét, sebeink gyógyítóját, a nemzet hajójának erőskezű irányítóját, a magyar jövő alapjait becsületes lélekkel lerakó gróf Teleki Pált. Ellágyult az Úristen is, amikor megjelent zsámolya előtt jelentésével az angyal, megdicsérte választását és a mennybe szólította a pályafutását hűséggel befutott lelket. Az idén a szokásosnál hamarabb kezdődött meg Magyarország nagy- hete, mert ilyen történelmi tragédiára még csak egy példa van: a döblingi remete esete. Teleki Pál tragédiája mindennél jobban tanúskodik arról, hogy az egyén áldozatul esik, hogy eszméiben tovább éljen a nemzet. Tanulság gróf Teleki Pál élete arra, hogy a hazát szolgálni nemcsak tekintélyt, díszt jelent, hanem hogyha kell, életünket is föl kell érte áldoznunk. Szegényebb lett az ország egyik leghűségesebb fiával, die gazdagabb lett egy megrázó és fölemelő tragédiával. Emléke éljen közöttünk örökké, ragyogjon csillagképe a magyar égbolton és a magyar! becsületességnek ez a csillaga világítsa be borús éjtszakáinkat. Világítson azoknak, akiknek kezébe van letéve országunk sorsának intézése. A bizottság bensőséges átérzéssel, állva hallgatta meg a beszédet és mély együttérzéssel fogadta el az indítványt, amelynek értelmében gróf Teleki Pál emlékét a bizottság jegyzőkönyvébe foglalják, az özvegynek, a kormánynak, gróf Teleki Tibornak és vitéz gróf Teleki Bélának részvétét fejezi ki a vármegye. Dr. Brand Sándor alispán indítványára Udvandíy] beszédét szószerinti szövegében befoglalják 'a bizottsági ülés jegyzőkönyvébe és közzéteszik a vármegye hivatalos lapjában is, hogy a példa mindenkor élessze bennünk a hazaszeretet szent tüzét. A főispán megindultan mondott köszönetét a Teleki nemzetség nevében is a közigazgatási bizottság részvétéért és azt kérte, hogy az elhunyt miniszterelnök példáját követve, 100 százalékos kötelességteljesítéssel szolgálja mindenki a magyar jövőt azon a helyen, ahova a hivatás állította. De a gyászos érzés komorságába fénysugár is villant: dr. Thasisy Kristóf országgyűlési képviselő üdvözölte a közigazgatási bizottság nevében a főispánt kitüntetése alkalmából és azt kívánta, hogy e minőségében igen sokáig szolgálhassa a vármegyét. A főispán szívélyes hangon köszönte meg az üdvözlést és hangsúlyozta, hogy igyekezni fog a hazai mezőgazdaság érdekében teljes erővel közreműködni. A bizottság lelkesen éltette a főispánt. A tárgysorozatra áttérve, az előadók jelentéseit elfogadták. Két körorvos az alsólendvai járás négy egésiságügyi körletében A csesztregi körorvosi állásra másodszor is meghirdetett pályázat megint eredménytelen maradt, mivel a pályázóknak nem volt meg a törvényben előírt községi orvosi képesítésük. Eredménytelen maradt hasonló okból a rédicsi körorvosi állásra hirdetett pályázat, is. Ezért az alsólendvai járásban négy egészségügyi körben a szolgálatot két körorvos látja el, amely körülmény közegészségügyi szempontból igen hátrányos. Itt említjük meg, hogy üresedésben van a zalaszentbalázsi körorvosi állás is. A vára megye kisgyűlése a főispán és a m. kir. tiszti főorvos indítványára elhatározta, hogy feliratot intéz a belügyminiszterhez, hogy arneny- nyiben a harmadszori pályázat is eredménytelen maradna, a fennálló jogszabály értelmében gondoskodjék az állásoknak helyettesekkel való betöltéséről. f